Ismét egy bányász került az égi kórusba, ahol az egykori nagykovácsi bányászok éneklik a bányászhimnuszt.
Bár Németh József sosem volt nagykovácsi bányász, mégis szíve-lelke szerint közéjük tartozónak tartotta magát. A bányászünnepségeken díszegyenruhában együtt énekelt a helyiekkel. Szakmaszeretete, a hivatástudata vitte a helyi bányászok közé, a Mecseki Szénbányák, a Pécsi bánya egykori mérnöke volt, nyugalmazott, gyémántdiplomás földmérőmérnök.
Nyugdíjazása után költöztek Nagykovácsiba, a gyereke közelébe. Felesége beteg lett, haláláig gondosan ápolta. Egyedül maradva kereste a helyi közösségeket, így kapcsolódott a katolikus egyház közösségeinek tevékenységébe, majd az Öregiskola nyugdíjas klubjához. Nyitott és érdeklődő ember volt. Amíg ereje engedte előadásokat tartott Szent Borbála napján, Bányásznapon. Gyűjtögetett, jegyzetelt, térképeket készített, és mutatott be. Új barátságokra, kapcsolatokra is nyitott volt.
Józsi bácsi életkedve, érdeklődése töretlen volt betegségéig. A napi sétái, kávézása, diskurzusai a falu főutcájának, közösségi életének része lett.
A sors fintora ugyanazt a betegséget szánta neki, mint a feleségének. 91. évében érte a halál.
Utolsó Jó szerencsét!
