A szoborállítással kapcsolatos tárgyalás átmenetileg megfeneklett. A felkért művész és a testület vélekedései nem tudtak közelebb kerülni, így pár hónap csend következett. 1925 májusában azonban, ahogy a forrás követi a levéltári dokumentumokat, újra napirendre tűzték az emlékmű ügyét. Egy bizottságot küldtek Jankovich Gyula pomázi szobrászművésszel tárgyalni. A szobortervek bemutatásra kerültek. Az új tervek szerint a szobor kovácsi kőanyagból készült volna, a betűvésést helyi kőfaragó, a turulmadarat és a sirató női szobrot az iparművészeti főiskola faragója készítette volna. A létrehozandó mű ára már elfogadhatónak mutatkozott a döntnökök számára. A részletesebb vitában azonban napvilágra került a szomorú tény, a felajánlások nem érkeztek meg időre, a 94 q búza helyett csak 29 q érkezett.
1925. június 11-én egy újabb, rendkívüli közgyűlést hívtak össze. Ennek végén, hosszú alkudozások után megszületett a megrendelés. (Érdekes módon nem Jankovich Gyulával folytak az új tárgyalások.) Eszerint: ” …Nagykovácsi község képviselőtestülete az elesett hősi halottainak emlékművét Vass Viktor budapesti (X. Százados úti művésztelep) szobrászművésszel készítteti el az általa bemutatott terv szerint: haraszti mészkőből, részben csiszolva és fényezve, részben pedig finoman szemcsézett kivitelben, 465 cm magasságban, a kialkudott 35 milliós korona áron.” A betűk vésése az ő tanácsai alapján készültek el, de nem a művész munkájaként. A szállítás költségei sem voltak benne ebben az árban. Az elkészítés végső határidejeként 1925. szeptember 1-jét jelölték meg.
Az avatási ünnepségre 1925. szeptember 8-án került sor, tehát a határidőt tartani tudták. A második terv készítője, Jankovich Gyula 1925. októberében még megpróbálta a tiszteletdíját kérelmezni, de ezt a testület többsége elutasította. Az avatás egyes költségeit, (pl. közebédek) sem sikerült októberre rendezni, így a főjegyző által méltányolt kérelmet nem fogadták el.
Az 1925-ös állapotot, az ehhez időben legközelebb eső képként a Greszl-féle honismereti olvasókönyv 137. oldalán található (jobboldali) fotót tanulmányozhatjuk, ez a harmincas-negyvenes években készülhetett. A monográfia előző oldalán olvashatjuk a 70 áldozat nevét, akik az első világháborúban haltak meg Nagykovácsiból.
(Az 1961-es szomorú fotóhoz a leírás későbbi részeiben érünk el.)
Forrás:
B. Szatmári Lajos: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 7. szám
Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyv. 2005. 136-137. p.
