1700-1946

2018 januárjában egy „új”, eredeti Fejér György kötettel lett gazdagabb az Öregiskola könyvtára. Az Ájtatos imádságok keresztény katholikusoknak című kötet 1806-ban Budán jelent meg, a Királyi Universitas Typográphiájának költségével és betűivel. A kötet a debreceni Crystal Antikvárium karácsonyi árverésén bukkant fel, és Papp István jegyző úr adományaként került a kézikönyvtár állományába.

 

Fejér György „theológiai doktor, prépost-kanonok és az egyetemi könyvtár igazgatója, F. Mihály ácsmester és Keresztes Katalin fia”, írja a Magyar Írók élete és munkái című többkötetes mű, amelyet Szinnyei József írt, a Magyar Tudományos Akadémiai megbízásából. Szinnyei József, ahogy a veretes kötet címoldaláról megtudhatjuk, a Magyar Nemzeti Múzeum Hírlap-Könyvtár őre volt. A munka III. kötete tér ki Fejér György személyére, munkásságának bemutatására. A könyv 1849-ben Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése kiadásában jelent meg. (Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár állományában az eredeti mű megtalálható a Kézikönyvtárban.)

Fejér György 1766. április 23-án Keszthelyen, Zala megyében született. Édesapja a Festetics grófok uradalmi ácsmestere volt, tíz testvére himlőben halt meg, a fertőzés ugyan megkapta, de György túlélte a végzetes kórt. 1775-ben szülei engedélye, tudta nélkül kezd iskolába járni, tízéves ekkor. Ebben az évben apja egy balesetben életét veszti, egy kivágott fatörzs végzetesen megsebzi. 1799-ben Pestre kerül György tizenhárom évesen. 1783-ban 17 éves volt, az egyetem bölcselet hallgatója lett, a történelem tárgy kötötte le minden figyelmét. 1785 után öt éven át teológiát tanul Pozsonyban. A latinon túl a német nyelvet is kötelezően tanulta. Az egyháztörténelem hallgatóinak ez időben sok írás volt feladatuk, nem ritka, hogy talicskában tolatták le a kézirataikat. Szabad napjaiban a tehetséges ifjú franciául tanult. 1790-ben szentelik fel pappá. A Festetics és az Ürményi családoknál is házitanítóskodott. 1796-tól káplán volt Székesfehérvárott három évig, és Kovácsiban 12 évig. Ekkor kapcsolódik tehát össze a tudós, paptanár élete Nagykovácsival. Harmincéves, szellemi alkotóképessége teljében, hatalmas tudásanyaggal felvértezve.

Nagykovácsiban töltött szolgálati ideje számtalan munkát állít össze. Bár szellemi kiteljesedését bizonyosan az Egyetemi Könyvtár igazgatójaként éri el, azonban már ezekben az években is figyelemreméltó szellemi hagyatékot hagyott maga után. Anyagilag is bőkezűen látta el a falut, 2500 forint kötelezvényt engedett át a templom javára, a paplak megújítására 600 forintot, a tűz által károsodott községnek szintén 600 forintot adományozott. Adósainak elengedte a tartozásaikat, közel ezer forint mértékben. Utódjának 39 évig fizetett járadékot, ezenkívül ezer pengő forintot hagyott kamatozni azoknak, akik elesettek, szegények. A kamatok évi összege az ezer pengő forint után évi 60 pengőt tett ki.

1851-ben halt meg Pesten. Munkásságáról így ír Az ember kiformáltatása című munkájában:” Az igazságot nyílt szemmel nyomozni és bátran védeni; a hamist czáfolni, a kétest eligazítani, a bizonyost kitüntetni, közérthetőleg szólani; nemzeti literaturánk egy hiányát pótolni: ez volt a czélom.”

A nagykovácsi szolgálat alatti időkben írt munkák közül emeljük ki néhány rövidített címét és a megjelenés évét: A keresztényi hazafiságról, 1796., Az alamizsnálkodásról, 1796., A keresztények czéljáról 1800., Minden ő benne bizóknak oltalmazója, hazánk első királya: Szent István 1800., Ájtatos imádságok a keresztény katholikusoknak lelki hasznokra, 1806., Az emberi méltóságról,1806., Áhitatos imádságok és énekek, 1896., Anthropológia 1807., Liliom-kert 1807., Lelki fegyverház, 1808.

Nagykovácsi több mint két évtizede működő szociális közalapítványa Fejér György nevét viseli. Az 1991-ben bejegyzett alapítvány, a névadó szellemiségének megfelelően, a válságba jutott emberek és családok segítésén dolgozik.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Telt ház várta tegnap Dr. Mihályi Balázs Nagykovácsi Budapest ostroma és a kitörés során című előadását az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár kistermében. Az előadó térképész, informatikus és történész, így a vetített képes, térképekkel gazdagon illusztrált előadás valódi élményt nyújtott. Greszl Ferenc feljegyzései és a Szomorú napok (szerk. Pájer Árpád) kötet által alaposan dokumentált időszak történéseihez is tudott új adatokat, információkat adni. Az előadásban bemutatásra került, a héten megjelent, az előadó által szerkesztett Várnegyed ostroma című tanulmánykötet is.

Az előadás összefoglalóját írásban is készülünk közreadni.

Az orosz katona bejegyzése

Előzetesen azonban álljon itt két dokumentum, amelyek az előadásra készülve került elő. Réthy Mária szíves ajánlásaként került be a dokumentumtárba, egyelőre a privát történelemkönyv első két oldala.

Scholcz Ernő a Tisza-család egyik jószágigazgatója volt, amikor a frontok mozgása miatt a Kastély melléképületét el kellett hagyni, az ostromot átvészelni a Keleti Károly utcába tértek, hátrahagyva a nagykovácsi lakást. Később a Kossuth utca 28. szám alá, majd Pilisre, végül hagyatékként újra Budapestre költözött a család minden ingósága. Köztük az Új Idők Lexikona is. A család az ostrom, a háború után évtizedekkel később vette észre, hogy a lexikon egyik kötetének üres oldalán egy bejegyzés van. “Itt voltak az orosz katonák” . Scholczék családi levéltárába, privát történelem könyvébe, természetesen bekerült ez az emlék, mostantól másolata szélesebb körben hozzáférhető.

Hogy a bejegyzés csak véletlenül került a Potter-Pozdor címszavak oldala után, mert itt volt üres oldal, vagy az egykori emlékhagyó szisztematikusan helyezte betűrendbe a “ruszkij szoldat” cirill írásának megfelelően a P betűhöz, talán már sosem derül ki.

“Itt voltak a szovjet katonák, “egész Európa meghódítói” Hitler szerint. 25.12.44.

De ők nem meghódítói, ők minden nép felszabadítói, akik még a fasizmus elnyomása alatt voltak.

De! Magyarok, emlékezzetek, hogy az orosz emberek jóhiszeműek, de ha csalódnak olyan kegyetlenek, mint senki más, és ha ti nem akarjátok Budapestet szépszerével odaadni, elvesszük erővel. 25. 12.44

Egy orosz katona”

A családfő a Budapesti ostromnapokról naplót is vezetett. Ezt is közreadjuk a Krónika bejegyzésében.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Ismeretlen katona sírja.
1945-nyarán-a-budai-hegyekben-Fotó-Botos-Lajos-Ungváry-archívumából

Részletek a Szomorú napokból

1945. február 13. „… Már nem lőnek. A háború zaja sem zavarja a szentmisét, Buda felől is minden csendes. Ma még a Sztálin-orgonák is elnémultak, pedig majd mindennap bömböltek a mise alatt. (…) Egész délután repülőgépek zúgtak felettünk. Az agyagbánya mögül lőtték őket. A Nagyszénás, a Nagykopasz és a Kutyahegy fölött vörös ballonokat lehetett látni, mintha az égből jöttek volna. A repülők biztosan német gépek voltak, különben nem lőttek volna rájuk. (…)

1945. február 14. A Hamvazószerda, ha lehet még veszettebb volt. A falu történetében egykor majd „véres szerda”-ként emlegetik. Vérfürdő, borzalom és irtózat árasztotta el a községet. A háború ismét kimutatta a valódi, ördögi és iszonyatos arcát. (…) A németek feladták a Várat és kitörtek. Éjjel, meglehet még az egész Nagyszénás német kézen volt. Nekik dobták le az ejtőernyős élelmiszertartályokat. Az oroszok rengeteg foglyot ejtettek, de az erdőben még mindig sok a német. Néhányan akadály nélkül lejutottak a faluba. Biztosan azt hitték, hogy Kovácsi a németeké.

(…) Most végre átmehettem a templomba. Amikor kiléptem a plébániáról, elállt a lélegzetem, és hideg borzongás futott végig a hátamon. Az egész utcát holttestek borították. Mindenfelé német és magyar katonák feküdtek, holtan. (…)

1945. február 16. Ma elvégeztük a nagy temetkezést. (…) Keresztet nem állíthattunk, megtiltották. Ma százhúsz halottat temettünk el. A hegyen és az erdőben biztos vannak még többen is. Eltart még pár napig, amíg mindenkit megtalálunk és eltemetünk. Az oroszoknak is sok halottjuk van. (…)

Szomorú napok=Traurige Tage: Greszl Ferenc plébános, 1903-1987 születése 100. évfordulójának emlékére: Zur Erinnerung am hundertjährigen Geburstjubiläum von Franz Greszl. Budapest, Pájer Árpád (szerk.), 2003.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Görgei Artúr, Barabás Miklós litográfiája (wikipédia)

Kétszáz éve, 1818. január 30-án született Görgei (Görgey) Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848-49-es szabadságharc fővezére, a magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja.

Görgei felajánlotta szolgálatait az első felelős magyar kormánynak. Nevének írásmódjában a nemesi származásra utaló y-t i-re változtatta, és aztán élete végéig így használta. 1848 júniusában századosi rangban belépett a szerveződő honvédseregbe, részt vett az önkéntes mozgó nemzetőrség megszervezésében, döntő szerepe volt abban, hogy Jellacic tartalék hadosztálya Ozoránál letette a fegyvert.

A tavaszi hadjáratban a honvédsereg Görgei haditerve alapján, részenként verte szét az ellenséget, áprilisban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az Észak-Dunántúlt. Görgei seregeivel Bécs helyett Budát vette ostrom alá, és május 21-én sikerült is visszafoglalnia.

Ezen a ponton kapcsolódik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc és Görgei története Nagykovácsiéval. Weber Ferenc plébános 1847-től már az egyházi krónikát (Historia Domust) is magyarul vezette. Ő jegyzi fel, 1848. őszén a falu 83 önkéntes nemzetőrt (gyalogos honvédet) küldött Kossuth seregébe.

Az egyház krónikása azt is megörökítette, hogy „ 1849. május 4-én kezdték ostromolni Buda várát. A fő hadiszállás itt Kovácsiban vala, a fő tábornok s vezér Görgey Arthur volt. Ekkor lövetett itt az uradalmi szérűskertben agyon Tek. Miskei Imre, több megyének táblabírája, Pest megyében hajdan tevékeny főbíró a Pilis járásban, most Császári királyi biztos, mint ilyen újoncozott Ausztria részére. A várat 16 napi ostrom után rohanással vették be.”

B. Szatmári Lajos Nagykovácsi rövid története című munkájában a vezérkari főhadiszállás elhelyezését a (Wattaiak) Telekiek által megépített, ma is álló klasszicista kastélyba, mai nevén: Tisza-kastélyba valószínűsíti.

A szabadságharc bukását azonban nem lehetett megakadályozni, a déli fősereg Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, egy csatára való lőszere sem maradt. A kilátástalan helyzetben 1849. augusztus 11-én Kossuth lemondott kormányzói tisztségéről, és Görgeit (akit később a szabadságharc árulójának kiáltott ki) diktátori teljhatalommal ruházta fel. Görgei más lehetőséget nem látva – tisztikarának döntése alapján – két nappal később Világosnál, a szőllősi mezőn letette a fegyvert az oroszok előtt. Amikor ellovagolt katonái előtt, akik utoljára megéljenezték, vasidegei felmondták a szolgálatot, sírva borult lova nyakára. A cár személyes közbenjárására elkerülte a halálbüntetést, de száműzetésre ítélték. 1867-ben, a kiegyezés után térhetett csak haza, különböző munkákat vállalt, majd altábornagyi nyugdíjából élt visszavonultan Visegrádon.

Források:

MTI

Szatmári Lajos: Nagykovácsi rövid története, Nagykovácsi, 1991.

Szabolcsi József: Adalékok Nagykovácsi történetéhez. Budapest, 1960.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A Kálvária-kápolnát Csereney plébános építette Szűz Mária 7 fájdalma tiszteletére. Csereney (Cserényi, egyes források így említik a nevét) József a tudós Fejér Györgyöt követte hivatalában, 39 évig szolgálta a község híveit 1808 és 1847 között. Nagykovácsi templomán is jelentős átalakításokat végeztetett. Ő jelölte ki az új temetőt, a régi, betelt, templom körüli temető helyett 1830-ban, a mai temető helyén. 1831-ben, a kolerajárvány idején fogadalmat tett a község arra, hogy kálváriát épít. 1832-ben kezdik a stációk építését.

A Kálvária-hegy stációi kis kőkápolnák voltak, a bádogra festett képek ábrázolták a Keresztút egyes jeleneteit, ezek az oszlopkápolnák fülkéiben helyezkedtek el. Az első stációt Csereney plébános úr emeltette, a többit a község parasztnemzetségei. A stációk a Temető úttól indultak fel a Zsíros-hegy irányába fel a Kápolna felé. A Keresztutat 1833-ban, június 6-án, Szentháromság vasárnapján szenteltették fel.

Érdekesség, hogy 1817-ben, a kánoni vizitáció idején, az elkészült jelentés alapján, a Kálvária-hegyen már sírkápolna állt. Ez a kisebb kápolna, a Sírkápolna, a keresztek alatt a Keresztút XIV. stációja (Jézust eltemetik) stációja lett. A régi Sírkápolnát tehát befoglalták a keresztút stációi közé, mint ahogyan az új kápolna is egy stáció szerepét töltötte be. A kápolnát Weber plébános 1850-ben renováltatta. (A különféle források egységesen nem pontosítják, hogy a régi Sírkápolnáról van szó, vagy az 1933-ban felszentelt nagy kápolnáról, amely a XIII. stáció (Jézust leveszik a keresztről, az anyja ölébe helyezik) volt. (A Greszl Ferenc-féle forrás szerinti számozás alapján, a Greszl Ferenc munkájából és szóbeli visszaemlékezésekből dolgozó Réthy Mária a XII. XIII. stációt felcserélve nevesíti.)

A Sírkápolna helyét Greszl Ferenc egyik említésében a három kőkereszt alá és a XIV. stáció alá teszi (80. p.), másik helyen a XIV. stációval azonosítja (82. p.)

A XII. stáció (Jézus meghal a kereszten) szerepét a három kőkereszt alkotta., ezeket 1834-re fejezték be. (Az egyik felújított, de a helyén eredetileg megmaradt kőkeresztben bevésve láthatjuk is az évszámot.)

„A Kálvária-kápolnánál minden év Húsvét hétfőjén ünnepi nagymisét tartottak és innen indul el a búcsújáró menet az Úrnapja előtti hétfőn, valamint a keresztúti körmenet a Virágvasárnap előtti szombaton is. Húsvét vasárnap hajnalán, még napkelte előtt, ide vonultak fel a község asszonyai, hogy az Evangélium jámbor asszonyainak példáját kövessék. A szeptember végi Aratási Hálaadás körmenete is itt ért végett.” – írja Greszl Ferenc plébános visszaemlékezésében.

A II. világháborúban, 1944. december 25-én, az oroszok bejövetelekor a kápolna már belövéseket kapott, a nyugati fala rongálódott. 1945. február 12-én, a Kitöréskor, amikor Nagykovácsi két tűz közé került, telitalálatot kapott. (A forrásokból nem követhető egyértelműen, hogy melyik kápolna kapott belövéseket, illetve teletalálatot.

A Piétát, (a Fájdalmak Anyjának fából metszett szobrát) Trendl László mentette meg, aki lecipelte a Plébániatemplomba, és a szobor a Nepomuki-oltáron kapott helyett.

A háború után valameddig még állt mindhárom kereszt, a kápolna oromfala és a stációk. Állott még a kis Sírkápolna is, mely kör alakú, a stációknál kissé nagyobb építmény volt, kúpos tetővel, fülkéjében képpel.

A baloldali kereszt, az oromfal, a stációk és a sírkápolna pusztulása, pusztítása az 50-es 60-as években történt.

A hetvenes években kialakított zártkerti parcellázás érintette a Kálvária területét, a stációk egy része és maga a Kálvária-kápolna és a keresztek is magánterületen, egy zártkertben álltak. A kápolna elkerülte a végső pusztulást, bár az állaga évről-évre romlott, egyrészt a rongálások, másrészt az időjárás viszontagságai miatt. Ma, amikor a Kápolna és a három kereszt újra épségben áll, nehéz belegondolni abba, hogy akár hétvégi faház is épülhetett volna a helyén. 2001-ben az érintett ingatlant az Önkormányzat nehezen és egy belterületi ingatlanért cserébe visszaszerezte, így elkezdődhetett a felújítás, a rekonstrukció tervezése.

A felújítás tervei hosszas egyeztetés után készültek el. 2009 lett a megvalósítás éve. 2009. augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján, a Nagykovácsiból kitelepített és a búcsúra hazalátogató egykori és a jelenlegi nagykovácsiak együtt ünnepeltek, az akkor már újra álló, de még tető nélküli kápolna falai között, a már teljesen megújult, kipótolt 3 kereszt tövében.

A két megfeketedett kereszt és a hiányzó kereszt pótlása is nagy küzdelemmel, áldozatokkal jöhetett létre. A hiányzó keresztet a Süttői Travertin Kft szállította. Paulin Pál építész tervezte a kereszt alapkövét, amelyet Méhes György készített el. A meglévő keresztek vas összefogóit Paulin vezetésével Tarnóczi Ferenc készítette és építette be. 1934-ben jobbára minden technikai segítség nélkül emelték fel a hatalmas kereszteket két kezükkel és igavonó állatok segítségével. 2009-ben a jóval nagyobb technikai háttér ellenére is nagy teljesítmény volt a kereszt felállítása. Az alapkövet Jäger István, Mátyus Attila, Mátyus Csaba és Brukátsch István törökbálinti kőfaragómester állította fel. A kereszt magassága 3,75 méter, szélessége 1,6 méter, súlya 1,6 tonna.

A kápolna épülete Földes László és Golda János Ybl-díjas építészek és munkatársaik tervei alapján készült el. Érdekessége a kápolna falába beépített magyar találmány, a fényáteresztő betonból készült kereszt.

A hiányzó, harmadik kereszt pótlására a Német Nemzetiségi Önkormányzat vállalkozott a nagyközségi Önkormányzat támogatásával. A Kálvária kápolna felújításának költségeit a helyi katolikus közösség és az Önkormányzat állta. Az összegyűjtött adományok, a pályázati pénzek csak az önkormányzat jelentős támogatásával fedezték a költségeket, amelyeket a sok-sok anyagban, eszközben, kétkezi munkával nyújtott segítség egészített ki.

A munka igazi közösségi akció volt, a segítőket, adományozókat az egykori újságcikk részletesen közli.

Források:

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyve. Pájer Árpád, 2005.

Szatmári Lajos: Nagykovácsi rövid története. Nagykovácsi, 1991.

http://nagykovacsiplebania.hu/kalvaria

Biró István filmje a Kálvária és a keresztek felújításáról: https://www.youtube.com/watch?v=A6kEAhnH8g8

http://hg.hu/cikkek/varos/7352-ujjaepul-a-nagykovacsi-kalvaria-kapolna

http://www.hellonagykovacsi.hu/hu/cikkek/latnivalok/43

Bencsik Mónika: Egy kápolna újjászületése, Önkormányzati Böngésző 2009. szeptember

Klein Ferenc: „Kereszt útunk” Önkormányzati Böngésző 2009. szeptember

http://mapire.eu/hu/map/hungary1941

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A kitelepítési emlékmű a Kolozsvár téren

Az Országgyűlés 2013-ban nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német nemzetiségűeket szállító első vonatszerelvény. Az Országgyűlés határozatában hangsúlyozta, hogy tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el.

A győztes nagyhatalmak a második világháborút lezáró potsdami konferencia végén abban állapodtak meg, hogy a Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon maradt német lakosságot vagy annak egy részét “szervezett és humánus módon” át kell telepíteni Németországba, arányosan osztva el őket valamennyi megszállási övezet között.

A magyar kormány májusi szóbeli jegyzékében 200-250 ezer németnek a szovjet megszállási övezetbe történő kitelepítéséhez kérte a Szovjetunió jóváhagyását. A SZEB-et vezető szovjet Vorosilov marsall augusztusban 400-450 ezer német kitelepítésének előkészítésére szólította fel a kormányt, amely november elejére 303 ezer nevet tartalmazó, részletes kimutatást készített. A SZEB 1945. november 30-án értesítette a magyar kormányt a németországi Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a magyarországi németek kitelepítésére vonatkozó előírásairól, amelyek félmillió ember kitelepítését tették lehetővé.

A kitelepítésről végül a kisgazdapárti Tildy Zoltán vezette kormány 1945. december 22-én határozott, a rendelet december 29-én jelent meg. Ez a hazai német kisebbség kollektív felelősségének elvén alapult, és kitelepítési oknak tekintette, ha valaki az 1941-es népszámlálás idején német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát. Kitelepítésre kötelezték azokat is, akik tagjai voltak a Magyarországon 1938 novemberében szerveződő német kisebbségi szervezetnek, a Volksbundnak, illetve “bármi módon támogatták a hitlerista szervezeteket”. (A Volksbundba sokan csak kényszerből léptek be, a szervezettség nagyrészt formális volt.) A rendelet végrehajtási utasítása 1946. január 15-én jelent meg, eszerint a kitelepítés alól mentesítettek aránya nem haladhatta meg az adott helység német lakosságának 10 százalékát, a mentesítésről egy bizottság dönthetett kénye-kedve szerint. A kitelepítettek állampolgársága megszűnt, vagyonuk az államra szállt.

A kitelepítés 1946. január 19-én kezdődött, az első vonat Budaörsről indult. Az első hullám a Budapest környéki falvak német lakóit érintette. Nagykovácsi német lakosságára májusban került sor. Solymár állomásáról indultak Németország felé. Solymárra szekerekkel szállították ki a kitelepítésre ítélteket. Thomas Pitz káplán visszaemlékezése: „A búcsú órája1946. május 3. mindannyiunk számára egyike a volt a végzettel teljes napoknak: a Szülőföld elvesztésének napja, a nap, ami mindőnket új élethelyzetbe sodort. (…) Ingóságainkat felraktuk a rendelkezésünkre bocsátott lovaskocsikra. (…) Hosszú kocsioszlop kígyózott hegynek fel a Solymár irányába vezető hágon. (…) Szülőföldünk darabkái egyre-másra tűntek el a szemünk elől és szemünket többnyire könny áztatta: először a ház, aztán az utca, a nép életének kedves színtere, majd a bokrokkal benőtt magaslatok falu felett, (…) sorban elmaradtak. (…) Az út a Zsíros-hegy gerincétől már Solymár felé lejtett. Utoljára nézhettünk vissza falunkra és szülőföldünkre és túloldalt, Solymáron már bizonytalanság várt. (…)„ Thomas Pitz káplán visszaemlékezése Greszl Ferenc: Nagykovácsi honismereti olvasókönyve. 2005. Pájer Árpád, 2006. (46. oldal)

Második ütemben a Dunántúl, a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl következett. A többször is leálló kiszállítások 1948. június 15-én értek véget, addig mintegy 130-150 ezer embert az amerikai, 50 ezer embert a szovjet megszállási övezetbe vittek, a korábban elmenekültekkel együtt tehát 220-250 ezer lehetett a Németországba kerültek száma.

A németek kitelepítésének hivatalosan az 1949. október 11-én megjelent kormányrendelet vetett véget. A rendelet értelmében a Magyarországon maradt, a kitelepítés alól mentesített német nemzetiségű lakosságnak biztosították azt a jogot, hogy szabadon válasszák meg lakóhelyüket, eltörölték a munkavállalásukra vonatkozó korlátozásokat is.

A pártállami időszakban a magyarországi német kisebbség jobbára csak sajátos kultúráját őrizhette, az anyanyelvi oktatás, művelődés intézményes feltételei hiányoztak.

Az 1993-ban megszületett nemzetiségi törvény tette lehetővé a német kisebbségi önkormányzatok megalakulását is. 2007 novemberében Szili Katalin, az Országgyűlés akkori elnöke a magyarországi németek elüldözésére emlékező, a Parlamentben rendezett nemzetközi konferencián bocsánatot kért a németek kitelepítéséért.

Magyarország több településén rendszeresen megemlékeznek a német nemzetiségű magyar állampolgárok kitelepítéséről, az elmúlt években számos helyen avattak emlékművet az elhurcoltak tiszteletére. Az egyik legismertebb, az Országos német elűzetési emlékmű a budaörsi Ó-temetőben, Magyarország legnagyobb egybefüggő német nemzetiségi sírkertjében található.

Nagykovácsiban a megemlékezésre minden év májusában kerül sor. A Kolozsvár téren két szobor áll, egymással szemben, egy egységet alkotva. A Kitelepítési engesztelő emlékmű Stremeny Géza alkotása. A derékba tört, leroskadt koronájú hársfa a hazájából kitelepített magyar – német lakosság sorstragédiájának szimbóluma. A fa gyökeréből biztatóan új hajtás indul. A szobor párdarabja a felvidéki magyarok lakosságcseréjének, kényszerű áttelepítésének állít emléket.

Források:

http://nemzetirendezvenyek.kormany.hu

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9metek_elhurcol%C3%A1s%C3%A1nak_eml%C3%A9knapja

https://joreggelt.blogstar.hu/2018/01/19/a-magyarorszagi-nemetek-elhurcolasanak-es-eluzetesenek-emleknapja/47394/?utm_source=blogstar.hu&utm_medium=webpush

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyve. 2005. Pájer Árpád, 2006. (46. oldal)

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az egykori kiállítás poszter részlete

Hűvösvölgy- Nagykovácsi Indulnak a turisták A fotó: kiemelés az újságkivágásból

Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár helyismereti dokumentumtárából emelünk ki egy érdekes újságkivágást.  Az eredeti újságcikk forrását, sajnos a dokumentum nem szerepelteti. Az újságcikk írója Kertész István. A cikkhez nagyon hasonló tartalommal jelent megy egy másik írás a szerzőtől a Pest Megyei Online Hírhatár oldalán 2016. november 26-án.  Az online cikk itt olvasható.

Az újságkivágás a cikk felnagyított másolt kivitele egy kartonpapíron rögzítve, feltételezhetően egy kiállítás egykori tablójának részlete. Ahogyan az újságcikk forrását sajnos nem őrzi meg a dokumentum, a cikk gyűjtőjét igen. a régi autóbuszról szóló cikket Milerán Lajos gyűjtötte és adta közre a kiállításra.

Az egykori Kertész István  újságcikk szövege:

A nagykovácsi autóbusz

1934-ben naponta csak kétszer fordult

Nagykovácsit már régen felfedezték a turisták, bár nagyon sokáig, mondjuk, úgy az 1950-es évek elejéig, nehezebb volt oda és a környező hegyekbe eljutni, mint a messzebb lévő Pilisbe.

            Ez nem volt véletlen, hiszen vasút arrafelé nem vezetett, a hűvösvölgyi villamos meghosszabbítása is csak terv maradt. (A nagykovácsi szénkészlet kitermeléséhez egy iparvágányt gazdaságilag indokoltnak tartottak, és erre „szervezték volna rá” a villamosjáratot.) ezért a kies fekvésű község, amelyet szorgalmas népek laktak, és az azt körülölelő csodálatos hegyvidék csak hosszas és fáradságos gyaloglás után volt elérhető.

            Meg is szenvedtek a húszas-harmincas évek turistái ezt a közlekedési nehézséget. A leggyakrabban a Hűvösvölgyből gyalog vágtak neki az útnak. Mire a legszebb részekre: a Zsíros-hegyre vagy a Nagyszénásra értek, igen elfáradtak. Mikor a szervezett turisták össze tudtak annyi pénzt gyűjteni, hogy menedékházat építsenek, már könnyebbé vált a helyzet. Szombat este felgyalogoltak (még nem volt szabad szombat), és aztán ott aludtak valamelyik házukban. Válogathattak, a község határában három-négy turistaház épült, alig néhány év alatt. A vasárnapot teljes egészében túrázással tölthették és így még messzebbre eljutottak, mint annak előtte.

            Azért egy szép túra így is másfél napossá vált, ami előszervezést is igényelt. Bár szekereket korábban is lehetett bérelni, az igencsak körülményes és egyben költséges mulatság volt. Végre a Budapesti Autóbusz-közlekedési Részvénytársaság (BART) megindította a Hűvösvölgy – Nagykovácsi járatát. (A BART magánvállalkozásként jött létre 1927 decemberében.) A nagykovácsi országút állapota azonban olyan rossz volt, hogy előbb némileg fel kellett javítani.

            1934-ben naponta még csak kétszer fordult a busz, és 80 fillér volt a menetdíj, ami egy 24 filléres villamos-átszállójegyhez képest kissé borsos árnak számított. Később hétköznap négy, vasárnap hat járat közlekedett, és ekkor már ez a vidék is jóval könnyebben felkereshetővé vált a turistáknak is. Ezt követően a háborús benzinkorlátozások éppen a vasárnapi közlekedés szüneteltetését eredményezték. De kinek volt kedve turistáskoskodni? Pedig 1940-ben már csak 60 fillért kértek a teljes útért.

            A BART elkezdte számozni a járatait, a kétszázas számtartományt kapta meg, és a nagykovácsi busz ekkor lett a 203-as jelzésű.

            A második világháború után a BART-ot államosították, és a MÁVAUT kapta meg üzemeltetésre – egyebek között – ezt az útvonalat is. Aztán a korábban itt-ott felbukkanó N betű lett a hivatalos vonaljelzés, amikor a Fővárosi Autóbusz üzem 1952-ben átvette a járatot. Ekkor még volt olyan, hogy az elfogadható reggeli menetsűrűség után délutánig alig indult busz, sőt kocsihiány miatt a MÁVAUT átmenetileg továbbra is besegített.

            Azután megkapta a ma is használatos 63-as jelzést a nagykovácsi busz, és lényegében ma is ott közlekedik, ahol őse.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Kertváros a falu szélén

2012. január 24.

A Nagykovácsihoz tartozó Adyliget kertvárost 1950. január 1-jén Nagy-Budapesthez csatolták. Így lett a község legkeletibb csücske a második kerület legnyugatibb nyúlványa.

  A falu 1828-ban házasság révén került a Teleki és a Tisza család közös tulajdonába. Az egyemeletes klasszicista kastélyt a Telekiek építették, mely idővel a Tisza családra szállt. Nagykovácsi lakossága 1848 őszén 83 önkéntes nemzetőrt küldött Kossuth seregébe, 1849 májusában (Buda ostromakor) Görgey Artúr tábornok is eltöltött néhány napot a kastélyban. Gróf Tisza Lajos később bővítette és modernizálta az épületet, ekkor került a homlokzatra a család nemesi címere.

Viszonyuk azonban nem volt felhőtlen az egykori jobbágyokkal. 168 perirat bizonyítja, hogy a Tisza Lajosné, gróf Teleki Juliannával nyolc évig folytatott határrendezési perek eredményeként 1864-re 2389 katasztrális hold terület jutott a falusiak birtokába. Öt esztendő múlva Nagykovácsiban már több mint kétszáz ház emelkedett, a község lakossága pedig 1386 főre nőtt.  Ez a szám a századfordulóra majdnem megduplázódott.

Az itteni, „gyümölcsöző” telkek a városlakók figyelmét is felkeltették. Például Trautsch Ignác, a Magyar Királyi Opera tagja Thalhammer Márton szőlőjét, Kernstock József nyugalmazott rajztanító és Kernstock Magdolna magánzónő Weber Lipót földjét vette meg, míg Pribaum Mihályné Schuhmayer Anna, iskolaigazgató özvegye Hesz Mihályné Leyrer Éva földműves nejével kötött adásvételi szerződést. Zamecsnik György evangélikus vallású italbolti csapos a felvidékről települt Nagykovácsiba. A református egyház első születési anyakönyvi bejegyzése Mariska leányához tartozik, aki 1897. január 14-én született. De itt látta meg a napvilágot gróf Tisza István Jolán nevű lánya is 1916. szeptember 4-én.

A Tisza család a néhai miniszterelnök halála után tíz évvel a korábbi kertvárosok (a korabeli fogalmak szerint erdővárosok) mintájára felparcellázta a nagykovácsi határában fekvő tölgyesét. Az 1931-ben, Pesthidegkúton kiadott prospektus szerint „A telep nevét gróf Tisza Istvántól nyerte, mert az erdőség Tisza birtok volt és nagy hazánkfia volt az, aki először méltányolta a hely szépségeit. A Magyar Semmering nevet a Tisza István Kertváros egy rajongó lakója adta a telepnek, mikor első ízben pillantotta meg a festői erdőséget. Három évvel ezelőtt még erdőség volt a mai utcák helyén és ahol ma virágos kertek állanak, ott ezelőtt őzek és szarvasok tanyája volt. Ma a Tisza István Kertváros kulturhely, előkelő családok nyaraló- és lakóházaival, beláthatatlan fejlődési lehetőségekkel.”

A tudatosan tervezett település felosztása alkalmazkodott a természet közelségére vágyó polgárok igényeihez, akik város melletti villák építésével akartak kiszabadulni Budapestről. Az összesen 322 telek értékesítésével Terray Dezső hidegkúti és Keresztes Béla Damjanich utcai ügyvéd foglalkozott, ő a komoly szándékú vásárlókat a hathatósabb meggyőzés érdekében saját kocsiján vitte a helyszínre.

Az első tulajdonosok közt volt Kiss Jenőné, a Royal-Apollo főpénztárosa, Dr. Manzán Kálmán és felesége három-három telekkel, Szekrényi Lajos orvos, Gábriel Kálmánné gyógyszerészné, Dr. Kiss István O.F.B. bíró, Kápászy Margit magánzó, Haas Vilmos gyáros és Dr. Hetényi Imre rendőrkapitány-helyettes, aki nejével hét parcellát vett.

A Tisza István kertváros (elnevezését 1935. október 12-én engedélyezte a hatóság) szabályozási terve azonban kikötötte, hogy mindenki csak oly módon építkezhet a saját telkén, amely nem változtatja meg a telep kertvárosi jellegét, vagyis a lehető legkisebb mennyiségben határozták meg a kivágható fák számát. A folyamatosan gyarapodó tulajdonosi, illetve lakóközösség egyesületet alapított a telep legfontosabb munkáinak (víztorony létesítése, az áramellátás biztosítása) megoldására.

Nagykovácsi elöljárósága a kertvárost 1939-ben üdülőhellyé nyilvánította, nevét pedig Tiszaistvánliget-re változtatta. Lakói viszonylag csendesen élték meg a világháborút, de amikor a szovjet csapatok körülzárták a fővárost, az egyik villában döbbenetes eset történt: 1944. december 26-án Dr. Eischler Ernő evangélikus kórházi főorvos morfinnal megmérgezte 14 éves fiát, majd végzett magával is.

Az új hatalom 1949. október 8-án eltörölte Tiszaistvánliget nevét. A helybeliek úgy tudják, azért Ady Endrét szemelték ki névadónak, mert a polgári radikális költő közmondásosan is Tisza gróf ellenlábasa volt, így a választás kézenfekvőnek tűnt. Három hónap múlva Nagykovácsi kertvárosát Budapest második kerületéhez csatolták.

De nem csak a név, a lakosság is kicserélődött. Az évek során Adyliget egyre terebélyesedett, újabb utcasorok épültek. A kezdetben minden oldalról erdőség határolta vadregényes erdőváros mára teljesen összeolvadt a környező településekkel. Határa a Rézsű utca –Nagykovácsi út –Feketefej utca vonalon húzódik, ezen kívül a főváros közigazgatási határával esik egybe. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint lakossága 856 fő, ingatlanállománya pedig 321 lakóház és 52 lakatlan nyaraló.

Adyliget településmagja azonban megőrizte az egykori miliőt, a területét borító egykori tölgyerdő fáiból sok megmaradt a kertekben és az utcák mentén, meghatározva a városrész sajátos hangulatát.http://www.budaipolgar.hu/helytortenet/Adyliget.html

Verrasztó Gábor

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »


 

 

Nagykovácsi, Pest m.: plébánia a v. veszprémi, majd székesfehérvári egyhm., 1993. V. 31-től az esztergom-bpi főegyhm. budai-északi esp. ker-ében. – 1715: alapították. Tp-át 1746: Szeplőtelen fogantatás tit-ra sztelték. Mai Nagyboldogasszony-tp-át 1813: építették. Org-ját (1/8 m/r) 1881: az →Országh gyár építette. Anyanyelve 1880: ném., m.; 1910: ném., m.; 1940: ném., m. – Filiája 2000: Adyliget. – Plébánosai: Forstinger Mihály OSB, Frantz Mihály OFMConv, 1724: Klikovits Lőrinc, 1727: Plattschläger Mihály, 1729: Stein Bernát Vid, 1735: Pelzl Simon, 1762: Jakab OFMCap, 1762: Schőnpflug Ferenc, 1766: Prlzl Simon József, 1770: Nisak Lipót, 1795: Fakó József, 1796: Fejér György, 1808: Cserenyei József, 1847: Weber Ferenc, 1879: Gózony Gyula, 1891: Angeli Márton, 1908: Felber Géza, 1936: Greszl Ferenc, 1946: Ipolyi Simon CM, 1950: Hir Antal CM, 1951: Pásthy Vilmos CM, 1956: Gyarmati István, 1962: Füzi Sándor, 1967: Simay Kálmán, 1968: Orbán György, 1996: Udvarnoky László, 1998: Kemenes Gábor. – Lakói 1840: 1176 r.k., 5 ref., össz. 1181; 1910: 2184 r.k., 5 g.k., 12 ev., 9 ref., 16 izr., össz. 2226; 1940: 2805 r.k., 4 g.k., 3 g.kel., 11 ev., 44 ref., 5 izr., 11 egyéb vall., össz. 2883; 1983: 1700 r.k., össz. 2665; 1997: 400 r.k., össz. 1700. **http://lexikon.katolikus.hu/N/Nagykov%C3%A1csi.html

Gerecze II:630. – SZJN 1977:206. – B. Szatmári Lajos: ~ rövid tört-e. Nagykovácsi, 1991. – MKA 2000:4

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A közreadott felvétel Réthy Mária gyűjteményéből származik, onnan került be a Harangszóbeli cikkbe, amit Réthy Mária és B. Szatmáry Lajos jegyez 1992-ben. A tanulmány második részében a szerző megosztja azt a bizonytalanságot, amit a szobor avatásának éve körül tapasztaltak. A második világháború, majd a kitelepítés után alig maradt a faluban szóra fogható emlékező. A két interjúalany másként emlékezett az évszámra. 1969-ben Ujházy András  tanító, majd 1989-ben Probszt Lipót bányász a nevezetes napot szeptember nyolcadikára tette, az évben azonban eltérés adódott. A Dr. Szabolcsi-monográfia is 1926-ot jelez, azonban a Historia Domus, az egyházi krónika; a levéltári dokumentumok, a képviselőtestületi ülések jegyzőkönyveivel és egy német nyelvű hetilap , a Sonntagsblatt Réthy Mária által fellelt és lefordított híradásának keltezése az 1925-ös avatást erősítette meg.

A források egybehangzóan ünnepélyes, nagyszabású, emelkedett ünnepségről számolnak be.

“Virág- és zászlódíszbe öltözött környezet fogadta ezen a napon a templom előtti térre igyekvő helyi lakosokat, s a pomázi járásból, Pest megye hivataliból és a fővárosból ideérkező vendégeket. Templomi mise előzte meg Vass Viktor szobrászművész impozáns és megható alkotásának felavatását. “…A misén orgonált Sziklai Adolf operaházi karnagy, énekelt Maleczki Blanka operaénekesnő, a Sasok turistatársaság énekkara és a Katolikus Kör énekkara Felber Géza vezetésével…A szentmise után a tömeg a templom előtti térre, az emlékműhöz vonult. A főispán üdvözlő szavai után Rakovszky Iván belügyminiszter, a kormány képviselője mondott beszédet.” Az avatást József Ágost főherceg végezte, ő helyezte el az első koszorút.

Az avatási ünnepségen Tornyai Ferenc torbágyi plébános, címzetes esperes mondott német nyelven beszédet, amelyben a királyhűséget  is kinyilvánította. Felber Géza plébános a Historia Domusban feljegyzi, ” már a beszéd nyelve miatt is egyesek – néhány izgága, hazafiaskodó tisztségviselő – haragosan hallgattak, de mikor a királyt hallották emlegetni , azt gondolták, itt az alkalom, hogy beléje fojtsák a szót. De a jelen lévő főherceg miatt nem merték ezt megtenni. ” Az ünnepi esemény végül békésen zárult. A koszorúzások után a vendégek és a község vezetői számára közebéd következett.  (Ennek és az avatás járulékos  költségei -többek között- szegény hiába pályázó, pomázi szobrász tiszteletdíját is elvitték, mint láthattuk a 2. részben.)

A nagy erőfeszítéssel emelt, majd magasztosan felavatott emlékmű mindösszesen 25 évig állhatott a falu főterén békében, pontosabban háborítatlanul, mert békében még ennyit sem.  25 évig állhatott a hetven kovácsi férfiember neve kőbe vésve, akik az első világháborúban haltak meg. Köztük gróf Tisza Istváné is. Kiemelt helyen, a címer alatt szerepelt neve, ezzel a kiegészítéssel: “nemzetünk és községünk martyrja és a világháború ellenzője”

Forrás:

B. Szatmári Lajos – Réthy Mária: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 8. szám

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A szoborállítással kapcsolatos tárgyalás átmenetileg megfeneklett. A felkért művész és a testület vélekedései nem tudtak közelebb kerülni, így pár hónap csend következett. 1925 májusában azonban, ahogy a forrás követi a levéltári dokumentumokat, újra napirendre tűzték az emlékmű ügyét. Egy bizottságot küldtek Jankovich Gyula pomázi szobrászművésszel tárgyalni. A szobortervek bemutatásra kerültek. Az új tervek szerint a szobor kovácsi kőanyagból készült volna, a betűvésést helyi kőfaragó, a turulmadarat és a sirató női szobrot az iparművészeti főiskola faragója készítette volna. A létrehozandó mű ára már elfogadhatónak mutatkozott a döntnökök számára. A részletesebb vitában azonban napvilágra került a szomorú tény, a felajánlások nem érkeztek meg időre, a 94 q búza helyett csak 29 q érkezett.

1925. június 11-én egy újabb, rendkívüli közgyűlést hívtak össze. Ennek végén, hosszú alkudozások után  megszületett a megrendelés. (Érdekes módon nem Jankovich Gyulával folytak az új tárgyalások.) Eszerint: ” …Nagykovácsi község képviselőtestülete az elesett hősi halottainak emlékművét Vass Viktor budapesti (X. Százados úti művésztelep) szobrászművésszel készítteti el az általa bemutatott terv szerint: haraszti mészkőből, részben csiszolva és fényezve, részben pedig finoman szemcsézett kivitelben, 465 cm magasságban, a kialkudott 35 milliós korona áron.” A betűk vésése az ő tanácsai alapján készültek el, de nem a művész munkájaként. A szállítás költségei sem voltak benne ebben az árban. Az elkészítés végső határidejeként 1925. szeptember 1-jét jelölték meg.

Az avatási ünnepségre 1925. szeptember 8-án került sor, tehát a határidőt tartani tudták. A második terv készítője, Jankovich Gyula 1925. októberében még  megpróbálta a tiszteletdíját kérelmezni, de ezt a testület többsége elutasította. Az avatás egyes költségeit,  (pl. közebédek) sem sikerült októberre rendezni, így a főjegyző által méltányolt kérelmet nem fogadták el.

Az 1925-ös állapotot, az ehhez időben legközelebb eső képként a Greszl-féle honismereti olvasókönyv 137. oldalán található (jobboldali) fotót tanulmányozhatjuk, ez a harmincas-negyvenes években készülhetett. A monográfia előző oldalán olvashatjuk a 70 áldozat nevét, akik az első világháborúban haltak meg Nagykovácsiból.

(Az 1961-es szomorú fotóhoz a leírás későbbi részeiben érünk el.)

Forrás:

B. Szatmári Lajos: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 7. szám

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyv. 2005. 136-137. p.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Elkezdődött a Világháborús Emlékoszlop rekonstrukciója

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata  1 000 000 Ft támogatást nyert a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázatán az Emlékoszlop felújítására. A munkák elkezdődtek.

1925. szeptember 8-án avatták fel, az első világháború után a hősök oszlopát. 1925. február 19-én tartott képviselőtestületi rendes közgyűlés 4. napirendi pontjában foglalkoztak a “Hősök emlékének megörökítésével”. (Ekkor a község lakosságának lélekszáma 2240 volt, ennek 95%-a német anyanyelvű volt. A község választott bírója Pitz Antal, kinevezett főjegyzője Lázár Gyula volt.) “Az előadó főjegyző jelentette, “hogy a felállítandó emlékműre eddig 91 q búzát ajánlott fel a község lakossága, ebből 28 q 400 és 450 ezer koronás áron már be is folyt.  Elmondta, hogy a korábban kiküldött bizottság több szobrászművésszel folytatott tárgyalás után Somogyi Sándor budapesti szobrászművésznek az Országos Bíráló Bizottság által jóváhagyott gyönyörű és mély gondolatokat kifejező emlékoszlopát fogadta el. Ezt a tervet be is mutatja a képviselőknek. Ezen emlékműnek ára műkőből 70 q búza, budakalászi kőből, bronz domborművekkel 150 millió korona.” A műkövet a helyi képviselők nem tartották időállónak, a szakértők és a művész a kovácsi követ nem tartotta alkalmasnak az oszlop elkészítésére. “Ez, bár kemény, de erezettsége, sűrű hajszál-likacsossága miatt a vizet beszívja, könnyen reped, nagy tömegben gyorsan mállik. “

Elődjeink szavazása után patthelyzet alakult ki. A műkőből készítés mellett ketten, a nagykovácsi kőből készítés mellett tizenhatan szavaztak. A művész azonban nem volt hajlandó a kovácsi követ használni. Sz. Tóth Judit néprajz-kutatótól tudjuk, a Buda környéki németek, ha csak tehették sírkövüket budakalászi kőből készítették, ez számított kőben a legnemesebb, legértékesebb anyagnak. Erre azonban nem állt együtt a megfelelő pénz.

Forrás:

B. Szatmári Lajos: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 7. szám

Sz. Tóth Judit szóbeli közlése

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A kiállítás köszöntő tablója

„Az asszony köténye” című kiállítás Nagykovácsi 2017. évi búcsújának tiszteletére készült a Nagykovácsi Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár helyismereti munkájának keretében. Célja szerint emléket állítva egy letűnt korszaknak, annak a közel 250 évnek, amíg Nagykovácsiban svábok, németek éltek.

Az utolsó olyan búcsú, ahol a sváb lakosság még reszt vett 1944-ben volt. Akkor is másnapra kiderült, sokak kapták meg a behívóparancsukat, írta Réthy Mária a Nagykovácsi Harangszóbeli cikkében. 1945-ben, amikor a kitelepítés réme már előrevetítette árnyát csak a templomon belül ünnepeltek. A vásár, a mulatság ebben az évben már elmaradt. 1989-ben fogadta először hivatalosan, nyíltan és ünnepélyesen a búcsúra hazalátogató őslakosokat Nagykovácsi.

A ruhák, viseletek gyűjtése a Nagykovácsi Német Nemzetiségi Önkormányzat sok éves munkája keretében indult el Dr. Klein Ferenc és Dr. Klein Katalin gondozásában. A mostani kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeum anyagával kiegészítve készült el Dr. Sz. Tóth Judit néprajzkutató értő szakmai segítségével. A kiállítás szöveges dokumentuma Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében című tanulmányára alapozva készült el.

A nagykovácsi viseleteket ábrázoló képek többsége Pájer Árpád gondozásában, kiadásában 2005-ben megjelent Greszl Ferenc: Nagykovácsi honismereti olvasókönyv, Grosskowatscher Heimatbuch című munkából, illetve a Nagykovácsi Pékdomb facebook közösség által összegyűjtött anyagból került ki.

Köszönjük Jablonkay Mária (Solymár), Ziegler Ágota (Pilisszentiván) helytörténet kutatók folyamatos, pártoló, tanácsadó munkáját.

Köszönjük mindazoknak, akik családi darabjaikat a helytörténeti feltárás, az értékek megmutatásának segítésére felajánlották.

Köszönjük a bábuk, szabászbabák, tárgyak felajánlását, amellyel munkánkat önzetlenül segítették.

Köszönjük a látogatók nyitottságát, figyelmét.

G. Furulyás Katalin

Nagykovácsi, 2017. augusztus 13.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A Mészégető, 1962.
Aranyiné, Magdolna fotója, Nagykovácsi Pékdomb

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. Kő és agyagipar fejezet (A szerkesztés lezárása 1910.)

“…Ez iparágban nagyobb telepek a következők:… Polacsek Lipót mészégetője Nagykovácsi, 18 munkás. Rácsky János mészkőbányája és mészégetője Nagykovácsi, 25 munkás….”

Forrás:http://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/pest-pilis-solt-kiskun-varmegye-ii-128B6/ipar-kereskedelem-hitelugy-es-forgalom-irta-haraszthy-lajos-12C91/i-az-ipar-12C92/ko-es-agyagipar-12CC2/

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A-kastély-víztornya-privát fotó-Helyismereti-dokumentumtár

A napokban gőzerőkkel folyik a Kastély felújítása. Az építkezés nem ad alkalmat az apró részletek felfedezésére, annál inkább ad okot végig gondolni, hogy élt mindig is együtt a Kastély a település történelmével, az országos változások hogyan változtatták meg sorsát, funkcióját, a benne élőket.

“…Kovácsi területének birtokjogát – más Pilis megyei helységekével együtt – a Wattay család már a török idők alatt biztosította magának. Így az eltelt két és fél évszázad alatt előbb a Wattay – Róth család (1686-1828), majd házasság útján a Teleki – Tisza család (1828-1946) birtokában volt a település…” Forrás: Szatmári Lajos Nagykovácsi rövid története, 1991. 12. p.

A kastély építése az 1840-es években kezdődik, onnantól szemlélője az épület a történelemnek, már kilenc évesen Görgey főhadiszállásának ad otthont. A magyar történelem és a helyi történések krónikáinak összegzésénél szinte mindig említésre kerül, azonban történetének részletes feltárása még nem teljes. (1944-45-ben a kastély a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt állt, menedéket nyújtva üldözött szülők gyerekeinek. 1945. év nyarán a Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol tagjai lakják a kastélyt.) Forrás: Szabolcsi József: Adalékok Nagykovácsi történetéhez, Budapest, 1960.

Későbbi bejegyzésekben ismertetjük az eddig fellelhető források nyújtotta anyagokat, a különféle források által nyújtott információkat összegyűjtve, illetve új forrásokat keresve a Kastély történetéhez.

A Kastély építésének pontos ideje sem ismert, a területén megtalált kút kávájára az 1821-es évszámot vésték, amely azonban nem bizonyítja egyértelműen az építkezések megkezdésének idejét, hiszen a kút létezhetett a Kastély építése előtt, önállóan is. A Kastély  történetének  megismerése első lépéseként, vegyük szemügyre az épületegyüttes még az átalakítás idején is jól látható, érdekes részleteit. Az egyik rejtélyes figura a Víztornyon lévő elefánt. A másik a kastély főépületének homlokzatán lévő kardos vitéz, ki a kardján egy levágott fejet emel  a magasba, vitézsége dicsőségének bizonyítékaként, másik kezében három gabonaágat tartva. Ha a víztornyon egy muflon, egy szarvas vagy őz ábrázolása lenne, talán könnyebben megérthetnénk, miért az az állat került a toronyra. Hogy kerül Nagykovácsiba elefánt?

A szimbólumok magyarázata a Tisza család grófi címerében található. Erdős Pál Tisza-kutató a Magyar Családtörténet Kutató Egyesület oldalain publikált cikkében mutatja be a grófi címert. http://www.macse.hu/society/csaladok.php?id=2

A kovácsi birtok és a Kastély is vadászati céllal működött főként. Geszten és Kocsordon vannak a család jelentős birtokain épült további kastélyok.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Töréspontok - 2017-06-19

Marchut Réka: Töréspontok című tanulmánykötetének borítója

Marchut Réka Töréspontok című munkája, a Budapest környéki németség második világháborút követő felelősségre vonása és annak előzményei (1920-1948) alcímmel jelent meg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, a Magyar Történelmi Társulat és a Budaörsi Passió Egyesület gondozásában 2014-ben. A tanulmánykötet 4. fejezete foglalkozik Nagykovácsi kitelepítésével. A doktori disszertáció gazdag forrásanyagra hivatkozik, kiterjedt bibliográfiát használ. A nagykovácsi kitelepítéssel kapcsolatban a Historia Domus, Greszl Ferenc dokumentumain túl, a téma szerint a  Székesfehérvári Püspöki Levéltár, a Politikatörténeti Intézet Levéltára anyagait is feldolgozza.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Sváb menyasszony - 2017-05-30

Sváb lakodalmak

 

Enczmann László pilisszentiváni előadásában ( az előadás a Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesület szervezésében, Czigler Ágota felkérésére jött létre) a régi sváb esküvőkről tudhattunk  meg sok érdekeset  Szentiván és Solymár szokásait, ezek időbeli változásait is elemezve. A vetített képes előadás a személyes, solymári emlékeken túl, főként Bonomi Jenő etnográfus kutatásaira alapozott. Bonomi legismertebb munkái a Buda környéki németség, elsősorban Budaörs és a budai hegyvidék néprajzához, azok történetének kutatásához és művelődéstörténetéhez kapcsolódnak.

A sváb menyasszonyok ruhája sötét volt, a menyasszonyi koszorú és a kötény volt csak fehér. A kötény fehér, többnyire rakott, pliszírozott anyagból készült. Az ártatlanság szimbólumaként szerepelt, megesett lány, másodszor férjhezmenő özvegyasszony sem viselhette. Az esküvői ruhák és a násznép ünnepi öltözetét is egészen sokáig rozmaring ágacskák díszítették, valamilyen fehér díszítőanyaggal kombinálva. A rozmaring a svábság életében jelentős szerepet játszott, a tisztaságot jelképezi, szerencsét és egészséget hoz. Áldozás után a menyasszony az oltárra tett egy rozmaring szállal díszített almát, evvel tudatta, a papot meghívják a lakodalomba. A lányok akkor mehettek férjhez, ha rá tudtak ülni a hajukra, vagyis olyan hosszú volt már, hogy kétszer körbe tudta a copfját a karján tekerni. A sváb lakodalomban nemcsak a vőfély mond köszöntőket, szinte mindenkinek illett valamely alkalommal verselni. Ezeket a verseket füzetekben gyűjtötték össze. Voltak közöttük „szép, istenes” versek, de voltak szókimondó, csipkelődő versikék, magyar és német nyelven vegyesen.

A templomi szertartásnak természetesen, de az esküvői menetnek, a lakodalomban minden mozzanatnak (ültetésnek, ételek-italok sorának stb.) is kötött rendje volt.

Kiemelve néhányat, amelyek eltérnek más tájegységek esküvői szokásaitól.: Pilisszentivánon a templomban a szertartás végén az ifjú pár vezetésével az egész násznép körbe kerüli az oltárt, a vőlegény átadja az esketésért járó pénzt a menyasszonynak, aki elhelyezi ezt az oltár mögött. Ezt az oltár körüli körmenetnek nevezték. A lakodalmas ház udvarán, ha az időjárás megengedte, hogy kinn lehessen a násznép, lombsátor készült, így lesz a lakodalom igazi sátoros ünnep. A menyasszony viseletén érdekesség (ezt solymári és szentiváni fotón is láthatjuk) a mirtusz, gyöngykoszorúból induló a szív tájékára elérő díszítés. A díszítés segít abban, hogy az asszonyi élet során a családot az ész és a szív, az asszonyi gondoskodáson keresztül, harmóniában tartsa.

A helyi, (még szerény) helytörténeti dokumentációban sváb esküvői fotó nincs. Nagyon reméljük, sikerül majd gyűjteni, közzétenni ilyet. Egy fiatal pár, ünnepi, de nem esküvői fotóját tesszük közzé, illetve a sváb esküvők szimbolikus növénye, a rozmaring szerepel a másik képen egy fiatal fiúval és egy idősebb nőalakkal, aki feltételezhetően az édesanyja lehet, mindketten sváb viseletben.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Mandl Jakab tábori képeslapja 1916.

2017. márciusának közepén a Tompa Mihály utca 14. szám (Tóth-ház) lebontása közben kerültek elő iratok, dokumentumok a gerendázat és stukatúr között. A papírok között tábori levelezőlapokat találtak. Mandl Jakabné címére adták fel a lapokat az első világháború idején. A címzett: Mandl Jakabné, Nagykovácsi, Budai utcza ház szám 54. Pest megye

Az anyagot digitalizálásra a helytörténeti gyűjtemény 2017. áprilisában kapta meg Kiskun Judittól.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »