Falutörténet

A közzétett levelezőlapok az I. Világháborúban keltek útra, hogy nagykovácsi címekre találjanak haza, a távoli szülőfaluba. Mandl Jakab és Schirk József lapjai.

A feliratokban látható a feladás helye és ideje. Mandl Jakab és Schirk József néven  is szerepel felirat az Világháborús Emlékművön, de a gyakori névazonosság miatt csak valószínűsíthető, hogy ők a  levelezőlap feladói.

Az egyik Mandl Jakab-féle levél fordítását Pitz Péter és Pájer Árpád készítette és adta közre.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az I. Világháború befejezésének századik évfordulóján emlékezve, lapozzuk fel virtuálisan a Magyar Tüzér című  1939-ben megjelent kötet lapjait, keresve az egykori nagykovácsiak emlékét. Az alfabetikus sorban található gyűjtemény a tüzérek rövid életrajzát, bevonulásuk idejét, a harcterek, csaták, ütközetek helyeit és idejét, megsebesülésük helyét, idejét, a szolgálat során kiérdemelt kitüntetések felsorolását tartalmazza.

Eljutottak az orosz, szerb, román, olasz sőt palesztinai harcterekre is.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az I. Világháború, vagy ahogy a korszakban hívták, nem sejtve, hogy sajnos a későbbiekben sorszámot kap, a Nagy Háború néven hívott küzdelem Európa közepéből indulva vált globálissá. A több államfő és hadi vezető által rövid kimenetelűnek jósolt háború végül 1914-1918-ig tartott és 15 millió áldozatot szedett.

1914 júliusában kezdődött a Monarchiában a mozgósítás, az Osztrák-Magyar Monarchiában 7,8 millió főt mozgósítottak. Ebből 1,2 millió fő elesett, többnyire idegen földön halt meg, és ott is temették el. 3,6 millió ember sérült meg a harctereken, szerezve nem ritkán örök életre megnyomorító bénulásokat, csonkolásokat, vakságot, süketséget, nem ritkán az arc felismerhetetlen sérüléseit. A fizikai küzdelmeken és sérüléseken túl, felmérhetetlen és leírhatatlan az a veszteség, amit a katonáknak messze idegenben töltött nélkülözés, rettegés, frontszolgálat során lelkileg is el kellett szenvedniük. Ez még az élve előkerült katonák további életére, a családjuk további sorsára is erős hatással volt. 2,2 millió eltűnt és fogságba került monarchiabeli férfiembert tartanak számon a veszteséglisták. A mozgósítottak 90%-a bekerült a veszteségrátába: meghalt, megsérült, fogságba került.

1910-ben 2226 lélek lakta Nagykovácsit. Ebből az I. Világháborúban 70 férfi halt meg. 1925-ben ennyi név került, köztük gróf Tisza Istváné , a templom előtt álló emlékoszlopra. A római katolikus templomban egy a Temetkezési Egylet által 1937-ben állíttatott neobarokk faoltár őrzi emléküket az oldalkápolnában.

1918. november 11-én hivatalosan véget ért az I. világháború. A békekötések feltételei és következményei már kezdetben magukban rejtették a második világégés bekövetkeztének előképét.

Azokban a családokban, a közösségekben, ahol katona apa, vagy fiú; barát, iskolatárs, egykori kedves  veszett oda, soha nem lett vége a háborúnak.

Az alábbi arcképcsarnok Nagykovácsi első világháborús áldozatainak szomorú tablója. A tabló feltételezhetően a harmincas években kerülhetett a Hősök kápolnájába, a templomba. Ma is ott található. Nem mind a hetven fotó kerülhetett fel a tablóra. Nem is egységesen katona képeket láthatunk, van akiről polgári ruhás képet, sőt gyerekkori képet talált csak a család, van akinek csak a sírhantjáról készült fotó állít emléket.

A megrázó tablót az évek múlása kikezdte, az arcok azonban a legtöbb képen  felismerhetőek. A képek feliratánál az eredeti kézírással készült formát és betűzést hagytuk meg. A nevek utáni dátum és földrajzi hely a katona eleste,  a csata helyszíne és ideje.

Emlékezve, képzeletben gyújtsunk gyertyát az áldozatok emlékére. A linken hallgatható katonadal az arcképcsarnok lapozása közben segít az emlékezésben.

Lemberg mellett van egy kerek erdő

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A plébánia falába épített leletek

 

Gyönyörködjünk egy kicsit virtuálisan Nagykovácsi római emlékeiben. A plébánia falába épített római, feliratos kőemlékek talán sokak számára ismeretesek. Ezeket 1842-ben találták a Szőlőhegyen, az akkori plébános, Csereney József,  nagyon bölcsen beépítette a plébánia falába. Igaz az időjárás körülményei kikezdték a feliratokat, azonban a mai napig a közelünkben lehetnek ezek az emlékek. Sírkövek és oltárkő  Jupiter tiszteletére. A sírkövek különös érdekessége, hogy az egyiken szerepelnek az állítás idején működő consulok nevei, így tudható, hogy az isz. 217-ben  emelték  Nagykovácsiban.  (Forrás: Szabolcsi József: Adalékok Nagykovácsi történetéhez Bp, 1960.)

A következő képgaléria összeállításban a Ferenczy Múzeum Centrum Nagykovácsiból származó római emlékeit mutatjuk be. A Szentendrén működő Múzeum raktáraiba kutatási engedéllyel kaptunk bebocsátást, amelyet ezúton is köszönünk a Múzeumnak,  Dr. Rajna Andrásnak és Sima Gábornak.

A leletek zöme a Kossuth utcából került elő, nevezetesen a Kossuth utca 12. sz. ház építésénél, továbbá egy Kossuth utcai villanyoszlop ásásánál,   illetve a  római katolikus templom kertjéből bukkantak elő.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

 

Dr Horn János gyémánt okleveles olajmérnök; okleveles gazdasági mérnök; A BDSZ (Bányászati Dolgozók Szakszervezete) elnöki főtanácsadója

 

 

 

Dr H O R N  J Á N O S

gyémántokleveles olajmérnök

okleveles gazdasági mérnök

okleveles szakközgazda

a Bányász Kultúráért Alapítvány elnöke

 

Ü N N E P I  B E S Z É D E

 

 2018. szeptember 2-ai 68. BÁNYÁSZNAPON

 Nagykovácsi,  2018. szeptember  2

 

 

 

 

 

„Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.

Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével.

Tisztálkodjál belülről, kívülről. 

Felejts el mindent ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnep különbözés és az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.

Az ünnep legyen ünnepies.

S mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból a megszakításból, a teljes kikapcsolódásból, legyen benne áhítat,föltétlenség.

Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj fel reá testben és lélekben „.                     

Tisztelt Ünneplők !

Márai Sándornak (1900 – 1989) 48 évesen el kellett hagyni az országot,  a bolsevizmus ellenségének nevezték és egyik fő bűnének tartották, hogy Ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, könyveit bevonták, később haza hívták de addig nem akart hazatérni amíg idegen csapatok vannak hazánkban és nem történik szabad választás. Az USA-ban halt meg. 1990-ban poszthumusz Kossuth díjjal tüntették ki) a Füves könyvből szóló gondolataival köszöntöm a bányásznapi ünnepségen megjelenteket.

Elöljáróban köszönet mindazért  amit Nagykovácsi Polgármester asszonya és az általa vezetett önkormányzat                         tett és tesz, hogy a több évtizede óta  bezárt bányászat után is ápolja, őrzi a bányász hagyományokat  és  azt is, hogy két évvel ezelőtt  2016.szeptember 4-én  gyönyörűen felavatták ezt a szép emlékművet.

Tisztelt Ünneplők !

A bányászat csodálatosan szép és gazdag hagyományokkal rendelkezik melyek közül  kiemelkedik a Bányásznap.

1950 november 23-án a Minisztertanács      és a Magyar Dolgozók Párt Központi Vezetősége határozatot hozott a szénbányászat fejlesztéséről – de jó lenne ha most is történne ilyen – mely többek között kimondta, hogy „ minden év szeptemberének első vasárnapján az egész ország BÁNYÁSZOK NAPJA – ként ünnepli meg, a bányászat országos jelentőségének elismerésképp..” Az érvényben lévő Bányatörvény is tartalmazza ennek a napnak a megtartását.

A 2018.évi 68. Bányásznap központ ünnepségére 2018. augusztus 28-án Pécsett  a „ Kodály  Pécsi Konferencia és Koncert Központ” dísztermében  közel 350 meghívott jelenlétében került sor, ahol  Süli Jánosnak a PAKS II tervezéséért, megépítéséért és üzembe-helyezéséért felelős tárca nélküli miniszternek  és dr Fónagy Jánosnak a  nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkárának köszöntése után az ünnepi beszédet dr Kaderják Péter  Innovációs és Technológiai Minisztérium  energiaügyekért és klímavédelemért felelős államtitkára tartotta. Csak egy – két kiemelés a beszédből :

Kormányzati cél,hogy jövőben Magyarországot dinamikus és minőségi gazdasági növekedés jellemezze, amiben a magas hozzáadott értéket biztosító innovációra támaszkodó tevékenységeknek kell vezető szerepet játszania.. EZ A MEGUJÚLÁS AZ INNOVÁCIÓ NEM KERÜLHETI EL A BÁNYÁSZATOT… A tárca dolgozik azon, hogy minél hamarabb korszerűbbé,olcsóbbá és takarékosába tegye, ugyanakkor biztonságosabbá tegye a magyar energetikai rendszer működését aminek a bányászat is része.

 Majd kitüntetések átadására  és állófogadásra került sor, ahol a pohárköszöntött a vendéglátó MECSEKÉRC Környezetvédelmi  Zt vezérigazgatója, Molnár János tartotta.  Az ünnepségről a BDSZ lapja, a Bányamunkás minden évben részletesen beszámol, ennek két-két példányát mind az önkormányzatnak mind a könyvtár részére meg fogom küldeni. Szeptember végén a BDSZ honlapon/Bányamunkás / is  olvasható lesz..

Ezt követően pénteken a társaságok központjaiban-, majd szombaton és a mai napon a bányatársaságok üzemeinél  és  minden olyan városban, községben ahol valamikor bányászat volt, ott is mindenütt emlékművek, emléktáblák emlékeznek a bányászatra és mindenütt színvonalas bányásznapi ünnepségekre kerül sor.

A mai napon megemlékezünk és tisztelgünk a nagykovácsi szénbányászatról, szénbányászokról  természetesen a teljesség igénye nélkül felvillantva a legfontosabb történéseket.

Az Észak-Budai hegységszerkezet négy  szénmedencéje   közül  kiemelkedő  volt a Nagykovácsi medence amit bizonyít,hogy 1850 – 1969 között a széntermelés  a Pilisvörösvári medencében 7,3Mt , Nagykovácsi medencében 4.8 Mt.,Pilisszentiváni medencében 4,5 Mt Solymári medencében  1,0 Mt volt.

Melyek voltak a főbb történések :

MIESBACH a kutatóaknáját 1853-ban mélyítette le. A 22 méterig mélyített keretácsolt aknával két széntelepet tárt fel.

 1863-ban mélyítették le a  Eder Ferenc Mátyás tulajdonosról elnevezett EDER aknát  ahol 30 férfi,3 nő és 1 gyermek dolgozott és 11791 métermázsát termelt. A leállás miatt víz alá került. A tulajdonos halála miatt csődhelyzet alakult ki.  Az örökös – Eder Anna Mária kérelmezte az 1866-ban kiadott kutatási engedély meghosszabbítását, de a Budai kir. kerületi bányabíróság a Nagykovácsi Kőszénbányát 1869 január 21-én Nagy I.M. és társai tulajdonában adta át tartozásaival együtt.

1869 június 2-án  Hantken Miksa bányamérnököt,akit szinte egy időben  neveztek ki a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatójának  jelentették be  műszaki i vezetőnek a bányahatósághoz, aki a munkálatokat 1872-ig vezette. A bánya  1874-ben és 1875-ben termelt, 1876-ba termelés nem volt, ebben az évben a bányahatóság felszólította a tulajdonost a munka folytatására de ez nem történt meg. A tulajdonos kérte két bányatelkének törlését. A Pestvidéki m. kir. törvényszék 1880 november 6-án azokat törölte.

ZWIERZINA EDE morvaországi bányatulajdonos – aki mögött jelentős cseh és morva tőkések álltak – 1880 május 24.én kapott engedélyt  kutatásra.  Megalapították a ZWIERZINA –féle CSALÁDÜDVE BÁNYATÁRSULATOT . 1887 október 27-én. Igazgatónak az osztrák származású Loós Károly bányamérnököt nevezték ki. Egy függőleges és egy lejtős aknát mélyítettek le amibe már 1883-ban egy vízemelő gőzgépet építettek be.

A társulat 1883 – és 1893 között 85 férfit-, és 12 gyermeket foglalkoztatott.

1894 június 25-én jelentette be a Nagykovácsi bányagondnokság idősebb és ifjabb Zwierzina  Ede halálát,de  a termelés folyatódott . 1895 május 12-én „ a munkások szállító kosáron való ki – és beszállítását a függőleges aknába „ a bányahatóság engedélyezte ,de  a hagyatéki eljárások miatt 1900 április 29-én  az Ostravában megtartott bányatársulati ülésen  döntöttek a Nagykovácsi bánya felhagyásával.

A megszűnés után csak 1920-as években kezdtek el foglakozni a bányászattal. A szénterületet a BESZKART igazgatóságának megbízásból dr Schmidt Sándor dorogi bányaigazgató vizsgálta felül. A felülvizsgálat kiterjedt gróf Tisza Kálmán nagykovácsi uradalmának akkor már megkapott KÁLMÁN véd- nevű bányatelkére és attól pár száz méterre lévő 13 holdas területre.  A szakvélemény feltűnően pesszimisztikus volt, hiszen egy konkurens bányavállalat igazgatója készítette. A termelés 1922-1923-1924-ben folytatódott, de 1924 áprilisában befejezték a termelést a TISZA lejtősaknában.

1929 január 1-án SIMIG ÁDÁM bejelentette a bányahatóságnál hogy a gróf Tisza uradalomtól negyven évre bérbe vette a bányát és a felhagyott aknát tovább mélyítette, majd a bányát villamosította. Ekkor a töke  hiányában a munkát nem tudta folytatni ,  HEISLER ENDRÉNEK és FARKAS JENŐNEK adta tovább a jogot, a termelésről nincs adat, ekkor mélyült a Heisler lejtős akna.   1930 novemberében MÁNIK SÁNDOR miskolci lakos vette bérbe a a szénjogot, de 1931-ben bekövetkezett halála miatt özvegye 1939-ben tovább adta a jogot a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-nek.

1943-ban alakult meg a Nagykovácsi Kőszénbánya Rt 200.000 ft alaptőkével , a részvényesek Husz Jenő, Ajtay Zoltán és Sorg Jenő voltak.

 1947-ben Antal lejtősakna illetve  az ehhez csatlakozó Altáró Üzem szintén komoly szerepet játszott a medencében. Az 1948 augusztus 13-án eszközölt lyukasztás lehetővé tette a solymártelepi központi osztályázóba való szállítást.

S most itt állunk ennél a csodálatos, ipari műemlék előtt ahol a kötélpályán szállították a tömedékeléshez szükséges homokot  1969-ig  a Pilisszentiváni bányából.

Sajnos a Nagykovácsi szénbányákban többen bányaszerencsétlenség közben hősi halált haltak:             

FINK ANTAL  1887

BRUNNER MÁTYÁS 1891                FERWAGER JÓZSEF 1891

BELUSCHKA FERENC és ismeretlen nevű társa 1897   

       / de csak 1898-ban augusztus 27.-én hozták fel /

FISCHER GYULA 1931             MULAVECZ ANTAL 1931

TÓTH JÁNOS 1931

Emlékezzünk rájuk.

Javaslom,hogy emléküket egy emléktáblával örökítsük meg amit az 2019. évi Bányásznapon  avatnánk fel. A 2019-es év sok  dátum miatt úgyis különleges jelentőségű  lesz  gondolok a kerek évfordulókra : 1869,1929,1939,1969).

 Költség viselésére javaslatom illetve vállalásom :

BDSZ Bányász Kultúráért Alapítvány            40 % Önkormányzat                                                  40 %                     

Dr Horn János mint javaslatevő                     20 %

Az írásos javaslatomat polgármester asszonynak az ünnepség után átadom azzal a kéréssel, hogy azt az Önkormányzat  testületi ülésén tárgyalják meg.

A nagykovácsi szénbányászat viszonylag nagy  de sajnos  szétszórt irodalommal rendelkezik, döntően a pilisi szénbányászatról megjelent irodalmakban. Egyes esetekben kissé eltérő, de én bízom, hogy az elmondottak tartalmazzák a leglényegesebb, talán közelítően pontos időrendi eseményeket.

Sajnos hiányzik egy Nagykovácsi szénbányászat település monográfia. Nagy örömmel olvastam, hogy a Nagykovácsi Pékdomb Közössége 2016.szeptember 30.-án „PÉKDOMB III” estét tartott és ott Sági Balázs bányakutató is tartott előadást. Talán Ő lesz az, aki megírja a Nagykovácsi szénbányászat monográfiáját.

Pár szó kizárólag  a szénbányászat mostani helyzetéről :

Agricola ( 1494 – 1553)  már  könyvében megírta,hogy „ a bányászatot egyetlen társadalom sem tekinti közömbösen és érdemeit felnagyítva dicsőítik vagy érdemeit elhallgatva pocskondiázzák”.                                         

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg  Péch Antal selmeci bányamérnök is  akinek köszönhetjük, hogy 1894 április 7-én egy választmányi ülésen a javaslatára fogadták el, hogy az addigi „ GLÜCK AUF „ német bányászköszöntést a magyar „ JÓ SZERENCSÉT „ köszöntés váltsa fel.

Sokan éltük/éljük  meg Agricola szavait az itt most körünkben lévő nagyra becsült nagykovácsi bányászok is, hiszen a bányászok  az 1945 – 1965-es években a nemzet megmentői voltak, most meg folyamatos támadás éri őket. 1948 – 1965 között csak a földtanban, bányászatban     78  fő kapott Kossuth díjat, később már kisebb számmal Állami díjat,a mostani kitüntetéseknél lámpással kell keresni egy – egy kitüntetett. A legnagyobb dolgozói létszám a szénbányászatban 1964-ben  124 ezer fő volt, a mélyművelésű fekete-, és barnakőszén bányászat szinte megszűnt, egy-két kisebb társaság működik, s most ha nem volna a Mátrai Erőmű Zrt két lignitbányája ( Visontán és Bükkábrányban )  ahol átlagosan 1100 fő dolgozik) akkor a létszám nem érné el a  százat. De bízunk a jövőben, különös tekintettel arra, hogy a kormány támogatja  „ Az Energetikai Ásvány – hasznosítási  és Készletgazdálkodási Cselekvési Terv”-et.

Természetesen egy bányásznapi ünnepi beszéd nem engedi meg, hogy minden fontos, jelenlegi és jövőben várható , a természeti erőforrásokról, azok nemzetgazdasági kihatásáról is szólni lehessen, de felajánlok és szívesen vállalok egy kizárólag szakmai alapon történő előadást abban az esetben ha azt Önök igénylik.

Beszédemet ,  megköszönve megtisztelő figyelmüket Márai Sándor gondolataival kezdtem és Jókai Mór gondolataival zárom:

„SZÍV ÉS KŐHOMLOK KELL HOZZÁ, HOGY AZ EMBER ODA LE MERJEN SZÁLLNI ÉS BEKOPOGTASSON AZ ÖRÖK TERMÉSZET ÉVEZREDES ALVÓ NAGY CSODÁIHOZ”.

Szépen  mondta Jókai, a nagykovácsi bányászok ilyen emberek voltak.

Kívánok Önöknek és Önökön keresztül a térség minden lakosának a továbbiakban is sok sikert, eredményt,jó egészséget és mindezekhez az 1894-ben Selmecbányán elfogadott bányászköszöntéssel

 

Jó szerencsét !

 

Felhasználható  irodalom:

 

Ajtay Zoltán            1900 – 1983

Hantken Miksa       1839  – 1893

Hoffman Károly      1839 – 1891

Papp Károly            1873 –  1963

Szöts Endre dr        nincs adat

Zsigmondy Vilmos 1821 – 1888

                      szakmai írásai

BKL Bányászat újság ( OMBKE )

MBFSZ Adattár ( Budapest, XIV. Columbus u 17-23)

MBFSZ Könyvtár ( Budapest, XIV. Stefánia u 14)

Központ Bányászati Múzeum könyvtára ( Sopron)

Magyarország bányászatának  évezredes története(OMBKE)

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Bányásznap 2018. - 2018-09-05

Bányásznap Nagykovácsiban

 

 

Minden évben feladatunk, hogy tisztelettel adózzunk Nagykovácsi bányászmúltja előtt, fejet hajtsunk az egykori áldozatok előtt és meleg szeretettel köszöntsük azokat a kedves, egykori kovácsi bányászokat, akik elfogadják meghívásunkat és el tudnak jönni az ünnepségre. Minden évben megható, hogy együtt lehetnek az egykori bajtársaik társaságában.

Az idei 68. Bányásznapon a Pilisi Fúvósok kis Zenekara adta a zenei aláfestést, teremtette meg a hangulatot. A szeszélyes időjárás miatt az Öregiskola kapujában várták a megemlékezőket a zenészek, jó hangulatú fúvós zene dallamára vonulhattak be a nagyterembe az ünnepségre érkezők.

A Himnusszal vette kezdetét az ünnepély, majd Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony mondott köszöntőt. Az ünnepi beszédet Dr. Horn János gyémánt okleveles olajmérnök; okleveles gazdasági mérnök; A BDSZ (Bányászati Dolgozók Szakszervezete) elnöki főtanácsadója tartott „Emlékezés Nagykovácsi szénbányászatára” címmel. Majd Németh József, gyémánt diplomás mérnök beszélt „A magyar szénbányászat 100 éves történetéről Nagykovácsi vonatkozásokkal” tárgykörben. Mindketten kiemelték, a jövő évben lesz a nagykovácsi bánya bezárásának 50. éves évfordulója, ebben az ünnepi évben különös figyelmet kell fordítani az emlékezés ünnepélyes körülményeire, ehhez Dr. Horn János úr egy egy javasolt tervezetet is átadott.

Személyes visszaemlékezésekre is sor került, Probszt András nyugalmazott bányász megemlékezett az 1954-es vízbetörésről. Kemenes Gábor plébános, Nagykovácsi díszpolgára, vezetésével közös imát mondtak az ünneplők, emlékezve a hősi halottakra, Szent Borbála, a bányászok védőszentjének közbenjárását kérve.

Az Öregiskolai megemlékezés végén felcsendült a Bányászhimnusz.

Az időjárás végül megengedte, hogy a Zsíros-hegyen a Bányász Emlékkőnél a kitartó ünneplők letehessék a koszorúkat, fejet hajthassanak egy letűnt, bányászkor emléke előtt.

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata, a BDSZ, a Német Nemzetiségi Önkormányzat és az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár koszorúzásával fejeződött be az idei nagykovácsi Bányásznapi megemlékezés.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az idei évben is elindult szeptember 3-án, hétfőn a tanév Nagykovácsiban is. Esős, sötét reggel kezdődött az idei ünnepélyes tanévnyitó.  Az új diákok, a kis elsősök hagyományosan az óvodában gyülekeztek, hogy az óvónénik elkísérjék őket ünnepélyesen is az Iskola kapujához.

2018-ban 94 első osztályos tanuló tette meg ezeket a kezdeti lépéseket, elődeik nyomdokán és ült be az iskolapadba, ahol mostantól hosszú időt fognak hasznosan, eredményesen eltölteni, amíg be nem fejezik az általános iskolában a tanulmányaikat.

639 beiratkozott tanulója van 2018-as tanévkezdetkor a Nagykovácsi Általános Iskolának.  25 osztályban kezdték el tanáraikkal, tanítóikkal a munkát.

 

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Szép összeállítás a Budakörnyéki Tévé műsorán, benne a Nagykovácsi Búcsúk helytörténeti kiállítás megnyitója.

Nagykovácsi Búcsú 2018.

 

Képösszeállítás a búcsúi kiállítás megnyitó napjáról:

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Több éves hagyomány, hogy a búcsún a Kolozsvár téren, ahol a Kitelepítési Emlékmű is található, a vele szemben lévő, a Felvidékről elűzött magyar lakosság “betelepítésének” emléket állító  szobornál  koszorúzást tartunk. A búcsúra szép szokásként hazatérnek az elszármazottak. Így van ez Nagykovácsiban is sok éve. Minden évben eddig volt szerencsénk a Németországból hazaérkező, egykori nagykovácsiakat fogadni. A falu sajátos története szerint, az 1947-ben a Felvidékről elűzött, Nagykovácsiban megtelepülő lakosság egykori anyatelepülései is meghívást kapnak. Idén is Andódról érkezett delegáció, Czuczor Mária polgármester vezetésével.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

AKuFF-Fachtag in Großkowatsch – 30.06.2018 Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete szakmai napja Nagykovácsiban megjegyzéssel tette közzé Huber Éva fotóit a konferenciáról. A konferencia hagyományai szerint a szakmai tanácskozás után a résztvevők időt szánnak a fogadó település megismerésére. A délelőtti rövid bemutatkozás után a délutáni programban a Tisza István teret és a Nagykovácsi Nagyboldogasszony Plébániatemplomot ismerhették meg a vendégek. A templom történetét, értékeit Réthy Mária mutatta be, a templom felújításának terveit Csabainé Perneczki Judit ismertette. A vezetés alatt és Huber Éva gyönyörű fotóiban gyönyörködve alkalmunk nyílik turista szemmel rátekinteni Nagykovácsi, a főtér, a templom szépségeire, amelyek felett, lehet hogy már elsiklik tekintetünk.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A most közzétett képek az 1968-as  Községi Krónikából származnak. 1968-ban a krónikát Papp Gábor  és Szatmári Lajos jegyezte. 1968-ban új középülettel is gazdagodott községünk. Október 25-re készült el a termelőszövetkezet központi irodaháza. “Budapest felől jövet most már jobb kéz felől is kellemes látvány fogadja a faluba érkezőt. A termelőszövetkezet gazdasági épületei közül kiemelkedik az egyemeletes irodaház zöld ablakos, egyenesvonalú épülete. A központi fűtéssel, vízvezetékkel ellátott épületben 16 parkettás helyiség szolgálja a szépen fejlődő szocialista gazdaság vezetését.  (…) Egy millió 100 ezer forintot tudtak rááldozni (…)” A téeszt 1968-ban Vörös Hajnal Tsz-nek hívták. Az 1960-as években  a lakosság növekedése már elindult, 1949-ben 1904 fő lakta Nagykovácsit, 1960-ra a lélekszám 2412-re emelkedett. Ekkor a mezőgazdaságból élők aránya 16% volt már csak, szemben az 1949-es hatvan százalékos aránnyal.

A közeli Budapest munkaerő felvevő-képessége, a  jobb kereseti lehetőségek ingázásra csábították már az akkori  nagykovácsiakat is.

A téesznek a fotók tanulsága szerint is több melléküzemága volt. Sertéshízlalda, savanyítás, faipari üzemegység (ládagyár, cipősarok készítés), kőőrlő-kődaráló tevékenység, mozaiklap készítés,  mészégetés is folyt a hagyományos mezőgazdasági tevékenység mellett.

Forrás:

Papp Gábor – Szatmári Lajos: Községi Krónika Nagykovácsi, 1968.

B. Szatmári Lajos: Nagykovácsi rövid története. Nagykovácsi, 1991.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Trencsényi Klári néni 80 éves születésnapján

 

4 x 20, az bizony 80

Nagy Attila egykori óvódás, szülő, tisztelő látogatása

Varga Jenőné Haller Ibolya saját verses kötetét hozta ajándékba

Erdész Erika köszönti Klári nénit

Klári néni, elég ennyit mondani Nagykovácsiban  és legtöbbünk Trencsényi Klári nénire, hivatalosan Trencsényi Lászlónéra gondol. Klári Óvónéni idén hatvan esztendeje érkezett a faluba. Nyugdíjazásáig óvodások nemzedékeit nevelte fel. A legidősebb óvódásai javában nagymamák, nagypapák már. Családi körben, lánya szervezésében meglepetés vendégségben ülte meg a nagy napot. A vendégek egykori óvodások, kollégák, barátok, ismerősök, szomszédok, tisztelői voltak.

Klári néni, lánykori nevén Csikós Klára 1938. május 13-án született Túrkevén.

Nem csak azért tartozik pályafutása Nagykovácsi óvoda történetének jelentős fejezeteihez, mert hosszú évekig az óvoda vezetőhelyettese, majd vezetője lett, hanem amiatt,  hogy tevékenységét példás gyerek központúság,  szeretet és áradó jókedv, víg kedély jellemezte.

Legalább ötszáz óvodása volt aktív éveiben, de azok is egy kicsit az óvodásai lettek, akik a gyereküket adták szárnyai alá. Kicsit a kollégái is azzá válhattak.

Amikor a meglepetés zsúr szervezéséről, lánya Mariann hírt adott a Pékdomb közösségi oldalon áradni kezdett a gratulációk sora. A hónap legolvasottabb, keresettebb bejegyzése lett.  Több, mint ezernégyszázan látták a két bejegyzést.

Néhány kiemelés a jókívánságokból:

“Drága Klári óvónéni, mindig az ajtóban várta a gyerekeket. Szülőkhöz és gyerkőcökhöz mindig volt egy két jó szava ! A jó Isten adjon erőt és nagyon jó egészséget, kívánom csak annyi szeretetet kapjon még jó sokáig amennyit Ő adott nekünk!”

“Drága aranyos Klári néni…Szandikám óvónénije volt, imádta a gyerekeket, és ők is Klári nénit…mindig mosolygós, jókedvű volt. A jó Isten éltesse Klári nénit erőben, egészségben…még nagyon sokáig.”

” Soha nem lehet elfelejteni azt a kedvességet és azt a jókedvet, amit árasztott maga köré. Azt a mosolyt, meg sorolhatnám. Kívánok egészségben nagyon sok boldogságot és sok sok szép évet. Szeretettel. ÖCSI “

“Drága Klári néni, az Isten éltesse még nagyon sokáig erőben, egészségben! 50 éve annak, hogy az Ön keze alatt nevelkedtem…”

“Klári néni csókolom a kezeit, a jó Isten óvja minden lépését. Megérdemli, mert ami szeretet kaptunk tőled attól váltunk jó emberré. Hálatelt szívvel és boldogan emlékszem minden kedves gesztusára mosolyára.  Szerencsések voltunk, hogy együtt lehettünk veled. “

“Drága Klárikám !!! Nagyon sok szeretettel köszöntelek születésnapodon!! Köszönöm, hogy hívtál, dolgozzak veletek, köszönöm azokat az éveket, amelyeket Veled tölthettem !! Személyedből fakadóan nagyon sok szép emlékem kötődik az óvodához. Ahogyan fogadtad a gyermekeket és szülőket, és ahogy az óvoda közösséget vezetted, vidáman dolgozó, jó közösséget, kollektívát alkotva. Ez a szellem kihatott a gyermek közösségre is. Szerették az óvodánkat a szülők is. Jó volt Veled dolgozni !!! Kívánok még sok örömöt boldogságot családod körében. Kívánok jó egészséget !!!”

“Drága Klári néni! Végtelenül sok boldogságot és egészséget kívánunk. Sosem felejtem el hogy mikor nagycsoportos voltam és eltörtem a csuklóm az oviba, azonnal beültetett a trabiba(?) és vitt is a kórházba. Utólag is Köszönöm!!”

“Ő mindenki Klári nénije.”

Bizony, a legendás trabi rótta nagykovácsi utcáit és Klári néni nem tudni, hogy vezetett, mert egész úton integetnie kellett,  amerre ment, mindenki megemelte a kalapját.  Ahogy tették ezt május 13-án virtuális és valódi látogatói egyaránt.

Isten éltessen Klári néni, jó egészségben!

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A kőkereszt felirata az új márványtáblán 2018. május 6.

„1946. május 2-án, ezen a napon, talán már ezekben az órákban, kezdődött meg a kitelepítésre ítélt egykori nagykovácsi magyar-németek kiűzése a 246 év alatt épített falujukból. Kiforgatták őket a házukból, ingatlan és ingó vagyonukból. Személyenként csak 70 kg csomagot vihettek magukkal az útra. A lovaskocsikra pakolásuk után az útjuk a solymári vasútállomásra vezetett, erős rendőri kísérettel. A csomagjaikat az indulás előtt, alatt, de a vasútállomáson is megvámolták. Nem számított, hogy a kisgyermek lábáról húzták le a cipőt. Útjuk az ismeretlen, háborút vesztett Németországba vezetett. A kijutásuk hetekbe került, a legminimálisabb higiénés, élelmiszer/ital utánpótlási lehetőségek nélkül. A mai napi első nagykovácsi transzport a Pilisborosjenőről kiűzöttek vagonjaival közös szerelvényben hagyta el az országot. A nagykovácsiak zömét 3-án és 4-én vagonírozták be, és szállították ki Németországba.” Az idézetet Pajer Árpád Nagykovácsi Pékdomb facebook csoportbeli megosztásából emeltük ki.

Házat, hazát, bevetett földeket, állatokat hátrahagyva elindultak a szomorú transzportok az egykori nagykovácsi németekkel, egy akkor, nekik már ismeretlen föld felé.

2018. május 6-án  a Német Nemzetiségi Önkormányzat és Közösség  hívta emlékezésre a falu lakosságát.

Az ünnepi percek a falu nyugati részén lévő kőkeresztnél vették kezdetüket. Megérkeztek az egyházi zászlók, Kemenes Gábor plébános úr, a Budakeszi Vegyes-kórus viseletben,  az ünneplő közönség már a felújított kőkereszt tövében várta az ünnepség kezdetét. A verőfényes, meleg nyári napon egy útszéli kereszt adott helyszínt a megemlékezés kezdetének. Dr. Klein Ferenc, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke visszaemlékező szavaiban kiemelte, hogy nem szokványos ma már útszéli kereszteket állítani, azokat jelentősük szerint ismerni, vagy tisztelni. Ezt a keresztet most a Német Nemzetiségi Önkormányzat  Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata támogatásával felújította, fejet hajtva az ősök teremtő munkája előtt, akik a keresztet állították.

A kőkeresztet, akkori neve szerint, a Perbáli úti keresztet Mayer Péter és neje, szül. Pettner Mária állíttatták 1899. május 22-én.

Felirata szerint:
“Dein Kreuz, o Jesus, schütze mich
von allen Bösen gnädiglich.
In deine Wunden schließ mich ein,
dann beleib ich sicher keusch und rein;
es soll mir die längst erwünschte Bitte beschieden sein.”

Magyarul:
” Oh, kegyes Jézus, védjen meg
Kereszted a bűntől éngemet.
Szent Sebed rejtsen magába,
hogy tiszta maradjak a világba’,
hogyha még kérésem meghallgatásra találna. “olvashatjuk Greszl Ferenc Emlékeink című Honismereti olvasókönyvéből.

A kereszt állítói ezzel az idézettel akarták megállítani, elgondolkodtatni az úton levőket, erre igyekvőket.

Idén a kőkeresztet, eredeti helyétől kicsit beljebb, az ároktól távolabb helyezve letisztították, a bevésett régi betűket megerősítették, a lábazatához egy márványlapon a jól olvasható felirat is felerősítésre került. A környezetét rendbe tették, virágokkal díszítették.

A kőkereszt 119 éve áll rendületlenül a nyugati faluvégen, a mai elnevezés szerint a Telki út és a Kossuth utca sarkán. Kedvelt találkozóhely ez a turistáknak, biciklizőknek, a fiataloknak. A faluban „Kőkeresztként” köznyelvben ezt a keresztet értjük, ez a legismertebb ilyen néven említett tájékozódási, másoknak szakrális pont.

Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony ünnepi megemlékezésében Magyar Ari Tavasz volt című versével érzékeltette a 72 évvel ezelőtti május tragikus emlékét. Az ünnepi beszéd és a vers is érzékeltette azt az ellentmondást, amit a májusi természet szépsége, békéje és a tragikus napok történései mutattak.  A Budakeszi Hagyományőrző Vegyes-kórus szereplése tette emlékezetessé a kereszt felújításának és megszentelésének alkalmát.

A Kőkereszttől az ünneplők a zászlók vezetésével a Budakeszi Hagyományőrző Vegyeskórus és a Nagykovácsi Német Nemzetiségi Közösség viseletbe, Trachtba öltözött tagjai vezetésével vonultak fel a templomhoz.

A templom előtt került sor a Nagykovácsi 1048.  Greszl Ferenc cserkészcsapat csapatzászló ja megáldására. A cserkészcsapat és parancsnoka: Springer Bence, cserkész segédtiszt a helyi sváb hagyományok tisztelete és Greszl Ferenc plébános munkássága elismeréséül  választotta, és vette fel e nevet.  A zászló egyik oldalára a csapat neve, száma, a cserkészliliom és NAGYKOVÁCSI neve került fel. A selyem zászló másik oldalára a Teleki Páltól származó  ” Becsületünk előbbre való jólétünknél” idézet; a címer és a 2017-es, az alakulás évének jelzete lett hímezve.

A 180 ezer forintba kerülő hímzett selyemzászló költségeit az eddigi gyűjtést jelentősen kiegészítve, meghatározó részben a Német Nemzetiségi Önkormányzat állta.

Az ünnepi emlékmisén Kemenes Gábor plébános úr szentbeszédében hangsúlyozta, hogy elengedhetetlenül fontos a múlt ismerete, a gyökerek ápolása, erősítése, de legalább ilyen fontos előretekinteni, a jövőt tervezve. Ennek záloga lehet az új csapatzászló alá gyülekező cserkész fiatalok tevékenysége, vállalásai.

A koszorúzásra, hagyományosan a Kolozsvár téren került sor, a Kitelepítési Engesztelő Emlékműnél.

A megemlékezést a szentmisén és a koszorúzásnál is segítette a Budakeszi Hagyományőrző Vegyes-kórus.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Nagykovácsi esküvő kamara-kiállítás

 

A kiállítás plakátja

 

Kurátori üdvözlet

Az elmúlt évben kezdett helytörténeti, feltáró interjúk során Nagykovácsi háború utáni éveinek életmódját, hétköznapi és ünnepi kultúráját, szokásrendszerét kívánjuk feltárni.

A háború utáni években a nagytörténelem jelentős válaszvonalat húzott a háború előtti és a háború utáni élet közé. A tulajdon-szerkezet teljes lebontása, a politikai-gazdasági elit teljes cseréje, a modernizáció, a városi kultúra, a tömegtermelés a teljes fogyasztás szerkezetet átalakította az egész országban, falvakban, városokban egyaránt. A szekularizáció világ jelensége a vallási élet, az egyházak hatásának visszaszorulását jellemezte, ez a keleti blokkban erős politikai-ideológiai nyomással erősítve ment végbe.

Minden átalakult. A gazdálkodás, a földművelés, az állattartás téeszekben folytatódik, a fiatal termelőerő özönlött a városok, nagyobb települések irányába. A mindennapi életnek és az ünnepi életnek is teljesen más díszletei lettek. Munkásszállók, albérletek, téeszirodák, gyárcsarnokok, kultúrházak, ingázás-költözések, gyári konfekció, közétkeztetés, napközi otthonok, kollégiumok, házasságkötő terem, tanácsháza megannyi új kulisszája a modern, háború utáni életnek.

Minden megváltozott Magyarország társadalomtörténetében a háború utáni években.

Különösen igaz ez, egy olyan Buda környéki, egykori sváb településre, ahonnan a lakosságot a háború utáni években szinte egy szálig kitelepítették, majd a telepesek a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhöz juttatásáról szóló rendeletek értelmében, majd a felvidéki lakosságcsere révén újra népesítették a falut.

Budapest közelsége, a városi munkahelyek vonzása, a folyamatos kiköltözések, a falu szerkezetének hetvenes évekbeli zártkertek által létrejött változása, és számtalan egyéb, egyéni élethelyzet újabb és újabb találkozási pontokat, lehetőségeket hoztak létre a privát életben is.

Visszatérve az interjúkra, amelyekkel a háború utáni Nagykovácsi társadalomtörténetét kívánjuk felvázolni, rendre kötött és visszatérő kérdés volt a fiatalság párkeresése, a házasodási szokások, a „vegyesházasságok”, az eltérő földrajzi, táji, gazdálkodási kultúrájú, szokásrendszerű családokból származó fiatalok udvarlási, házasodási gyakorlatát vizsgálva, rendre ugyanoda jutottunk. A fiatalokat bizonyára érdekelte, de döntéseiben kevéssé befolyásolta a szülői házak, a felnevelő családok különbözősége. „A szépért átnézett az ember a másik oldalra, és volt úgy is, hogy át is ment.” Anélkül, hogy idealizálni kívánnánk a képet, szeretnénk szép fiatal párok, rokonaik, hozzátartozóik ünnepi napjaiban gyönyörködni.

A legrégebbi, nagykovácsi sváb lakodalomról készült fotó 1910-ból származik. Felirata szerint: „Hoch Zeit! Des Andreas Wéber & Terezia Czemmel, Josef Wéber & Anna Wéber 1911. 2.1.” Természetesen a Wéber család esküvőjén készült. Eltűnődve azonban az eredeti felirat szó szerinti fordításán, az esküvő valóban az emberi élet „magas idejéhez” tartozó, kiemelt ünnepet jelent, amikor megtörik az idő linearitása, más időszámítás kezdődik, nem csak az ünnepi idő kiemelt pillanataira gondolva, az időt megállító és tagoló átmeneti rítusra, hanem az új család más és közös időszámítására, egy új dimenzió lehetőségének kezdő idejére.

Kísérjük most el a kamara-kiállítás egykori ifjúpárjait ünnepi, emelkedett pillanataikban, képzeletben álljunk be a lakodalmas menetbe, legyünk részesei a Nagykovácsi esküvőnek!

Furulyás Katalin, Nagykovácsi Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár, 2018 májusa

 

A kiállítást megnyitotta Nádas Anna, a Budakeszi Tájház igazgatója, múzeumpedagógus

A megnyitó beszéd:

Nagyon köszönöm Katinak a meghívást. Elgondolkodtam azon, ha hirtelen visszapergetnénk a naptár lapjait száz évvel ezelőttre, ez egy helytörténeti kiállítás alkalmával helyénvaló lehet, hol találkozhatott volna egy nagykovácsi és egy budakeszi asszony? Gyalog vagy villamoson a fővárosba munkába menet, esetleg a Fény utcai piacon hecsedlilekvárt és tejfölt árusítva? Vagy talán egy esküvő alkalmával rokonként, komaként, barátnőkként? Egy biztos, mindkettőjükön a kiállításon látható, gyönyörű sötétkék viselethez hasonló ruha volt. Nem a ruha teszi az embert, mondja az unalomig használt mondás, a menyasszonyt viszont ruhája emeli ki az esküvői menetből a násznépből. Legyen háború, szegénység, béke és jólét -jóesetben- a menyasszony egyszeri tündöklése minden fiatal lány álma, vágya. Amig a tradíciók szigorúan meghatározták egy kistelepülés életét, a menyasszonyi öltözék is ezek része volt. A Buda környéki sváb településeken a színes ünneplő ruha elengedhetetlen részei: az 5-6 m selyemből, bársonyból, vagy szaténből készült húzott vagy rakott szoknya; legalább három keményített fehér alsószoknya és a csipkével díszített felsőrész, amit Budakeszin jankerlnek hívnak. Az esküvőkön kiegészítőként viaszvirág pártát és fehér selyem vagy csipkekötényt viseltek. Fehér menyasszonyi ruhában csak a Mária Kongregáció tagjai állhattak oltár elé. Kitartó szorgalmukkal, erkölcsös viselkedésükkel érdemelték ki a tagságot, ezért a templomi ünnepek során már lánykorukban is viselt Márialány ruhában mehettek férjhez. Hagyomány volt eltenni a menyasszonyi kellékeket és megőrizni a következő generáció számára, anyáról leányra, majd unokára szálltak a szépséges viaszvirágokból összeállított párták, koszorúk, amig a tradíció ereje tartott. Változnak a szokások, változik a hagyomány, változik a divat, de a fehér, vagy világos tónusú ruha, a viaszvirágot felváltó művirág koszorú, a fátyol sok-sok éven át végig kísérte a nagykovácsi esküvőket. Innen az Öregiskolától csak egy pár lépés a templom, így a fényképeken látható esküvői menetek egyike-másika, bizton elhaladt ez előtt az épület előtt. Boldog menyasszonyok, büszke vőlegények, elégedett szülök, vidám nászmenetek tanúi lehetnek ezek a falak. Az esküvő ünnep, kiemelkedik a kemény munkával terhelt hétköznapokból. Az ifjú párnak a reményteljes kezdetet, a szülőknek, nagyszülőknek a gyermekük útra bocsátását, a vendégeknek jó mulatságot jelent, ami később emlékké csendesedik. Ezeket a csendes emlékeket hordozzák az esküvői képek, a képek melyek a családi ágy fölé akasztva a feszület és szentképek társaságában a menyegzői áldást, a hűséget hirdetik. Mit nyújthatnak a múlt emlékképei nekünk 2018-ban? A titkokat, a kisebb-nagyobb csodákat, melyeket megismerhetünk családunk, barátaink, településünk mindennapos és ünnepi perceiről, beleépíthetjük saját életünkbe, gazdagíthatjuk vele környezetünket, lelassíthatjuk rohanó világunkat. Átalakíthatjuk, a mai, modernnek nevezett életünkhöz igazíthatjuk a távolabbi és a közelmúltból előhívott tradíciókat, új hagyományokat alkothatunk, ezeket kincsekként őrizhetjük és adhatjuk tovább mint őseink a virágkoszorúkat, anyáról, lányra, unokára…

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Lanczner Ferdinánd super8-as filmjének digitalizált változatát vágta, hangosította a Nagykovácsi tv, Koszec Gyula közreműködésével.

 

A film itt érhető el.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az Országgyűlés április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül országgyűlési emléknappá nyilvánította.

A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat ingóságaikkal együtt Magyarországra. A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt mintegy 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, de ezt az amerikaiak megvétózták. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, az érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.

Az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után enyhülés következett. Az 1948. október 25-ei törvény hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát, a kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat azonban csak 1954-ben érvénytelenítették. A két ország 1949. július 25-ei megállapodása értelmében az áttelepített magyarok vagyona fejében Csehszlovákia elengedte a Magyarország által fizetendő 30 millió dollárnyi háborús jóvátétel hátralévő részét. Ugyanakkor a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a kommunizmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam nem tűzte napirendre. A magyar Országgyűlés 2012. december 3-ai határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja a kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését. Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.

„… Apánk ismerőse birtokán dohánykertészek lettünk. Innen 1946-ban kerültünk Nagykovácsiba. Itt egy üres házat és 11 kat. hold földet kaptunk. Apánk a kitelepítés okozta fájdalom miatt már 1947-ben elhalálozott. Nővérem 1948-ban engedélyt kapott a Szlovákiában maradt ingóságaink áthozatalára, de ekkor már csak néhány maradék bútorkerült a három családnak adott vasúti kocsikba. A hat tagú családból már csak lányommal együtt ketten maradtunk életben…” Részlet a  Kardosné Jobbágy Elvirával (1921, Verebély-Mellek) készített interjúból

Forrás: B. Szatmári Lajos – Pájer Árpád: A Felvidékről az Ördögárokig. Nagykovácsi Honismereti Könyvek. Nagykovácsi, 1998.

https://mult-kor.hu/magyarok-szazezreit-tartottak-szlovakiai-munkataborokban-a-haboru-utan-20160412

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

1946. február 27-én írták alá Budapesten a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, melynek értelmében a két ország áttelepítés révén kívánta rendezni a második világháború után ismételten felmerülő kisebbségi kérdést.

„Bár az 1938. évi első bécsi döntést az angolszász hatalmak is elfogadták, és az 1944-ig fennálló határokat nagyjából az etnikai viszonyoknak megfelelően húzták meg, a háború végén ismét sötét fellegek gyülekeztek a felvidéki magyarság feje felett. Tekintve, hogy Magyarország de facto a vesztesek oldalán fejezte be a háborút, Csehszlovákiát pedig a szövetségesek a hitleri Németország áldozatának tekintették, északi szomszédunk összehasonlíthatatlanul jobb tárgyalási pozícióban volt, a kassai kormányprogram, majd a Benes által kihirdetett jogfosztó dekrétumok pedig egyértelműen jelezték, hogy azt maradéktalanul ki is fogja használni. (…) Benes természetesen hallani sem akart az 1937-es határok revíziójáról, hanem deportálás útján akart megszabadulni a nemzeti kisebbségektől, ám az 1945 nyarán tartott potsdami konferencia ezt csak a németek esetében engedélyezte. A csehszlovák elnök 200 000 háborús bűnösnek nyilvánított felvidéki magyart akart eltávolítani országából, az ott maradók nagy részét pedig „reszlovakizálta”, tehát megpróbálta „visszaolvasztani” a maga nemzetébe (természetesen olyan emberekkel történt mindez, akiknek az ősei sosem voltam szlovákok). Mindamellett pedig ott voltak a Benes-dekrétumok, melyek lehetetlen helyzetbe hozták a maradék magyarságot. Ezekkel a csehszlovák kormánynak kettős szándéka volt, hiszen amellett, hogy javította az asszimiláció esélyeit, a kollektív jogfosztás Budapesttel szemben is kiváló zsarolási alapot nyújtott.

Ennek az előnynek tudható be, hogy 1945 decemberében, majd 1946 februárjában Gyöngyösi János tárgyalóasztalhoz ült Vladimir Clementis külügyi államtitkárral, február 27-én, Budapesten pedig megkötötte vele a hírhedt lakosságcsere-egyezményt. A szerződés az áttelepülést paritásos alapon kívánta megvalósítani, vagyis a tervezet szerint annyi magyart költöztettek volna ki Csehszlovákiából, ahány magyarországi szlovák kinyilvánította távozási szándékát. Paradox módon Gyöngyösiék részéről ez az egyezmény az időnyerést szolgálta, hiszen február 27-e után kissé enyhült a felvidéki magyarok helyzete – ritkultak a vagyonelkobzások és az elbocsátások –, a lakosságcsere-program megindulásának időpontja pedig sokáig homályba burkolózott.

Gyöngyösi és Clementis 1946 őszére tervezték az áttelepítés megkezdését, miután azonban a csehszlovák fél egyoldalúan kijelentette, hogy a Magyarországra indulók mégsem vihetik magukkal ingóságaikat, a folyamat több hónapra megakadt. Prága ekkor ismét zsarolással próbálta megtörni a magyar kormányt, nevezetesen azzal, hogy az elnéptelenedett Szudéta-vidékre – a már kitelepített németek helyére – több tízezer magyart deportált, akiket a cseh telepesek cselédként, kényszermunkában dolgoztattak. Clementis és a csehszlovák külügy aztán idővel mégis hajlandó volt engedni az ingóságok kérdésében, így 1947 áprilisában megindulhattak az első transzportok.”

Itt kapcsolódik a nagytörténelem és Nagykovácsi története. 1946 májusában a kitelepített, szülőföldjükről elűzött svábok elhagyták a falut, az országot. 1947-ben, áprilisban kelt az az értesítés Pozsonyban, tárgya szerint. az áttelepítendő magyarok érdekvédelmére Csehszlovákiában, amely a magyar-csehszlovák lakosságcsere időpontját az egyik andódi család számára 1947. május hó 17-re teszi. Aztán az „intézkedés” késlekedett, mert a család május 29-én érkezett Andódról a pályaudvarra, Udvardra. Itt kezdődött el a vagonírozás. A visszaemlékezések szerint a nagypolitikai tárgyalások következtében az ingóságok, így a haszonállatok is bekerülhettek a vagonba. Az egyik visszaemlékező személy családi emlékei szerint: „Édesapánk a vonatindulás előtt átment egy másik vagonba – ott voltak elhelyezve az állatok -, ott is maradt az út folyamán. Úgy hiszem, nem akarta, hogy lássuk őt sírni az induláskor. Leírhatatlan keserű élmény volt a szerelvény elindulása! Még negyven év elteltével is érzem azt a szívszorítást, amit akkor éreztem. (…)”

Nagykovácsiba 1947-ben 52 család, 187 személy érkezett a Felvidékről. a legtöbben Andódról (25 család, 94 személy), Szódóról (8 család, 26 személy), Bajtáról (4 család, 15 személy), Érsekújváról (3 család, 8 személy).

A korabeli lapok arról is hírt adtak, hogy a Magyarországon élő szlovák családok áttelepítése is megkezdődött 1946-ban. Így a Makói Népújság 1946. szeptember 19-i száma arról ad hírt, hogy megkezdődött a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény végrehajtása Az első önkéntesekből álló szállítmány főként bányászokból állt., így Nagykovácsi is említésre kerül. Az első Magyarországról induló szállítmányban összesen 137 családot tart nyilván az újságcikk. „Az áttelepülés első részlete a legkorrektebb keretek között folyt le.” Helyi feljegyzés az ez irányú lakosságmozgásról nem ismert.

Az ötvenedik évfordulón jelent meg Rados Virág Új otthont az elveszített helyett című cikke a Pest Megyei Krónika 1997. évi október 31-i számában Kucsera Katalin személyes emlékeivel.

Forrás:

Tarján M. Tamás: 1946. február 27. A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírása http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1946_februar_27_a_csehszlovak_magyar_lakossagcsere_egyezmeny_alairasa

B. Szatmári Lajos – Pájer Árpád: A Felvidékről az Ördögárokig. Nagykovácsi Honismereti Könyvek., Nagykovácsi, 1988.

Makói Népújság 1946. szeptember 19.

Népszabadság. Pest Megyei Krónika 1997. október 31.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Nagy Kovácsi nagyközség Pest-Pilis-Solt- Kis-Kun megyében 1885.

A térképet szerkesztette Antalffy Andor. A térképet felvette: Sypniewski Vincze mérnök.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A képek (képeslap és fotómásolatok) a Nagykovácsi Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár helyismereti dokumentumtárából kerültek kiválogatásra.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

2018 januárjában egy „új”, eredeti Fejér György kötettel lett gazdagabb az Öregiskola könyvtára. Az Ájtatos imádságok keresztény katholikusoknak című kötet 1806-ban Budán jelent meg, a Királyi Universitas Typográphiájának költségével és betűivel. A kötet a debreceni Crystal Antikvárium karácsonyi árverésén bukkant fel, és Papp István jegyző úr adományaként került a kézikönyvtár állományába.

 

Fejér György „theológiai doktor, prépost-kanonok és az egyetemi könyvtár igazgatója, F. Mihály ácsmester és Keresztes Katalin fia”, írja a Magyar Írók élete és munkái című többkötetes mű, amelyet Szinnyei József írt, a Magyar Tudományos Akadémiai megbízásából. Szinnyei József, ahogy a veretes kötet címoldaláról megtudhatjuk, a Magyar Nemzeti Múzeum Hírlap-Könyvtár őre volt. A munka III. kötete tér ki Fejér György személyére, munkásságának bemutatására. A könyv 1849-ben Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése kiadásában jelent meg. (Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár állományában az eredeti mű megtalálható a Kézikönyvtárban.)

Fejér György 1766. április 23-án Keszthelyen, Zala megyében született. Édesapja a Festetics grófok uradalmi ácsmestere volt, tíz testvére himlőben halt meg, a fertőzés ugyan megkapta, de György túlélte a végzetes kórt. 1775-ben szülei engedélye, tudta nélkül kezd iskolába járni, tízéves ekkor. Ebben az évben apja egy balesetben életét veszti, egy kivágott fatörzs végzetesen megsebzi. 1799-ben Pestre kerül György tizenhárom évesen. 1783-ban 17 éves volt, az egyetem bölcselet hallgatója lett, a történelem tárgy kötötte le minden figyelmét. 1785 után öt éven át teológiát tanul Pozsonyban. A latinon túl a német nyelvet is kötelezően tanulta. Az egyháztörténelem hallgatóinak ez időben sok írás volt feladatuk, nem ritka, hogy talicskában tolatták le a kézirataikat. Szabad napjaiban a tehetséges ifjú franciául tanult. 1790-ben szentelik fel pappá. A Festetics és az Ürményi családoknál is házitanítóskodott. 1796-tól káplán volt Székesfehérvárott három évig, és Kovácsiban 12 évig. Ekkor kapcsolódik tehát össze a tudós, paptanár élete Nagykovácsival. Harmincéves, szellemi alkotóképessége teljében, hatalmas tudásanyaggal felvértezve.

Nagykovácsiban töltött szolgálati ideje számtalan munkát állít össze. Bár szellemi kiteljesedését bizonyosan az Egyetemi Könyvtár igazgatójaként éri el, azonban már ezekben az években is figyelemreméltó szellemi hagyatékot hagyott maga után. Anyagilag is bőkezűen látta el a falut, 2500 forint kötelezvényt engedett át a templom javára, a paplak megújítására 600 forintot, a tűz által károsodott községnek szintén 600 forintot adományozott. Adósainak elengedte a tartozásaikat, közel ezer forint mértékben. Utódjának 39 évig fizetett járadékot, ezenkívül ezer pengő forintot hagyott kamatozni azoknak, akik elesettek, szegények. A kamatok évi összege az ezer pengő forint után évi 60 pengőt tett ki.

1851-ben halt meg Pesten. Munkásságáról így ír Az ember kiformáltatása című munkájában:” Az igazságot nyílt szemmel nyomozni és bátran védeni; a hamist czáfolni, a kétest eligazítani, a bizonyost kitüntetni, közérthetőleg szólani; nemzeti literaturánk egy hiányát pótolni: ez volt a czélom.”

A nagykovácsi szolgálat alatti időkben írt munkák közül emeljük ki néhány rövidített címét és a megjelenés évét: A keresztényi hazafiságról, 1796., Az alamizsnálkodásról, 1796., A keresztények czéljáról 1800., Minden ő benne bizóknak oltalmazója, hazánk első királya: Szent István 1800., Ájtatos imádságok a keresztény katholikusoknak lelki hasznokra, 1806., Az emberi méltóságról,1806., Áhitatos imádságok és énekek, 1896., Anthropológia 1807., Liliom-kert 1807., Lelki fegyverház, 1808.

Nagykovácsi több mint két évtizede működő szociális közalapítványa Fejér György nevét viseli. Az 1991-ben bejegyzett alapítvány, a névadó szellemiségének megfelelően, a válságba jutott emberek és családok segítésén dolgozik.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Telt ház várta tegnap Dr. Mihályi Balázs Nagykovácsi Budapest ostroma és a kitörés során című előadását az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár kistermében. Az előadó térképész, informatikus és történész, így a vetített képes, térképekkel gazdagon illusztrált előadás valódi élményt nyújtott. Greszl Ferenc feljegyzései és a Szomorú napok (szerk. Pájer Árpád) kötet által alaposan dokumentált időszak történéseihez is tudott új adatokat, információkat adni. Az előadásban bemutatásra került, a héten megjelent, az előadó által szerkesztett Várnegyed ostroma című tanulmánykötet is.

Az előadás összefoglalóját írásban is készülünk közreadni.

Az orosz katona bejegyzése

Előzetesen azonban álljon itt két dokumentum, amelyek az előadásra készülve került elő. Réthy Mária szíves ajánlásaként került be a dokumentumtárba, egyelőre a privát történelemkönyv első két oldala.

Scholcz Ernő a Tisza-család egyik jószágigazgatója volt, amikor a frontok mozgása miatt a Kastély melléképületét el kellett hagyni, az ostromot átvészelni a Keleti Károly utcába tértek, hátrahagyva a nagykovácsi lakást. Később a Kossuth utca 28. szám alá, majd Pilisre, végül hagyatékként újra Budapestre költözött a család minden ingósága. Köztük az Új Idők Lexikona is. A család az ostrom, a háború után évtizedekkel később vette észre, hogy a lexikon egyik kötetének üres oldalán egy bejegyzés van. “Itt voltak az orosz katonák” . Scholczék családi levéltárába, privát történelem könyvébe, természetesen bekerült ez az emlék, mostantól másolata szélesebb körben hozzáférhető.

Hogy a bejegyzés csak véletlenül került a Potter-Pozdor címszavak oldala után, mert itt volt üres oldal, vagy az egykori emlékhagyó szisztematikusan helyezte betűrendbe a “ruszkij szoldat” cirill írásának megfelelően a P betűhöz, talán már sosem derül ki.

“Itt voltak a szovjet katonák, “egész Európa meghódítói” Hitler szerint. 25.12.44.

De ők nem meghódítói, ők minden nép felszabadítói, akik még a fasizmus elnyomása alatt voltak.

De! Magyarok, emlékezzetek, hogy az orosz emberek jóhiszeműek, de ha csalódnak olyan kegyetlenek, mint senki más, és ha ti nem akarjátok Budapestet szépszerével odaadni, elvesszük erővel. 25. 12.44

Egy orosz katona”

A családfő a Budapesti ostromnapokról naplót is vezetett. Ezt is közreadjuk a Krónika bejegyzésében.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Ismeretlen katona sírja.
1945-nyarán-a-budai-hegyekben-Fotó-Botos-Lajos-Ungváry-archívumából

Részletek a Szomorú napokból

1945. február 13. „… Már nem lőnek. A háború zaja sem zavarja a szentmisét, Buda felől is minden csendes. Ma még a Sztálin-orgonák is elnémultak, pedig majd mindennap bömböltek a mise alatt. (…) Egész délután repülőgépek zúgtak felettünk. Az agyagbánya mögül lőtték őket. A Nagyszénás, a Nagykopasz és a Kutyahegy fölött vörös ballonokat lehetett látni, mintha az égből jöttek volna. A repülők biztosan német gépek voltak, különben nem lőttek volna rájuk. (…)

1945. február 14. A Hamvazószerda, ha lehet még veszettebb volt. A falu történetében egykor majd „véres szerda”-ként emlegetik. Vérfürdő, borzalom és irtózat árasztotta el a községet. A háború ismét kimutatta a valódi, ördögi és iszonyatos arcát. (…) A németek feladták a Várat és kitörtek. Éjjel, meglehet még az egész Nagyszénás német kézen volt. Nekik dobták le az ejtőernyős élelmiszertartályokat. Az oroszok rengeteg foglyot ejtettek, de az erdőben még mindig sok a német. Néhányan akadály nélkül lejutottak a faluba. Biztosan azt hitték, hogy Kovácsi a németeké.

(…) Most végre átmehettem a templomba. Amikor kiléptem a plébániáról, elállt a lélegzetem, és hideg borzongás futott végig a hátamon. Az egész utcát holttestek borították. Mindenfelé német és magyar katonák feküdtek, holtan. (…)

1945. február 16. Ma elvégeztük a nagy temetkezést. (…) Keresztet nem állíthattunk, megtiltották. Ma százhúsz halottat temettünk el. A hegyen és az erdőben biztos vannak még többen is. Eltart még pár napig, amíg mindenkit megtalálunk és eltemetünk. Az oroszoknak is sok halottjuk van. (…)

Szomorú napok=Traurige Tage: Greszl Ferenc plébános, 1903-1987 születése 100. évfordulójának emlékére: Zur Erinnerung am hundertjährigen Geburstjubiläum von Franz Greszl. Budapest, Pájer Árpád (szerk.), 2003.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Josef Kaltwasser festménye Nagykovácsiról, 1960-ban Wallersdorfban készült

Ez a festmény, illetve a festményről készült fotók többször szerepeltek a Pékdomb (facebook) oldalán is. Nagykovácsit, a nagykovácsi főteret ábrázolja ez természetes. A templom, a plébánia, a templomkerti fák, a régi képekről ismert gémeskút, a libák csapata, a templom környékének domborzati viszonyai mind támpontot jelenthetnek a beazonosításhoz, igen ez Nagykovácsi.  De ki lehet a festmény alkotója, hol és mikor készülhetett?

A helyismereti dokumentumtárba most elhelyezett kis nyitható képeslap belső felirata felfedi az alkotó személyét. Josef Kaltwasser festette a képet 1960-ban, Wallersdorfban szülőfalujáról, Nagykovácsiról.  A kép alkotója 1946-ban sok sorstársával együtt a kitelepítés áldozata lett. A festmény készítésének éve feltételezi, hogy az alkotó emlékeire hagyatkozott, emlékképei,  régi fotók alapján festette a képet. A hatvanas évek elején még nem utazhattak haza az Óhazába a kitelepítettek. Mandl Péter (egykor nagykovácsi, később kitelepített lakos) visszaemlékezése szerint húsz évig nem kapott a hazautazáshoz szükséges vízumot. Így bizonyos, hogy az emlékezet és a honvágy segítette, vezette az alkotót.

 A képeslap a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében készült el 2012-ben Vladár Csaba festőművész segítségével.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Görgei Artúr, Barabás Miklós litográfiája (wikipédia)

Kétszáz éve, 1818. január 30-án született Görgei (Görgey) Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848-49-es szabadságharc fővezére, a magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja.

Görgei felajánlotta szolgálatait az első felelős magyar kormánynak. Nevének írásmódjában a nemesi származásra utaló y-t i-re változtatta, és aztán élete végéig így használta. 1848 júniusában századosi rangban belépett a szerveződő honvédseregbe, részt vett az önkéntes mozgó nemzetőrség megszervezésében, döntő szerepe volt abban, hogy Jellacic tartalék hadosztálya Ozoránál letette a fegyvert.

A tavaszi hadjáratban a honvédsereg Görgei haditerve alapján, részenként verte szét az ellenséget, áprilisban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az Észak-Dunántúlt. Görgei seregeivel Bécs helyett Budát vette ostrom alá, és május 21-én sikerült is visszafoglalnia.

Ezen a ponton kapcsolódik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc és Görgei története Nagykovácsiéval. Weber Ferenc plébános 1847-től már az egyházi krónikát (Historia Domust) is magyarul vezette. Ő jegyzi fel, 1848. őszén a falu 83 önkéntes nemzetőrt (gyalogos honvédet) küldött Kossuth seregébe.

Az egyház krónikása azt is megörökítette, hogy „ 1849. május 4-én kezdték ostromolni Buda várát. A fő hadiszállás itt Kovácsiban vala, a fő tábornok s vezér Görgey Arthur volt. Ekkor lövetett itt az uradalmi szérűskertben agyon Tek. Miskei Imre, több megyének táblabírája, Pest megyében hajdan tevékeny főbíró a Pilis járásban, most Császári királyi biztos, mint ilyen újoncozott Ausztria részére. A várat 16 napi ostrom után rohanással vették be.”

B. Szatmári Lajos Nagykovácsi rövid története című munkájában a vezérkari főhadiszállás elhelyezését a (Wattaiak) Telekiek által megépített, ma is álló klasszicista kastélyba, mai nevén: Tisza-kastélyba valószínűsíti.

A szabadságharc bukását azonban nem lehetett megakadályozni, a déli fősereg Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, egy csatára való lőszere sem maradt. A kilátástalan helyzetben 1849. augusztus 11-én Kossuth lemondott kormányzói tisztségéről, és Görgeit (akit később a szabadságharc árulójának kiáltott ki) diktátori teljhatalommal ruházta fel. Görgei más lehetőséget nem látva – tisztikarának döntése alapján – két nappal később Világosnál, a szőllősi mezőn letette a fegyvert az oroszok előtt. Amikor ellovagolt katonái előtt, akik utoljára megéljenezték, vasidegei felmondták a szolgálatot, sírva borult lova nyakára. A cár személyes közbenjárására elkerülte a halálbüntetést, de száműzetésre ítélték. 1867-ben, a kiegyezés után térhetett csak haza, különböző munkákat vállalt, majd altábornagyi nyugdíjából élt visszavonultan Visegrádon.

Források:

MTI

Szatmári Lajos: Nagykovácsi rövid története, Nagykovácsi, 1991.

Szabolcsi József: Adalékok Nagykovácsi történetéhez. Budapest, 1960.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A Kálvária-kápolnát Csereney plébános építette Szűz Mária 7 fájdalma tiszteletére. Csereney (Cserényi, egyes források így említik a nevét) József a tudós Fejér Györgyöt követte hivatalában, 39 évig szolgálta a község híveit 1808 és 1847 között. Nagykovácsi templomán is jelentős átalakításokat végeztetett. Ő jelölte ki az új temetőt, a régi, betelt, templom körüli temető helyett 1830-ban, a mai temető helyén. 1831-ben, a kolerajárvány idején fogadalmat tett a község arra, hogy kálváriát épít. 1832-ben kezdik a stációk építését.

A Kálvária-hegy stációi kis kőkápolnák voltak, a bádogra festett képek ábrázolták a Keresztút egyes jeleneteit, ezek az oszlopkápolnák fülkéiben helyezkedtek el. Az első stációt Csereney plébános úr emeltette, a többit a község parasztnemzetségei. A stációk a Temető úttól indultak fel a Zsíros-hegy irányába fel a Kápolna felé. A Keresztutat 1833-ban, június 6-án, Szentháromság vasárnapján szenteltették fel.

Érdekesség, hogy 1817-ben, a kánoni vizitáció idején, az elkészült jelentés alapján, a Kálvária-hegyen már sírkápolna állt. Ez a kisebb kápolna, a Sírkápolna, a keresztek alatt a Keresztút XIV. stációja (Jézust eltemetik) stációja lett. A régi Sírkápolnát tehát befoglalták a keresztút stációi közé, mint ahogyan az új kápolna is egy stáció szerepét töltötte be. A kápolnát Weber plébános 1850-ben renováltatta. (A különféle források egységesen nem pontosítják, hogy a régi Sírkápolnáról van szó, vagy az 1933-ban felszentelt nagy kápolnáról, amely a XIII. stáció (Jézust leveszik a keresztről, az anyja ölébe helyezik) volt. (A Greszl Ferenc-féle forrás szerinti számozás alapján, a Greszl Ferenc munkájából és szóbeli visszaemlékezésekből dolgozó Réthy Mária a XII. XIII. stációt felcserélve nevesíti.)

A Sírkápolna helyét Greszl Ferenc egyik említésében a három kőkereszt alá és a XIV. stáció alá teszi (80. p.), másik helyen a XIV. stációval azonosítja (82. p.)

A XII. stáció (Jézus meghal a kereszten) szerepét a három kőkereszt alkotta., ezeket 1834-re fejezték be. (Az egyik felújított, de a helyén eredetileg megmaradt kőkeresztben bevésve láthatjuk is az évszámot.)

„A Kálvária-kápolnánál minden év Húsvét hétfőjén ünnepi nagymisét tartottak és innen indul el a búcsújáró menet az Úrnapja előtti hétfőn, valamint a keresztúti körmenet a Virágvasárnap előtti szombaton is. Húsvét vasárnap hajnalán, még napkelte előtt, ide vonultak fel a község asszonyai, hogy az Evangélium jámbor asszonyainak példáját kövessék. A szeptember végi Aratási Hálaadás körmenete is itt ért végett.” – írja Greszl Ferenc plébános visszaemlékezésében.

A II. világháborúban, 1944. december 25-én, az oroszok bejövetelekor a kápolna már belövéseket kapott, a nyugati fala rongálódott. 1945. február 12-én, a Kitöréskor, amikor Nagykovácsi két tűz közé került, telitalálatot kapott. (A forrásokból nem követhető egyértelműen, hogy melyik kápolna kapott belövéseket, illetve teletalálatot.

A Piétát, (a Fájdalmak Anyjának fából metszett szobrát) Trendl László mentette meg, aki lecipelte a Plébániatemplomba, és a szobor a Nepomuki-oltáron kapott helyett.

A háború után valameddig még állt mindhárom kereszt, a kápolna oromfala és a stációk. Állott még a kis Sírkápolna is, mely kör alakú, a stációknál kissé nagyobb építmény volt, kúpos tetővel, fülkéjében képpel.

A baloldali kereszt, az oromfal, a stációk és a sírkápolna pusztulása, pusztítása az 50-es 60-as években történt.

A hetvenes években kialakított zártkerti parcellázás érintette a Kálvária területét, a stációk egy része és maga a Kálvária-kápolna és a keresztek is magánterületen, egy zártkertben álltak. A kápolna elkerülte a végső pusztulást, bár az állaga évről-évre romlott, egyrészt a rongálások, másrészt az időjárás viszontagságai miatt. Ma, amikor a Kápolna és a három kereszt újra épségben áll, nehéz belegondolni abba, hogy akár hétvégi faház is épülhetett volna a helyén. 2001-ben az érintett ingatlant az Önkormányzat nehezen és egy belterületi ingatlanért cserébe visszaszerezte, így elkezdődhetett a felújítás, a rekonstrukció tervezése.

A felújítás tervei hosszas egyeztetés után készültek el. 2009 lett a megvalósítás éve. 2009. augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján, a Nagykovácsiból kitelepített és a búcsúra hazalátogató egykori és a jelenlegi nagykovácsiak együtt ünnepeltek, az akkor már újra álló, de még tető nélküli kápolna falai között, a már teljesen megújult, kipótolt 3 kereszt tövében.

A két megfeketedett kereszt és a hiányzó kereszt pótlása is nagy küzdelemmel, áldozatokkal jöhetett létre. A hiányzó keresztet a Süttői Travertin Kft szállította. Paulin Pál építész tervezte a kereszt alapkövét, amelyet Méhes György készített el. A meglévő keresztek vas összefogóit Paulin vezetésével Tarnóczi Ferenc készítette és építette be. 1934-ben jobbára minden technikai segítség nélkül emelték fel a hatalmas kereszteket két kezükkel és igavonó állatok segítségével. 2009-ben a jóval nagyobb technikai háttér ellenére is nagy teljesítmény volt a kereszt felállítása. Az alapkövet Jäger István, Mátyus Attila, Mátyus Csaba és Brukátsch István törökbálinti kőfaragómester állította fel. A kereszt magassága 3,75 méter, szélessége 1,6 méter, súlya 1,6 tonna.

A kápolna épülete Földes László és Golda János Ybl-díjas építészek és munkatársaik tervei alapján készült el. Érdekessége a kápolna falába beépített magyar találmány, a fényáteresztő betonból készült kereszt.

A hiányzó, harmadik kereszt pótlására a Német Nemzetiségi Önkormányzat vállalkozott a nagyközségi Önkormányzat támogatásával. A Kálvária kápolna felújításának költségeit a helyi katolikus közösség és az Önkormányzat állta. Az összegyűjtött adományok, a pályázati pénzek csak az önkormányzat jelentős támogatásával fedezték a költségeket, amelyeket a sok-sok anyagban, eszközben, kétkezi munkával nyújtott segítség egészített ki.

A munka igazi közösségi akció volt, a segítőket, adományozókat az egykori újságcikk részletesen közli.

Források:

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyve. Pájer Árpád, 2005.

Szatmári Lajos: Nagykovácsi rövid története. Nagykovácsi, 1991.

http://nagykovacsiplebania.hu/kalvaria

Biró István filmje a Kálvária és a keresztek felújításáról: https://www.youtube.com/watch?v=A6kEAhnH8g8

http://hg.hu/cikkek/varos/7352-ujjaepul-a-nagykovacsi-kalvaria-kapolna

http://www.hellonagykovacsi.hu/hu/cikkek/latnivalok/43

Bencsik Mónika: Egy kápolna újjászületése, Önkormányzati Böngésző 2009. szeptember

Klein Ferenc: „Kereszt útunk” Önkormányzati Böngésző 2009. szeptember

http://mapire.eu/hu/map/hungary1941

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

A kitelepítési emlékmű a Kolozsvár téren

Az Országgyűlés 2013-ban nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német nemzetiségűeket szállító első vonatszerelvény. Az Országgyűlés határozatában hangsúlyozta, hogy tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el.

A győztes nagyhatalmak a második világháborút lezáró potsdami konferencia végén abban állapodtak meg, hogy a Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon maradt német lakosságot vagy annak egy részét “szervezett és humánus módon” át kell telepíteni Németországba, arányosan osztva el őket valamennyi megszállási övezet között.

A magyar kormány májusi szóbeli jegyzékében 200-250 ezer németnek a szovjet megszállási övezetbe történő kitelepítéséhez kérte a Szovjetunió jóváhagyását. A SZEB-et vezető szovjet Vorosilov marsall augusztusban 400-450 ezer német kitelepítésének előkészítésére szólította fel a kormányt, amely november elejére 303 ezer nevet tartalmazó, részletes kimutatást készített. A SZEB 1945. november 30-án értesítette a magyar kormányt a németországi Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a magyarországi németek kitelepítésére vonatkozó előírásairól, amelyek félmillió ember kitelepítését tették lehetővé.

A kitelepítésről végül a kisgazdapárti Tildy Zoltán vezette kormány 1945. december 22-én határozott, a rendelet december 29-én jelent meg. Ez a hazai német kisebbség kollektív felelősségének elvén alapult, és kitelepítési oknak tekintette, ha valaki az 1941-es népszámlálás idején német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát. Kitelepítésre kötelezték azokat is, akik tagjai voltak a Magyarországon 1938 novemberében szerveződő német kisebbségi szervezetnek, a Volksbundnak, illetve “bármi módon támogatták a hitlerista szervezeteket”. (A Volksbundba sokan csak kényszerből léptek be, a szervezettség nagyrészt formális volt.) A rendelet végrehajtási utasítása 1946. január 15-én jelent meg, eszerint a kitelepítés alól mentesítettek aránya nem haladhatta meg az adott helység német lakosságának 10 százalékát, a mentesítésről egy bizottság dönthetett kénye-kedve szerint. A kitelepítettek állampolgársága megszűnt, vagyonuk az államra szállt.

A kitelepítés 1946. január 19-én kezdődött, az első vonat Budaörsről indult. Az első hullám a Budapest környéki falvak német lakóit érintette. Nagykovácsi német lakosságára májusban került sor. Solymár állomásáról indultak Németország felé. Solymárra szekerekkel szállították ki a kitelepítésre ítélteket. Thomas Pitz káplán visszaemlékezése: „A búcsú órája1946. május 3. mindannyiunk számára egyike a volt a végzettel teljes napoknak: a Szülőföld elvesztésének napja, a nap, ami mindőnket új élethelyzetbe sodort. (…) Ingóságainkat felraktuk a rendelkezésünkre bocsátott lovaskocsikra. (…) Hosszú kocsioszlop kígyózott hegynek fel a Solymár irányába vezető hágon. (…) Szülőföldünk darabkái egyre-másra tűntek el a szemünk elől és szemünket többnyire könny áztatta: először a ház, aztán az utca, a nép életének kedves színtere, majd a bokrokkal benőtt magaslatok falu felett, (…) sorban elmaradtak. (…) Az út a Zsíros-hegy gerincétől már Solymár felé lejtett. Utoljára nézhettünk vissza falunkra és szülőföldünkre és túloldalt, Solymáron már bizonytalanság várt. (…)„ Thomas Pitz káplán visszaemlékezése Greszl Ferenc: Nagykovácsi honismereti olvasókönyve. 2005. Pájer Árpád, 2006. (46. oldal)

Második ütemben a Dunántúl, a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl következett. A többször is leálló kiszállítások 1948. június 15-én értek véget, addig mintegy 130-150 ezer embert az amerikai, 50 ezer embert a szovjet megszállási övezetbe vittek, a korábban elmenekültekkel együtt tehát 220-250 ezer lehetett a Németországba kerültek száma.

A németek kitelepítésének hivatalosan az 1949. október 11-én megjelent kormányrendelet vetett véget. A rendelet értelmében a Magyarországon maradt, a kitelepítés alól mentesített német nemzetiségű lakosságnak biztosították azt a jogot, hogy szabadon válasszák meg lakóhelyüket, eltörölték a munkavállalásukra vonatkozó korlátozásokat is.

A pártállami időszakban a magyarországi német kisebbség jobbára csak sajátos kultúráját őrizhette, az anyanyelvi oktatás, művelődés intézményes feltételei hiányoztak.

Az 1993-ban megszületett nemzetiségi törvény tette lehetővé a német kisebbségi önkormányzatok megalakulását is. 2007 novemberében Szili Katalin, az Országgyűlés akkori elnöke a magyarországi németek elüldözésére emlékező, a Parlamentben rendezett nemzetközi konferencián bocsánatot kért a németek kitelepítéséért.

Magyarország több településén rendszeresen megemlékeznek a német nemzetiségű magyar állampolgárok kitelepítéséről, az elmúlt években számos helyen avattak emlékművet az elhurcoltak tiszteletére. Az egyik legismertebb, az Országos német elűzetési emlékmű a budaörsi Ó-temetőben, Magyarország legnagyobb egybefüggő német nemzetiségi sírkertjében található.

Nagykovácsiban a megemlékezésre minden év májusában kerül sor. A Kolozsvár téren két szobor áll, egymással szemben, egy egységet alkotva. A Kitelepítési engesztelő emlékmű Stremeny Géza alkotása. A derékba tört, leroskadt koronájú hársfa a hazájából kitelepített magyar – német lakosság sorstragédiájának szimbóluma. A fa gyökeréből biztatóan új hajtás indul. A szobor párdarabja a felvidéki magyarok lakosságcseréjének, kényszerű áttelepítésének állít emléket.

Források:

http://nemzetirendezvenyek.kormany.hu

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9metek_elhurcol%C3%A1s%C3%A1nak_eml%C3%A9knapja

https://joreggelt.blogstar.hu/2018/01/19/a-magyarorszagi-nemetek-elhurcolasanak-es-eluzetesenek-emleknapja/47394/?utm_source=blogstar.hu&utm_medium=webpush

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyve. 2005. Pájer Árpád, 2006. (46. oldal)

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Az egykori kiállítás poszter részlete

Hűvösvölgy- Nagykovácsi Indulnak a turisták A fotó: kiemelés az újságkivágásból

Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár helyismereti dokumentumtárából emelünk ki egy érdekes újságkivágást.  Az eredeti újságcikk forrását, sajnos a dokumentum nem szerepelteti. Az újságcikk írója Kertész István. A cikkhez nagyon hasonló tartalommal jelent megy egy másik írás a szerzőtől a Pest Megyei Online Hírhatár oldalán 2016. november 26-án.  Az online cikk itt olvasható.

Az újságkivágás a cikk felnagyított másolt kivitele egy kartonpapíron rögzítve, feltételezhetően egy kiállítás egykori tablójának részlete. Ahogyan az újságcikk forrását sajnos nem őrzi meg a dokumentum, a cikk gyűjtőjét igen. a régi autóbuszról szóló cikket Milerán Lajos gyűjtötte és adta közre a kiállításra.

Az egykori Kertész István  újságcikk szövege:

A nagykovácsi autóbusz

1934-ben naponta csak kétszer fordult

Nagykovácsit már régen felfedezték a turisták, bár nagyon sokáig, mondjuk, úgy az 1950-es évek elejéig, nehezebb volt oda és a környező hegyekbe eljutni, mint a messzebb lévő Pilisbe.

            Ez nem volt véletlen, hiszen vasút arrafelé nem vezetett, a hűvösvölgyi villamos meghosszabbítása is csak terv maradt. (A nagykovácsi szénkészlet kitermeléséhez egy iparvágányt gazdaságilag indokoltnak tartottak, és erre „szervezték volna rá” a villamosjáratot.) ezért a kies fekvésű község, amelyet szorgalmas népek laktak, és az azt körülölelő csodálatos hegyvidék csak hosszas és fáradságos gyaloglás után volt elérhető.

            Meg is szenvedtek a húszas-harmincas évek turistái ezt a közlekedési nehézséget. A leggyakrabban a Hűvösvölgyből gyalog vágtak neki az útnak. Mire a legszebb részekre: a Zsíros-hegyre vagy a Nagyszénásra értek, igen elfáradtak. Mikor a szervezett turisták össze tudtak annyi pénzt gyűjteni, hogy menedékházat építsenek, már könnyebbé vált a helyzet. Szombat este felgyalogoltak (még nem volt szabad szombat), és aztán ott aludtak valamelyik házukban. Válogathattak, a község határában három-négy turistaház épült, alig néhány év alatt. A vasárnapot teljes egészében túrázással tölthették és így még messzebbre eljutottak, mint annak előtte.

            Azért egy szép túra így is másfél napossá vált, ami előszervezést is igényelt. Bár szekereket korábban is lehetett bérelni, az igencsak körülményes és egyben költséges mulatság volt. Végre a Budapesti Autóbusz-közlekedési Részvénytársaság (BART) megindította a Hűvösvölgy – Nagykovácsi járatát. (A BART magánvállalkozásként jött létre 1927 decemberében.) A nagykovácsi országút állapota azonban olyan rossz volt, hogy előbb némileg fel kellett javítani.

            1934-ben naponta még csak kétszer fordult a busz, és 80 fillér volt a menetdíj, ami egy 24 filléres villamos-átszállójegyhez képest kissé borsos árnak számított. Később hétköznap négy, vasárnap hat járat közlekedett, és ekkor már ez a vidék is jóval könnyebben felkereshetővé vált a turistáknak is. Ezt követően a háborús benzinkorlátozások éppen a vasárnapi közlekedés szüneteltetését eredményezték. De kinek volt kedve turistáskoskodni? Pedig 1940-ben már csak 60 fillért kértek a teljes útért.

            A BART elkezdte számozni a járatait, a kétszázas számtartományt kapta meg, és a nagykovácsi busz ekkor lett a 203-as jelzésű.

            A második világháború után a BART-ot államosították, és a MÁVAUT kapta meg üzemeltetésre – egyebek között – ezt az útvonalat is. Aztán a korábban itt-ott felbukkanó N betű lett a hivatalos vonaljelzés, amikor a Fővárosi Autóbusz üzem 1952-ben átvette a járatot. Ekkor még volt olyan, hogy az elfogadható reggeli menetsűrűség után délutánig alig indult busz, sőt kocsihiány miatt a MÁVAUT átmenetileg továbbra is besegített.

            Azután megkapta a ma is használatos 63-as jelzést a nagykovácsi busz, és lényegében ma is ott közlekedik, ahol őse.

 

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Kertváros a falu szélén

2012. január 24.

A Nagykovácsihoz tartozó Adyliget kertvárost 1950. január 1-jén Nagy-Budapesthez csatolták. Így lett a község legkeletibb csücske a második kerület legnyugatibb nyúlványa.

  A falu 1828-ban házasság révén került a Teleki és a Tisza család közös tulajdonába. Az egyemeletes klasszicista kastélyt a Telekiek építették, mely idővel a Tisza családra szállt. Nagykovácsi lakossága 1848 őszén 83 önkéntes nemzetőrt küldött Kossuth seregébe, 1849 májusában (Buda ostromakor) Görgey Artúr tábornok is eltöltött néhány napot a kastélyban. Gróf Tisza Lajos később bővítette és modernizálta az épületet, ekkor került a homlokzatra a család nemesi címere.

Viszonyuk azonban nem volt felhőtlen az egykori jobbágyokkal. 168 perirat bizonyítja, hogy a Tisza Lajosné, gróf Teleki Juliannával nyolc évig folytatott határrendezési perek eredményeként 1864-re 2389 katasztrális hold terület jutott a falusiak birtokába. Öt esztendő múlva Nagykovácsiban már több mint kétszáz ház emelkedett, a község lakossága pedig 1386 főre nőtt.  Ez a szám a századfordulóra majdnem megduplázódott.

Az itteni, „gyümölcsöző” telkek a városlakók figyelmét is felkeltették. Például Trautsch Ignác, a Magyar Királyi Opera tagja Thalhammer Márton szőlőjét, Kernstock József nyugalmazott rajztanító és Kernstock Magdolna magánzónő Weber Lipót földjét vette meg, míg Pribaum Mihályné Schuhmayer Anna, iskolaigazgató özvegye Hesz Mihályné Leyrer Éva földműves nejével kötött adásvételi szerződést. Zamecsnik György evangélikus vallású italbolti csapos a felvidékről települt Nagykovácsiba. A református egyház első születési anyakönyvi bejegyzése Mariska leányához tartozik, aki 1897. január 14-én született. De itt látta meg a napvilágot gróf Tisza István Jolán nevű lánya is 1916. szeptember 4-én.

A Tisza család a néhai miniszterelnök halála után tíz évvel a korábbi kertvárosok (a korabeli fogalmak szerint erdővárosok) mintájára felparcellázta a nagykovácsi határában fekvő tölgyesét. Az 1931-ben, Pesthidegkúton kiadott prospektus szerint „A telep nevét gróf Tisza Istvántól nyerte, mert az erdőség Tisza birtok volt és nagy hazánkfia volt az, aki először méltányolta a hely szépségeit. A Magyar Semmering nevet a Tisza István Kertváros egy rajongó lakója adta a telepnek, mikor első ízben pillantotta meg a festői erdőséget. Három évvel ezelőtt még erdőség volt a mai utcák helyén és ahol ma virágos kertek állanak, ott ezelőtt őzek és szarvasok tanyája volt. Ma a Tisza István Kertváros kulturhely, előkelő családok nyaraló- és lakóházaival, beláthatatlan fejlődési lehetőségekkel.”

A tudatosan tervezett település felosztása alkalmazkodott a természet közelségére vágyó polgárok igényeihez, akik város melletti villák építésével akartak kiszabadulni Budapestről. Az összesen 322 telek értékesítésével Terray Dezső hidegkúti és Keresztes Béla Damjanich utcai ügyvéd foglalkozott, ő a komoly szándékú vásárlókat a hathatósabb meggyőzés érdekében saját kocsiján vitte a helyszínre.

Az első tulajdonosok közt volt Kiss Jenőné, a Royal-Apollo főpénztárosa, Dr. Manzán Kálmán és felesége három-három telekkel, Szekrényi Lajos orvos, Gábriel Kálmánné gyógyszerészné, Dr. Kiss István O.F.B. bíró, Kápászy Margit magánzó, Haas Vilmos gyáros és Dr. Hetényi Imre rendőrkapitány-helyettes, aki nejével hét parcellát vett.

A Tisza István kertváros (elnevezését 1935. október 12-én engedélyezte a hatóság) szabályozási terve azonban kikötötte, hogy mindenki csak oly módon építkezhet a saját telkén, amely nem változtatja meg a telep kertvárosi jellegét, vagyis a lehető legkisebb mennyiségben határozták meg a kivágható fák számát. A folyamatosan gyarapodó tulajdonosi, illetve lakóközösség egyesületet alapított a telep legfontosabb munkáinak (víztorony létesítése, az áramellátás biztosítása) megoldására.

Nagykovácsi elöljárósága a kertvárost 1939-ben üdülőhellyé nyilvánította, nevét pedig Tiszaistvánliget-re változtatta. Lakói viszonylag csendesen élték meg a világháborút, de amikor a szovjet csapatok körülzárták a fővárost, az egyik villában döbbenetes eset történt: 1944. december 26-án Dr. Eischler Ernő evangélikus kórházi főorvos morfinnal megmérgezte 14 éves fiát, majd végzett magával is.

Az új hatalom 1949. október 8-án eltörölte Tiszaistvánliget nevét. A helybeliek úgy tudják, azért Ady Endrét szemelték ki névadónak, mert a polgári radikális költő közmondásosan is Tisza gróf ellenlábasa volt, így a választás kézenfekvőnek tűnt. Három hónap múlva Nagykovácsi kertvárosát Budapest második kerületéhez csatolták.

De nem csak a név, a lakosság is kicserélődött. Az évek során Adyliget egyre terebélyesedett, újabb utcasorok épültek. A kezdetben minden oldalról erdőség határolta vadregényes erdőváros mára teljesen összeolvadt a környező településekkel. Határa a Rézsű utca –Nagykovácsi út –Feketefej utca vonalon húzódik, ezen kívül a főváros közigazgatási határával esik egybe. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint lakossága 856 fő, ingatlanállománya pedig 321 lakóház és 52 lakatlan nyaraló.

Adyliget településmagja azonban megőrizte az egykori miliőt, a területét borító egykori tölgyerdő fáiból sok megmaradt a kertekben és az utcák mentén, meghatározva a városrész sajátos hangulatát.http://www.budaipolgar.hu/helytortenet/Adyliget.html

Verrasztó Gábor

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

 

Az idén 18 éve van adventi vásár, adventi hétvége a templomkertben abban a formájában, vagyis majdnem abban a formájában ahogy idén is találkozhatunk vele. Az 1999-es első  kirakodóvásár persze jóval szerényebb díszletek között zajlott, jóval kevesebb szereplővel. Zátonyi Ildikó a 18-ik alkalommal szervezi a Plébániai vásárt, korábban a plébánia nagy tetőterének elkészültéig jobbára a templomkertben zajlott minden. Első években a templomkert jobb oldali részében, majd később a baloldali kert részlet adott otthont a fényt és találkozási alkalmat keresőknek. Első években így kezdődött minden, néhány kirakodó árus, többnyire nem profi kereskedők, sült gesztenye és forralt bor volt kapható, a bevétel pedig jótékony ügyet szolgált. Az első templomkerti, 99-es  adventi vasárnapoknak is voltak  természetesen előképei, koncertek, teázás, sőt adventi bazár is, pl. 1998-ban a Waldorf Alapítvány szervezésében.

Az “első” adventi vasárnapok fellépői voltak: az Astra bábegyüttes, betlehemes marionett előadást mutatott be, advent harmadik vasárnapján, majd a negyedik vasárnap karácsonyi dalok csendültek fel Gulyás Dénes és Hajnócz Júlia előadásában, zongorán kísért Hajnócz Zsuzsa.

Az akkori, Böngészőben megjelent híradás erre kérte az olvasókat: “Kövesse minden alkalommal a szegfűszeg, a fahéj és a méz illatát, mert sült gesztenye és forralt bor  mellett sok egyéb meglepetés is várja.”

Sokkal több árus, egységes elárusítóhelyek várják az adventi forgatag résztvevőit az új főtéren. A délutánokhoz a helyi művészek fellépése, a jótékonykodás azóta is hozzátartozik. A falu betlehemében lévő adventi koszorú gyertyájának ünnepélyes meggyújtása alkalmat ad az elcsendesedésre, közös éneklésre, imára. A sok apró fény, a tűz, az ünnepi készület, az együttlét öröme szép lehetőséget kínál a készülődésre, advent igazi  jelentésének megélésére.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

Szent Borbála a bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, ágyú- és harangöntők védőszentje. Kereszténységért a saját apja üldözte és ítélte halálra. Az alakját körüllengő szimbólumok közül a villámcsapás az egyik legfontosabb. Apját, miután Borbála lánya életét kioltja, egy villám ölte meg. Ezért lett a tűzzel, robbanásveszéllyel élő hivatások védőszentje. Ő segíthet a váratlanul, készületlenül érkező halál elkerülésében is.

December 4-én, Borbála napján így Nagykovácsi bányász múltjára emlékeztünk.  Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár szervezésében létrejött ünnepségen elsőként Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony köszöntötte a megjelenteket, majd Németh József nyugalmazott, gyémántdiplomás földmérőmérnök térképekkel illusztrált előadását hallgattuk meg, amelyet Probszt András nyugalmazott, nagykovácsi bányász gyakorlat közeli emlékeivel, tapasztalataival egészített ki.  András bácsi 1969. december 31-én, a bánya bezárása előtti napján még átgyalogolt Pilisszentivánra és teljesítette az utolsó szolgálatát.  Az esten összegyűlt emlékezők kérdéseket tettek fel a nyugalmazott bányászoknak, majd kötetlen beszélgetés kezdődött tea, sütemény mellett. A bányászélet anekdotái a nehéz körülmények között végzett, veszélyes munka nehézségeire való emlékezést is oldották. Az ünneplők név szerint megemlékeztek az 1954-es vízbetörés nagykovácsi áldozatairól, majd közösen elénekelték a bányász himnuszt. Az est a római katolikus templomban tartott Szent Borbála napi szentmisével záródott, ahol Kemenes Gábor atya mondott misét.

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »


 

 

Nagykovácsi, Pest m.: plébánia a v. veszprémi, majd székesfehérvári egyhm., 1993. V. 31-től az esztergom-bpi főegyhm. budai-északi esp. ker-ében. – 1715: alapították. Tp-át 1746: Szeplőtelen fogantatás tit-ra sztelték. Mai Nagyboldogasszony-tp-át 1813: építették. Org-ját (1/8 m/r) 1881: az →Országh gyár építette. Anyanyelve 1880: ném., m.; 1910: ném., m.; 1940: ném., m. – Filiája 2000: Adyliget. – Plébánosai: Forstinger Mihály OSB, Frantz Mihály OFMConv, 1724: Klikovits Lőrinc, 1727: Plattschläger Mihály, 1729: Stein Bernát Vid, 1735: Pelzl Simon, 1762: Jakab OFMCap, 1762: Schőnpflug Ferenc, 1766: Prlzl Simon József, 1770: Nisak Lipót, 1795: Fakó József, 1796: Fejér György, 1808: Cserenyei József, 1847: Weber Ferenc, 1879: Gózony Gyula, 1891: Angeli Márton, 1908: Felber Géza, 1936: Greszl Ferenc, 1946: Ipolyi Simon CM, 1950: Hir Antal CM, 1951: Pásthy Vilmos CM, 1956: Gyarmati István, 1962: Füzi Sándor, 1967: Simay Kálmán, 1968: Orbán György, 1996: Udvarnoky László, 1998: Kemenes Gábor. – Lakói 1840: 1176 r.k., 5 ref., össz. 1181; 1910: 2184 r.k., 5 g.k., 12 ev., 9 ref., 16 izr., össz. 2226; 1940: 2805 r.k., 4 g.k., 3 g.kel., 11 ev., 44 ref., 5 izr., 11 egyéb vall., össz. 2883; 1983: 1700 r.k., össz. 2665; 1997: 400 r.k., össz. 1700. **http://lexikon.katolikus.hu/N/Nagykov%C3%A1csi.html

Gerecze II:630. – SZJN 1977:206. – B. Szatmári Lajos: ~ rövid tört-e. Nagykovácsi, 1991. – MKA 2000:4

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »

“61. 1254. IV. Béla király Kouka-i Lőrinc fia Egyednek adományozza
a királyi kovácsok Koachi nevű lakatlan földjét, miután Hemo
püspök e föld lakatlan voltát igazolta, s nevezettet annak birtokába
iktatta.
Eredetije MTA Kézirattár Oklevelek 9. sz. DF 243655.
Fejér VI. 2. 379., Wenzel VII. 360., Krit. jegyzék 1018., Bártfai
Szabó 35.”

Cikk megosztása

Nincs hozzászólás »