Kategória: Környéki kitekintő
Wanderer
A szomszédos Budaörs történetébe nézhetünk bele Závada Pál Wanderer című új munkájának segítségével. A szépíró, szociográfus munkájának műfaja sajátos együttállás: szépirodalom, helytörténet, szociográfia. Wanderer, a vándor karaktere segít az olvasóknak átkelni az idősíkokon. Történeti események, legendák, hagyományos, rítusok, tragikus sorsfordulatok, világégések emlékszövetei rajzolják ki az egykor sváb település életét. Külön részlet örökíti meg az úrnapi virágszőnyezés hagyományát, amely Budaörsön különösen nagy szerepet kapott a vallási élet gyakorlásában.
Az ünnep- és mindennapok életmódtörténeti epizódjai mellett a sváb település értelmezési keretei között elbeszélésre kerül Trianon fájdalma, a zsidóüldözés, a második világháború és a kitelepítés. Mindezen nagytörténeti események helyi történésekként, emberi-családi történetekként elmesélve.
A kötetet Szüts Miklós fotói illusztrálják. Harmadik átdolgozott kiadásként jelent meg a Magvető kiadónál, 2020 őszén. Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár állományából kölcsönözhető.
Mindenszentek – Halottak napja
A Ferenczy Múzeumi Centrum anyagából kiemelve
A Nagykovácsi temető Sz. Tóth Judit felvétele
A holtak faluja
Aki ezekben a napokban messze nyugvó szeretteire emlékezik, vagy egy csendes őszi sétára indulna, látogasson el egy régi temetőbe. A fényképek a főváros környékén készültek. A katolikus, református, ortodox és izraelita felekezet sírjeleit egyaránt azonos alapanyagból könnyebben vagy nehezebben megmunkálható kőből faragták. A puhábbakon gyakoriak a domború díszítmények és a színes festés.
A legkorábbi sírköveket a 18. század végén faragták, az 1920-as évektől már inkább műkőből készítették, sokszor fényképpel, és szokás volt fehérre meszelni. Gazdái a temetők régi parcellájában nyugszanak Nagykovácsiban, Perbálon, Pilisszentivánon és másutt a sváb, Budakalászon, Pomázon a szerb temetőben. Vagy a kegyeleti parkká alakított ó-temetőkben, mint Tárnokon, Törökbálinton, Budakeszin, Budaörsön – utóbbi hazánk legnagyobb német nemzetiségi sírkertje. A temetői kerítések, utak mentén is láthatók összegyűjtött, felállított régi sírkövek, így a szentendrei szerb, vagy a tinnyei református temetőben.
Sz. Tóth Judit
80 éve szentelték fel a Szent István-kápolnát Tisza István-ligeten
Ma nyolcvan éve Tisza István-liget, (előtte Tisza István-kertváros), ma Adyliget polgárai készülődéssel és várakozással teli izgalommal lehettek tele. Nagy eseményre készültek. Szent István kápolnáját bensőséges ünnep keretében szentelték fel, 1940. július 14-én. Budapest határának mentén, 270 méteres magasságban (ez az akkori megítélés szerint már a hegyvidék része volt), amely tájat a budapesti szabadba-zöldre vágyó polgárok már akkor is nagyon kedveltek, bár ekkor még nyaralóként használtak.
A székely motívumú, erdei kápolna, ahogy az épületet az Ujnemzedék tudósítója leírta, megáldását délelőtt 11 órakor nagypapi segédlettel dr. Potyondy Imre székesfehérvári prelátuskanonok végezte. Szintén a korabeli sajtóból tudható, hogy a kápolna szentelése után társasebéd következett a kaszinó helyiségében. A kápolna avatása olyan jelentős esemény volt, hogy a filmhíradó mozgó filmet is készített róla, amely a
Filmhíradó Online tárában elérhető.
A Filmhíradó részlete itt található.
A társasebéd is jelentős társadalmi esemény volt, hivatásos fotósok örökítették meg az ünnepi társaságot.
Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Dokumentumtárában két fotót is őrzi a nap emlékét. Az egyik az avatás napján készült a kápolnáról, amely ünnepi virágkoszorúkkal áll készen az ünnepi eseményre. Jakab Sándor fényképészeti műterme- és fotóriporteri irodájában hívták elő, Budapesten a Kossuth utcában. Jakab Sándor a Társaság című hetilap fotóriportere volt. A másik kép hátoldalán a Magyar Fotoriport Iroda sajtóriport laboratórium és filmosztály lilás bélyegzője található. Címe szerint Budapesten, a Dohány utca 30. alatt, (a Kazinczy utcai oldalon) működtek a jelzés szerint. A képen a társaság a díszebéden lett megörökítve. Kézírással, grafitceruzával a Borus tulajdonnév olvasható, mint a kép tulajdonosa. Egy sokkal későbbi, tollal írt feljegyzés szerint: Borus Endre volt a kápolna egyik fő forszírozója. A Pesti Hírlap 1940-es július 16-i száma említi az események egyik főszereplőjeként Borus Endrét, aki a a bazilika kórusából alakult együttest vezényelte.
Borus Endre életéről az Életrajzi lexikonból a következőket tudhatjuk meg. „Borus Endre (Esztergom, 1885. nov. 29. – Bp., 1960. máj. 30.): karmester. Baré Ernil, Szabados Béla és Antalffy-Zsiross Dezső tanítványa. 1905-től a főváros szolgálatában állt. 1923-tól a Wesselényi utcai polgári fiúiskola énektanára volt. Az iskola általa szervezett énekkarával indította meg az új magyar zenéhez kapcsolódó gyermekkórus-mozgalmat, ezen át ismerte meg a közönség Kodály gyermekkari műveit. ” Gazdag életművének tehát egyik állomása volt a Szent István kápolna avatása körüli tevékeny részvétel.
Szintén a Pesti Hírlapból tudhatjuk, hogy Tisza Kálmánné adománya volt a kápolna harangja.
Egy harmadik kép a téli, hófödte kápolnát ábrázolja. A környék beépítettségét tekintve, valószínűleg a kápolna építése után nem sokkal készülhetett.