Búcsú a Nagykovácsi erdőtől, ezzel a címmel jelent meg Dalmady Győző verse az 1898-ben a Vasárnapi újság 45. évfolyamának 43. számában.
BÚCSÚ A NAGYKOVÁCSI ERDŐTŐL
Dalra engem sokszor ihlettél
Zöld erdő a hegyek tövén,
Madarakkal versenyt éneklék,
Mig itt szerte bolyongtam én.
A gerlicze és a vörösbegy,
S a pintyőke mind, mind dalolt,
És a dalok hangversenyébe
A fülmile is beleszólt.
Elismerem, övék volt mindig
A versenyben a diadal,
Nekik felelt a szelíd visszhang,
S a szellő halk sohajival.
Dalaikat illette, láttam,
Az erdő zöld koszorúja,
És könnye a meghatottságnak,
A harmatcsepp neki juta.
Most utólszor látsz engem, erdő,
A versenynek vége tehát,
Nem zavarom már énekemmel
Madaraid vidám dalát.
Sorsom elvisz, ki tudja merre?
Másutt talán többre viszem,
De mindig megvigasztalódom.
Ha rád visszaemlékezem.
Madarakkal versenyre kelve,
A veszteség csak engem ért,
De szívem megkönnyebbült, és ez
Diadallal mindig felért.
A költő a madarakkal kell versenyre, elismerve a nemes versengésben a madarak zenéje joggal nyertes. Ki volt Dalmady Győző? Mi kötötte Nagykovácsihoz? Hogy Nagykovácsiba milyen meghívásra érkezhetett, volt-e hivatali meghívása, vagy csak turistaként sétált Nagykovácsi erdeiben, azt nem tudjuk bizonyosan állítani. Pest megyei kötődése természetes, hiszen itt dolgozott a megye aljegyzője, majd jegyzője volt.
Így ír róla az Életrajzi Lexikon:
Dalmady Győző (Kolta, 1836. febr. 11. – Bp., 1916. jún. 30.): költő. 1853–57 között a pesti egy.-en jogot hallgatott. Az 1860-i nemzeti mozgalmak idején az ifjúság egyik vezetője volt. 1861-ben Pest vm, aljegyzője, 1870-től főjegyzője, 1872–1907 között a megyei árvaszék elnöke volt. 1905-ben mint közgyűlési elnök irányította a megyei ellenállást a Fejérváry-kormánnyal szemben. A népnemzeti irány művészi eszközeit alkalmazó verseit 1853-tól kezdve közölték a folyóiratok. Több gyűjteményes kötete is megjelent. Lírájában – a Kossuthot eszményítő hazafias érzés és a családi élet motívumai mellett – fontos szerepet tölt be a katolikus szellemű vallásosság. Számos jogi és árvaügyi cikket is írt. A 19. sz. utolsó évtizedeinek népszerű lírikusa. – M. Költői és prózai munkái (I–V., Bp., 1936–39) – Irod. Harsányi Zsolt: D. Gy. (Bpesti Szle, 1937); Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Bp., 1959).
Más forrásból:
„Élete a lant, a családi élet s a megyei hivatal között egyenlő arányokban oszlott meg. A megyén 1870-ben főjegyzővé lett. Ritka munkaképessége, pontossága s fáradhatatlan szorgalma azt eredményezte, hogy a zöld asztalnál és hivatalszobákban sokoldalúan igénybe vétetett. Rendesen a megye központi árvaszékénél foglalkozott mint jegyző, előadó és bíró: de a mellett a megye közgyűlésein, az egyes bizottságokban, mint pl. az egészségügyiben, a központi választmányban, s mindenek fölött a megyei iskolatanácsban is rendkívüli tevékenységet fejtett ki. Ez utóbbinak 1869 óta állandóan jegyzője volt s mondhatni: lelke, mindene.”-írta róla a Vasárnapi Ujság 1875. évi deczember 5-i száma.
