1946-1985

Borbála napján filmvetítéssel, beszélgetéssel emlékeztünk Nagykovácsi bányász múltjára.
Bányászhimnusszal, verssel kezdődött az est.


Zs. Dobozy Erzsébet, Tuti néni ( a Pilisi Szénbányák egykori titkárnője) Vízbetörés című visszaemlékező elbeszélését a Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesület és a Községi Könyvtár szervezésében mutatták be. Az esten Óvári Sándor felvételét vetítettük le.
A vetítés után az 1954-es történéseket, a jelenlévő bányászok, Bajzi Feri bácsi és Probszt András bácsi saját emlékeikkel egészítették ki. Korántsem emlékeztek azonosan a tragikus eseményekre, a több napig tartó  borzalmakra.
Az est végén elhangzott a hős bányászok névsora, amelyet Dr. Horn Jánostól kaptunk, illetve az 1954-es áldozatok neveivel kiegészítettük. 

Papp Sándor is vendégünk volt a megemlékezésen, így írt az egykori eseményekről: “A tulajdonosok halála miatt gazdátlanná vált (egyébként is külföldi tulajdonú) bányavállalat ugyanis a bányaüzem felhagyásakor feltehetőleg nem gondoskodott kellő mértékben a felhagyott vágatok betömedékeléséről, talán a járatok térképezése és nyilvántartása sem zajlott minden szabályt kielégítő módon. Ezen mulasztások valamelyike lehetett az oka annak, hogy a Jóreménység-altáróból indított, az Antal-bányamezőben zajló vágatmélyítés során, 1954 nyarán a bányászok egy elfeledett, a nyilvántartásokban nem szereplő, vízzel telt járatba fúrtak bele, ahonnan körülbelül 40.000 köbméternyi víz ömlött be a Jóreménység-altáró járatrendszerébe. A vízbetörés miatt több mint 40 bányász rekedt a mélyben, akiket 3 napi munka árán tudtak csak kimenteni, és közülük hatan nem élték túl a szerencsétlenséget. Édesapám is ebben a műszakban dolgozott, többek közözött Őt is sikeresen kimentették. “

Az 1954-es bányaszerencsétlenség eddig ismert nagykovácsi áldozatai:

Petőcz Mátyás – (Béla) (a keresztnevet  két forrás eltérően említi)

Varga Béla – (Lajos) (a keresztnevet  két forrás eltérően említi)

Molnár – (Szabó István)   (a vezetéknevet  két forrás eltérően említi)

Az eseményeket Tóth Árpád: A pilisi szénbányászat története 1848-1970. című munkája, a kronologikus összefoglalás függeléki részében így írja le: “1954. június 25. Vízbetörés történt az altáró nyugati irányvágatának vájvégén. Az öregségből származó víz hat halálos áldozatot követelt. A mentés július 3-án a gurítóba történt lyukasztás után fejeződött be. “

Ugyanezen munka A pilisi szénmedencében munkájuk során életüket vesztették (108-109 p.) felsorolásban 1954-ben a következő neveket említi : Hernádi Károly, Pilisszentiván; Mártai József, Pilisszentiván; Szabó István, Pilisszentiván; Knock István, Pilisszentiván; Fetter Mátyás, Pilisszentiván; Petőcz Mátyás, Pilisszentiván; Wohl Miklós, Pilisszentiván.

A veszteséglista tehát még további pontosításra, ellenőrzésre szorul. Ezt a munkát az is sürgeti, hogy a szeptemberi bányásznapon Dr. Horn János ünnepi beszédében is indítványozta, és a korábbi felvetések is alátámasztják, idős bányászaink kérése is ez, hogy 2019-ben a bánya bezárásának ötvenéves évfordulóján, az áldozatok nevét megörökítve emlékhely készülhessen.  Az est zárásaként ünnepi misére mentek az emlékezők a katolikus templomba.  Itt kiállításra került Nagy Gyula várpalotai festőművész  Imádkozó bányász című olajfestménye, amelyet Téglásy Imre mutatott be. 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

 

Dr Horn János gyémánt okleveles olajmérnök; okleveles gazdasági mérnök; A BDSZ (Bányászati Dolgozók Szakszervezete) elnöki főtanácsadója

 

 

 

Dr H O R N  J Á N O S

gyémántokleveles olajmérnök

okleveles gazdasági mérnök

okleveles szakközgazda

a Bányász Kultúráért Alapítvány elnöke

 

Ü N N E P I  B E S Z É D E

 

 2018. szeptember 2-ai 68. BÁNYÁSZNAPON

 Nagykovácsi,  2018. szeptember  2

 

 

 

 

 

„Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.

Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével.

Tisztálkodjál belülről, kívülről. 

Felejts el mindent ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnep különbözés és az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.

Az ünnep legyen ünnepies.

S mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból a megszakításból, a teljes kikapcsolódásból, legyen benne áhítat,föltétlenség.

Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj fel reá testben és lélekben „.                     

Tisztelt Ünneplők !

Márai Sándornak (1900 – 1989) 48 évesen el kellett hagyni az országot,  a bolsevizmus ellenségének nevezték és egyik fő bűnének tartották, hogy Ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, könyveit bevonták, később haza hívták de addig nem akart hazatérni amíg idegen csapatok vannak hazánkban és nem történik szabad választás. Az USA-ban halt meg. 1990-ban poszthumusz Kossuth díjjal tüntették ki) a Füves könyvből szóló gondolataival köszöntöm a bányásznapi ünnepségen megjelenteket.

Elöljáróban köszönet mindazért  amit Nagykovácsi Polgármester asszonya és az általa vezetett önkormányzat                         tett és tesz, hogy a több évtizede óta  bezárt bányászat után is ápolja, őrzi a bányász hagyományokat  és  azt is, hogy két évvel ezelőtt  2016.szeptember 4-én  gyönyörűen felavatták ezt a szép emlékművet.

Tisztelt Ünneplők !

A bányászat csodálatosan szép és gazdag hagyományokkal rendelkezik melyek közül  kiemelkedik a Bányásznap.

1950 november 23-án a Minisztertanács      és a Magyar Dolgozók Párt Központi Vezetősége határozatot hozott a szénbányászat fejlesztéséről – de jó lenne ha most is történne ilyen – mely többek között kimondta, hogy „ minden év szeptemberének első vasárnapján az egész ország BÁNYÁSZOK NAPJA – ként ünnepli meg, a bányászat országos jelentőségének elismerésképp..” Az érvényben lévő Bányatörvény is tartalmazza ennek a napnak a megtartását.

A 2018.évi 68. Bányásznap központ ünnepségére 2018. augusztus 28-án Pécsett  a „ Kodály  Pécsi Konferencia és Koncert Központ” dísztermében  közel 350 meghívott jelenlétében került sor, ahol  Süli Jánosnak a PAKS II tervezéséért, megépítéséért és üzembe-helyezéséért felelős tárca nélküli miniszternek  és dr Fónagy Jánosnak a  nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkárának köszöntése után az ünnepi beszédet dr Kaderják Péter  Innovációs és Technológiai Minisztérium  energiaügyekért és klímavédelemért felelős államtitkára tartotta. Csak egy – két kiemelés a beszédből :

Kormányzati cél,hogy jövőben Magyarországot dinamikus és minőségi gazdasági növekedés jellemezze, amiben a magas hozzáadott értéket biztosító innovációra támaszkodó tevékenységeknek kell vezető szerepet játszania.. EZ A MEGUJÚLÁS AZ INNOVÁCIÓ NEM KERÜLHETI EL A BÁNYÁSZATOT… A tárca dolgozik azon, hogy minél hamarabb korszerűbbé,olcsóbbá és takarékosába tegye, ugyanakkor biztonságosabbá tegye a magyar energetikai rendszer működését aminek a bányászat is része.

 Majd kitüntetések átadására  és állófogadásra került sor, ahol a pohárköszöntött a vendéglátó MECSEKÉRC Környezetvédelmi  Zt vezérigazgatója, Molnár János tartotta.  Az ünnepségről a BDSZ lapja, a Bányamunkás minden évben részletesen beszámol, ennek két-két példányát mind az önkormányzatnak mind a könyvtár részére meg fogom küldeni. Szeptember végén a BDSZ honlapon/Bányamunkás / is  olvasható lesz..

Ezt követően pénteken a társaságok központjaiban-, majd szombaton és a mai napon a bányatársaságok üzemeinél  és  minden olyan városban, községben ahol valamikor bányászat volt, ott is mindenütt emlékművek, emléktáblák emlékeznek a bányászatra és mindenütt színvonalas bányásznapi ünnepségekre kerül sor.

A mai napon megemlékezünk és tisztelgünk a nagykovácsi szénbányászatról, szénbányászokról  természetesen a teljesség igénye nélkül felvillantva a legfontosabb történéseket.

Az Észak-Budai hegységszerkezet négy  szénmedencéje   közül  kiemelkedő  volt a Nagykovácsi medence amit bizonyít,hogy 1850 – 1969 között a széntermelés  a Pilisvörösvári medencében 7,3Mt , Nagykovácsi medencében 4.8 Mt.,Pilisszentiváni medencében 4,5 Mt Solymári medencében  1,0 Mt volt.

Melyek voltak a főbb történések :

MIESBACH a kutatóaknáját 1853-ban mélyítette le. A 22 méterig mélyített keretácsolt aknával két széntelepet tárt fel.

 1863-ban mélyítették le a  Eder Ferenc Mátyás tulajdonosról elnevezett EDER aknát  ahol 30 férfi,3 nő és 1 gyermek dolgozott és 11791 métermázsát termelt. A leállás miatt víz alá került. A tulajdonos halála miatt csődhelyzet alakult ki.  Az örökös – Eder Anna Mária kérelmezte az 1866-ban kiadott kutatási engedély meghosszabbítását, de a Budai kir. kerületi bányabíróság a Nagykovácsi Kőszénbányát 1869 január 21-én Nagy I.M. és társai tulajdonában adta át tartozásaival együtt.

1869 június 2-án  Hantken Miksa bányamérnököt,akit szinte egy időben  neveztek ki a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatójának  jelentették be  műszaki i vezetőnek a bányahatósághoz, aki a munkálatokat 1872-ig vezette. A bánya  1874-ben és 1875-ben termelt, 1876-ba termelés nem volt, ebben az évben a bányahatóság felszólította a tulajdonost a munka folytatására de ez nem történt meg. A tulajdonos kérte két bányatelkének törlését. A Pestvidéki m. kir. törvényszék 1880 november 6-án azokat törölte.

ZWIERZINA EDE morvaországi bányatulajdonos – aki mögött jelentős cseh és morva tőkések álltak – 1880 május 24.én kapott engedélyt  kutatásra.  Megalapították a ZWIERZINA –féle CSALÁDÜDVE BÁNYATÁRSULATOT . 1887 október 27-én. Igazgatónak az osztrák származású Loós Károly bányamérnököt nevezték ki. Egy függőleges és egy lejtős aknát mélyítettek le amibe már 1883-ban egy vízemelő gőzgépet építettek be.

A társulat 1883 – és 1893 között 85 férfit-, és 12 gyermeket foglalkoztatott.

1894 június 25-én jelentette be a Nagykovácsi bányagondnokság idősebb és ifjabb Zwierzina  Ede halálát,de  a termelés folyatódott . 1895 május 12-én „ a munkások szállító kosáron való ki – és beszállítását a függőleges aknába „ a bányahatóság engedélyezte ,de  a hagyatéki eljárások miatt 1900 április 29-én  az Ostravában megtartott bányatársulati ülésen  döntöttek a Nagykovácsi bánya felhagyásával.

A megszűnés után csak 1920-as években kezdtek el foglakozni a bányászattal. A szénterületet a BESZKART igazgatóságának megbízásból dr Schmidt Sándor dorogi bányaigazgató vizsgálta felül. A felülvizsgálat kiterjedt gróf Tisza Kálmán nagykovácsi uradalmának akkor már megkapott KÁLMÁN véd- nevű bányatelkére és attól pár száz méterre lévő 13 holdas területre.  A szakvélemény feltűnően pesszimisztikus volt, hiszen egy konkurens bányavállalat igazgatója készítette. A termelés 1922-1923-1924-ben folytatódott, de 1924 áprilisában befejezték a termelést a TISZA lejtősaknában.

1929 január 1-án SIMIG ÁDÁM bejelentette a bányahatóságnál hogy a gróf Tisza uradalomtól negyven évre bérbe vette a bányát és a felhagyott aknát tovább mélyítette, majd a bányát villamosította. Ekkor a töke  hiányában a munkát nem tudta folytatni ,  HEISLER ENDRÉNEK és FARKAS JENŐNEK adta tovább a jogot, a termelésről nincs adat, ekkor mélyült a Heisler lejtős akna.   1930 novemberében MÁNIK SÁNDOR miskolci lakos vette bérbe a a szénjogot, de 1931-ben bekövetkezett halála miatt özvegye 1939-ben tovább adta a jogot a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-nek.

1943-ban alakult meg a Nagykovácsi Kőszénbánya Rt 200.000 ft alaptőkével , a részvényesek Husz Jenő, Ajtay Zoltán és Sorg Jenő voltak.

 1947-ben Antal lejtősakna illetve  az ehhez csatlakozó Altáró Üzem szintén komoly szerepet játszott a medencében. Az 1948 augusztus 13-án eszközölt lyukasztás lehetővé tette a solymártelepi központi osztályázóba való szállítást.

S most itt állunk ennél a csodálatos, ipari műemlék előtt ahol a kötélpályán szállították a tömedékeléshez szükséges homokot  1969-ig  a Pilisszentiváni bányából.

Sajnos a Nagykovácsi szénbányákban többen bányaszerencsétlenség közben hősi halált haltak:             

FINK ANTAL  1887

BRUNNER MÁTYÁS 1891                FERWAGER JÓZSEF 1891

BELUSCHKA FERENC és ismeretlen nevű társa 1897   

       / de csak 1898-ban augusztus 27.-én hozták fel /

FISCHER GYULA 1931             MULAVECZ ANTAL 1931

TÓTH JÁNOS 1931

Emlékezzünk rájuk.

Javaslom,hogy emléküket egy emléktáblával örökítsük meg amit az 2019. évi Bányásznapon  avatnánk fel. A 2019-es év sok  dátum miatt úgyis különleges jelentőségű  lesz  gondolok a kerek évfordulókra : 1869,1929,1939,1969).

 Költség viselésére javaslatom illetve vállalásom :

BDSZ Bányász Kultúráért Alapítvány            40 % Önkormányzat                                                  40 %                     

Dr Horn János mint javaslatevő                     20 %

Az írásos javaslatomat polgármester asszonynak az ünnepség után átadom azzal a kéréssel, hogy azt az Önkormányzat  testületi ülésén tárgyalják meg.

A nagykovácsi szénbányászat viszonylag nagy  de sajnos  szétszórt irodalommal rendelkezik, döntően a pilisi szénbányászatról megjelent irodalmakban. Egyes esetekben kissé eltérő, de én bízom, hogy az elmondottak tartalmazzák a leglényegesebb, talán közelítően pontos időrendi eseményeket.

Sajnos hiányzik egy Nagykovácsi szénbányászat település monográfia. Nagy örömmel olvastam, hogy a Nagykovácsi Pékdomb Közössége 2016.szeptember 30.-án „PÉKDOMB III” estét tartott és ott Sági Balázs bányakutató is tartott előadást. Talán Ő lesz az, aki megírja a Nagykovácsi szénbányászat monográfiáját.

Pár szó kizárólag  a szénbányászat mostani helyzetéről :

Agricola ( 1494 – 1553)  már  könyvében megírta,hogy „ a bányászatot egyetlen társadalom sem tekinti közömbösen és érdemeit felnagyítva dicsőítik vagy érdemeit elhallgatva pocskondiázzák”.                                         

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg  Péch Antal selmeci bányamérnök is  akinek köszönhetjük, hogy 1894 április 7-én egy választmányi ülésen a javaslatára fogadták el, hogy az addigi „ GLÜCK AUF „ német bányászköszöntést a magyar „ JÓ SZERENCSÉT „ köszöntés váltsa fel.

Sokan éltük/éljük  meg Agricola szavait az itt most körünkben lévő nagyra becsült nagykovácsi bányászok is, hiszen a bányászok  az 1945 – 1965-es években a nemzet megmentői voltak, most meg folyamatos támadás éri őket. 1948 – 1965 között csak a földtanban, bányászatban     78  fő kapott Kossuth díjat, később már kisebb számmal Állami díjat,a mostani kitüntetéseknél lámpással kell keresni egy – egy kitüntetett. A legnagyobb dolgozói létszám a szénbányászatban 1964-ben  124 ezer fő volt, a mélyművelésű fekete-, és barnakőszén bányászat szinte megszűnt, egy-két kisebb társaság működik, s most ha nem volna a Mátrai Erőmű Zrt két lignitbányája ( Visontán és Bükkábrányban )  ahol átlagosan 1100 fő dolgozik) akkor a létszám nem érné el a  százat. De bízunk a jövőben, különös tekintettel arra, hogy a kormány támogatja  „ Az Energetikai Ásvány – hasznosítási  és Készletgazdálkodási Cselekvési Terv”-et.

Természetesen egy bányásznapi ünnepi beszéd nem engedi meg, hogy minden fontos, jelenlegi és jövőben várható , a természeti erőforrásokról, azok nemzetgazdasági kihatásáról is szólni lehessen, de felajánlok és szívesen vállalok egy kizárólag szakmai alapon történő előadást abban az esetben ha azt Önök igénylik.

Beszédemet ,  megköszönve megtisztelő figyelmüket Márai Sándor gondolataival kezdtem és Jókai Mór gondolataival zárom:

„SZÍV ÉS KŐHOMLOK KELL HOZZÁ, HOGY AZ EMBER ODA LE MERJEN SZÁLLNI ÉS BEKOPOGTASSON AZ ÖRÖK TERMÉSZET ÉVEZREDES ALVÓ NAGY CSODÁIHOZ”.

Szépen  mondta Jókai, a nagykovácsi bányászok ilyen emberek voltak.

Kívánok Önöknek és Önökön keresztül a térség minden lakosának a továbbiakban is sok sikert, eredményt,jó egészséget és mindezekhez az 1894-ben Selmecbányán elfogadott bányászköszöntéssel

 

Jó szerencsét !

 

Felhasználható  irodalom:

 

Ajtay Zoltán            1900 – 1983

Hantken Miksa       1839  – 1893

Hoffman Károly      1839 – 1891

Papp Károly            1873 –  1963

Szöts Endre dr        nincs adat

Zsigmondy Vilmos 1821 – 1888

                      szakmai írásai

BKL Bányászat újság ( OMBKE )

MBFSZ Adattár ( Budapest, XIV. Columbus u 17-23)

MBFSZ Könyvtár ( Budapest, XIV. Stefánia u 14)

Központ Bányászati Múzeum könyvtára ( Sopron)

Magyarország bányászatának  évezredes története(OMBKE)

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Bányásznap 2018. - 2018-09-05

Bányásznap Nagykovácsiban

 

 

Minden évben feladatunk, hogy tisztelettel adózzunk Nagykovácsi bányászmúltja előtt, fejet hajtsunk az egykori áldozatok előtt és meleg szeretettel köszöntsük azokat a kedves, egykori kovácsi bányászokat, akik elfogadják meghívásunkat és el tudnak jönni az ünnepségre. Minden évben megható, hogy együtt lehetnek az egykori bajtársaik társaságában.

Az idei 68. Bányásznapon a Pilisi Fúvósok kis Zenekara adta a zenei aláfestést, teremtette meg a hangulatot. A szeszélyes időjárás miatt az Öregiskola kapujában várták a megemlékezőket a zenészek, jó hangulatú fúvós zene dallamára vonulhattak be a nagyterembe az ünnepségre érkezők.

A Himnusszal vette kezdetét az ünnepély, majd Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony mondott köszöntőt. Az ünnepi beszédet Dr. Horn János gyémánt okleveles olajmérnök; okleveles gazdasági mérnök; A BDSZ (Bányászati Dolgozók Szakszervezete) elnöki főtanácsadója tartott „Emlékezés Nagykovácsi szénbányászatára” címmel. Majd Németh József, gyémánt diplomás mérnök beszélt „A magyar szénbányászat 100 éves történetéről Nagykovácsi vonatkozásokkal” tárgykörben. Mindketten kiemelték, a jövő évben lesz a nagykovácsi bánya bezárásának 50. éves évfordulója, ebben az ünnepi évben különös figyelmet kell fordítani az emlékezés ünnepélyes körülményeire, ehhez Dr. Horn János úr egy egy javasolt tervezetet is átadott.

Személyes visszaemlékezésekre is sor került, Probszt András nyugalmazott bányász megemlékezett az 1954-es vízbetörésről. Kemenes Gábor plébános, Nagykovácsi díszpolgára, vezetésével közös imát mondtak az ünneplők, emlékezve a hősi halottakra, Szent Borbála, a bányászok védőszentjének közbenjárását kérve.

Az Öregiskolai megemlékezés végén felcsendült a Bányászhimnusz.

Az időjárás végül megengedte, hogy a Zsíros-hegyen a Bányász Emlékkőnél a kitartó ünneplők letehessék a koszorúkat, fejet hajthassanak egy letűnt, bányászkor emléke előtt.

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata, a BDSZ, a Német Nemzetiségi Önkormányzat és az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár koszorúzásával fejeződött be az idei nagykovácsi Bányásznapi megemlékezés.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az idei évben is elindult szeptember 3-án, hétfőn a tanév Nagykovácsiban is. Esős, sötét reggel kezdődött az idei ünnepélyes tanévnyitó.  Az új diákok, a kis elsősök hagyományosan az óvodában gyülekeztek, hogy az óvónénik elkísérjék őket ünnepélyesen is az Iskola kapujához.

2018-ban 94 első osztályos tanuló tette meg ezeket a kezdeti lépéseket, elődeik nyomdokán és ült be az iskolapadba, ahol mostantól hosszú időt fognak hasznosan, eredményesen eltölteni, amíg be nem fejezik az általános iskolában a tanulmányaikat.

639 beiratkozott tanulója van 2018-as tanévkezdetkor a Nagykovácsi Általános Iskolának.  25 osztályban kezdték el tanáraikkal, tanítóikkal a munkát.

 

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Szép összeállítás a Budakörnyéki Tévé műsorán, benne a Nagykovácsi Búcsúk helytörténeti kiállítás megnyitója.

Nagykovácsi Búcsú 2018.

 

Képösszeállítás a búcsúi kiállítás megnyitó napjáról:

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Több éves hagyomány, hogy a búcsún a Kolozsvár téren, ahol a Kitelepítési Emlékmű is található, a vele szemben lévő, a Felvidékről elűzött magyar lakosság “betelepítésének” emléket állító  szobornál  koszorúzást tartunk. A búcsúra szép szokásként hazatérnek az elszármazottak. Így van ez Nagykovácsiban is sok éve. Minden évben eddig volt szerencsénk a Németországból hazaérkező, egykori nagykovácsiakat fogadni. A falu sajátos története szerint, az 1947-ben a Felvidékről elűzött, Nagykovácsiban megtelepülő lakosság egykori anyatelepülései is meghívást kapnak. Idén is Andódról érkezett delegáció, Czuczor Mária polgármester vezetésével.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A most közzétett képek az 1968-as  Községi Krónikából származnak. 1968-ban a krónikát Papp Gábor  és Szatmári Lajos jegyezte. 1968-ban új középülettel is gazdagodott községünk. Október 25-re készült el a termelőszövetkezet központi irodaháza. “Budapest felől jövet most már jobb kéz felől is kellemes látvány fogadja a faluba érkezőt. A termelőszövetkezet gazdasági épületei közül kiemelkedik az egyemeletes irodaház zöld ablakos, egyenesvonalú épülete. A központi fűtéssel, vízvezetékkel ellátott épületben 16 parkettás helyiség szolgálja a szépen fejlődő szocialista gazdaság vezetését.  (…) Egy millió 100 ezer forintot tudtak rááldozni (…)” A téeszt 1968-ban Vörös Hajnal Tsz-nek hívták. Az 1960-as években  a lakosság növekedése már elindult, 1949-ben 1904 fő lakta Nagykovácsit, 1960-ra a lélekszám 2412-re emelkedett. Ekkor a mezőgazdaságból élők aránya 16% volt már csak, szemben az 1949-es hatvan százalékos aránnyal.

A közeli Budapest munkaerő felvevő-képessége, a  jobb kereseti lehetőségek ingázásra csábították már az akkori  nagykovácsiakat is.

A téesznek a fotók tanulsága szerint is több melléküzemága volt. Sertéshízlalda, savanyítás, faipari üzemegység (ládagyár, cipősarok készítés), kőőrlő-kődaráló tevékenység, mozaiklap készítés,  mészégetés is folyt a hagyományos mezőgazdasági tevékenység mellett.

Forrás:

Papp Gábor – Szatmári Lajos: Községi Krónika Nagykovácsi, 1968.

B. Szatmári Lajos: Nagykovácsi rövid története. Nagykovácsi, 1991.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Trencsényi Klári néni 80 éves születésnapján

 

4 x 20, az bizony 80

Nagy Attila egykori óvódás, szülő, tisztelő látogatása

Varga Jenőné Haller Ibolya saját verses kötetét hozta ajándékba

Erdész Erika köszönti Klári nénit

Klári néni, elég ennyit mondani Nagykovácsiban  és legtöbbünk Trencsényi Klári nénire, hivatalosan Trencsényi Lászlónéra gondol. Klári Óvónéni idén hatvan esztendeje érkezett a faluba. Nyugdíjazásáig óvodások nemzedékeit nevelte fel. A legidősebb óvódásai javában nagymamák, nagypapák már. Családi körben, lánya szervezésében meglepetés vendégségben ülte meg a nagy napot. A vendégek egykori óvodások, kollégák, barátok, ismerősök, szomszédok, tisztelői voltak.

Klári néni, lánykori nevén Csikós Klára 1938. május 13-án született Túrkevén.

Nem csak azért tartozik pályafutása Nagykovácsi óvoda történetének jelentős fejezeteihez, mert hosszú évekig az óvoda vezetőhelyettese, majd vezetője lett, hanem amiatt,  hogy tevékenységét példás gyerek központúság,  szeretet és áradó jókedv, víg kedély jellemezte.

Legalább ötszáz óvodása volt aktív éveiben, de azok is egy kicsit az óvodásai lettek, akik a gyereküket adták szárnyai alá. Kicsit a kollégái is azzá válhattak.

Amikor a meglepetés zsúr szervezéséről, lánya Mariann hírt adott a Pékdomb közösségi oldalon áradni kezdett a gratulációk sora. A hónap legolvasottabb, keresettebb bejegyzése lett.  Több, mint ezernégyszázan látták a két bejegyzést.

Néhány kiemelés a jókívánságokból:

“Drága Klári óvónéni, mindig az ajtóban várta a gyerekeket. Szülőkhöz és gyerkőcökhöz mindig volt egy két jó szava ! A jó Isten adjon erőt és nagyon jó egészséget, kívánom csak annyi szeretetet kapjon még jó sokáig amennyit Ő adott nekünk!”

“Drága aranyos Klári néni…Szandikám óvónénije volt, imádta a gyerekeket, és ők is Klári nénit…mindig mosolygós, jókedvű volt. A jó Isten éltesse Klári nénit erőben, egészségben…még nagyon sokáig.”

” Soha nem lehet elfelejteni azt a kedvességet és azt a jókedvet, amit árasztott maga köré. Azt a mosolyt, meg sorolhatnám. Kívánok egészségben nagyon sok boldogságot és sok sok szép évet. Szeretettel. ÖCSI “

“Drága Klári néni, az Isten éltesse még nagyon sokáig erőben, egészségben! 50 éve annak, hogy az Ön keze alatt nevelkedtem…”

“Klári néni csókolom a kezeit, a jó Isten óvja minden lépését. Megérdemli, mert ami szeretet kaptunk tőled attól váltunk jó emberré. Hálatelt szívvel és boldogan emlékszem minden kedves gesztusára mosolyára.  Szerencsések voltunk, hogy együtt lehettünk veled. “

“Drága Klárikám !!! Nagyon sok szeretettel köszöntelek születésnapodon!! Köszönöm, hogy hívtál, dolgozzak veletek, köszönöm azokat az éveket, amelyeket Veled tölthettem !! Személyedből fakadóan nagyon sok szép emlékem kötődik az óvodához. Ahogyan fogadtad a gyermekeket és szülőket, és ahogy az óvoda közösséget vezetted, vidáman dolgozó, jó közösséget, kollektívát alkotva. Ez a szellem kihatott a gyermek közösségre is. Szerették az óvodánkat a szülők is. Jó volt Veled dolgozni !!! Kívánok még sok örömöt boldogságot családod körében. Kívánok jó egészséget !!!”

“Drága Klári néni! Végtelenül sok boldogságot és egészséget kívánunk. Sosem felejtem el hogy mikor nagycsoportos voltam és eltörtem a csuklóm az oviba, azonnal beültetett a trabiba(?) és vitt is a kórházba. Utólag is Köszönöm!!”

“Ő mindenki Klári nénije.”

Bizony, a legendás trabi rótta nagykovácsi utcáit és Klári néni nem tudni, hogy vezetett, mert egész úton integetnie kellett,  amerre ment, mindenki megemelte a kalapját.  Ahogy tették ezt május 13-án virtuális és valódi látogatói egyaránt.

Isten éltessen Klári néni, jó egészségben!

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Nagykovácsi esküvő kamara-kiállítás

 

A kiállítás plakátja

 

Kurátori üdvözlet

Az elmúlt évben kezdett helytörténeti, feltáró interjúk során Nagykovácsi háború utáni éveinek életmódját, hétköznapi és ünnepi kultúráját, szokásrendszerét kívánjuk feltárni.

A háború utáni években a nagytörténelem jelentős válaszvonalat húzott a háború előtti és a háború utáni élet közé. A tulajdon-szerkezet teljes lebontása, a politikai-gazdasági elit teljes cseréje, a modernizáció, a városi kultúra, a tömegtermelés a teljes fogyasztás szerkezetet átalakította az egész országban, falvakban, városokban egyaránt. A szekularizáció világ jelensége a vallási élet, az egyházak hatásának visszaszorulását jellemezte, ez a keleti blokkban erős politikai-ideológiai nyomással erősítve ment végbe.

Minden átalakult. A gazdálkodás, a földművelés, az állattartás téeszekben folytatódik, a fiatal termelőerő özönlött a városok, nagyobb települések irányába. A mindennapi életnek és az ünnepi életnek is teljesen más díszletei lettek. Munkásszállók, albérletek, téeszirodák, gyárcsarnokok, kultúrházak, ingázás-költözések, gyári konfekció, közétkeztetés, napközi otthonok, kollégiumok, házasságkötő terem, tanácsháza megannyi új kulisszája a modern, háború utáni életnek.

Minden megváltozott Magyarország társadalomtörténetében a háború utáni években.

Különösen igaz ez, egy olyan Buda környéki, egykori sváb településre, ahonnan a lakosságot a háború utáni években szinte egy szálig kitelepítették, majd a telepesek a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhöz juttatásáról szóló rendeletek értelmében, majd a felvidéki lakosságcsere révén újra népesítették a falut.

Budapest közelsége, a városi munkahelyek vonzása, a folyamatos kiköltözések, a falu szerkezetének hetvenes évekbeli zártkertek által létrejött változása, és számtalan egyéb, egyéni élethelyzet újabb és újabb találkozási pontokat, lehetőségeket hoztak létre a privát életben is.

Visszatérve az interjúkra, amelyekkel a háború utáni Nagykovácsi társadalomtörténetét kívánjuk felvázolni, rendre kötött és visszatérő kérdés volt a fiatalság párkeresése, a házasodási szokások, a „vegyesházasságok”, az eltérő földrajzi, táji, gazdálkodási kultúrájú, szokásrendszerű családokból származó fiatalok udvarlási, házasodási gyakorlatát vizsgálva, rendre ugyanoda jutottunk. A fiatalokat bizonyára érdekelte, de döntéseiben kevéssé befolyásolta a szülői házak, a felnevelő családok különbözősége. „A szépért átnézett az ember a másik oldalra, és volt úgy is, hogy át is ment.” Anélkül, hogy idealizálni kívánnánk a képet, szeretnénk szép fiatal párok, rokonaik, hozzátartozóik ünnepi napjaiban gyönyörködni.

A legrégebbi, nagykovácsi sváb lakodalomról készült fotó 1910-ból származik. Felirata szerint: „Hoch Zeit! Des Andreas Wéber & Terezia Czemmel, Josef Wéber & Anna Wéber 1911. 2.1.” Természetesen a Wéber család esküvőjén készült. Eltűnődve azonban az eredeti felirat szó szerinti fordításán, az esküvő valóban az emberi élet „magas idejéhez” tartozó, kiemelt ünnepet jelent, amikor megtörik az idő linearitása, más időszámítás kezdődik, nem csak az ünnepi idő kiemelt pillanataira gondolva, az időt megállító és tagoló átmeneti rítusra, hanem az új család más és közös időszámítására, egy új dimenzió lehetőségének kezdő idejére.

Kísérjük most el a kamara-kiállítás egykori ifjúpárjait ünnepi, emelkedett pillanataikban, képzeletben álljunk be a lakodalmas menetbe, legyünk részesei a Nagykovácsi esküvőnek!

Furulyás Katalin, Nagykovácsi Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár, 2018 májusa

 

A kiállítást megnyitotta Nádas Anna, a Budakeszi Tájház igazgatója, múzeumpedagógus

A megnyitó beszéd:

Nagyon köszönöm Katinak a meghívást. Elgondolkodtam azon, ha hirtelen visszapergetnénk a naptár lapjait száz évvel ezelőttre, ez egy helytörténeti kiállítás alkalmával helyénvaló lehet, hol találkozhatott volna egy nagykovácsi és egy budakeszi asszony? Gyalog vagy villamoson a fővárosba munkába menet, esetleg a Fény utcai piacon hecsedlilekvárt és tejfölt árusítva? Vagy talán egy esküvő alkalmával rokonként, komaként, barátnőkként? Egy biztos, mindkettőjükön a kiállításon látható, gyönyörű sötétkék viselethez hasonló ruha volt. Nem a ruha teszi az embert, mondja az unalomig használt mondás, a menyasszonyt viszont ruhája emeli ki az esküvői menetből a násznépből. Legyen háború, szegénység, béke és jólét -jóesetben- a menyasszony egyszeri tündöklése minden fiatal lány álma, vágya. Amig a tradíciók szigorúan meghatározták egy kistelepülés életét, a menyasszonyi öltözék is ezek része volt. A Buda környéki sváb településeken a színes ünneplő ruha elengedhetetlen részei: az 5-6 m selyemből, bársonyból, vagy szaténből készült húzott vagy rakott szoknya; legalább három keményített fehér alsószoknya és a csipkével díszített felsőrész, amit Budakeszin jankerlnek hívnak. Az esküvőkön kiegészítőként viaszvirág pártát és fehér selyem vagy csipkekötényt viseltek. Fehér menyasszonyi ruhában csak a Mária Kongregáció tagjai állhattak oltár elé. Kitartó szorgalmukkal, erkölcsös viselkedésükkel érdemelték ki a tagságot, ezért a templomi ünnepek során már lánykorukban is viselt Márialány ruhában mehettek férjhez. Hagyomány volt eltenni a menyasszonyi kellékeket és megőrizni a következő generáció számára, anyáról leányra, majd unokára szálltak a szépséges viaszvirágokból összeállított párták, koszorúk, amig a tradíció ereje tartott. Változnak a szokások, változik a hagyomány, változik a divat, de a fehér, vagy világos tónusú ruha, a viaszvirágot felváltó művirág koszorú, a fátyol sok-sok éven át végig kísérte a nagykovácsi esküvőket. Innen az Öregiskolától csak egy pár lépés a templom, így a fényképeken látható esküvői menetek egyike-másika, bizton elhaladt ez előtt az épület előtt. Boldog menyasszonyok, büszke vőlegények, elégedett szülök, vidám nászmenetek tanúi lehetnek ezek a falak. Az esküvő ünnep, kiemelkedik a kemény munkával terhelt hétköznapokból. Az ifjú párnak a reményteljes kezdetet, a szülőknek, nagyszülőknek a gyermekük útra bocsátását, a vendégeknek jó mulatságot jelent, ami később emlékké csendesedik. Ezeket a csendes emlékeket hordozzák az esküvői képek, a képek melyek a családi ágy fölé akasztva a feszület és szentképek társaságában a menyegzői áldást, a hűséget hirdetik. Mit nyújthatnak a múlt emlékképei nekünk 2018-ban? A titkokat, a kisebb-nagyobb csodákat, melyeket megismerhetünk családunk, barátaink, településünk mindennapos és ünnepi perceiről, beleépíthetjük saját életünkbe, gazdagíthatjuk vele környezetünket, lelassíthatjuk rohanó világunkat. Átalakíthatjuk, a mai, modernnek nevezett életünkhöz igazíthatjuk a távolabbi és a közelmúltból előhívott tradíciókat, új hagyományokat alkothatunk, ezeket kincsekként őrizhetjük és adhatjuk tovább mint őseink a virágkoszorúkat, anyáról, lányra, unokára…

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Lanczner Ferdinánd super8-as filmjének digitalizált változatát vágta, hangosította a Nagykovácsi tv, Koszec Gyula közreműködésével.

 

A film itt érhető el.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az Országgyűlés április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül országgyűlési emléknappá nyilvánította.

A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat ingóságaikkal együtt Magyarországra. A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt mintegy 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, de ezt az amerikaiak megvétózták. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, az érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.

Az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után enyhülés következett. Az 1948. október 25-ei törvény hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát, a kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat azonban csak 1954-ben érvénytelenítették. A két ország 1949. július 25-ei megállapodása értelmében az áttelepített magyarok vagyona fejében Csehszlovákia elengedte a Magyarország által fizetendő 30 millió dollárnyi háborús jóvátétel hátralévő részét. Ugyanakkor a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a kommunizmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam nem tűzte napirendre. A magyar Országgyűlés 2012. december 3-ai határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja a kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését. Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.

„… Apánk ismerőse birtokán dohánykertészek lettünk. Innen 1946-ban kerültünk Nagykovácsiba. Itt egy üres házat és 11 kat. hold földet kaptunk. Apánk a kitelepítés okozta fájdalom miatt már 1947-ben elhalálozott. Nővérem 1948-ban engedélyt kapott a Szlovákiában maradt ingóságaink áthozatalára, de ekkor már csak néhány maradék bútorkerült a három családnak adott vasúti kocsikba. A hat tagú családból már csak lányommal együtt ketten maradtunk életben…” Részlet a  Kardosné Jobbágy Elvirával (1921, Verebély-Mellek) készített interjúból

Forrás: B. Szatmári Lajos – Pájer Árpád: A Felvidékről az Ördögárokig. Nagykovácsi Honismereti Könyvek. Nagykovácsi, 1998.

https://mult-kor.hu/magyarok-szazezreit-tartottak-szlovakiai-munkataborokban-a-haboru-utan-20160412

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

1946. február 27-én írták alá Budapesten a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, melynek értelmében a két ország áttelepítés révén kívánta rendezni a második világháború után ismételten felmerülő kisebbségi kérdést.

„Bár az 1938. évi első bécsi döntést az angolszász hatalmak is elfogadták, és az 1944-ig fennálló határokat nagyjából az etnikai viszonyoknak megfelelően húzták meg, a háború végén ismét sötét fellegek gyülekeztek a felvidéki magyarság feje felett. Tekintve, hogy Magyarország de facto a vesztesek oldalán fejezte be a háborút, Csehszlovákiát pedig a szövetségesek a hitleri Németország áldozatának tekintették, északi szomszédunk összehasonlíthatatlanul jobb tárgyalási pozícióban volt, a kassai kormányprogram, majd a Benes által kihirdetett jogfosztó dekrétumok pedig egyértelműen jelezték, hogy azt maradéktalanul ki is fogja használni. (…) Benes természetesen hallani sem akart az 1937-es határok revíziójáról, hanem deportálás útján akart megszabadulni a nemzeti kisebbségektől, ám az 1945 nyarán tartott potsdami konferencia ezt csak a németek esetében engedélyezte. A csehszlovák elnök 200 000 háborús bűnösnek nyilvánított felvidéki magyart akart eltávolítani országából, az ott maradók nagy részét pedig „reszlovakizálta”, tehát megpróbálta „visszaolvasztani” a maga nemzetébe (természetesen olyan emberekkel történt mindez, akiknek az ősei sosem voltam szlovákok). Mindamellett pedig ott voltak a Benes-dekrétumok, melyek lehetetlen helyzetbe hozták a maradék magyarságot. Ezekkel a csehszlovák kormánynak kettős szándéka volt, hiszen amellett, hogy javította az asszimiláció esélyeit, a kollektív jogfosztás Budapesttel szemben is kiváló zsarolási alapot nyújtott.

Ennek az előnynek tudható be, hogy 1945 decemberében, majd 1946 februárjában Gyöngyösi János tárgyalóasztalhoz ült Vladimir Clementis külügyi államtitkárral, február 27-én, Budapesten pedig megkötötte vele a hírhedt lakosságcsere-egyezményt. A szerződés az áttelepülést paritásos alapon kívánta megvalósítani, vagyis a tervezet szerint annyi magyart költöztettek volna ki Csehszlovákiából, ahány magyarországi szlovák kinyilvánította távozási szándékát. Paradox módon Gyöngyösiék részéről ez az egyezmény az időnyerést szolgálta, hiszen február 27-e után kissé enyhült a felvidéki magyarok helyzete – ritkultak a vagyonelkobzások és az elbocsátások –, a lakosságcsere-program megindulásának időpontja pedig sokáig homályba burkolózott.

Gyöngyösi és Clementis 1946 őszére tervezték az áttelepítés megkezdését, miután azonban a csehszlovák fél egyoldalúan kijelentette, hogy a Magyarországra indulók mégsem vihetik magukkal ingóságaikat, a folyamat több hónapra megakadt. Prága ekkor ismét zsarolással próbálta megtörni a magyar kormányt, nevezetesen azzal, hogy az elnéptelenedett Szudéta-vidékre – a már kitelepített németek helyére – több tízezer magyart deportált, akiket a cseh telepesek cselédként, kényszermunkában dolgoztattak. Clementis és a csehszlovák külügy aztán idővel mégis hajlandó volt engedni az ingóságok kérdésében, így 1947 áprilisában megindulhattak az első transzportok.”

Itt kapcsolódik a nagytörténelem és Nagykovácsi története. 1946 májusában a kitelepített, szülőföldjükről elűzött svábok elhagyták a falut, az országot. 1947-ben, áprilisban kelt az az értesítés Pozsonyban, tárgya szerint. az áttelepítendő magyarok érdekvédelmére Csehszlovákiában, amely a magyar-csehszlovák lakosságcsere időpontját az egyik andódi család számára 1947. május hó 17-re teszi. Aztán az „intézkedés” késlekedett, mert a család május 29-én érkezett Andódról a pályaudvarra, Udvardra. Itt kezdődött el a vagonírozás. A visszaemlékezések szerint a nagypolitikai tárgyalások következtében az ingóságok, így a haszonállatok is bekerülhettek a vagonba. Az egyik visszaemlékező személy családi emlékei szerint: „Édesapánk a vonatindulás előtt átment egy másik vagonba – ott voltak elhelyezve az állatok -, ott is maradt az út folyamán. Úgy hiszem, nem akarta, hogy lássuk őt sírni az induláskor. Leírhatatlan keserű élmény volt a szerelvény elindulása! Még negyven év elteltével is érzem azt a szívszorítást, amit akkor éreztem. (…)”

Nagykovácsiba 1947-ben 52 család, 187 személy érkezett a Felvidékről. a legtöbben Andódról (25 család, 94 személy), Szódóról (8 család, 26 személy), Bajtáról (4 család, 15 személy), Érsekújváról (3 család, 8 személy).

A korabeli lapok arról is hírt adtak, hogy a Magyarországon élő szlovák családok áttelepítése is megkezdődött 1946-ban. Így a Makói Népújság 1946. szeptember 19-i száma arról ad hírt, hogy megkezdődött a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény végrehajtása Az első önkéntesekből álló szállítmány főként bányászokból állt., így Nagykovácsi is említésre kerül. Az első Magyarországról induló szállítmányban összesen 137 családot tart nyilván az újságcikk. „Az áttelepülés első részlete a legkorrektebb keretek között folyt le.” Helyi feljegyzés az ez irányú lakosságmozgásról nem ismert.

Az ötvenedik évfordulón jelent meg Rados Virág Új otthont az elveszített helyett című cikke a Pest Megyei Krónika 1997. évi október 31-i számában Kucsera Katalin személyes emlékeivel.

Forrás:

Tarján M. Tamás: 1946. február 27. A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírása http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1946_februar_27_a_csehszlovak_magyar_lakossagcsere_egyezmeny_alairasa

B. Szatmári Lajos – Pájer Árpád: A Felvidékről az Ördögárokig. Nagykovácsi Honismereti Könyvek., Nagykovácsi, 1988.

Makói Népújság 1946. szeptember 19.

Népszabadság. Pest Megyei Krónika 1997. október 31.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A képek (képeslap és fotómásolatok) a Nagykovácsi Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár helyismereti dokumentumtárából kerültek kiválogatásra.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Josef Kaltwasser festménye Nagykovácsiról, 1960-ban Wallersdorfban készült

Ez a festmény, illetve a festményről készült fotók többször szerepeltek a Pékdomb (facebook) oldalán is. Nagykovácsit, a nagykovácsi főteret ábrázolja ez természetes. A templom, a plébánia, a templomkerti fák, a régi képekről ismert gémeskút, a libák csapata, a templom környékének domborzati viszonyai mind támpontot jelenthetnek a beazonosításhoz, igen ez Nagykovácsi.  De ki lehet a festmény alkotója, hol és mikor készülhetett?

A helyismereti dokumentumtárba most elhelyezett kis nyitható képeslap belső felirata felfedi az alkotó személyét. Josef Kaltwasser festette a képet 1960-ban, Wallersdorfban szülőfalujáról, Nagykovácsiról.  A kép alkotója 1946-ban sok sorstársával együtt a kitelepítés áldozata lett. A festmény készítésének éve feltételezi, hogy az alkotó emlékeire hagyatkozott, emlékképei,  régi fotók alapján festette a képet. A hatvanas évek elején még nem utazhattak haza az Óhazába a kitelepítettek. Mandl Péter (egykor nagykovácsi, később kitelepített lakos) visszaemlékezése szerint húsz évig nem kapott a hazautazáshoz szükséges vízumot. Így bizonyos, hogy az emlékezet és a honvágy segítette, vezette az alkotót.

 A képeslap a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében készült el 2012-ben Vladár Csaba festőművész segítségével.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Szent Borbála a bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, ágyú- és harangöntők védőszentje. Kereszténységért a saját apja üldözte és ítélte halálra. Az alakját körüllengő szimbólumok közül a villámcsapás az egyik legfontosabb. Apját, miután Borbála lánya életét kioltja, egy villám ölte meg. Ezért lett a tűzzel, robbanásveszéllyel élő hivatások védőszentje. Ő segíthet a váratlanul, készületlenül érkező halál elkerülésében is.

December 4-én, Borbála napján így Nagykovácsi bányász múltjára emlékeztünk.  Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár szervezésében létrejött ünnepségen elsőként Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony köszöntötte a megjelenteket, majd Németh József nyugalmazott, gyémántdiplomás földmérőmérnök térképekkel illusztrált előadását hallgattuk meg, amelyet Probszt András nyugalmazott, nagykovácsi bányász gyakorlat közeli emlékeivel, tapasztalataival egészített ki.  András bácsi 1969. december 31-én, a bánya bezárása előtti napján még átgyalogolt Pilisszentivánra és teljesítette az utolsó szolgálatát.  Az esten összegyűlt emlékezők kérdéseket tettek fel a nyugalmazott bányászoknak, majd kötetlen beszélgetés kezdődött tea, sütemény mellett. A bányászélet anekdotái a nehéz körülmények között végzett, veszélyes munka nehézségeire való emlékezést is oldották. Az ünneplők név szerint megemlékeztek az 1954-es vízbetörés nagykovácsi áldozatairól, majd közösen elénekelték a bányász himnuszt. Az est a római katolikus templomban tartott Szent Borbála napi szentmisével záródott, ahol Kemenes Gábor atya mondott misét.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »


 

 

Nagykovácsi, Pest m.: plébánia a v. veszprémi, majd székesfehérvári egyhm., 1993. V. 31-től az esztergom-bpi főegyhm. budai-északi esp. ker-ében. – 1715: alapították. Tp-át 1746: Szeplőtelen fogantatás tit-ra sztelték. Mai Nagyboldogasszony-tp-át 1813: építették. Org-ját (1/8 m/r) 1881: az →Országh gyár építette. Anyanyelve 1880: ném., m.; 1910: ném., m.; 1940: ném., m. – Filiája 2000: Adyliget. – Plébánosai: Forstinger Mihály OSB, Frantz Mihály OFMConv, 1724: Klikovits Lőrinc, 1727: Plattschläger Mihály, 1729: Stein Bernát Vid, 1735: Pelzl Simon, 1762: Jakab OFMCap, 1762: Schőnpflug Ferenc, 1766: Prlzl Simon József, 1770: Nisak Lipót, 1795: Fakó József, 1796: Fejér György, 1808: Cserenyei József, 1847: Weber Ferenc, 1879: Gózony Gyula, 1891: Angeli Márton, 1908: Felber Géza, 1936: Greszl Ferenc, 1946: Ipolyi Simon CM, 1950: Hir Antal CM, 1951: Pásthy Vilmos CM, 1956: Gyarmati István, 1962: Füzi Sándor, 1967: Simay Kálmán, 1968: Orbán György, 1996: Udvarnoky László, 1998: Kemenes Gábor. – Lakói 1840: 1176 r.k., 5 ref., össz. 1181; 1910: 2184 r.k., 5 g.k., 12 ev., 9 ref., 16 izr., össz. 2226; 1940: 2805 r.k., 4 g.k., 3 g.kel., 11 ev., 44 ref., 5 izr., 11 egyéb vall., össz. 2883; 1983: 1700 r.k., össz. 2665; 1997: 400 r.k., össz. 1700. **http://lexikon.katolikus.hu/N/Nagykov%C3%A1csi.html

Gerecze II:630. – SZJN 1977:206. – B. Szatmári Lajos: ~ rövid tört-e. Nagykovácsi, 1991. – MKA 2000:4

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A nevek nélküli, az új eszmék szerint „átalakított” emlékoszlop felújítása 1989-ig még a tervek, álmok szintjén is váratott magára. A Honismereti Baráti Kör a Kossuth utcai Mária-oszlop felújítása után, ekkor kezdte el a másik szégyenfolt, az Emlékmű felújításának tervezését. Nyilván a Mária-szobor felújítása miatt jogosan érzett sikerélmény sarkallta a tagságot újabb tettekre. Nagyon tanulságos Réthy Mária Harangszóbeli cikkének bevezetője: „Indulás előtt a Honismereti Baráti Kör semmit nem tudott arról, hogy milyen volt az oszlop eredeti díszeivel és felirataival, ezért először ezeknek kellett utána járni.” Elkezdődött a plébániai, levéltári anyagok és fényképek kutatása.  Ekkor került elő az a fénykép, amit az Emlékoszlop történetének leírása 3. részéhez csatoltunk. A fotó Honvári Sebőné Probszt Borbála tulajdona volt, aki gyermekkorában kapta jutalmul szavalatáért Greszl Ferenc, akkori plébánostól.

Ezen a felvételen jól látszott minden részlet, még a nevek is olvashatóak voltak a nagyított képen. Ez a lista és a Greszl Ferenc-féle elsővilágháborús névlista egyezett.

Szintén a Gresz-féle honismereti olvasókönyvben a második világháború áldozatai már listázva voltak, azonban Szatmári tanár úr feltáró munkája, gyűjtése eredményeképpen a lista további 17 névvel kiegészült. A kiegészített listában a polgári áldozatok is szerepeltek.

A fényképen nem látszott a szobor nyugati oldalán lévő felirat. Az emlékezők szerint, itt egy rövid idézet állt. Zsochovszky József elbeszélése segített kilencvenben feltárni, mi is lehetett ez a versrészlet.

A Honismereti Kör tagjai a Mária-oszlop felújítási munkálatai során igen elégedettek voltak Fáskerti István kőszobrász munkájával, így az emlékmű ügyében is hozzáfordultak. 1989. december 15-én megrendelték a talapzat és az oszlop tisztítását, a turul kifaragását, az eredeti feliratok és névsor, továbbá a második világháborús névsor bevésését. Ez került az oszlop északi oldalára. Sajnos az angyalos szobor és a címer domborművének bronzból készült pótlását fedezet hiányában nem tudták megrendelni, erre nem volt elég a pénz. A munkálatok megrendelését Deme Géza tanácselnök-helyettes és Dr. Telek József a Kör titkára intézte. Május 6-ra, a megbeszéltek szerint állt az oszlop, a nevekkel és a kifaragott turullal. A turul siklósi kemény mészkőből készült. Május 6-án, vasárnap 11 órakor, a szentmise után rendezték az avatóünnepséget.  Beszédet mondtak: Dr. Telek József, a kitelepítettek nevében Pitz Péter. Dévényi Ferenc cserkészparancsnok és Porkolábné Kóra Zsuzsa tanító szavaltak. Az iskolások és az Asszonykórus énekeltek. Orbán György esperesplébános, Gyuri atya tartotta az egyházi megemlékezést. A katonai tiszteletadás, az akkor még működő, Ady-ligeti laktanyából kivonult határőrök részéről történt.  Hiányzott azonban a címer és az angyalos dombormű. A Kör tagjai nagyon szerették volna az Emlékoszlopot augusztus 15-re, a búcsúra teljesen helyrehozni, egyfajta gesztusként nyújtani a hazalátogató, elűzött, egykorvolt nagykovácsiak számára. Augusztus 19-én, vasárnap a kész emlékmű várta az egykori őslakosokat, az ünneplő közönséget. Bensőséges ünnepély keretében emlékeztek a messze földön eltemetett, egykori falubeliekre, akik a két háborúban haltak meg.

Hogyan készültek el mégis a domborművek? Sajnos nem a bronz megoldás lett készen, Kocsis Miklós szobrász kedvező ajánlatot adott egy kerámiából kivitelezett verzióra. A domborművek a Képzőművészeti Főiskola epreskerti műhelyében készültek el. Augusztusra a terep rendezése is haladt, a szobor előtere is megszépült, kőlapok kerültek ide. A terep rendezése közben, még 1990 tavaszán az itt eltemetett orosz katona holttestét exhumálták, majd a temetőben a szovjet hősi emlékmű előtt örök nyugalomra helyezték. Minderre a Községi Tanács engedélyt adott, az exhumálásról jegyzőkönyvet vettek fel.

Az oszlopot körülvevő betonacélből hegesztett 80 centiméter magas vas szerkezet és a robosztus, repedezett betonaljzata egyfajta kerítésként vette körül a szobrot. Ezt végül, hosszú tanakodás után eltávolították. Pájer Árpád polgármester úr (1994-2002.) visszaemlékezése szerint: “Az 1980-as években az emlékmű körül, alacsony beton tuskókra erősített, vörösre festett lánc volt. A tuskók tetején is vörösre festett ötágú csillagok voltak.”  Ez a beton-vas konstrukció kilencvenben, sem a májusi, sem az augusztusi ünnepségeken nincs már meg a fényképek tanulsága szerint.

1990-ben a felújítás költségeit a lakosság adományaiból, a régi kovácsiak felajánlásából, a községi tanács támogatásával, egyházi hozzájárulással készült el. Jótékonysági estet szerveztek a cél érdekében, a Sváb-bál bevételei is segítettek, valamennyi pénz maradt még a Mária-oszlop felújítása után is. Az Asszonykórus tagjai házról-házra jártak adományokért, 53 600 Ft-ot gyűjtöttek össze. 272 530 Ft volt a felújítás költsége az 1990-es augusztusi állapotig. A közreadott, forintra- fillérre pontos elszámolásban követhetjük hogyan adták össze 1989-90-ben a költségekre a szükséges pénzeket.

A szobor és környékének további alakulását Pájer Árpád visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg: „A kitelepítés 1996. évi, 50. évfordulójára az emlékmű addigi kovácsoltvas, alacsony kerítése helyett új, a svábok által tervrajzon megadott motívumú, (stilizált gyertyaláng) kovácsoltvas kerítés került felszerelésre. Úgy emlékszem, hogy a kerítést a helybeli Rozmaring TSZ/ Kft (?) lakatosai gyártották le, s szerelték is föl. A “nyers” kerítés elemek vasanyagát Csige István fuvarozta oda-vissza “homokfúvásra” Nagykanizsára. Ekkor került felállításra 3 zászlórúd is az emlékmű mögé. Emlékeim szerint, ezeket Ferencz András lakatos gyártotta le. Az emlékműhöz a kerítésen belüli hozzávezető utat is ekkor járda lapozták le. (…) Az új kerítés megtartotta a régi terméskő támfalat, arra épült, de új – Fáskerti István által legyártott – fehér fedköveket kapott, körbe. Ezek beépítését Ördögh István műköves végezte el. A kerítésen belüli füvesítést, tereprendezést elvégzők neveire nem emlékszem. Az emlékmű, a kitelepítés 50. évfordulóját, amit nem a napján (május 2-3-4.) hanem 1996. 08.15-én, tartottunk, még a terrakotta címerrel és domborművel érte meg. A felújítási munkálatokra a tárgyévi költségvetésből a polgármester részére a KT által megszavazott – kötöttségekkel felhasználható – polgármesteri keret (2 MFt), valamint a kiűzött nagykovácsi magyar-németek által összegyűjtött, 10.000 DM nyújtotta a fedezetet. Ebből a keretből, azonban az emlékmű terrakotta részeinek az eredeti, bronz anyagú lecserélésére, már nem jutott. A terrakotta részek leszedését, valamint az azonos megjelenésű, de bronz anyagúak behelyezését is Fáskerti István végezte el. (…) A csere dátumára nem emlékszem, de azt tudom, hogy “csöndben” történt, semmilyen ünnepélyes aktushoz nem kötöttük. Abban sem vagyok biztos, hogy a felújított környékű emlékművet 1996-ban akár Orbán György, vagy az akkor már Nagykovácsiban szolgáló, Udvarnoki László plébános úr megáldotta volna? A Templom tér, újabban Tisza István tér átépítése során az emlékművet megfosztották a kovácsoltvas kerítésétől. Az egykori kerítés fedkövekből magasított keretet raktak az emlékmű köré.  (…)”

Az Emlékmű a Tisza István tér teljes rekonstrukciója alatt környezetében változott.  2017-ben október hónapban az oszlop felújításra került.  2017 novemberének első vasárnapján  újra ünnepi eseményre kerül sor a Világháborús Emlékműnél. Alább a meghívó.

(Az Emlékmű  körüli 1956-os, 1990. október 23-i történéseket külön hozzuk. A szobor alapozásánál feltárt régészeti leletekről is a Krónika későbbi bejegyzésében szólunk.)

Források:

Réthy Mária: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 9-10. szám

Pájer Árpád visszaemlékezései, hozzászólásai a Nagykovácsi Pékdomb facebook közösségi oldalon, ahol a krónika korábbi bejegyzéseit tettük közzé. https://www.facebook.com/groups/539370369539787/permalink/1174843825992435/

A meghívó:

Tisztelt Nagykovácsi lakosok!

Szeretettel meghívjuk Önöket, november 5-én 11:15-kor a felújított világháborús emlékoszlophoz a Tisza István térre, hogy együtt emlékezzünk háborús hőseinkről és gróf Tisza István mártír miniszterelnökünkről.
Virágot helyezünk el az emlékműnél, beszédet mond Kiszelné Mohos Katalin polgármester, dr. Klein Ferenc, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Janits Béla, a Nagykovácsi “gr. Tisza István” Nemzeti Kör elnöke.
Végül imát mond Kemenes Gábor plébános és Varga Róbert református lelkipásztor.

Várjuk Önöket szeretettel!

Nagykovácsi Önkormányzata fényképe.

Tisztelt Nagykovácsi lakosok!Szeretettel meghívjuk Önöket, november 5-én 11:15-kor a felújított világháborús emlé…

Közzétette: Nagykovácsi Önkormányzata – 2017. november 2.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A szovjet mintára létrehozott, 1950-ben bevezetett tanácsrendszer első igyekezetének és túlkapásának első áldozata épp az emlékmű lett. Wator Béla, az Üröm községből idehelyezett első VB-titkár (a tanács végrehajtó bizottsága) azzal igyekezett az állampárt iránti hűségét bizonyítani, hogy parancsot adott az akkor, a Szabadság téren álló oszlop szovjet felszabadulási emlékművé alakításához. Augusztin Károly és Németh János kőműves mesterek kapták a feladatot, hogy verjék le a turulmadarat, a magyar címert, az angyalos szobrot és távolítsák el a hetven hősi halott nevét. “Egyik meghallgatott szemtanú (Zsochovszky József erdész) emlékezete szerint Augusztin Károly szerette volna a turulmadár tömbjét épségben megmenteni, de a VB-titkár ezt megakadályozta. A kalapácsot a kőműves kezéből kiragadva, az oszlopon gubbasztó kőmadarat, színes címert, valamint az angyalos domborművet saját kezűleg verte szét. A közeli házakban lakók ezután még napokig hallották, az arra járók saját szemükkel láthatták a neveket leverő kalapácsok szörnyű kopácsolását. Elvégeztetett.” A neveket letörölték az emlékműről. Az Első Világháborúban elhunyt áldozatok javának családját 1946-ban kitelepítették. Az elesettek nevének eltüntetése a “múltat végképp eltörölni”  eszméje szerint történt. Ennek a meglehetősen leegyszerűsítő gondolkodásnak másik tükre, hogy a bánatos turul helyére a vörös csillag, az angyalos dombormű helyére a szovjet felszabadítók dicsőségét hirdető márványtábla került. Wator eljárását még az ötvenes években is túlkapásnak minősítették, fegyelmivel eltávolították a községből. Ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy a leradírozott emlékoszlop 1956-ig, vörös csillaggal a tetején állt a Szabadság téren.

Schmidt Imre és Som Gyula 1956. október 24-én itt, az Emlékoszlop tövében mondott beszédet, olvasták fel a pontokba szedett követeléseket. Schmidt Imre mérsékletességre szólított fel a beszédében. A faluban nem is történt jelentős erőszak, atrocitás, rombolás. A vörös csillagot és a szovjet felszabadítást dicsőítő táblát azonban eltávolították. A vörös csillag helyére a lyukas nemzeti zászló került.

A hatvanas évek második felében történt egy részleges felújítás,  a széttördelt dombormű helyére egy “1914-1918 között elesett hősök emlékére” feliratos márványtábla került. Ugyanekkor rendbe hozták az 1945 februárjában az emlékmű közelében eltemetett szovjet katona sírját, és erre került az oszlopról 56-ban levett felszabadítást hirdető emléktábla is.

Források:

B. Szatmári Lajos – Réthy Mária: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 8. szám

Janits Béla: Nagykovácsi abszurd dráma. Magyar Fórum. 1993. január 14.

A fotó az MTA Művészettörténeti Kutatócsoport dokumentuma, amelyet Réthy Máriának adtak át.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A fekete-fehér fotót a község 1968-as krónikájából emeltük ki. A képen a mai Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár (Kossuth utca 78.)  intézmény belső udvara látható. A kép hátterében a boltíves kapu, a mai bejárat is őrzi ezt a formát. 1910-ben bővítették ezt az épületet, mert már akkor is szűkösnek tűnk a község iskolája. ” Az iskolatörvény következtében a tanulói létszám évről évre emelkedett. A leányiskola két bérelt szobája szűkösnek bizonyult és a fiúiskola két iskolaterme sem volt elegendő. Ezért 1910-ben az egész iskolaépületet átépítették. Az igazgató számára az osztályteremhez csatlakozóan hátul az udvarban új lakást építettek és az eddigi iskolamesteri lakást is tanteremmé alakították át. A segédtanítói lakás és az istállók helyén még két további osztályterem létesült, így a tanításhoz összesen öt terem állt rendelkezésre.” A (kép szerinti) jobboldali szárnyban elöl osztálytermek voltak, hátul pedig a tornaterem. A bal oldali szárny végében, az oszlopos tornácos házban volt az igazgatói lakás. Ez előtt áll Szatmári Lajos tanár úr.  A mai iskola épület (első része) 1933-ban épült, sokáig még együtt a kép épület szolgálta a helybéli oktatás ügyét. Aztán a régi iskola bezárt és közel harminc évig, 2007-ig  az első jelentősebb felújítási szakaszig, árván szomorkodott. Az épület és később az intézmény elnevezése is innen ered: Öregiskola.

Forrás:

Papp Gábor – Szatmári Lajos: Községi krónika 1968.

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyv. 2005. 99. p.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Sokunknak a hazaérkezés, a faluba hazajutás egyik szimbóluma a 63-as busz. Vajon mióta közlekedik ez a járat?

A 63-as a Kastély előtti kanyarban Fotó: Kerekes Béla

Hűvösvölgy és Nagykovácsi között az első menetrend szerinti autóbuszjárat 1932-ben indult, a járat száma 204 volt. A második világháború idején, 1944 április elejétől egy súlyos bombatámadást követően a viszonylat nem közlekedett, újraindítására egészen 1946 március végéig kellett várni. 1947 és 1952 között a járat jelzése N volt. A 63-as járatszámot 1952 óta viseli a viszonylat. 2004 és 2006 között 63A jelzéssel közlekedtek autóbuszok Hűvösvölgy és Adyliget között, de az alacsony kihasználtság miatt megszüntették a betétjáratot. 1982 és 1985 között, tavasztól őszig ún. telkes gyorsjárat is közlekedett a 63-as busz útvonalán, T3-as járatszámozással, mely a Moszkva tér (Várfok utca) és a nagykovácsi végállomás között szállította az utasokat. https://hu.wikipedia.org/wiki/63-as_busz_(Budapest)

Mi lehetett 1932. előtt? Hogyan jutottak be a nagykovácsi emberek a városba? A választ Szatmári Lajos tanár úr 1969-es Községi Krónikájából tudhatjuk meg.

“A községen kívüli munkahelyekre naponként utazók számát 1190-re becsüli a községi statisztika. (2637 fő lakosa volt Nagykovácsinak 1970-ben. F.K.) Ez a munkahely túlnyomórészben Budapestet jelent. Bizony a ,30-as hajnali autóbusz indulásától kezdve 7 óráig tömötten száguldanak a járművek községünkből a főváros felé. Idekívánkozik az éppen ötven évvel idehelyezett idős tanító, Újházi András e nyáron elmondott visszaemlékezéséből, hogy ő 1919. november 7-én gyalog jött a Hűvösvölgytől Nagykovácsiba. Még évtizedekig leginkább gyalog folyt a közlekedés a mai műút melletti gondozott gyalogúton. A később megindított autóbusz-járat is nagyon esetleges volt. A jármű vezetője, aki egyben tulajdonosa is volt, a Nagyréten a fa alatt heverészett, s ha megtelt a busz elindult Nagykovácsi felé, ha kevesen várakoztak, egyáltalán el sem indult. Ma a főváros már budapesti tarifájú kék autóbuszjárattal vonzza üzemeihez az idetelepült új lakosságot. Messze vidékekről is szívesen telepednek itt le a dolgozók.”

 

 

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

 

Szerencse fel!

 

Az idei 67. Bányásznapon szép számban gyűltek össze az emlékezők a hideg esős idő ellenére. Az időjárás nem is tette lehetővé, hogy a Zsíros-hegy tetején az Emlékkőnél találkozzunk, így a program első részére az Öregiskola színháztermében került sor. Örömmel láttuk, szinte minden kedves idős bányász díszvendégünk megérkezett, a Nagykovácsi Kürt Kvartett zenéjével kezdetét vette az ünnep. A Himnusz eléneklése után Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony elmondta ünnepi beszédét, ebben kiemelte: bár a legjelentősebb bányákhoz képest a kovácsi bánya kicsinek mondható, mégis évszázadokig adott megélhetést családok sokaságának. Az 1920-as évek végén, Greszl Ferenc plébános adatai szerint, a település 2974 lakosából 144 volt bányász foglalkozású. A bezárást megelőző években a Pilisi-Nagykovácsi Medencének 1500 bányász dolgozójából 150 fő volt nagykovácsi. Beszédében hangsúlyozta, feladatunk, hogy tisztelettel adózzunk Nagykovácsi bányászmúltja előtt, fejet hajtsunk az egykori áldozatok előtt és meleg szeretettel köszöntsük azokat a kedves, egykori kovácsi bányászokat, akik elfogadták meghívásunkat és el tudtak jönni a mai ünnepségünkre, itt lehettek most körünkben és egykori bajtársaik társaságában. Befejezéseként köszönetet mondott az egykori bányászok áldozatos munkájáért.

Ezután Németh József gyémántdiplomás földmérőmérnök emlékező szavait hallottuk, majd Kemenes Gábor atya Bajzi Ferenc nyugalmazott bányásszal emlékezett a hős bajtársakra, az élményszerű beszélgetésbe Probszt András is bekapcsolódott. Közös ima után a Kvartett eljátszotta a Bányászindulót, amit az ünneplő közönség közösen énekelt.

Az Emlékkőnél, a Zsíros-hegyen a megemlékezés zárásaként koszorúzás következett. Koszorút helyezett el és fejet hajtott az egykori nagykovácsi bányászok emléke előtt: Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úr, Nagykovácsi Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat.

Idén is friss virágok, élő emlékezet vette körül a Homokszállító Csillepálya tartóoszlopait és a tavaly felújított Bányász Emlékkövet.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Jó tanulók leszünk! Nagykovácsi, 1956. Fotó: Kerekes Béla

Holnap, szeptember elsején újra becsöngetnek az iskolákban, így a Nagykovácsi Általános Iskolában is. A 2017-18-as tanévben három első osztály indul, igen szépszámú tanulólétszámmal.

Elsős osztályfőnökök lesznek:

  1. a Balássy Dávid, 1.b Vladárné Zeffer Mónika, 1.c Kuti Imréné

Régi szép szokás szerint az Óvodából kísérik fel az új iskolásokat az óvodapedagógusok, és adják át az új elsősöket a tanítóiknak. Mint annyi éve, most is ígérik a kis nebulók szüleiknek, régi és új nevelőiknek: Jó tanulók leszünk!

Sok sikert kívánunk Nektek, Nagykovácsi új elsősei!

Baráth Pannika nyugalmazott óvodavezető, óvodapedagógus  visszaemlékezése: “Ez nagyon szép hagyományunk volt! Kiegészíteném azzal, hogy minden óvodás kezét egy nyolcadikos diák fogta. A volt ovisok ilyenkor már az iskolába induló dalokat énekelték.”

Elindul az elsősök menete az Iskolába, a régi hagyomány szerint a nyolcadikosok vezetik a kicsiket 2017. szeptember 1.

Lefelé a Dózsa György utcán az elsősök és az őket kísérő nyolcadikosok. 2017. szeptember 1.

Az iskola udvarán haladnak az új elsősöket kísérő nyolcadikosok 2017. szeptember 1.

2017. szeptember 1. Az alsósok népes tábora

Az alsósok Fehér Imre igazgató úr évnyitó szavaira figyelnek. 2017- szeptember 1.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Hajdú Klári néni és Mandl Péter

Emeljük ki ezt a képet az idei búcsú fotói közül. Két idős ember látható a képen, egy asszony és egy férfi. A koszorúzás hivatalos eseményei után egyszer csak egymásba karoltak, engedélyt adva arra, hogy elkészülhessen ez a szinte történelmi kép. Miért ilyen jelentős ez a fotó, amely a két idős embert ábrázolja? A Kolozsvár téren az Ördögárok felett két szobor, emlékmű, híd ível át. Mindkettő egy a huszadik században történt eseménynek állít emléket. Az egyik a németség, svábság kitelepítésének 1946-os tragédiájára emlékeztet, míg a  vele szemben, a másik oldalon emelkedő hajót ábrázoló emlékmű a felvidéki magyarok 1947-es kényszerű lakosságcseréjének szomorú eseményeire figyelmeztet.

A képen a férfialak: Mandl Péter, községünk díszpolgára. A hölgy Hajdú Klári néni, aki Andódon született. Így írtunk a képről, közvetlenül az első közreadásakor a Pékdomb facebook közösségi oldalán: A nap egyik legmeghatóbb pillanata a megemlékezések sorában. Hajdú Klári néni, aki Andódról került a faluba, a felvidéki magyarok “lakosságcseréje” során és Mandl Péter bácsi, akit 1946-ban 23 évesen telepítettek ki a faluból sváb származása miatt. A bejegyzéshez fűzött hozzászólásában Pájer Árpád kiegészítést tett, amit azóta egy Mandl Péterrel készült életútinterjú tovább részletez.  “Mandl Pétert is felvették 1946-ban a nagykovácsi kitelepítési listára, ezért – de jure – kitelepítették. De facto nem, mert, mint a kitelepítési lista is rögzíti “fogság”-ban volt a nagykovácsi magyar-németek 1946.05.02-04-ig tartó kitelepítése idején. Az önéletrajzából “szabadon”: 1944 szeptemberében magyar behívó paranccsal vonult be, majd átkerült – nem önként – a német hadseregbe. Amerikai fogságba került a nyugati fronton, Elzász-Lotharingiában, onnan is szabadult, de nem kapott hazautazásra jogosító igazolást, így Németországban kényszerült maradni. Az 1946.05.03-án kitelepített Mandl család Németországban, a Nemzetközi Vöröskereszttel kerestette Mandl Pétert, s ez sikerrel is járt: a fogságból szabadult Mandl Péter és a kitelepített Mandl család a németországi Zuzenhausenben találkozhattak újra. Mandl Péter ősei, egyikei voltak 1702-től, a törökök kiűzése utáni Kowatsch újra építésének.” (P. Á.)

Így, Mandl Péter tekinthető a híd egyik pillérének, míg a másik pillér Hajdú Klári néni. Klári néni még Andódon született és sok társával együtt átélte azt a vészkorszakot, amikor szülőföldjéről ide kellett költöznie a nagypolitikai akarat parancsára, abba a faluba, amit a németeknek 250 év után el kellett hagyjanak.

A nagypolitikai döntés feletti emberi kézfogásnak lehetünk tanúi, ha ezt a képet szemléljük.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A búcsúk egyik kötelező eleme az elszármazottak, a távol élők hazaérkezése, vendégül látása. Így van ez évről-évre a Nagykovácsi búcsúkon is. A búcsú második napján a kitelepített egykori magyar németek érkeznek, míg az első napon az andódiak a vendégeink.

Andód https://hu.wikipedia.org/wiki/And%C3%B3d és Nagykovácsi kapcsolata hosszú múltra tekint vissza. A Szlovákia területén fekvő településről 1946-ban a kitelepítés, “lakosságcsere” következményeként több család került Nagykovácsiba, ahonnan a sváb lakosságot szinte teljes mértékben kitelepítették.

Czuczor Mária Andód polgármestere a megemlékező koszorúzáson vett részt, az andódi Aranykalász Asszonykórus ünnepi műsorral érkezett az idei búcsúra is.

A koszorúzásra a Kolozsvár téren került sor, az Ördögárok hídján ível át a két szobor, az egyik a magyarországi németek, a másik a felvidéki magyarok kitelepítésének állít emléket.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A Mészégető, 1962.
Aranyiné, Magdolna fotója, Nagykovácsi Pékdomb

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. Kő és agyagipar fejezet (A szerkesztés lezárása 1910.)

“…Ez iparágban nagyobb telepek a következők:… Polacsek Lipót mészégetője Nagykovácsi, 18 munkás. Rácsky János mészkőbányája és mészégetője Nagykovácsi, 25 munkás….”

Forrás:http://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/pest-pilis-solt-kiskun-varmegye-ii-128B6/ipar-kereskedelem-hitelugy-es-forgalom-irta-haraszthy-lajos-12C91/i-az-ipar-12C92/ko-es-agyagipar-12CC2/

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Aratás Nagykovácsiban. A fotó a Pékdomb oldalról származik. Barka Istvánné, Csernus Teri néni fotója

Csoportkép aratáskor Nagykovácsiban. A fotó a Pékdomb oldalról származik. Barka Istvánné, Csernus Teri néni fotója

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Nagykovácsi fiatalok konfirmálás után a régi, kis református templom előtt

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az Tisza-Teleky kastély 10 éve Nevelőotthon írta Szatmári Lajos 1968-ban

A “Községi Krónika Nagykovácsi, 1968.” dokumentum első lapjain láthatjuk ezt a képet a Kastélyról.

” …1968. június 16-án ünnepelte az Országos Erdészeti Főigazgatóság Nagykovácsi Nevelőotthona fennállásának 10. évfordulóját. Az ünnepségen az intézet tanulói tetszetős kultúrműsort adtak, valamint torna és csoportos táncszámokat mutattak be…”

Szerzők: Papp Gábor és Szatmári Lajos.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »