Krónika kereső

Jó tanulók leszünk! 2018. Egykori és az idei tanévnyitó

Szerző:

Az idei évben is elindult szeptember 3-án, hétfőn a tanév Nagykovácsiban is. Esős, sötét reggel kezdődött az idei ünnepélyes tanévnyitó.  Az új diákok, a kis elsősök hagyományosan az óvodában gyülekeztek, hogy az óvónénik elkísérjék őket ünnepélyesen is az Iskola kapujához.

2018-ban 94 első osztályos tanuló tette meg ezeket a kezdeti lépéseket, elődeik nyomdokán és ült be az iskolapadba, ahol mostantól hosszú időt fognak hasznosan, eredményesen eltölteni, amíg be nem fejezik az általános iskolában a tanulmányaikat.… Tovább

Szent István király ünnepe 2018. augusztus 20.

Szerző:

Idén is korán reggel, kilenc órakor kezdődött a megemlékező ünnepség Nagykovácsiban az Öregiskolában. A hetek óta tartó hőség miatt nyitott ablakokkal, a lehetőségekhez képest hűvös helyen gyülekeztek az ünneplők, fellépők. 2018-ban is minden fellépő nagykovácsi volt. A köszöntő után közösen elénekeltük a Himnuszt, majd  Kuti Bori csodálatos énekhangja bűvölte el a hallgatóságot. … Tovább

Emlékezés a Felvidékről elűzött magyar lakosság emlékére állított Emlékműnél

Szerző:

Több éves hagyomány, hogy a búcsún a Kolozsvár téren, ahol a Kitelepítési Emlékmű is található, a vele szemben lévő, a Felvidékről elűzött magyar lakosság “betelepítésének” emléket állító  szobornál  koszorúzást tartunk. A búcsúra szép szokásként hazatérnek az elszármazottak. Így van ez Nagykovácsiban is sok éve. Minden évben eddig volt szerencsénk a Németországból hazaérkező, egykori nagykovácsiakat fogadni.… Tovább

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!

Archívum