Krónika kereső

Doni Hősök Emléktúra Nagykovácsiban

Szerző:

 

 

A Budai 2. Honvéd Zászlóalj a Budai Honvédek Menetszázadként vett részt a XXI. Doni Hősök Emléktúrán. 21 km-es menettúra a Budai-hegyekben Budakeszi és Nagykovácsi között két második világháborús emlékhelyet és két katonasírt érintett.

A túra Budakesziről indult, ahol a résztvevők a II. világháború áldozatainak emlékére emelt emlékműnél találkoztak. Itt Berlinger Gábor az egyesület elnöke, az emléktúra budakeszi szervezője köszöntötte az érdeklődőket és bemutatta Pénzes Kálmán hő. m.kir.hadnagyot, a menettúra parancsnokát. A himnusz eléneklése után Sigmond Bertalan, Budakeszi Város alpolgármestere emlékező beszéde hangzott el. A Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület nevében Pénzes Kálmán helyezett el koszorút az emlékműnél.

„A megemlékezés után elindult Nagykovácsi irányába az emléktúra 24 fős csapata, így két csoportban, vigyázva a vírushelyzetben előírt távolságra és szükség esetén a maszk használatára. A legfiatalabb résztvevő 8 éves, a legidősebb 78 éves volt! Az egyesület tagjai, ismerősei mellett a Nagy Sándor József Gimnázium hét tanulója is velünk tartott és példásan viselkedett. Az utunk a Budakeszi Vadasparkon keresztül a Júlia majorba vezetett, ahol a Kitörésben elhunyt magyar honvéd sírja található. A himnusz eléneklése után a sírra koszorút helyeztünk és folytattuk utunkat Nagykovácsi felé a fagyos, de napsütéses időben a szép havas erdőben.”

Nagykovácsi főterén a Hősök oszlopa előtt a nagykovácsi Greszl Ferenc cserkészcsapat néhány tagja várta az emléktúra résztvevőit, Springer Bence parancsnok vezetésével. Dr. Fegyveres-Fiskál Gábor alpolgármester úr megemlékező szavai után, koszorúzás következett. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata is koszorút helyezett el Szemesy Barbara, Fegyveres-Fiskál Gábor alpolgármesterek és G. Furulyás Katalin képviselőasszony helyezték el az önkormányzat koszorúját.

Hagyományteremtő, kapcsolatfelvételi szándékkal az emléktúra résztvevőinek köszöntésén túl átadtuk a Nagykovácsi Helytörténeti Értesítő 1-2. számát, amely számok a „Hősök napja” és a Világháborús Emlékoszlop történetével kapcsolatosak.

A túra a Naphegyi katonasírok felé folytatódott. A menet a Budakeszi evangélikus templomnál fejezte be az emlékezést.

Doni Hősök Emléktúra

A fotók Horváth Dalma és Huszár Antal Virág felvételei.

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!