Krónika kereső

Dr. Barcza Szabolcs nevét viseli a 2011 QR66 kisbolygó

Szerző:

 

Kisbolygót neveztek el településünk egykori lakójáról dr. Barcza Szabolcs magyar csillagászról, aki egész pályafutása alatt a csillaglégkörökben lejátszódó egyes atomfizikai folyamatok vizsgálatával foglalkozott, de a földi légkör fizikája is élénken foglalkoztatta. Csillagászok nemzedékeit oktatta az ELTE csillagász szakán a csillaglégkörök fizikájára. Számos ismeretterjesztő cikket írt, előadást tartott, egy könyve is megjelent A csillagok élete címmel. A kisbolygó elnevezését annak egyik felfedezője, egykori diákja, Pál András javasolta. A kisbolygók elnevezése régi hagyomány, amely szerint a felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon a felfedezettjének. Eleinte az új kisbolygók a felfedezés után azonnal nevet kaptak, később már meg kellett várni, hogy megsorszámozzák őket, amelynek feltétele pontos pályaszámítás, a biztos azonosítás. A sorszámozás feltételei is sokat változtak, régen két különböző év, aztán legalább négy különböző szembenállás, manapság pedig gyakran 10-12 szembenállás idején készült megfigyelések kellenek ahhoz, hogy egy égitest sorszámot kapjon. A Barcza Szabolcsról elnevezett kisbolygó egy másfél km átmérőjű szikla, keringési ideje 3,7 év, amelyet 2011. augusztus 10-én fedezett fel Sárneczky Krisztián és Pál András.

Dr. Barcza Szabolcs

Barcza Szabolcs sajnos nem élhette meg a megtisztelő keresztelőt, 2021 februárjában örökre eltávozott a csillagok közé. A mostani kisbolygó elnevezést követően olyan nevek által fémjelzett társaság tagja lett, mint Karikó Katalin, Tessedik Sámuel, Kulcsár Győző vagy Schulek Frigyes.

A cikk a Tájoló 2022. januári számában jelent meg. 

 

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!

Archívum