Krónika kereső

Tisztelet Kodálynak

Szerző:

2017. december 16-án az Öregiskolában a NAMI (Nagykovácsi Művészeti Iskola) növendékei, táncosai, tanárai, valamint a Kodály Kvartett (Falvay Attila, Bangó Ferenc, Fejérvári János, Éder György), Szalonna és bandája, a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai Pál István (Szalonna) vezetésével adtak koncertet Kodály Zoltán tiszteletére a Kodály-emlékévben.

Az Öregiskola “nagyterme” is kicsinek bizonyult a lelkes zeneszerető gyerekek, szüleik, tanáraik, meghívott művészek számára. A zene-tánc helyet kért magának ezen az estén. Jól esett a fellépő művészek dicséretét hallgatni, ezek a gyerekeket, zene-, táncpedagógusokat, a zenepártoló szülőket, közönséget  illette.

Sebő Ferenc leült a gyerekek közé és figyelte őket muzsikálás közben. Az élő zene mindig megteszi a hatását.

Sebő Ferenc életművéhez több szállóige kapcsolható, talán a leghíresebb a hagyományokhoz köthető: “A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” A nagykovácsi koncerten elmondott egyik mondata nekünk bizonyosan hasonlóan a szívünkbe íródott. ” “Nem az a fontos, hogy ki az Operaház igazgatója, hanem az a fontos, hogy Nagykovácsiban kik a zenetanárok.”

Ez a koncert valóban tisztelgés volt Kodály és a zene előtt. Felkészítő tanárok: Gáspár Kornélia, Kuti Tünde, Czene Zsuzsa, Kiss Zsolt,  Kriesch Katalin, Horváth Marcell, Wambach Krisztina, Dudinszky Nóra,

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!