Az idei búcsú ugyan máshogyan alakult, mint terveztük, de a sok tervezett programból néhányat és nem is egy napon azért megtartottunk. Így sor került a Sej, haj Rozi turistatörténeti, helytörténeti kiállítás ünnepélyes megnyitójára is augusztus 19-én.
Kurátori köszöntő
Sej, haj Rozi, vasárnap kirándulunk
ennek a komolysággal csöppet sem vádolható dalnak a címét adtuk az idei helytörténeti, immár hagyományos „búcsúi” kiállításnak. Egyszerűen azért, mert szerettünk volna azt a szertelen, életigenlő, varázslatos érzést már a címben éreztetni, amely hangulat akkor lesz rajtunk úrrá, amikor elhagyjuk a várost, sőt a falu utolsó házait, és feljutunk a kedvenc bérceinkre, csúcsainkra.
Kinyílik a táj, szemlélhetjük a kilátást, a távlatokat, aztán szeretettel tekinthetünk vissza a falura, elnézve, hogyan mutat minden megállónál más és más képet.
Fent a Nagy-Szénáson, a kopár csúcson mindig fúj a szél, legtöbbször lebegnek fenn a papírsárkányok, látva mindezt az ember hajlamos egy mély levegőt véve elfelejteni, legalább rövid időre mindent. Mindazt, ami lenn maradt.
Így voltak ezek az előttünk járók is. Kiszabadulva a városból, levegőt véve élvezték a táj, a természet gyönyörűségét. Nem elégedtek meg ezzel, szerették volna barátaikkal, asztaltársaságaikkal, elvtársaikkal, bajtársaikkal megosztani az élményt. Összetanakodtak, elhatároztak és cselekedtek.
Három turistaházra, menházra emlékezünk a kiállítással. A Nagy-Szénás, Zsíros-hegy és a mára szinte teljesen elfelejtett Sasok otthona a témánk. Ez a kiállítás nem tud többet felvállalni. Mindhárom ház és mozgalom-eszme történeténetek feltárása több tanulmányt érdemelne. Induljunk most onnan, hogy megismerjük létük és sajnálatos pusztulásuk rövid, vázlatos történetét.
Elsüllyedt világok, induljanak a két világháború közötti, belvárosi polgárság köreiből; akár a munkásmozgalom illegalitásából, közös sorsuk: eltűntek. Mindhárom ház 1920 után épült, 1923-ban a Sasok, 1926-ban a Nagy-Szénás, 1928-ban a Zsíros-hegy. Mindhárom ház városiak létesítménye a falu felett. Hogy a falu népe a kezdeti években látogatta-e ezeket a helyet, nem tudhatjuk, de bizton sejthető, nem ők voltak a törzsközönség.
A második világháború alaposan átrajzolta a turista házak történetét is, az első romlás már ekkor elkezdődött. Az államosítás után a lassú, de kíméletlen pusztulás következett. A világ is változott, maradtak turisták, az iskolai osztályok, a csoportok, sőt a falubeliek is örömmel jártak fel, de ez már egy más korszak volt. A rendszerváltást már egyik ház sem élte meg. A Sasok otthonának pusztulásáról keveset tudunk, a másik kettő egyformán méltatlan, szomorú véget ért.
Napjainkban is sokan vágnak neki a csúcsokra vezető ösvényeknek, ott ahol egykor a sasok, a munkás testedzők, vagy a péntekiek asztaltársasága. Ugyanazokat a köveket, utakat tapossuk, csak közben eltelt közel száz esztendő.
Kívánom a látogatóknak, hogy járjuk be együtt a száz évvel korábbi ösvényeket! Mindhárom turista ház történetének leírása mellett igyekeztük a szellemiségüket is megmutatni, korabeli leírásokkal, irodalmi részletekkel, szakfolyóiratokból kiemelt cikkek felidézésével.
Senki nem tudja megjósolni, lesz-e újjászületése, reneszánsza ezeknek a házaknak. Vajon a mai igények újrateremtenek-e valami hasonlót? Egy biztos, meg kell emelnünk a kalapunkat az elődök előtt, akik legyőzték az elemeket, kijárták az utat. Ismerjük meg, hogyan történt!
Furulyás Katalin
helytörténeti könyvtáros- kurátor
- augusztus
