Hamvazószerda van, ilyenkor az ember megállva, elgondolkodik az élet és a halál dolgain. 1945-ben a hamvazószerda február 14-re esett. Abban az évben ez a nap véráztatta nap volt Nagykovácsiban. „Vérfürdő, borzalom, és irtózat árasztotta el a községet. (…) Amikor kiléptem a plébániáról, elállt a lélegzetem, és hideg borzongás futott végig a hátamon. Az egész utcát holttestek borították. Mindenfelé német és magyar katonák feküdtek holtan. Nem harcban estek el, hanem védtelenül, hátulról kapva a halált.” Írja a Szomorú napok című naplójában Greszl Ferenc Nagykovácsi egykori plébánosa. Az akkori Hamvazószerda temetéssel telt. A Várból kitört német és magyar katonákat temették, akiket itt ért a halál. Nem jutottak tovább. Az egész falu környéke, az erdők tele voltak a csapatukat kereső, végtelenül elcsigázott, éhező, legyengült katonákkal.
Az itt elesett áldozatok száma forrásonként eltérő, Greszl plébános 165 halottat jegyzett fel. Tömegsírban lettek eltemetve, itt a nagykovácsi temetőben, ahol 49 évig porladtak, mielőtt a Budaörsi katonai temetőbe nem kerültek volna, méltó módon eltemetve.
Egy különösen kegyetlen, a polgári lakosság sérelmére elkövetett gaztettet is feljegyzett Greszl Ferenc.
Az erdőben bujkáló német és magyar katonáknak, az orosz katonák feltételezése szerint, az együttérző lakosság élelmet vitt ki az erdőbe. Ez lett a Czemmel-testvérek és társuk veszte. 1945. február 22-én, ma 78 éve az erdőre indultak fáért. Reggelre az előre megásott tömegsírban találták őket, bajonettszúrásokkal a testükön, tarkólövéssel végezve. A vád ellenük az volt, hogy nem csak fáért mentek az erdőre, de ennivalót is vittek a bujkáló katonáknak. Czemmel Mátyást és bajtársát, testvérét Katalint elfogták, az orosz parancsnokságra vitték, bezárták őket a pincébe. Hajnalra ott feküdtek a temetőben, a megásott tömegsírban, arccal lefelé zuhanva. Hárman indultak az erdőbe, a Rákóczi utca végén kezdődő Tisza grófi erdőbe. A visszaemlékezők eltérően vélekedtek, fáért indultak vagy valóban vittek ki élelmiszert, vagy éppen ellenkezőleg a németek által ledobott élelmiszeres ládákat keresték volna. Mátyás és a katonatársa megszöktek a háborúból, a Czemmel-testvérek apja, Rudolf ezidő alatt katonaként volt távol. A fiatalokat a Kossuth utca 65. sz alatti ház, a Bayer-ház pincéjébe vitték, a lakosság hallotta a gyerekek kiáltozásait, Katalin sírását és könyörgését. A három halott testen kék foltokat találtak, Katalin teste árulkodott az erőszakosságról. Jegyzőkönyvet vettek fel, az orosz katonát erőszakosságáért lefokozták, sőt vélhetően később agyonlőtték. A temetésen a Czemmel-testvérek édesanyja a kivezényelt elkövetőre rátámadt. Egy későbbi exhumálás után Katalin testét orosz orvoscsoport vizsgálta meg, egy orosz orvosnő szégyellte, mit követett el az orosz katona. (Ezért is valószínű, hogy tettéért felelnie kellett.)
Temetésükről így ír Greszl Ferenc: „Ma délután háromkor volt a temetésük. A halottasházban ravatalozták fel őket. Az emberek jöttek, és észrevétlenül gyülekeztek a régi temetőkeresztnél. Majd’ az egész község eljött. Csendes zokogás rázta a gyülekezetet, amikor ősi temetési szertartásunk szerint, halkan felhangzott a „Circumdederunt”. Tán még soha sem volt ennyire szívszorító az ének, mint most, amikor nemcsak a mély bánatba zuhant szülők és rokonok, de az egész egybegyűlt közösség teljesen megtörve körülállta a koporsókat.”
A plébános itt két halottról ír, hogy a harmadik áldozat máshová került volna, vagy máskor temették volna, ezt nem tudhatjuk. A jegyzetek között három halottról ír: „Tény, hogy másnap reggel mindhármukat a temető nyitott sírgödrében találták tarkólövéssel.” Lehetséges, hogy a szökésben lévő bácskai származású katonát a többi áldozattal együtt a tömegsírba temették.
A Czemmel-testvérek sírja ma is áll a temetőben. Megrendítően állít emléket egy egyszervolt családnak. 1946-ban a családot kitelepítették., hogy Czemmel Mátyás (22) Katalin (18) édesapja hazatért-e a háborúból nem tudjuk.
Mindenesetre, ma Hamvazószerdán gondoljunk rájuk! Egy szép családot tiport szét a háború, a mértéket nem ismerő emberi gonoszság. Nyugodjanak békében!
Forrás: Szomorú napok=Traurige Tage: Greszl Ferenc plébános, 1903-1987 születése 100. évfordulójának emlékére: Zur Erinnerung am hundertjährigen Geburstjubiläum von Franz Greszl. Budapest, Pájer Árpád (szerk.), 2003.
