A közreadott felvétel Réthy Mária gyűjteményéből származik, onnan került be a Harangszóbeli cikkbe, amit Réthy Mária és B. Szatmáry Lajos jegyez 1992-ben. A tanulmány második részében a szerző megosztja azt a bizonytalanságot, amit a szobor avatásának éve körül tapasztaltak. A második világháború, majd a kitelepítés után alig maradt a faluban szóra fogható emlékező. A két interjúalany másként emlékezett az évszámra. 1969-ben Ujházy András tanító, majd 1989-ben Probszt Lipót bányász a nevezetes napot szeptember nyolcadikára tette, az évben azonban eltérés adódott. A Dr. Szabolcsi-monográfia is 1926-ot jelez, azonban a Historia Domus, az egyházi krónika; a levéltári dokumentumok, a képviselőtestületi ülések jegyzőkönyveivel és egy német nyelvű hetilap , a Sonntagsblatt Réthy Mária által fellelt és lefordított híradásának keltezése az 1925-ös avatást erősítette meg.
A források egybehangzóan ünnepélyes, nagyszabású, emelkedett ünnepségről számolnak be.
“Virág- és zászlódíszbe öltözött környezet fogadta ezen a napon a templom előtti térre igyekvő helyi lakosokat, s a pomázi járásból, Pest megye hivataliból és a fővárosból ideérkező vendégeket. Templomi mise előzte meg Vass Viktor szobrászművész impozáns és megható alkotásának felavatását. “…A misén orgonált Sziklai Adolf operaházi karnagy, énekelt Maleczki Blanka operaénekesnő, a Sasok turistatársaság énekkara és a Katolikus Kör énekkara Felber Géza vezetésével…A szentmise után a tömeg a templom előtti térre, az emlékműhöz vonult. A főispán üdvözlő szavai után Rakovszky Iván belügyminiszter, a kormány képviselője mondott beszédet.” Az avatást József Ágost főherceg végezte, ő helyezte el az első koszorút.
Az avatási ünnepségen Tornyai Ferenc torbágyi plébános, címzetes esperes mondott német nyelven beszédet, amelyben a királyhűséget is kinyilvánította. Felber Géza plébános a Historia Domusban feljegyzi, ” már a beszéd nyelve miatt is egyesek – néhány izgága, hazafiaskodó tisztségviselő – haragosan hallgattak, de mikor a királyt hallották emlegetni , azt gondolták, itt az alkalom, hogy beléje fojtsák a szót. De a jelen lévő főherceg miatt nem merték ezt megtenni. ” Az ünnepi esemény végül békésen zárult. A koszorúzások után a vendégek és a község vezetői számára közebéd következett. (Ennek és az avatás járulékos költségei -többek között- szegény hiába pályázó, pomázi szobrász tiszteletdíját is elvitték, mint láthattuk a 2. részben.)
A nagy erőfeszítéssel emelt, majd magasztosan felavatott emlékmű mindösszesen 25 évig állhatott a falu főterén békében, pontosabban háborítatlanul, mert békében még ennyit sem. 25 évig állhatott a hetven kovácsi férfiember neve kőbe vésve, akik az első világháborúban haltak meg. Köztük gróf Tisza Istváné is. Kiemelt helyen, a címer alatt szerepelt neve, ezzel a kiegészítéssel: “nemzetünk és községünk martyrja és a világháború ellenzője”
Forrás:
B. Szatmári Lajos – Réthy Mária: Világháborús Emlékoszlopunk története. Nagykovácsi Harangszó II. évfolyam 8. szám
