A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja

A kitelepítési emlékmű a Kolozsvár téren

Az Országgyűlés 2013-ban nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német nemzetiségűeket szállító első vonatszerelvény. Az Országgyűlés határozatában hangsúlyozta, hogy tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el.

A győztes nagyhatalmak a második világháborút lezáró potsdami konferencia végén abban állapodtak meg, hogy a Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon maradt német lakosságot vagy annak egy részét “szervezett és humánus módon” át kell telepíteni Németországba, arányosan osztva el őket valamennyi megszállási övezet között.

A magyar kormány májusi szóbeli jegyzékében 200-250 ezer németnek a szovjet megszállási övezetbe történő kitelepítéséhez kérte a Szovjetunió jóváhagyását. A SZEB-et vezető szovjet Vorosilov marsall augusztusban 400-450 ezer német kitelepítésének előkészítésére szólította fel a kormányt, amely november elejére 303 ezer nevet tartalmazó, részletes kimutatást készített. A SZEB 1945. november 30-án értesítette a magyar kormányt a németországi Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a magyarországi németek kitelepítésére vonatkozó előírásairól, amelyek félmillió ember kitelepítését tették lehetővé.

A kitelepítésről végül a kisgazdapárti Tildy Zoltán vezette kormány 1945. december 22-én határozott, a rendelet december 29-én jelent meg. Ez a hazai német kisebbség kollektív felelősségének elvén alapult, és kitelepítési oknak tekintette, ha valaki az 1941-es népszámlálás idején német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát. Kitelepítésre kötelezték azokat is, akik tagjai voltak a Magyarországon 1938 novemberében szerveződő német kisebbségi szervezetnek, a Volksbundnak, illetve “bármi módon támogatták a hitlerista szervezeteket”. (A Volksbundba sokan csak kényszerből léptek be, a szervezettség nagyrészt formális volt.) A rendelet végrehajtási utasítása 1946. január 15-én jelent meg, eszerint a kitelepítés alól mentesítettek aránya nem haladhatta meg az adott helység német lakosságának 10 százalékát, a mentesítésről egy bizottság dönthetett kénye-kedve szerint. A kitelepítettek állampolgársága megszűnt, vagyonuk az államra szállt.

A kitelepítés 1946. január 19-én kezdődött, az első vonat Budaörsről indult. Az első hullám a Budapest környéki falvak német lakóit érintette. Nagykovácsi német lakosságára májusban került sor. Solymár állomásáról indultak Németország felé. Solymárra szekerekkel szállították ki a kitelepítésre ítélteket. Thomas Pitz káplán visszaemlékezése: „A búcsú órája1946. május 3. mindannyiunk számára egyike a volt a végzettel teljes napoknak: a Szülőföld elvesztésének napja, a nap, ami mindőnket új élethelyzetbe sodort. (…) Ingóságainkat felraktuk a rendelkezésünkre bocsátott lovaskocsikra. (…) Hosszú kocsioszlop kígyózott hegynek fel a Solymár irányába vezető hágon. (…) Szülőföldünk darabkái egyre-másra tűntek el a szemünk elől és szemünket többnyire könny áztatta: először a ház, aztán az utca, a nép életének kedves színtere, majd a bokrokkal benőtt magaslatok falu felett, (…) sorban elmaradtak. (…) Az út a Zsíros-hegy gerincétől már Solymár felé lejtett. Utoljára nézhettünk vissza falunkra és szülőföldünkre és túloldalt, Solymáron már bizonytalanság várt. (…)„ Thomas Pitz káplán visszaemlékezése Greszl Ferenc: Nagykovácsi honismereti olvasókönyve. 2005. Pájer Árpád, 2006. (46. oldal)

Második ütemben a Dunántúl, a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl következett. A többször is leálló kiszállítások 1948. június 15-én értek véget, addig mintegy 130-150 ezer embert az amerikai, 50 ezer embert a szovjet megszállási övezetbe vittek, a korábban elmenekültekkel együtt tehát 220-250 ezer lehetett a Németországba kerültek száma.

A németek kitelepítésének hivatalosan az 1949. október 11-én megjelent kormányrendelet vetett véget. A rendelet értelmében a Magyarországon maradt, a kitelepítés alól mentesített német nemzetiségű lakosságnak biztosították azt a jogot, hogy szabadon válasszák meg lakóhelyüket, eltörölték a munkavállalásukra vonatkozó korlátozásokat is.

A pártállami időszakban a magyarországi német kisebbség jobbára csak sajátos kultúráját őrizhette, az anyanyelvi oktatás, művelődés intézményes feltételei hiányoztak.

Az 1993-ban megszületett nemzetiségi törvény tette lehetővé a német kisebbségi önkormányzatok megalakulását is. 2007 novemberében Szili Katalin, az Országgyűlés akkori elnöke a magyarországi németek elüldözésére emlékező, a Parlamentben rendezett nemzetközi konferencián bocsánatot kért a németek kitelepítéséért.

Magyarország több településén rendszeresen megemlékeznek a német nemzetiségű magyar állampolgárok kitelepítéséről, az elmúlt években számos helyen avattak emlékművet az elhurcoltak tiszteletére. Az egyik legismertebb, az Országos német elűzetési emlékmű a budaörsi Ó-temetőben, Magyarország legnagyobb egybefüggő német nemzetiségi sírkertjében található.

Nagykovácsiban a megemlékezésre minden év májusában kerül sor. A Kolozsvár téren két szobor áll, egymással szemben, egy egységet alkotva. A Kitelepítési engesztelő emlékmű Stremeny Géza alkotása. A derékba tört, leroskadt koronájú hársfa a hazájából kitelepített magyar – német lakosság sorstragédiájának szimbóluma. A fa gyökeréből biztatóan új hajtás indul. A szobor párdarabja a felvidéki magyarok lakosságcseréjének, kényszerű áttelepítésének állít emléket.

Források:

http://nemzetirendezvenyek.kormany.hu

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9metek_elhurcol%C3%A1s%C3%A1nak_eml%C3%A9knapja

https://joreggelt.blogstar.hu/2018/01/19/a-magyarorszagi-nemetek-elhurcolasanak-es-eluzetesenek-emleknapja/47394/?utm_source=blogstar.hu&utm_medium=webpush

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyve. 2005. Pájer Árpád, 2006. (46. oldal)

 

Cikk megosztása
Kategória: 1700-1946, Krónika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.