Marchut Réka Töréspontok című munkája, a Budapest környéki németség második világháborút követő felelősségre vonása és annak előzményei (1920-1948) alcímmel jelent meg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, a Magyar Történelmi Társulat és a Budaörsi Passió Egyesület gondozásában 2014-ben. A tanulmánykötet 4. fejezete foglalkozik Nagykovácsi kitelepítésével. A doktori disszertáció gazdag forrásanyagra hivatkozik, kiterjedt bibliográfiát használ. A nagykovácsi kitelepítéssel kapcsolatban a Historia Domus, Greszl Ferenc dokumentumain túl, a téma szerint a Székesfehérvári Püspöki Levéltár, a Politikatörténeti Intézet Levéltára anyagait is feldolgozza.