2018-ban is december 4-én ünnepeltük a Szent Borbála-napot Nagykovácsiban. Örvendetesen sokan fogadták el az ünnepségre való meghívást, néhányan jelezték csak,  hogy sajnos nem tudnak jelen lenni, egészségügyi állapotuk, elfoglaltság miatt.

A meghívóban jeleztük, a visszaemlékezés központi témája az 1954-es vízbetörés lesz.   Ezzel a témával a leszármazottak, az egykori bányász családok gyereki is más megszólítást kaptak, hiszen az 1954-es tragédiában, eddigi tudomásunk szerint három nagykovácsi  bányász veszítette életét. Egyikük: Varga Béla. Lánya, Eti szeretett volna eljönni a megemlékezésre, de az utolsó pillanatokban vidékre szólította a dolga. Így ő nem volt jelen. Vendégünk volt azonban Papp Sándor, egy olyan leszármazott, aki nem Nagykovácsiban él,  édesapja azonban azokban a vészterhes napokban szintén a bánya foglya volt, ő szerencsére megmenekülhetett. Kettejük érdekes találkozására így nem kerülhetett sor. A közösségi oldal, Nagykovácsi Pékdomb csoportjában azért mégis létrejöhetett a virtuális kézszorítás.

Varga Béla lányától kaptunk néhány fotót, amelyek az emlékezést még elevenebbé teszik. A fotók a kislány, Eti születése után készültek, 1951-ben. Varga Béla büszke kétgyermekes édesapa; az édesanya, a később mindenki által Menci néniként tisztelt, ekkor még fiatalasszony, ifjú édesanya.  Etike bátyja a kisfiú a képen. A második képen a gyerekek anyai nagymamája és nagynénjük felvidéki népviseletben. A harmadik képen a család már a tragédia után az egykori bányász síremlékénél áll.

Az 1951-ben felvett kép után még három éve volt a családnak együtt. Eti és a család visszaemlékezése szerint, az apa 1954 nyarán, azon a végzetes napon, egész délelőtt   a gyerekekkel játszott odahaza, aztán elindult a bányába, ahonnan soha nem térhetett haza.

Borbála napján filmvetítéssel, beszélgetéssel emlékeztünk Nagykovácsi bányász múltjára.
Bányászhimnusszal, verssel kezdődött az est.

Zs. Dobozy Erzsébet, Tuti néni ( a Pilisi Szénbányák egykori titkárnője) Vízbetörés című visszaemlékező elbeszélését a Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesület és a Községi Könyvtár szervezésében mutatták be. Az esten Óvári Sándor felvételét vetítettük le.
A vetítés után az 1954-es történéseket, a jelenlévő bányászok, Bajzi Feri bácsi és Probszt András bácsi saját emlékeikkel egészítették ki. Korántsem emlékeztek azonosan a tragikus eseményekre, a több napig tartó  borzalmakra.
Az est végén elhangzott a hős bányászok névsora, amelyet Dr. Horn Jánostól kaptunk, illetve az 1954-es áldozatok neveivel kiegészítettük. 

Papp Sándor is vendégünk volt a megemlékezésen, így írt az egykori eseményekről: „A tulajdonosok halála miatt gazdátlanná vált (egyébként is külföldi tulajdonú) bányavállalat ugyanis a bányaüzem felhagyásakor feltehetőleg nem gondoskodott kellő mértékben a felhagyott vágatok betömedékeléséről, talán a járatok térképezése és nyilvántartása sem zajlott minden szabályt kielégítő módon. Ezen mulasztások valamelyike lehetett az oka annak, hogy a Jóreménység-altáróból indított, az Antal-bányamezőben zajló vágatmélyítés során, 1954 nyarán a bányászok egy elfeledett, a nyilvántartásokban nem szereplő, vízzel telt járatba fúrtak bele, ahonnan körülbelül 40.000 köbméternyi víz ömlött be a Jóreménység-altáró járatrendszerébe. A vízbetörés miatt több mint 40 bányász rekedt a mélyben, akiket 3 napi munka árán tudtak csak kimenteni, és közülük hatan nem élték túl a szerencsétlenséget. Édesapám is ebben a műszakban dolgozott, többek közözött Őt is sikeresen kimentették. „

Az 1954-es bányaszerencsétlenség eddig ismert nagykovácsi áldozatai:

Petőcz Mátyás – (Béla) (a keresztnevet  két forrás eltérően említi)

Varga Béla – (Lajos) (a keresztnevet  két forrás eltérően említi)

Molnár – (Szabó István)   (a vezetéknevet  két forrás eltérően említi)

Az eseményeket Tóth Árpád: A pilisi szénbányászat története 1848-1970. című munkája, a kronologikus összefoglalás függeléki részében így írja le: „1954. június 25. Vízbetörés történt az altáró nyugati irányvágatának vájvégén. Az öregségből származó víz hat halálos áldozatot követelt. A mentés július 3-án a gurítóba történt lyukasztás után fejeződött be. „

Ugyanezen munka A pilisi szénmedencében munkájuk során életüket vesztették (108-109 p.) felsorolásban 1954-ben a következő neveket említi : Hernádi Károly, Pilisszentiván; Mártai József, Pilisszentiván; Szabó István, Pilisszentiván; Knock István, Pilisszentiván; Fetter Mátyás, Pilisszentiván; Petőcz Mátyás, Pilisszentiván; Wohl Miklós, Pilisszentiván.

A veszteséglista tehát még további pontosításra, ellenőrzésre szorul. Ezt a munkát az is sürgeti, hogy a szeptemberi bányásznapon Dr. Horn János ünnepi beszédében is indítványozta, és a korábbi felvetések is alátámasztják, idős bányászaink kérése is ez, hogy 2019-ben a bánya bezárásának ötvenéves évfordulóján, az áldozatok nevét megörökítve emlékhely készülhessen.  Az est zárásaként ünnepi misére mentek az emlékezők a katolikus templomba.  Itt kiállításra került Nagy Gyula várpalotai festőművész  Imádkozó bányász című olajfestménye, amelyet Téglásy Imre mutatott be.