Krónika kereső

A Települési Arculati Kézikönyv, a TAK- a közösségi tervezés

Szerző:

A TAK közösségi tervezése, A Völgyzugoly Műhely fotója, 2017. július 21.

 

A közösségi tervezési munka kiscsoportban, a Völgyzugoly Műhely fotója, 2017.

” Sikeresen zárult a TAK fórumsorozat Nagykovácsiban
Negyedik alkalommal került megrendezésre Nagykovácsiban TAK nyitott fórum csütörtökön. A fórumon bemutatásra került a korábbi fórumok eredményeit is felhasználó Településképi Arculati Kézikönyv munkaközi anyaga. A rövid ismertetés után a jelenlévőknek lehetőségük volt kinyilvánítani a véleményüket az anyagról és esetleges hiányérzetüket is megfogalmazni. Hogy miért volt ez másképp, mint egy hagyományos lakossági fórumon? Az a tapasztalatunk, hogy a kiscsoportos megbeszélések mindig hatékonyabbak, mint egy hagyományos fórum, hisz ott gyakran előfordul, hogy egy-egy ember magához ragadja a szót, elviszi a témát, vagy egyszerűen beleunnak az emberek, hogy valaki mindig ugyanazt mondja. Éppen ezért Nagykovácsiban a résztvevők 3 fős csoportokat alkotva több témával dolgozhattak, s közösen fogalmazták meg kérdéseiket. A megszületett majd 40 kérdésre a település polgármestere, a főépítész és a TAK-ot készítő tervezők válaszoltak, s egy-egy kérdés megvitatása konstruktív párbeszéd keretében történt.” -írta a Völgyzugoly Műhely facebook bejegyzésében a Közösségi tervezés albumban.

https://www.facebook.com/V%C3%B6lgyzugoly-M%C5%B1hely-942850205777927/?hc_ref=ARS89oNko3JxIt5j9cKSJjv3zNFzvdbZkI9IYdKL7FfyKApLca7e2g4NNCdpFrEeMj0&fref=nf&pnref=story 

A TAK elérése:http://nagykovacsi.hu/wp-content/uploads/2017/03/Nagykovacsi-TAK-0713.pdf

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!

Archívum