A Helmly-lányok A kitelepítés magánlevelezésben

 

 

Olyan elhagyatott vagyok, mint a kövek az utcán, nincs itt egyik barátnőm sem…

 

A fenti szívbe markoló sorokat 1946. szeptember 24-én Helmly Terézia írta egyetlen Magyarországon maradt testvérének Helmly Annának. A kitelepítés szétszakította a családot. A címzett Anna, a legidősebb, férjhezmenetel előtt álló nővér Nagykovácsiban maradhatott, a szülőknek és a másik három testvérnek azonban el kellett indulni az ismeretlenbe. 1946 májusának első napjai Nagykovácsi történetének legszomorúbb napjai. Ekkor indultak az első transzportok a háborút vesztett Németország földjére. A faluból lovaskocsikon hagyták el a falut, a kollektíven bűnösnek megbélyegzett svábok. Az engedélyezett súlyú csomagokkal, ruhaneművel, némi élelemmel, a legszükségesebbnek ítélt ingóságokkal. A lovaskocsik a solymári állomásra érkeztek, itt szálltak az elűzöttek vonatra, és intettek búcsút a szülőföldnek, a hazának.

Arról, hogy hová érkeznek, mi lesz a sorsuk nem sok tudomásuk lehetett. A vagonokat lezárták és elindultak az ismeretlen felé.

A legkisebb testvér, Terézia kérleli a nővérét adjon hírt nekik, hogy megy sora, melyik házban maradhatott, hová költöztették falun belül. (A kitelepítés előtt már Nagykovácsiban összeköltöztetések voltak, az újonnan érkező telepes családokat „ráköltöztették” a sváb lakosságra, ezzel is nyomást gyakorolva, és megalapozva a kitelepítés későbbi lépéseit.) Terézia a maga életéről óvatosan így ír: „Kedves jó testvérem és Béla, nekünk nem megy rosszul, csak a lakással egyáltalán nem vagyunk kibékülve, még jó, hogy egész nap nem vagyunk otthon, minden nap parasztnál dolgozunk.” A levél borítékján látható, hogy civil levélként tartották nyilván, de nyilvánvaló volt, hogy ezek ellenőrzése is megtörtént. Ezért is talán az óvatos fogalmazás, „nekünk nem megy rosszul”, egyébként is miért keserítette volna a kemény valósággal a tenni semmit nem tudó testvért. Más forrásokból biztosan tudjuk, de a levél szolid utalásaiból is sejthető, a kitelepítésbe kerülők nagyon nehéz körülmények közé kerültek, idegenként, hazátlan cigánynak bélyegezve kellett bizonyítani, kellett kiállni a próbát, újra gyökeret verni, elismerést szerezni.

A honvágy, hazavágyódás a szülőföldre még akkor is erős maradt, ha a haza hálátlanul kitaszította a gyermekeit. „Kérlek, imádkozz sokat, (…) mi még egyszer hazamehessünk a régi hazánkba. (…) Kedves Anni, csak egyszer a régi hazába, amit soha nem felejtünk, mert ahol születtél ott szeretnél meghalni is.” A levél beszámol a halottakról, akik az egykori, nagykovácsi közösségből elmentek az utóbbi hónapokban. Csak a Terézia által számontartott, közeli családi-ismerősi körből négy halottról ad hírt. A levél szeptember végi, nem egészen öt hónap alatt mentek el ezek a hozzátartozók, akik nem élték túl sorsuk tragédiáját.

A magány, az elhagyatottság leírása, megfogalmazása képszerű, mint az elhagyatott kövek az utcán olyan elhagyatott a fiatal lány. Anna a Nagykovácsiban maradó testvér 1946-ban 23 éves, Rézi (Terézia) a legkisebb tizennyolc lehetett.

Szép sorokat olvashatunk a búcsúi hagyományok továbbvitelére. „Kedves Anni, remélhetőleg, Te is megtartottad a templomi búcsúnkat. Mert mi is megtartottuk a régi hazánk (falunk) templomi búcsúnapját. Mi a körzeti központunkban, Sinsheimben voltunk, ahol a papunk is ott volt, el tudod képzelni, hogy milyen öröm volt és örömében mindenki sírt. Az első és a második transzportból is voltak ott. Nagyon szépen prédikált a papunk, ezért mindenki sírt a templomban. Nagyon szépen voltunk felöltözve. Világosban és a mi népviseletünkben. Kedves Anni, nagyon szép volt, de képzelheted, milyen szomorú. „

A búcsúi ünnep öröme mellett, már a levél margójára utólag írt sor ad tudtul, reménykeltő jó hírt: „Anni, Simon Katalinnak van egy szép fia.” Visszaemlékezésekből tudjuk, ez a kisfiú még a vonaton született.

Helmly Terézia Anna testvérének írt levele közreadásával idéztük fel az 1946-os májusi kitelepítés tragikus napjait. 74 éve történt. Kerekes Béláné, Helmly Anna nincs már közöttünk, testvére Terézia sem. Talán a vonaton született szép kisfiú még élhet valahol Németországban.

A közreadott fotón a Helmly-lányok láthatóak, a fotó bal oldalán Helmly Anna, jobb oldalon Terézia, a fénykép a negyvenes években készülhetett még Magyarországon.

A dokumentumokat Kerekes István családja bocsájtotta az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Dokumentumtára rendelkezésére. A levelet Ziegler Ágota (Pilisszentiván) fordította magyar nyelvre.

 

A levél magyar fordítása:

24.9.46.

 

Kedves jó testvérem

Muszáj ismét egy levelet írnom, mert nem tudom mi lehet veled, mert egyáltalán semmi életjelet nem adsz magadról. Kedves Anni testvérem, hogy megy neked, csak mindig remélem a legjobbakat. Mit csinálsz mindig, hol laksz egyáltalán, ez nagyon érdekel, mert ha a Kati néni házában vagy [megj: Mitinszky János, Szent Anna utca, későbbi Szentedreiék háza], akkor az rendben van. Kedves jó testvérem és Béla, nekünk nem megy rosszul, csak a lakással egyáltalán nem vagyunk kibékülve még jó, hogy egész

2/

nap nem vagyunk otthon, minden nap parasztnál dolgozunk. A Mama és én a szomszéd faluban, ahol a Kati néni lakik Eppingenben. Kedves Anni, van még egy kérdésem, hogy házas vagy-e már. Kérlek írjál már egyszer valamit, hogy megy neked, hol vagy, mit csinálsz mindig, mert mi nagyon sokat dolgozunk itt az új hazánkban. Kérlek imádkozz sokat. hogy mi még egyszer hazamehessünk a régi hazánkba. Anni csak egyszer hozzád, te tudod mennyire fájhat nekem, hogy mindig egyedül vagy(?)  én

3/

olyan elhagyatott vagyok, mint a kövek az utcán, nincs itt egyik barátnőm sem, messzire vannak tőlünk Minden vasárnap otthon kell maradnom a házban. Kedves Anni csak egyszer a régi hazába, amit soha nem felejtünk, mert ahol születtél ott szeretnél meghalni is. Mert közülünk már sokan meghaltak a ….. és a Pitz János bácsi és a Kreisz nagymama, Kávároi Cili(?) és a Máláncsek bácsi és nagyon sokan mindet nem is tudom felírni. Kedves Anni remélhetőleg Te is megtartottad a templomi búcsúnkat.

4/

Mert mi is megtartottuk a régi hazánk(falunk) templomi búcsúnapját, Mi a körzeti központunkban Sinshemben voltunk, ahol a papunk is ott volt el tudod képzelni, hogy milyen öröm volt és örömében mindenki sírt. Az első és a második transzportból is voltak ott. Nagyon szépen prédikált a papunk, ezért mindenki sírt a templomban Nagyon szépen voltunk felöltözve. világosban (klárá) és a mi népviseletünkben. Kedves Anni nagyon szép volt, de képzelheted, milyen szomorú. Kedves Anni most lassan befejezem az írásom. egy szép üdvözlet és puszi a te jó … lánytestvéredtől Jó éjszakát.

A levél szélén Anni, Simon Katalinnak van egy szép fia. [megj: a vonaton született]

Circumdederunt

2019 őszén telefonon érkezett a kérés a könyvtárba, egy kedves olvasó, nem is nagykovácsi lakos, mindenképpen szeretné kikölcsönözni Greszl Ferenc: Szomorú napok című könyvét. A könyv kézikönyv, nem kölcsönözhető, helyben olvasásra tudjuk csak kiadni, hangzott a szigorú válasz.  A telefonáló szelíden, de határozottan vezette elő, miért szeretnék kölcsönözni a könyvet. Egy pályamű elkészítéséhez szerették volna a könyvet megkapni. A pályázat az Árpád Gimnázium kiírása, a Tévhitek című alkotópályázat volt. A Koncz-család természetesen megkapta a felkészüléshez a könyvet, sőt a soron következő Pékdomb esten már ott köszönthettük a diákokat és a segítő csapatot, hiszen témájukat érintő téma, a Nagykovácsi temető volt az est programja.
A film elkészítéséhez az Öregiskola könyvtára fotókkal, régi cikk adatbázisbeli elérésével , a Pékdomb fotóinak ajánlásával tudott segíteni.
A közös munka során a fiatalok teljesen önállóan dolgoztak, mégis jó volt hallani a beszámolóikat, hol tart éppen a munka, mikor utaznak ki Németországba, hogyan készülnek az interjúzásra.
Nagy örömünkre sokak önzetlen segítségével a Szomorú napok kötetből egy „új példányt” sikerült előállítanunk, az egész könyv digitalizálását elvégezték, ezt a kincset a könyvtár részére is átadták. Pájer Árpád, a kötet eredeti szerkesztője hozzájárult a munkához, segítette a feladatokat.
Elérkezett a munka vége, a fiatalok beadták a pályaművet.
A pályázatra összesen negyvenöt pályamunka érkezett. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott 10 tanuló, dicséretben részesült 22 tanuló.
A fődíjat megosztva Koncz Levente 10.c, Koncz Julianna 12.d és Koncz Endre 9.d osztályos tanulók nyerték.
Álljon itt a pályamunkáról írt értékelés:
„A pályázók filmje több hónapig tartó, összetett munkafolyamat eredményeként létrejött hiteles, szép és megrendítő alkotás. A készítők rendkívül sokrétű és alapos kutatómunkát végeztek. Kiindulópontként a Greszl Ferenc, nagykovácsi plébános 1945-ös naplójából készült könyv elolvasása szolgált. Másik forrásuk a Nagykovácsiból kitelepített Mandl Mátyás volt, akivel németországi otthonában videoriportot készítettek. Mindezt kiegészíti a svábok ellen uszító Szabad Nép 1945-46-os lapszámainak, a korabeli mozgalmi zenének, a kitelepítést és a sváb családok hétköznapjait dokumentáló fotóknak a filmbe építése. A gazdag dokumentumanyagot különböző adatbázisokból és közgyűjteményekből gyűjtötték össze, e forrásokat a film végén hiánytalanul fel is sorolják.

A cím – Circumdederunt – egy ismert latin temetési ének kezdő szava („Körülvettek engem a halál kínjai”), ami az alkotás egészében mélyebb értelmet kap. A film a Circumdederunt című kórusmű hangjaival kezdődik, majd a kamera a film készítőit mutatja (alsó kameraállásból, lassítva, barnított fényben) a nagykovácsi temetőben, amint letérdelnek a kereszt előtt, majd egy sír felé haladnak. Eközben a narrációból megtudjuk, hogy 1945-ben részeg orosz katonák brutálisan meggyilkoltak Nagykovácsiban egy ártatlan sváb testvérpárt (Czemmel-testvérek). A temetésükön összegyűlt az egész falu, és amikor a Circumdederunthoz értek, az egész gyülekezet zokogva énekelt. Ez a temetői képsor a tiszteletadásnak, az együttérzésnek olyan szép gesztusa, ami szavakkal nehezen elmondható, a kép–zene–szöveg együttese viszont nagyon intenzíven közvetít.

Ez a gesztus (egy temetői jelenet rövid felidézésével) megismétlődik azt követően, hogy Matyi bácsi elmeséli az egy évvel később, 1946 januárjában kitelepített nagykovácsi svábok történetét. Újabb főhajtás ez az igaztalanul vádoltak, a hazájukból elüldözöttek előtt, egyben a múlt lezárása. Harmadszorra, immáron keretszerűen a film végén tér vissza egy részlet a temetői képsorokból egy animációval kiegészítve, amikor Matyi bácsi és Julcsi közösen eléneklik a himnuszt. Kell-e magyarázni a szimbolikus jelentést?

A film lírai keretébe szervesen illeszkedik a több részletben elhangzó, korabeli zenével, újságokkal, fotókkal nagyszerűen illusztrált dokumentum értékű riport. A beszélgetés érzelmi csúcspontja, amikor Matyi bácsi felidézi 1968-as hazalátogatását. Nehéz könnyek nélkül végighallgatni.

Az alapos kutatómunka mellett kiemelendő a filmes eszköztár magabiztos használata is. Egymást erősítve, harmóniában egyesül kép, szöveg és zene. Az animációk, vágások, áttűnések nagyszerűek, a szövegmondás néhol akadozó, de ez nem befolyásolja a hatást. Remek ötlet, hogy a riportot fekete-fehérben vették fel. A kérdések érezhetően végiggondoltak, jól felépítettek, meghatározó a készítők (operatőr: Endre, riporter: Julcsi) őszinte érdeklődése, teljes lélekkel való jelenléte. A film mély érzelmi átéléssel készült, és a nézőt is mély érzelmek átéléséhez segíti, miközben cseppet sem hatásvadász, főleg nem érzelgős. Honnan ez a filmes rutin, arányérzék, alkotói fegyelem, ízlés?

Külön kiemelendő a pályázók azon törekvése, hogy alkotásuk minél inkább „házi készítésű” legyen. Ők gyűjtötték az anyagot, készítették a forgatókönyvet, kezelték a kamerát, csinálták a vágást, megjelennek szereplőként, de még a zenei kíséretet is ők adják (Endre: brácsa, Julcsi: ének, harmónium). A Circumdederunt hangfelvétele pedig a családtagjaikból, rokonaikból és ismerőseikből szervezett kórus közreműködésével készült. Szép példája ez a támogató közösség jelenlétének.

A film helytörténeti jelentőségét és művészi színvonalát tekintve messze meghaladja egy iskolai pályázat kereteit. Jó volna szélesebb közönség előtt is bemutatni: megállná a helyét.

Méltó a fődíjra.

Az örömünk közös volt, ennyi szorgalommal, odafigyeléssel, sok-sok órányi munkával csak  valami nagyon értékes dolog jöhetett létre.  Nagyon jó érzés volt a munkában látni a fiatalokat, jó érzés, hogy a téma iránt fogékonyak, képesek az alapos, kitartó, összetett munkára. Megható a szülői segítség, a baráti összefogás és a pedagógusok segítsége. Megtisztelő, hogy az Öregiskola a maga szerény módján, távolról  segíthetett a pályamű létrejöttében.

Gratuláltunk a fődíjhoz. Izgatottan terveztük a továbbiakat. A film méltó arra, hogy díszbemutatója legyen Nagykovácsiban. Sajnos hetek óta tudjuk, hogy idén májusban, amikor a Kitelepítés 74. évfordulójára emlékezünk ez a járvány helyzet miatt nem lesz lehetséges.

Az alkotók engedélyével, itt tesszük közzé a film elérhetőségét. (A film címére kattintva, a film elindul. )

Circumdederunt

A film német nyelvű változata is elkészült a Abgedreht filmfesztiválra. Mindkét filmet szeretnénk méltó, ünnepi körülmények között a nagykovácsiak elé tárni. Lehet, hogy erre a jövő évi 75. évforduló lesz alkalmas, akkor Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatával és a Német Nemzetiségi Önkormányzattal egyeztetve a film alkotóit reményeink szerint már  személyesen is tudjuk köszönteni a nagykovácsi díszbemutatón.

Köszönjük a fiataloknak, hogy ez a film elkészült. Gratulálunk a munkájukhoz!