Falutörténet

“61. 1254. IV. Béla király Kouka-i Lőrinc fia Egyednek adományozza
a királyi kovácsok Koachi nevű lakatlan földjét, miután Hemo
püspök e föld lakatlan voltát igazolta, s nevezettet annak birtokába
iktatta.
Eredetije MTA Kézirattár Oklevelek 9. sz. DF 243655.
Fejér VI. 2. 379., Wenzel VII. 360., Krit. jegyzék 1018., Bártfai
Szabó 35.”

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A nevek nélküli, az új eszmék szerint „átalakított” emlékoszlop felújítása 1989-ig még a tervek, álmok szintjén is váratott magára. A Honismereti Baráti Kör a Kossuth utcai Mária-oszlop felújítása után, ekkor kezdte el a másik szégyenfolt, az Emlékmű felújításának tervezését. Nyilván a Mária-szobor felújítása miatt jogosan érzett sikerélmény sarkallta a tagságot újabb tettekre. Nagyon tanulságos Réthy Mária Harangszóbeli cikkének bevezetője: „Indulás előtt a Honismereti Baráti Kör semmit nem tudott arról, hogy milyen volt az oszlop eredeti díszeivel és felirataival, ezért először ezeknek kellett utána járni.” Elkezdődött a plébániai, levéltári anyagok és fényképek kutatása.  Ekkor került elő az a fénykép, amit az Emlékoszlop történetének leírása 3. részéhez csatoltunk. A fotó Honvári Sebőné Probszt Borbála tulajdona volt, aki gyermekkorában kapta jutalmul szavalatáért Greszl Ferenc, akkori plébánostól.

Ezen a felvételen jól látszott minden részlet, még a nevek is olvashatóak voltak a nagyított képen. Ez a lista és a Greszl Ferenc-féle elsővilágháborús névlista egyezett.

Szintén a Gresz-féle honismereti olvasókönyvben a második világháború áldozatai már listázva voltak, azonban Szatmári tanár úr feltáró munkája, gyűjtése eredményeképpen a lista további 17 névvel kiegészült. A kiegészített listában a polgári áldozatok is szerepeltek.

A fényképen nem látszott a szobor nyugati oldalán lévő felirat. Az emlékezők szerint, itt egy rövid idézet állt. Zsochovszky József elbeszélése segített kilencvenben feltárni, mi is lehetett ez a versrészlet.

A Honismereti Kör tagjai a Mária-oszlop felújítási munkálatai során igen elégedettek voltak Fáskerti István kőszobrász munkájával, így az emlékmű ügyében is hozzáfordultak. 1989. december 15-én megrendelték a talapzat és az oszlop tisztítását, a turul kifaragását, az eredeti feliratok és névsor, továbbá a második világháborús névsor bevésését. Ez került az oszlop északi oldalára. Sajnos az angyalos szobor és a címer domborművének bronzból készült pótlását fedezet hiányában nem tudták megrendelni, erre nem volt elég a pénz. A munkálatok megrendelését Deme Géza tanácselnök-helyettes és Dr. Telek József a Kör titkára intézte. Május 6-ra, a megbeszéltek szerint állt az oszlop, a nevekkel és a kifaragott turullal. A turul siklósi kemény mészkőből készült. Május 6-án, vasárnap 11 órakor, a szentmise után rendezték az avatóünnepséget.  Beszédet mondtak: Dr. Telek József, a kitelepítettek nevében Pitz Péter. Dévényi Ferenc cserkészparancsnok és Porkolábné Kóra Zsuzsa tanító szavaltak. Az iskolások és az Asszonykórus énekeltek. Orbán György esperesplébános, Gyuri atya tartotta az egyházi megemlékezést. A katonai tiszteletadás, az akkor még működő, Ady-ligeti laktanyából kivonult határőrök részéről történt.  Hiányzott azonban a címer és az angyalos dombormű. A Kör tagjai nagyon szerették volna az Emlékoszlopot augusztus 15-re, a búcsúra teljesen helyrehozni, egyfajta gesztusként nyújtani a hazalátogató, elűzött, egykorvolt nagykovácsiak számára. Augusztus 19-én, vasárnap a kész emlékmű várta az egykori őslakosokat, az ünneplő közönséget. Bensőséges ünnepély keretében emlékeztek a messze földön eltemetett, egykori falubeliekre, akik a két háborúban haltak meg.

Hogyan készültek el mégis a domborművek? Sajnos nem a bronz megoldás lett készen, Kocsis Miklós szobrász kedvező ajánlatot adott egy kerámiából kivitelezett verzióra. A domborművek a Képzőművészeti Főiskola epreskerti műhelyében készültek el. Augusztusra a terep rendezése is haladt, a szobor előtere is megszépült, kőlapok kerültek ide. A terep rendezése közben, még 1990 tavaszán az itt eltemetett orosz katona holttestét exhumálták, majd a temetőben a szovjet hősi emlékmű előtt örök nyugalomra helyezték. Minderre a Községi Tanács engedélyt adott, az exhumálásról jegyzőkönyvet vettek fel.

Az oszlopot körülvevő betonacélből hegesztett 80 centiméter magas vas szerkezet és a robosztus, repedezett betonaljzata egyfajta kerítésként vette körül a szobrot. Ezt végül, hosszú tanakodás után eltávolították. Pájer Árpád polgármester úr (1994-2002.) visszaemlékezése szerint: “Az 1980-as években az emlékmű körül, alacsony beton tuskókra erősített, vörösre festett lánc volt. A tuskók tetején is vörösre festett ötágú csillagok voltak.”  Ez a beton-vas konstrukció kilencvenben, sem a májusi, sem az augusztusi ünnepségeken nincs már meg a fényképek tanulsága szerint.

1990-ben a felújítás költségeit a lakosság adományaiból, a régi kovácsiak felajánlásából, a községi tanács támogatásával, egyházi hozzájárulással készült el. Jótékonysági estet szerveztek a cél érdekében, a Sváb-bál bevételei is segítettek, valamennyi pénz maradt még a Mária-oszlop felújítása után is. Az Asszonykórus tagjai házról-házra jártak adományokért, 53 600 Ft-ot gyűjtöttek össze. 272 530 Ft volt a felújítás költsége az 1990-es augusztusi állapotig. A közreadott, forintra- fillérre pontos elszámolásban követhetjük hogyan adták össze 1989-90-ben a költségekre a szükséges pénzeket.

A szobor és környékének további alakulását Pájer Árpád visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg: „A kitelepítés 1996. évi, 50. évfordulójára az emlékmű addigi kovácsoltvas, alacsony kerítése helyett új, a svábok által tervrajzon megadott motívumú, (stilizált gyertyaláng) kovácsoltvas kerítés került felszerelésre. Úgy emlékszem, hogy a kerítést a helybeli Rozmaring TSZ/ Kft (?) lakatosai gyártották le, s szerelték is föl. A “nyers” kerítés elemek vasanyagát Csige István fuvarozta oda-vissza “homokfúvásra” Nagykanizsára. Ekkor került felállításra 3 zászlórúd is az emlékmű mögé. Emlékeim szerint, ezeket Ferencz András lakatos gyártotta le. Az emlékműhöz a kerítésen belüli hozzávezető utat is ekkor járda lapozták le. (…) Az új kerítés megtartotta a régi terméskő támfalat, arra épült, de új – Fáskerti István által legyártott – fehér fedköveket kapott, körbe. Ezek beépítését Ördögh István műköves végezte el. A kerítésen belüli füvesítést, tereprendezést elvégzők neveire nem emlékszem. Az emlékmű, a kitelepítés 50. évfordulóját, amit nem a napján (május 2-3-4.) hanem 1996. 08.15-én, tartottunk, még a terrakotta címerrel és domborművel érte meg. A felújítási munkálatokra a tárgyévi költségvetésből a polgármester részére a KT által megszavazott – kötöttségekkel felhasználható – polgármesteri keret (2 MFt), valamint a kiűzött nagykovácsi magyar-németek által összegyűjtött, 10.000 DM nyújtotta a fedezetet. Ebből a keretből, azonban az emlékmű terrakotta részeinek az eredeti, bronz anyagú lecserélésére, már nem jutott. A terrakotta részek leszedését, valamint az azonos megjelenésű, de bronz anyagúak behelyezését is Fáskerti István végezte el. (…) A csere dátumára nem emlékszem, de azt tudom, hogy “csöndben” történt, semmilyen ünnepélyes aktushoz nem kötöttük. Abban sem vagyok biztos, hogy a felújított környékű emlékművet 1996-ban akár Orbán György, vagy az akkor már Nagykovácsiban szolgáló, Udvarnoki László plébános úr megáldotta volna? A Templom tér, újabban Tisza István tér átépítése során az emlékművet megfosztották a kovácsoltvas kerítésétől. Az egykori kerítés fedkövekből magasított keretet raktak az emlékmű köré.  (…)”

Az Emlékmű a Tisza István tér teljes rekonstrukciója alatt környezetében változott.  2017-ben október hónapban az oszlop felújításra került.  2017 novemberének első vasárnapján  újra ünnepi eseményre kerül sor a Világháborús Emlékműnél. Alább a meghívó.

(Az Emlékmű  körüli 1956-os, 1990. október 23-i történéseket külön hozzuk. A szobor alapozásánál feltárt régészeti leletekről is a Krónika későbbi bejegyzésében szólunk.)

Források:

Réthy Mária: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 9-10. szám

Pájer Árpád visszaemlékezései, hozzászólásai a Nagykovácsi Pékdomb facebook közösségi oldalon, ahol a krónika korábbi bejegyzéseit tettük közzé. https://www.facebook.com/groups/539370369539787/permalink/1174843825992435/

A meghívó:

Tisztelt Nagykovácsi lakosok!

Szeretettel meghívjuk Önöket, november 5-én 11:15-kor a felújított világháborús emlékoszlophoz a Tisza István térre, hogy együtt emlékezzünk háborús hőseinkről és gróf Tisza István mártír miniszterelnökünkről.
Virágot helyezünk el az emlékműnél, beszédet mond Kiszelné Mohos Katalin polgármester, dr. Klein Ferenc, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Janits Béla, a Nagykovácsi “gr. Tisza István” Nemzeti Kör elnöke.
Végül imát mond Kemenes Gábor plébános és Varga Róbert református lelkipásztor.

Várjuk Önöket szeretettel!

Nagykovácsi Önkormányzata fényképe.

Tisztelt Nagykovácsi lakosok!Szeretettel meghívjuk Önöket, november 5-én 11:15-kor a felújított világháborús emlé…

Közzétette: Nagykovácsi Önkormányzata – 2017. november 2.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A szovjet mintára létrehozott, 1950-ben bevezetett tanácsrendszer első igyekezetének és túlkapásának első áldozata épp az emlékmű lett. Wator Béla, az Üröm községből idehelyezett első VB-titkár (a tanács végrehajtó bizottsága) azzal igyekezett az állampárt iránti hűségét bizonyítani, hogy parancsot adott az akkor, a Szabadság téren álló oszlop szovjet felszabadulási emlékművé alakításához. Augusztin Károly és Németh János kőműves mesterek kapták a feladatot, hogy verjék le a turulmadarat, a magyar címert, az angyalos szobrot és távolítsák el a hetven hősi halott nevét. “Egyik meghallgatott szemtanú (Zsochovszky József erdész) emlékezete szerint Augusztin Károly szerette volna a turulmadár tömbjét épségben megmenteni, de a VB-titkár ezt megakadályozta. A kalapácsot a kőműves kezéből kiragadva, az oszlopon gubbasztó kőmadarat, színes címert, valamint az angyalos domborművet saját kezűleg verte szét. A közeli házakban lakók ezután még napokig hallották, az arra járók saját szemükkel láthatták a neveket leverő kalapácsok szörnyű kopácsolását. Elvégeztetett.” A neveket letörölték az emlékműről. Az Első Világháborúban elhunyt áldozatok javának családját 1946-ban kitelepítették. Az elesettek nevének eltüntetése a “múltat végképp eltörölni”  eszméje szerint történt. Ennek a meglehetősen leegyszerűsítő gondolkodásnak másik tükre, hogy a bánatos turul helyére a vörös csillag, az angyalos dombormű helyére a szovjet felszabadítók dicsőségét hirdető márványtábla került. Wator eljárását még az ötvenes években is túlkapásnak minősítették, fegyelmivel eltávolították a községből. Ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy a leradírozott emlékoszlop 1956-ig, vörös csillaggal a tetején állt a Szabadság téren.

Schmidt Imre és Som Gyula 1956. október 24-én itt, az Emlékoszlop tövében mondott beszédet, olvasták fel a pontokba szedett követeléseket. Schmidt Imre mérsékletességre szólított fel a beszédében. A faluban nem is történt jelentős erőszak, atrocitás, rombolás. A vörös csillagot és a szovjet felszabadítást dicsőítő táblát azonban eltávolították. A vörös csillag helyére a lyukas nemzeti zászló került.

A hatvanas évek második felében történt egy részleges felújítás,  a széttördelt dombormű helyére egy “1914-1918 között elesett hősök emlékére” feliratos márványtábla került. Ugyanekkor rendbe hozták az 1945 februárjában az emlékmű közelében eltemetett szovjet katona sírját, és erre került az oszlopról 56-ban levett felszabadítást hirdető emléktábla is.

Források:

B. Szatmári Lajos – Réthy Mária: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 8. szám

Janits Béla: Nagykovácsi abszurd dráma. Magyar Fórum. 1993. január 14.

A fotó az MTA Művészettörténeti Kutatócsoport dokumentuma, amelyet Réthy Máriának adtak át.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A közreadott felvétel Réthy Mária gyűjteményéből származik, onnan került be a Harangszóbeli cikkbe, amit Réthy Mária és B. Szatmáry Lajos jegyez 1992-ben. A tanulmány második részében a szerző megosztja azt a bizonytalanságot, amit a szobor avatásának éve körül tapasztaltak. A második világháború, majd a kitelepítés után alig maradt a faluban szóra fogható emlékező. A két interjúalany másként emlékezett az évszámra. 1969-ben Ujházy András  tanító, majd 1989-ben Probszt Lipót bányász a nevezetes napot szeptember nyolcadikára tette, az évben azonban eltérés adódott. A Dr. Szabolcsi-monográfia is 1926-ot jelez, azonban a Historia Domus, az egyházi krónika; a levéltári dokumentumok, a képviselőtestületi ülések jegyzőkönyveivel és egy német nyelvű hetilap , a Sonntagsblatt Réthy Mária által fellelt és lefordított híradásának keltezése az 1925-ös avatást erősítette meg.

A források egybehangzóan ünnepélyes, nagyszabású, emelkedett ünnepségről számolnak be.

“Virág- és zászlódíszbe öltözött környezet fogadta ezen a napon a templom előtti térre igyekvő helyi lakosokat, s a pomázi járásból, Pest megye hivataliból és a fővárosból ideérkező vendégeket. Templomi mise előzte meg Vass Viktor szobrászművész impozáns és megható alkotásának felavatását. “…A misén orgonált Sziklai Adolf operaházi karnagy, énekelt Maleczki Blanka operaénekesnő, a Sasok turistatársaság énekkara és a Katolikus Kör énekkara Felber Géza vezetésével…A szentmise után a tömeg a templom előtti térre, az emlékműhöz vonult. A főispán üdvözlő szavai után Rakovszky Iván belügyminiszter, a kormány képviselője mondott beszédet.” Az avatást József Ágost főherceg végezte, ő helyezte el az első koszorút.

Az avatási ünnepségen Tornyai Ferenc torbágyi plébános, címzetes esperes mondott német nyelven beszédet, amelyben a királyhűséget  is kinyilvánította. Felber Géza plébános a Historia Domusban feljegyzi, ” már a beszéd nyelve miatt is egyesek – néhány izgága, hazafiaskodó tisztségviselő – haragosan hallgattak, de mikor a királyt hallották emlegetni , azt gondolták, itt az alkalom, hogy beléje fojtsák a szót. De a jelen lévő főherceg miatt nem merték ezt megtenni. ” Az ünnepi esemény végül békésen zárult. A koszorúzások után a vendégek és a község vezetői számára közebéd következett.  (Ennek és az avatás járulékos  költségei -többek között- szegény hiába pályázó, pomázi szobrász tiszteletdíját is elvitték, mint láthattuk a 2. részben.)

A nagy erőfeszítéssel emelt, majd magasztosan felavatott emlékmű mindösszesen 25 évig állhatott a falu főterén békében, pontosabban háborítatlanul, mert békében még ennyit sem.  25 évig állhatott a hetven kovácsi férfiember neve kőbe vésve, akik az első világháborúban haltak meg. Köztük gróf Tisza Istváné is. Kiemelt helyen, a címer alatt szerepelt neve, ezzel a kiegészítéssel: “nemzetünk és községünk martyrja és a világháború ellenzője”

Forrás:

B. Szatmári Lajos – Réthy Mária: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 8. szám

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A szoborállítással kapcsolatos tárgyalás átmenetileg megfeneklett. A felkért művész és a testület vélekedései nem tudtak közelebb kerülni, így pár hónap csend következett. 1925 májusában azonban, ahogy a forrás követi a levéltári dokumentumokat, újra napirendre tűzték az emlékmű ügyét. Egy bizottságot küldtek Jankovich Gyula pomázi szobrászművésszel tárgyalni. A szobortervek bemutatásra kerültek. Az új tervek szerint a szobor kovácsi kőanyagból készült volna, a betűvésést helyi kőfaragó, a turulmadarat és a sirató női szobrot az iparművészeti főiskola faragója készítette volna. A létrehozandó mű ára már elfogadhatónak mutatkozott a döntnökök számára. A részletesebb vitában azonban napvilágra került a szomorú tény, a felajánlások nem érkeztek meg időre, a 94 q búza helyett csak 29 q érkezett.

1925. június 11-én egy újabb, rendkívüli közgyűlést hívtak össze. Ennek végén, hosszú alkudozások után  megszületett a megrendelés. (Érdekes módon nem Jankovich Gyulával folytak az új tárgyalások.) Eszerint: ” …Nagykovácsi község képviselőtestülete az elesett hősi halottainak emlékművét Vass Viktor budapesti (X. Százados úti művésztelep) szobrászművésszel készítteti el az általa bemutatott terv szerint: haraszti mészkőből, részben csiszolva és fényezve, részben pedig finoman szemcsézett kivitelben, 465 cm magasságban, a kialkudott 35 milliós korona áron.” A betűk vésése az ő tanácsai alapján készültek el, de nem a művész munkájaként. A szállítás költségei sem voltak benne ebben az árban. Az elkészítés végső határidejeként 1925. szeptember 1-jét jelölték meg.

Az avatási ünnepségre 1925. szeptember 8-án került sor, tehát a határidőt tartani tudták. A második terv készítője, Jankovich Gyula 1925. októberében még  megpróbálta a tiszteletdíját kérelmezni, de ezt a testület többsége elutasította. Az avatás egyes költségeit,  (pl. közebédek) sem sikerült októberre rendezni, így a főjegyző által méltányolt kérelmet nem fogadták el.

Az 1925-ös állapotot, az ehhez időben legközelebb eső képként a Greszl-féle honismereti olvasókönyv 137. oldalán található (jobboldali) fotót tanulmányozhatjuk, ez a harmincas-negyvenes években készülhetett. A monográfia előző oldalán olvashatjuk a 70 áldozat nevét, akik az első világháborúban haltak meg Nagykovácsiból.

(Az 1961-es szomorú fotóhoz a leírás későbbi részeiben érünk el.)

Forrás:

B. Szatmári Lajos: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 7. szám

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyv. 2005. 136-137. p.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Elkezdődött a Világháborús Emlékoszlop rekonstrukciója

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata  1 000 000 Ft támogatást nyert a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázatán az Emlékoszlop felújítására. A munkák elkezdődtek.

1925. szeptember 8-án avatták fel, az első világháború után a hősök oszlopát. 1925. február 19-én tartott képviselőtestületi rendes közgyűlés 4. napirendi pontjában foglalkoztak a “Hősök emlékének megörökítésével”. (Ekkor a község lakosságának lélekszáma 2240 volt, ennek 95%-a német anyanyelvű volt. A község választott bírója Pitz Antal, kinevezett főjegyzője Lázár Gyula volt.) “Az előadó főjegyző jelentette, “hogy a felállítandó emlékműre eddig 91 q búzát ajánlott fel a község lakossága, ebből 28 q 400 és 450 ezer koronás áron már be is folyt.  Elmondta, hogy a korábban kiküldött bizottság több szobrászművésszel folytatott tárgyalás után Somogyi Sándor budapesti szobrászművésznek az Országos Bíráló Bizottság által jóváhagyott gyönyörű és mély gondolatokat kifejező emlékoszlopát fogadta el. Ezt a tervet be is mutatja a képviselőknek. Ezen emlékműnek ára műkőből 70 q búza, budakalászi kőből, bronz domborművekkel 150 millió korona.” A műkövet a helyi képviselők nem tartották időállónak, a szakértők és a művész a kovácsi követ nem tartotta alkalmasnak az oszlop elkészítésére. “Ez, bár kemény, de erezettsége, sűrű hajszál-likacsossága miatt a vizet beszívja, könnyen reped, nagy tömegben gyorsan mállik. “

Elődjeink szavazása után patthelyzet alakult ki. A műkőből készítés mellett ketten, a nagykovácsi kőből készítés mellett tizenhatan szavaztak. A művész azonban nem volt hajlandó a kovácsi követ használni. Sz. Tóth Judit néprajz-kutatótól tudjuk, a Buda környéki németek, ha csak tehették sírkövüket budakalászi kőből készítették, ez számított kőben a legnemesebb, legértékesebb anyagnak. Erre azonban nem állt együtt a megfelelő pénz.

Forrás:

B. Szatmári Lajos: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 7. szám

Sz. Tóth Judit szóbeli közlése

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A fekete-fehér fotót a község 1968-as krónikájából emeltük ki. A képen a mai Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár (Kossuth utca 78.)  intézmény belső udvara látható. A kép hátterében a boltíves kapu, a mai bejárat is őrzi ezt a formát. 1910-ben bővítették ezt az épületet, mert már akkor is szűkösnek tűnk a község iskolája. ” Az iskolatörvény következtében a tanulói létszám évről évre emelkedett. A leányiskola két bérelt szobája szűkösnek bizonyult és a fiúiskola két iskolaterme sem volt elegendő. Ezért 1910-ben az egész iskolaépületet átépítették. Az igazgató számára az osztályteremhez csatlakozóan hátul az udvarban új lakást építettek és az eddigi iskolamesteri lakást is tanteremmé alakították át. A segédtanítói lakás és az istállók helyén még két további osztályterem létesült, így a tanításhoz összesen öt terem állt rendelkezésre.” A (kép szerinti) jobboldali szárnyban elöl osztálytermek voltak, hátul pedig a tornaterem. A bal oldali szárny végében, az oszlopos tornácos házban volt az igazgatói lakás. Ez előtt áll Szatmári Lajos tanár úr.  A mai iskola épület (első része) 1933-ban épült, sokáig még együtt a kép épület szolgálta a helybéli oktatás ügyét. Aztán a régi iskola bezárt és közel harminc évig, 2007-ig  az első jelentősebb felújítási szakaszig, árván szomorkodott. Az épület és később az intézmény elnevezése is innen ered: Öregiskola.

Forrás:

Papp Gábor – Szatmári Lajos: Községi krónika 1968.

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyv. 2005. 99. p.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Sokunknak a hazaérkezés, a faluba hazajutás egyik szimbóluma a 63-as busz. Vajon mióta közlekedik ez a járat?

A 63-as a Kastély előtti kanyarban Fotó: Kerekes Béla

Hűvösvölgy és Nagykovácsi között az első menetrend szerinti autóbuszjárat 1932-ben indult, a járat száma 204 volt. A második világháború idején, 1944 április elejétől egy súlyos bombatámadást követően a viszonylat nem közlekedett, újraindítására egészen 1946 március végéig kellett várni. 1947 és 1952 között a járat jelzése N volt. A 63-as járatszámot 1952 óta viseli a viszonylat. 2004 és 2006 között 63A jelzéssel közlekedtek autóbuszok Hűvösvölgy és Adyliget között, de az alacsony kihasználtság miatt megszüntették a betétjáratot. 1982 és 1985 között, tavasztól őszig ún. telkes gyorsjárat is közlekedett a 63-as busz útvonalán, T3-as járatszámozással, mely a Moszkva tér (Várfok utca) és a nagykovácsi végállomás között szállította az utasokat. https://hu.wikipedia.org/wiki/63-as_busz_(Budapest)

Mi lehetett 1932. előtt? Hogyan jutottak be a nagykovácsi emberek a városba? A választ Szatmári Lajos tanár úr 1969-es Községi Krónikájából tudhatjuk meg.

“A községen kívüli munkahelyekre naponként utazók számát 1190-re becsüli a községi statisztika. (2637 fő lakosa volt Nagykovácsinak 1970-ben. F.K.) Ez a munkahely túlnyomórészben Budapestet jelent. Bizony a ,30-as hajnali autóbusz indulásától kezdve 7 óráig tömötten száguldanak a járművek községünkből a főváros felé. Idekívánkozik az éppen ötven évvel idehelyezett idős tanító, Újházi András e nyáron elmondott visszaemlékezéséből, hogy ő 1919. november 7-én gyalog jött a Hűvösvölgytől Nagykovácsiba. Még évtizedekig leginkább gyalog folyt a közlekedés a mai műút melletti gondozott gyalogúton. A később megindított autóbusz-járat is nagyon esetleges volt. A jármű vezetője, aki egyben tulajdonosa is volt, a Nagyréten a fa alatt heverészett, s ha megtelt a busz elindult Nagykovácsi felé, ha kevesen várakoztak, egyáltalán el sem indult. Ma a főváros már budapesti tarifájú kék autóbuszjárattal vonzza üzemeihez az idetelepült új lakosságot. Messze vidékekről is szívesen telepednek itt le a dolgozók.”

 

 

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

 

Szerencse fel!

 

Az idei 67. Bányásznapon szép számban gyűltek össze az emlékezők a hideg esős idő ellenére. Az időjárás nem is tette lehetővé, hogy a Zsíros-hegy tetején az Emlékkőnél találkozzunk, így a program első részére az Öregiskola színháztermében került sor. Örömmel láttuk, szinte minden kedves idős bányász díszvendégünk megérkezett, a Nagykovácsi Kürt Kvartett zenéjével kezdetét vette az ünnep. A Himnusz eléneklése után Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony elmondta ünnepi beszédét, ebben kiemelte: bár a legjelentősebb bányákhoz képest a kovácsi bánya kicsinek mondható, mégis évszázadokig adott megélhetést családok sokaságának. Az 1920-as évek végén, Greszl Ferenc plébános adatai szerint, a település 2974 lakosából 144 volt bányász foglalkozású. A bezárást megelőző években a Pilisi-Nagykovácsi Medencének 1500 bányász dolgozójából 150 fő volt nagykovácsi. Beszédében hangsúlyozta, feladatunk, hogy tisztelettel adózzunk Nagykovácsi bányászmúltja előtt, fejet hajtsunk az egykori áldozatok előtt és meleg szeretettel köszöntsük azokat a kedves, egykori kovácsi bányászokat, akik elfogadták meghívásunkat és el tudtak jönni a mai ünnepségünkre, itt lehettek most körünkben és egykori bajtársaik társaságában. Befejezéseként köszönetet mondott az egykori bányászok áldozatos munkájáért.

Ezután Németh József gyémántdiplomás földmérőmérnök emlékező szavait hallottuk, majd Kemenes Gábor atya Bajzi Ferenc nyugalmazott bányásszal emlékezett a hős bajtársakra, az élményszerű beszélgetésbe Probszt András is bekapcsolódott. Közös ima után a Kvartett eljátszotta a Bányászindulót, amit az ünneplő közönség közösen énekelt.

Az Emlékkőnél, a Zsíros-hegyen a megemlékezés zárásaként koszorúzás következett. Koszorút helyezett el és fejet hajtott az egykori nagykovácsi bányászok emléke előtt: Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úr, Nagykovácsi Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat.

Idén is friss virágok, élő emlékezet vette körül a Homokszállító Csillepálya tartóoszlopait és a tavaly felújított Bányász Emlékkövet.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Jó tanulók leszünk! Nagykovácsi, 1956. Fotó: Kerekes Béla

Holnap, szeptember elsején újra becsöngetnek az iskolákban, így a Nagykovácsi Általános Iskolában is. A 2017-18-as tanévben három első osztály indul, igen szépszámú tanulólétszámmal.

Elsős osztályfőnökök lesznek:

  1. a Balássy Dávid, 1.b Vladárné Zeffer Mónika, 1.c Kuti Imréné

Régi szép szokás szerint az Óvodából kísérik fel az új iskolásokat az óvodapedagógusok, és adják át az új elsősöket a tanítóiknak. Mint annyi éve, most is ígérik a kis nebulók szüleiknek, régi és új nevelőiknek: Jó tanulók leszünk!

Sok sikert kívánunk Nektek, Nagykovácsi új elsősei!

Baráth Pannika nyugalmazott óvodavezető, óvodapedagógus  visszaemlékezése: “Ez nagyon szép hagyományunk volt! Kiegészíteném azzal, hogy minden óvodás kezét egy nyolcadikos diák fogta. A volt ovisok ilyenkor már az iskolába induló dalokat énekelték.”

Elindul az elsősök menete az Iskolába, a régi hagyomány szerint a nyolcadikosok vezetik a kicsiket 2017. szeptember 1.

Lefelé a Dózsa György utcán az elsősök és az őket kísérő nyolcadikosok. 2017. szeptember 1.

Az iskola udvarán haladnak az új elsősöket kísérő nyolcadikosok 2017. szeptember 1.

2017. szeptember 1. Az alsósok népes tábora

Az alsósok Fehér Imre igazgató úr évnyitó szavaira figyelnek. 2017- szeptember 1.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A kiállítás köszöntő tablója

„Az asszony köténye” című kiállítás Nagykovácsi 2017. évi búcsújának tiszteletére készült a Nagykovácsi Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár helyismereti munkájának keretében. Célja szerint emléket állítva egy letűnt korszaknak, annak a közel 250 évnek, amíg Nagykovácsiban svábok, németek éltek.

Az utolsó olyan búcsú, ahol a sváb lakosság még reszt vett 1944-ben volt. Akkor is másnapra kiderült, sokak kapták meg a behívóparancsukat, írta Réthy Mária a Nagykovácsi Harangszóbeli cikkében. 1945-ben, amikor a kitelepítés réme már előrevetítette árnyát csak a templomon belül ünnepeltek. A vásár, a mulatság ebben az évben már elmaradt. 1989-ben fogadta először hivatalosan, nyíltan és ünnepélyesen a búcsúra hazalátogató őslakosokat Nagykovácsi.

A ruhák, viseletek gyűjtése a Nagykovácsi Német Nemzetiségi Önkormányzat sok éves munkája keretében indult el Dr. Klein Ferenc és Dr. Klein Katalin gondozásában. A mostani kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeum anyagával kiegészítve készült el Dr. Sz. Tóth Judit néprajzkutató értő szakmai segítségével. A kiállítás szöveges dokumentuma Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében című tanulmányára alapozva készült el.

A nagykovácsi viseleteket ábrázoló képek többsége Pájer Árpád gondozásában, kiadásában 2005-ben megjelent Greszl Ferenc: Nagykovácsi honismereti olvasókönyv, Grosskowatscher Heimatbuch című munkából, illetve a Nagykovácsi Pékdomb facebook közösség által összegyűjtött anyagból került ki.

Köszönjük Jablonkay Mária (Solymár), Ziegler Ágota (Pilisszentiván) helytörténet kutatók folyamatos, pártoló, tanácsadó munkáját.

Köszönjük mindazoknak, akik családi darabjaikat a helytörténeti feltárás, az értékek megmutatásának segítésére felajánlották.

Köszönjük a bábuk, szabászbabák, tárgyak felajánlását, amellyel munkánkat önzetlenül segítették.

Köszönjük a látogatók nyitottságát, figyelmét.

G. Furulyás Katalin

Nagykovácsi, 2017. augusztus 13.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Hajdú Klári néni és Mandl Péter

Emeljük ki ezt a képet az idei búcsú fotói közül. Két idős ember látható a képen, egy asszony és egy férfi. A koszorúzás hivatalos eseményei után egyszer csak egymásba karoltak, engedélyt adva arra, hogy elkészülhessen ez a szinte történelmi kép. Miért ilyen jelentős ez a fotó, amely a két idős embert ábrázolja? A Kolozsvár téren az Ördögárok felett két szobor, emlékmű, híd ível át. Mindkettő egy a huszadik században történt eseménynek állít emléket. Az egyik a németség, svábság kitelepítésének 1946-os tragédiájára emlékeztet, míg a  vele szemben, a másik oldalon emelkedő hajót ábrázoló emlékmű a felvidéki magyarok 1947-es kényszerű lakosságcseréjének szomorú eseményeire figyelmeztet.

A képen a férfialak: Mandl Péter, községünk díszpolgára. A hölgy Hajdú Klári néni, aki Andódon született. Így írtunk a képről, közvetlenül az első közreadásakor a Pékdomb facebook közösségi oldalán: A nap egyik legmeghatóbb pillanata a megemlékezések sorában. Hajdú Klári néni, aki Andódról került a faluba, a felvidéki magyarok “lakosságcseréje” során és Mandl Péter bácsi, akit 1946-ban 23 évesen telepítettek ki a faluból sváb származása miatt. A bejegyzéshez fűzött hozzászólásában Pájer Árpád kiegészítést tett, amit azóta egy Mandl Péterrel készült életútinterjú tovább részletez.  “Mandl Pétert is felvették 1946-ban a nagykovácsi kitelepítési listára, ezért – de jure – kitelepítették. De facto nem, mert, mint a kitelepítési lista is rögzíti “fogság”-ban volt a nagykovácsi magyar-németek 1946.05.02-04-ig tartó kitelepítése idején. Az önéletrajzából “szabadon”: 1944 szeptemberében magyar behívó paranccsal vonult be, majd átkerült – nem önként – a német hadseregbe. Amerikai fogságba került a nyugati fronton, Elzász-Lotharingiában, onnan is szabadult, de nem kapott hazautazásra jogosító igazolást, így Németországban kényszerült maradni. Az 1946.05.03-án kitelepített Mandl család Németországban, a Nemzetközi Vöröskereszttel kerestette Mandl Pétert, s ez sikerrel is járt: a fogságból szabadult Mandl Péter és a kitelepített Mandl család a németországi Zuzenhausenben találkozhattak újra. Mandl Péter ősei, egyikei voltak 1702-től, a törökök kiűzése utáni Kowatsch újra építésének.” (P. Á.)

Így, Mandl Péter tekinthető a híd egyik pillérének, míg a másik pillér Hajdú Klári néni. Klári néni még Andódon született és sok társával együtt átélte azt a vészkorszakot, amikor szülőföldjéről ide kellett költöznie a nagypolitikai akarat parancsára, abba a faluba, amit a németeknek 250 év után el kellett hagyjanak.

A nagypolitikai döntés feletti emberi kézfogásnak lehetünk tanúi, ha ezt a képet szemléljük.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A búcsúk egyik kötelező eleme az elszármazottak, a távol élők hazaérkezése, vendégül látása. Így van ez évről-évre a Nagykovácsi búcsúkon is. A búcsú második napján a kitelepített egykori magyar németek érkeznek, míg az első napon az andódiak a vendégeink.

Andód https://hu.wikipedia.org/wiki/And%C3%B3d és Nagykovácsi kapcsolata hosszú múltra tekint vissza. A Szlovákia területén fekvő településről 1946-ban a kitelepítés, “lakosságcsere” következményeként több család került Nagykovácsiba, ahonnan a sváb lakosságot szinte teljes mértékben kitelepítették.

Czuczor Mária Andód polgármestere a megemlékező koszorúzáson vett részt, az andódi Aranykalász Asszonykórus ünnepi műsorral érkezett az idei búcsúra is.

A koszorúzásra a Kolozsvár téren került sor, az Ördögárok hídján ível át a két szobor, az egyik a magyarországi németek, a másik a felvidéki magyarok kitelepítésének állít emléket.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A Mészégető, 1962.
Aranyiné, Magdolna fotója, Nagykovácsi Pékdomb

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. Kő és agyagipar fejezet (A szerkesztés lezárása 1910.)

“…Ez iparágban nagyobb telepek a következők:… Polacsek Lipót mészégetője Nagykovácsi, 18 munkás. Rácsky János mészkőbányája és mészégetője Nagykovácsi, 25 munkás….”

Forrás:http://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/pest-pilis-solt-kiskun-varmegye-ii-128B6/ipar-kereskedelem-hitelugy-es-forgalom-irta-haraszthy-lajos-12C91/i-az-ipar-12C92/ko-es-agyagipar-12CC2/

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A-kastély-víztornya-privát fotó-Helyismereti-dokumentumtár

A napokban gőzerőkkel folyik a Kastély felújítása. Az építkezés nem ad alkalmat az apró részletek felfedezésére, annál inkább ad okot végig gondolni, hogy élt mindig is együtt a Kastély a település történelmével, az országos változások hogyan változtatták meg sorsát, funkcióját, a benne élőket.

“…Kovácsi területének birtokjogát – más Pilis megyei helységekével együtt – a Wattay család már a török idők alatt biztosította magának. Így az eltelt két és fél évszázad alatt előbb a Wattay – Róth család (1686-1828), majd házasság útján a Teleki – Tisza család (1828-1946) birtokában volt a település…” Forrás: Szatmári Lajos Nagykovácsi rövid története, 1991. 12. p.

A kastély építése az 1840-es években kezdődik, onnantól szemlélője az épület a történelemnek, már kilenc évesen Görgey főhadiszállásának ad otthont. A magyar történelem és a helyi történések krónikáinak összegzésénél szinte mindig említésre kerül, azonban történetének részletes feltárása még nem teljes. (1944-45-ben a kastély a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt állt, menedéket nyújtva üldözött szülők gyerekeinek. 1945. év nyarán a Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol tagjai lakják a kastélyt.) Forrás: Szabolcsi József: Adalékok Nagykovácsi történetéhez, Budapest, 1960.

Későbbi bejegyzésekben ismertetjük az eddig fellelhető források nyújtotta anyagokat, a különféle források által nyújtott információkat összegyűjtve, illetve új forrásokat keresve a Kastély történetéhez.

A Kastély építésének pontos ideje sem ismert, a területén megtalált kút kávájára az 1821-es évszámot vésték, amely azonban nem bizonyítja egyértelműen az építkezések megkezdésének idejét, hiszen a kút létezhetett a Kastély építése előtt, önállóan is. A Kastély  történetének  megismerése első lépéseként, vegyük szemügyre az épületegyüttes még az átalakítás idején is jól látható, érdekes részleteit. Az egyik rejtélyes figura a Víztornyon lévő elefánt. A másik a kastély főépületének homlokzatán lévő kardos vitéz, ki a kardján egy levágott fejet emel  a magasba, vitézsége dicsőségének bizonyítékaként, másik kezében három gabonaágat tartva. Ha a víztornyon egy muflon, egy szarvas vagy őz ábrázolása lenne, talán könnyebben megérthetnénk, miért az az állat került a toronyra. Hogy kerül Nagykovácsiba elefánt?

A szimbólumok magyarázata a Tisza család grófi címerében található. Erdős Pál Tisza-kutató a Magyar Családtörténet Kutató Egyesület oldalain publikált cikkében mutatja be a grófi címert. http://www.macse.hu/society/csaladok.php?id=2

A kovácsi birtok és a Kastély is vadászati céllal működött főként. Geszten és Kocsordon vannak a család jelentős birtokain épült további kastélyok.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Aratás Nagykovácsiban. A fotó a Pékdomb oldalról származik. Barka Istvánné, Csernus Teri néni fotója

Csoportkép aratáskor Nagykovácsiban. A fotó a Pékdomb oldalról származik. Barka Istvánné, Csernus Teri néni fotója

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Nagykovácsi fiatalok konfirmálás után a régi, kis református templom előtt

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Töréspontok - 2017-06-19

Marchut Réka: Töréspontok című tanulmánykötetének borítója

Marchut Réka Töréspontok című munkája, a Budapest környéki németség második világháborút követő felelősségre vonása és annak előzményei (1920-1948) alcímmel jelent meg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, a Magyar Történelmi Társulat és a Budaörsi Passió Egyesület gondozásában 2014-ben. A tanulmánykötet 4. fejezete foglalkozik Nagykovácsi kitelepítésével. A doktori disszertáció gazdag forrásanyagra hivatkozik, kiterjedt bibliográfiát használ. A nagykovácsi kitelepítéssel kapcsolatban a Historia Domus, Greszl Ferenc dokumentumain túl, a téma szerint a  Székesfehérvári Püspöki Levéltár, a Politikatörténeti Intézet Levéltára anyagait is feldolgozza.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Sváb menyasszony - 2017-05-30

Sváb lakodalmak

 

Enczmann László pilisszentiváni előadásában ( az előadás a Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesület szervezésében, Czigler Ágota felkérésére jött létre) a régi sváb esküvőkről tudhattunk  meg sok érdekeset  Szentiván és Solymár szokásait, ezek időbeli változásait is elemezve. A vetített képes előadás a személyes, solymári emlékeken túl, főként Bonomi Jenő etnográfus kutatásaira alapozott. Bonomi legismertebb munkái a Buda környéki németség, elsősorban Budaörs és a budai hegyvidék néprajzához, azok történetének kutatásához és művelődéstörténetéhez kapcsolódnak.

A sváb menyasszonyok ruhája sötét volt, a menyasszonyi koszorú és a kötény volt csak fehér. A kötény fehér, többnyire rakott, pliszírozott anyagból készült. Az ártatlanság szimbólumaként szerepelt, megesett lány, másodszor férjhezmenő özvegyasszony sem viselhette. Az esküvői ruhák és a násznép ünnepi öltözetét is egészen sokáig rozmaring ágacskák díszítették, valamilyen fehér díszítőanyaggal kombinálva. A rozmaring a svábság életében jelentős szerepet játszott, a tisztaságot jelképezi, szerencsét és egészséget hoz. Áldozás után a menyasszony az oltárra tett egy rozmaring szállal díszített almát, evvel tudatta, a papot meghívják a lakodalomba. A lányok akkor mehettek férjhez, ha rá tudtak ülni a hajukra, vagyis olyan hosszú volt már, hogy kétszer körbe tudta a copfját a karján tekerni. A sváb lakodalomban nemcsak a vőfély mond köszöntőket, szinte mindenkinek illett valamely alkalommal verselni. Ezeket a verseket füzetekben gyűjtötték össze. Voltak közöttük „szép, istenes” versek, de voltak szókimondó, csipkelődő versikék, magyar és német nyelven vegyesen.

A templomi szertartásnak természetesen, de az esküvői menetnek, a lakodalomban minden mozzanatnak (ültetésnek, ételek-italok sorának stb.) is kötött rendje volt.

Kiemelve néhányat, amelyek eltérnek más tájegységek esküvői szokásaitól.: Pilisszentivánon a templomban a szertartás végén az ifjú pár vezetésével az egész násznép körbe kerüli az oltárt, a vőlegény átadja az esketésért járó pénzt a menyasszonynak, aki elhelyezi ezt az oltár mögött. Ezt az oltár körüli körmenetnek nevezték. A lakodalmas ház udvarán, ha az időjárás megengedte, hogy kinn lehessen a násznép, lombsátor készült, így lesz a lakodalom igazi sátoros ünnep. A menyasszony viseletén érdekesség (ezt solymári és szentiváni fotón is láthatjuk) a mirtusz, gyöngykoszorúból induló a szív tájékára elérő díszítés. A díszítés segít abban, hogy az asszonyi élet során a családot az ész és a szív, az asszonyi gondoskodáson keresztül, harmóniában tartsa.

A helyi, (még szerény) helytörténeti dokumentációban sváb esküvői fotó nincs. Nagyon reméljük, sikerül majd gyűjteni, közzétenni ilyet. Egy fiatal pár, ünnepi, de nem esküvői fotóját tesszük közzé, illetve a sváb esküvők szimbolikus növénye, a rozmaring szerepel a másik képen egy fiatal fiúval és egy idősebb nőalakkal, aki feltételezhetően az édesanyja lehet, mindketten sváb viseletben.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az Tisza-Teleky kastély 10 éve Nevelőotthon írta Szatmári Lajos 1968-ban

A “Községi Krónika Nagykovácsi, 1968.” dokumentum első lapjain láthatjuk ezt a képet a Kastélyról.

” …1968. június 16-án ünnepelte az Országos Erdészeti Főigazgatóság Nagykovácsi Nevelőotthona fennállásának 10. évfordulóját. Az ünnepségen az intézet tanulói tetszetős kultúrműsort adtak, valamint torna és csoportos táncszámokat mutattak be…”

Szerzők: Papp Gábor és Szatmári Lajos.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Bakács István: Iratok Pest megye történetéhez. 1002-1437. Pest Megye Múltjából 5.

A határbejárás leírása:

   “144. regeszta (1274. máj. 17. után) Az esztergomi káptalan IV. László király parancsára a nyulakszigeti apácákat beiktatja a Moys királynői tárnokmestertől kapott Chaba birtokába. A határ keletről nagy erdőben levő hegyen indul ki észak felől a Cheu-ről Kurth-ba menő nagy utón, amelyet Kuest-nak neveznek, azután dél felé kis darabon halad, nyugat felé letér az útról egy füves utón, azután kissé továbbmenve dél felé a hegyre megy egy kőig, ahol a Kurth-i népek földjével határos, ezután egy száraz és köves völgyön át, az Esztergomból Budára vivő nagy utón át haladva a két Vrskurtuel nevű körtefához ér, innen nyugat felé szántóföldön át a Bercz-re megy, azután sokáig egy vesszős helyen egy kimagasló hegyre, a Chababykteteu-re, ahol a Venecia-i népek földje végződik és itt a Kowachy népek földjével határos, majd ugyanazon az utón át nyugat felé egy erdőn megy át s innen az utón észak felé fordul s sokáig ugyanazon az utón halad s Eynard várához közel letér az útról s itt válik el Kowachy népének földjétől és Miklós Tynne (Tynna)-i népeinek földjével lesz határos, majd egy kereszttel megjelölt tölgyhöz ér, azután kelet felé két régi határjelhez ér, ahol egy uj is van, majd nyugat felé két régi határjelhez és egy újhoz, majd újból észak felé fordul két régi földhatárjelhez, ahol a harmadik uj s ott Tynna népeinek földje határos Oberch-i Apollinar fiainak, Jakabnak és Ombusnak földjével, ezután észak felé van két ‘régi és egy uj határjel, majd újból kelet felé fordul s itt van két régi és egy uj határjel, majd lejjebb kelet felé van két határjel, azután kissé továbbmenve van két régi és egy uj határjel, majd kis távolságban egy réten van két régi és egy uj határjel, majd nagy távolságban egy hegyoldalon van régi és uj határjel, végre ugyancsak sokára eljut a Cheu-ről jövő Kuest-nek nevezett úthoz, ahol Jakab és Ombus földjeinek határa végződik, azután visszatér az utón az első határjelhez. Eredetije DL 902., 18. sz.-i egyszerű másolat: Pest megy 88. Fejér V. 2, 159., Wenzel IX, 573., Budapest 136., Bártfai Szabó 76.”

Források: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PESM_Pmm_05/?pg=67&layout=s&query=Kowachy

idézi Ziegler Ágota: Szülőföldem szép határa 1. 2. Pilisszentiváni füzetek.

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/pilisszentivani_fuzetek/szulofoldem_szep_hatara_1/

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/pilisszentivani_fuzetek/szulofoldem_szep_hatara_2/

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Mandl Jakab tábori képeslapja 1916.

2017. márciusának közepén a Tompa Mihály utca 14. szám (Tóth-ház) lebontása közben kerültek elő iratok, dokumentumok a gerendázat és stukatúr között. A papírok között tábori levelezőlapokat találtak. Mandl Jakabné címére adták fel a lapokat az első világháború idején. A címzett: Mandl Jakabné, Nagykovácsi, Budai utcza ház szám 54. Pest megye

Az anyagot digitalizálásra a helytörténeti gyűjtemény 2017. áprilisában kapta meg Kiskun Judittól.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Térzene - 2017-05-03

Kifejezetten jól áll a főtérnek, a Tisza István térnek a térzene. A Veszprémi Légierő Big-band Zenekar ma kipróbálta és bebizonyította.  Az idei, a 15. Művészeti Találkozó keretében zenéltek minden kovácsi délidőben korzózónak. 2017. április 30.

15. Művészeti Találkozó 2017. április 30.
Veszprémi Légierő Big-band

15. Művészeti Találkozó 2017. április 30.
Veszprémi Légierő Big-band

A közönség élvezi a napsütést, a tavaszi térzenét

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »