Krónika kereső
Archívum

december 2018

Boldog új évet!

Szerző:

Ezzel a kis szerencsét hozó  malaccal kívánunk minden régi, hűséges és reményeink szerint csatlakozó, új érdeklődő krónika olvasónak nagyon boldog új évet!

A karton vagy még inkább papundekli anyagból lévő, két tenyérnyi méretű, fényes felületű újévi malacka Pitz Márton egykori hentes és mészáros mester Kolozsvár téri műhelyéből származik. A ház mostani tulajdonosa, Springer Ferenc hozta be az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár egyik kiállítása alkalmával.… Tovább

Rendhagyó adalék a Szent Borbála-naphoz

Szerző:

2018-ban is december 4-én ünnepeltük a Szent Borbála-napot Nagykovácsiban. Örvendetesen sokan fogadták el az ünnepségre való meghívást, néhányan jelezték csak,  hogy sajnos nem tudnak jelen lenni, egészségügyi állapotuk, elfoglaltság miatt.

A meghívóban jeleztük, a visszaemlékezés központi témája az 1954-es vízbetörés lesz.   Ezzel a témával a leszármazottak, az egykori bányász családok gyereki is más megszólítást kaptak, hiszen az 1954-es tragédiában, eddigi tudomásunk szerint három nagykovácsi  bányász veszítette életét.… Tovább

Szent Borbála nap Nagykovácsiban

Szerző:

Borbála napján filmvetítéssel, beszélgetéssel emlékeztünk Nagykovácsi bányász múltjára.
Bányászhimnusszal, verssel kezdődött az est.

Zs. Dobozy Erzsébet, Tuti néni ( a Pilisi Szénbányák egykori titkárnője) Vízbetörés című visszaemlékező elbeszélését a Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesület és a Községi Könyvtár szervezésében mutatták be. Az esten Óvári Sándor felvételét vetítettük le.
A vetítés után az 1954-es történéseket, a jelenlévő bányászok, Bajzi Feri bácsi és Probszt András bácsi saját emlékeikkel egészítették ki.Tovább

dr. Szatmári Sarolta emlékére

Szerző:

Nagykovácsi helytörténet-írásának meghatározó alakja volt Szatmári Lajos tanár úr, aki több helytörténeti munka szerzője. Szomorú hírt kaptunk leánya, dr. Szatmári Sarolta haláláról. dr. Szatmári Sarolta édesapja helytörténeti munkájának állandó, értő segítője volt. Az 1996-os Nagykovácsi kitelepítési emlékesemények aktív résztvevője volt, munkájával segítette a megemlékezés  méltó megrendezését.

A Kuny Domokos Múzeum közleménye:

Fájdalmas veszteség érte a tatai múzeumot: elhunyt dr.… Tovább

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!