Nagykovácsi esküvő kamara-kiállítás
A kiállítás plakátja
Kurátori üdvözlet
Az elmúlt évben kezdett helytörténeti, feltáró interjúk során Nagykovácsi háború utáni éveinek életmódját, hétköznapi és ünnepi kultúráját, szokásrendszerét kívánjuk feltárni.
A háború utáni években a nagytörténelem jelentős válaszvonalat húzott a háború előtti és a háború utáni élet közé. A tulajdon-szerkezet teljes lebontása, a politikai-gazdasági elit teljes cseréje, a modernizáció, a városi kultúra, a tömegtermelés a teljes fogyasztás szerkezetet átalakította az egész országban, falvakban, városokban egyaránt. A szekularizáció világ jelensége a vallási élet, az egyházak hatásának visszaszorulását jellemezte, ez a keleti blokkban erős politikai-ideológiai nyomással erősítve ment végbe.
Minden átalakult. A gazdálkodás, a földművelés, az állattartás téeszekben folytatódik, a fiatal termelőerő özönlött a városok, nagyobb települések irányába. A mindennapi életnek és az ünnepi életnek is teljesen más díszletei lettek. Munkásszállók, albérletek, téeszirodák, gyárcsarnokok, kultúrházak, ingázás-költözések, gyári konfekció, közétkeztetés, napközi otthonok, kollégiumok, házasságkötő terem, tanácsháza megannyi új kulisszája a modern, háború utáni életnek.
Minden megváltozott Magyarország társadalomtörténetében a háború utáni években.
Különösen igaz ez, egy olyan Buda környéki, egykori sváb településre, ahonnan a lakosságot a háború utáni években szinte egy szálig kitelepítették, majd a telepesek a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhöz juttatásáról szóló rendeletek értelmében, majd a felvidéki lakosságcsere révén újra népesítették a falut.
Budapest közelsége, a városi munkahelyek vonzása, a folyamatos kiköltözések, a falu szerkezetének hetvenes évekbeli zártkertek által létrejött változása, és számtalan egyéb, egyéni élethelyzet újabb és újabb találkozási pontokat, lehetőségeket hoztak létre a privát életben is.
Visszatérve az interjúkra, amelyekkel a háború utáni Nagykovácsi társadalomtörténetét kívánjuk felvázolni, rendre kötött és visszatérő kérdés volt a fiatalság párkeresése, a házasodási szokások, a „vegyesházasságok”, az eltérő földrajzi, táji, gazdálkodási kultúrájú, szokásrendszerű családokból származó fiatalok udvarlási, házasodási gyakorlatát vizsgálva, rendre ugyanoda jutottunk. A fiatalokat bizonyára érdekelte, de döntéseiben kevéssé befolyásolta a szülői házak, a felnevelő családok különbözősége. „A szépért átnézett az ember a másik oldalra, és volt úgy is, hogy át is ment.” Anélkül, hogy idealizálni kívánnánk a képet, szeretnénk szép fiatal párok, rokonaik, hozzátartozóik ünnepi napjaiban gyönyörködni.
A legrégebbi, nagykovácsi sváb lakodalomról készült fotó 1910-ból származik. Felirata szerint: „Hoch Zeit! Des Andreas Wéber & Terezia Czemmel, Josef Wéber & Anna Wéber 1911. 2.1.” Természetesen a Wéber család esküvőjén készült. Eltűnődve azonban az eredeti felirat szó szerinti fordításán, az esküvő valóban az emberi élet „magas idejéhez” tartozó, kiemelt ünnepet jelent, amikor megtörik az idő linearitása, más időszámítás kezdődik, nem csak az ünnepi idő kiemelt pillanataira gondolva, az időt megállító és tagoló átmeneti rítusra, hanem az új család más és közös időszámítására, egy új dimenzió lehetőségének kezdő idejére.
Kísérjük most el a kamara-kiállítás egykori ifjúpárjait ünnepi, emelkedett pillanataikban, képzeletben álljunk be a lakodalmas menetbe, legyünk részesei a Nagykovácsi esküvőnek!
Furulyás Katalin, Nagykovácsi Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár, 2018 májusa
A kiállítást megnyitotta Nádas Anna, a Budakeszi Tájház igazgatója, múzeumpedagógus
A megnyitó beszéd:
Nagyon köszönöm Katinak a meghívást. Elgondolkodtam azon, ha hirtelen visszapergetnénk a naptár lapjait száz évvel ezelőttre, ez egy helytörténeti kiállítás alkalmával helyénvaló lehet, hol találkozhatott volna egy nagykovácsi és egy budakeszi asszony? Gyalog vagy villamoson a fővárosba munkába menet, esetleg a Fény utcai piacon hecsedlilekvárt és tejfölt árusítva? Vagy talán egy esküvő alkalmával rokonként, komaként, barátnőkként? Egy biztos, mindkettőjükön a kiállításon látható, gyönyörű sötétkék viselethez hasonló ruha volt. Nem a ruha teszi az embert, mondja az unalomig használt mondás, a menyasszonyt viszont ruhája emeli ki az esküvői menetből a násznépből. Legyen háború, szegénység, béke és jólét -jóesetben- a menyasszony egyszeri tündöklése minden fiatal lány álma, vágya. Amig a tradíciók szigorúan meghatározták egy kistelepülés életét, a menyasszonyi öltözék is ezek része volt. A Buda környéki sváb településeken a színes ünneplő ruha elengedhetetlen részei: az 5-6 m selyemből, bársonyból, vagy szaténből készült húzott vagy rakott szoknya; legalább három keményített fehér alsószoknya és a csipkével díszített felsőrész, amit Budakeszin jankerlnek hívnak. Az esküvőkön kiegészítőként viaszvirág pártát és fehér selyem vagy csipkekötényt viseltek. Fehér menyasszonyi ruhában csak a Mária Kongregáció tagjai állhattak oltár elé. Kitartó szorgalmukkal, erkölcsös viselkedésükkel érdemelték ki a tagságot, ezért a templomi ünnepek során már lánykorukban is viselt Márialány ruhában mehettek férjhez. Hagyomány volt eltenni a menyasszonyi kellékeket és megőrizni a következő generáció számára, anyáról leányra, majd unokára szálltak a szépséges viaszvirágokból összeállított párták, koszorúk, amig a tradíció ereje tartott. Változnak a szokások, változik a hagyomány, változik a divat, de a fehér, vagy világos tónusú ruha, a viaszvirágot felváltó művirág koszorú, a fátyol sok-sok éven át végig kísérte a nagykovácsi esküvőket. Innen az Öregiskolától csak egy pár lépés a templom, így a fényképeken látható esküvői menetek egyike-másika, bizton elhaladt ez előtt az épület előtt. Boldog menyasszonyok, büszke vőlegények, elégedett szülök, vidám nászmenetek tanúi lehetnek ezek a falak. Az esküvő ünnep, kiemelkedik a kemény munkával terhelt hétköznapokból. Az ifjú párnak a reményteljes kezdetet, a szülőknek, nagyszülőknek a gyermekük útra bocsátását, a vendégeknek jó mulatságot jelent, ami később emlékké csendesedik. Ezeket a csendes emlékeket hordozzák az esküvői képek, a képek melyek a családi ágy fölé akasztva a feszület és szentképek társaságában a menyegzői áldást, a hűséget hirdetik. Mit nyújthatnak a múlt emlékképei nekünk 2018-ban? A titkokat, a kisebb-nagyobb csodákat, melyeket megismerhetünk családunk, barátaink, településünk mindennapos és ünnepi perceiről, beleépíthetjük saját életünkbe, gazdagíthatjuk vele környezetünket, lelassíthatjuk rohanó világunkat. Átalakíthatjuk, a mai, modernnek nevezett életünkhöz igazíthatjuk a távolabbi és a közelmúltból előhívott tradíciókat, új hagyományokat alkothatunk, ezeket kincsekként őrizhetjük és adhatjuk tovább mint őseink a virágkoszorúkat, anyáról, lányra, unokára…
