Krónika kereső

Búcsú Nagykovácsiban 2019. Koszorúzás a Felvidéki Magyarok Emlékművénél

Szerző:

“Tisztelt Emlékezők, kedves Vendégek!

Nagykovácsi búcsúja Nagyboldogasszony ünnepén van, augusztus 15-én, 1813 óta, korábban december 8-án ünnepeltek.

1813 óta, a templom védőszentje Nagyboldogasszony.

Mária mennybevételét ünnepeljük, a római katolikus templom oltárképén az a jelenet látható, amely Mária mennybeemelését örökíti meg.

Nagyboldogasszony ünnepe a magyar keresztények számára különösen jelentős, mert Szent István király 1038-ban ezen a napon fejezte be földi életét, és ajánlotta az országot Mária oltalmába.

 A búcsú a közösség ünnepe, közös élménye. A találkozások ideje.

Alkalom az Isten rendjével, az egyház tanításával való találkozásra. Alkalom elmélyülésre, imádságra, bűnbánatra, megtisztulásra, feloldozásra.

De alkalom az emberi találkozásokra, a faluból, a családból elszármazottak hazalátogatására, a hátrahagyott múlt megszemlésére, a saját életeredmények bemutatására.

Nagykovácsi története meghatározza a búcsúi ünneplést is. Amikor már tehették, búcsúra jöttek haza, először egyénileg, családosan, később szervezetten a falu 1946-ban elűzött sváb lakosai. Ma is érkeznek még, koruk miatt sajnos egyre kevesebben tudják vállalni a hosszú utat. Isten hozta haza, a szülőfalujukba delegációjukat!

Ma, a Felvidékről elűzött, kollektív bűnösnek kikiáltott magyarnyelvű lakosság emlékére állított szobornál hajtunk fejet és emlékezünk, azokra a napokra, amikor a szülőföldjükről elűzött felvidéki magyar családok egy része, itt Nagykovácsiban talált otthonra, a legtöbb család Andódról. Tisztelettel köszöntjük az andódi delegációt!

Az elszármazottak hazalátogatása búcsúi gesztus Nagykovácsi története szerint másként alakult. Mintha a szülőfalvak is látogatást tennének nálunk búcsúkor „elűzött, elszármazott, elköltözött” gyermekeik után. 1946-ban az Alföldről érkezett, beköltöző családok jelentős része Besenyőtelekről és környékéről érkezett Nagykovácsiba. Szeretettel köszöntjük Besenyőtelekről érkező vendégeinket!

A búcsú a közösség ünnepe, közös élménye. A találkozások ideje.

A vendéglátó község, Nagykovácsi nevében kívánunk mindenkinek szép találkozásokat, szép, emlékezetes búcsúi perceket! Vigyék haza településükre a Nagykovácsi búcsú emlékképeit!

Következik a koszorúzás, a tiszteletteljes főhajtás a Felvidéki magyarok emlékművénél!”

A köszöntő elhangzott 2019. augusztus 10-én, szombaton a Kolozsvár téren a koszorúzás alkalmával.

 

 

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!