Tisztelet Kodálynak

2017. december 16-án az Öregiskolában a NAMI (Nagykovácsi Művészeti Iskola) növendékei, táncosai, tanárai, valamint a Kodály Kvartett (Falvay Attila, Bangó Ferenc, Fejérvári János, Éder György), Szalonna és bandája, a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai Pál István (Szalonna) vezetésével adtak koncertet Kodály Zoltán tiszteletére a Kodály-emlékévben.

Az Öregiskola „nagyterme” is kicsinek bizonyult a lelkes zeneszerető gyerekek, szüleik, tanáraik, meghívott művészek számára. A zene-tánc helyet kért magának ezen az estén. Jól esett a fellépő művészek dicséretét hallgatni, ezek a gyerekeket, zene-, táncpedagógusokat, a zenepártoló szülőket, közönséget  illette.

Sebő Ferenc leült a gyerekek közé és figyelte őket muzsikálás közben. Az élő zene mindig megteszi a hatását.

Sebő Ferenc életművéhez több szállóige kapcsolható, talán a leghíresebb a hagyományokhoz köthető: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” A nagykovácsi koncerten elmondott egyik mondata nekünk bizonyosan hasonlóan a szívünkbe íródott. ” „Nem az a fontos, hogy ki az Operaház igazgatója, hanem az a fontos, hogy Nagykovácsiban kik a zenetanárok.”

Ez a koncert valóban tisztelgés volt Kodály és a zene előtt. Felkészítő tanárok: Gáspár Kornélia, Kuti Tünde, Czene Zsuzsa, Kiss Zsolt,  Kriesch Katalin, Horváth Marcell, Wambach Krisztina, Dudinszky Nóra,

A Nagykovácsi Német Nemzetiségi Önkormányzat ünnepélyes képviselő-testületi ülése, adventi estje

2017. december 15-én került sor a Nagykovácsi Német Nemzetiségi Önkormányzat ünnepélyes képviselő-testületi ülésére, közmeghallgatására. Az ülésre ünnepi keretek között került sor.  Dr. Klein Ferenc ismertette az idei programokat, elvégzett feladatokat és szólt a jövő évi tervekről.  Az ülésen részt vett Kiszelné Mohos Katalin Nagykovácsi polgármestere, az alpolgármesterek és Papp István jegyző úr is. Az oldott hangulatú adventi est előtt szót kapott Szeltnerné Winhardt Ildikó az ÉMNOSZ, Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Északi Regionális Iroda részéről. Az elkövetkező választásokkal kapcsolatos tudnivalókra hívta fel a figyelmet. (Egyben a későbbi ünnepi műsor tánc produkcióinak is ő volt a felkészítő tanára.)

A német nemzetiségi közösség megerősítette a  nemzetiségi tájház alapítására való igényét, mintegy „levelet írt a Jézuskának”.

Az adventi est további részében az ünnepi verseké, daloké és táncé volt a fő szerep. A közösség bátor tagjai három hónapja tanulnak be sváb táncokat, amelyekkel az esten mutatkoztak be először. A fellépők igyekezetét a közösség és a meghívott vendégek is nagy tapssal jutalmazták. A produkció egy részével az Adventi vasárnapokon is felléptek, idén először mutatkozott be fáklyás német nemzetiségi tánc, saját (kovácsi) fellépőkkel a főtéren. A búcsúra tovább készülnek, így jövő augusztusban nemcsak meghívott fellépőink lesznek.

Adventi vasárnapok a templomkertben, idén már 18 éve

 

Az idén 18 éve van adventi vásár, adventi hétvége a templomkertben abban a formájában, vagyis majdnem abban a formájában ahogy idén is találkozhatunk vele. Az 1999-es első  kirakodóvásár persze jóval szerényebb díszletek között zajlott, jóval kevesebb szereplővel. Zátonyi Ildikó a 18-ik alkalommal szervezi a Plébániai vásárt, korábban a plébánia nagy tetőterének elkészültéig jobbára a templomkertben zajlott minden. Első években a templomkert jobb oldali részében, majd később a baloldali kert részlet adott otthont a fényt és találkozási alkalmat keresőknek. Első években így kezdődött minden, néhány kirakodó árus, többnyire nem profi kereskedők, sült gesztenye és forralt bor volt kapható, a bevétel pedig jótékony ügyet szolgált. Az első templomkerti, 99-es  adventi vasárnapoknak is voltak  természetesen előképei, koncertek, teázás, sőt adventi bazár is, pl. 1998-ban a Waldorf Alapítvány szervezésében.

Az „első” adventi vasárnapok fellépői voltak: az Astra bábegyüttes, betlehemes marionett előadást mutatott be, advent harmadik vasárnapján, majd a negyedik vasárnap karácsonyi dalok csendültek fel Gulyás Dénes és Hajnócz Júlia előadásában, zongorán kísért Hajnócz Zsuzsa.

Az akkori, Böngészőben megjelent híradás erre kérte az olvasókat: „Kövesse minden alkalommal a szegfűszeg, a fahéj és a méz illatát, mert sült gesztenye és forralt bor  mellett sok egyéb meglepetés is várja.”

Sokkal több árus, egységes elárusítóhelyek várják az adventi forgatag résztvevőit az új főtéren. A délutánokhoz a helyi művészek fellépése, a jótékonykodás azóta is hozzátartozik. A falu betlehemében lévő adventi koszorú gyertyájának ünnepélyes meggyújtása alkalmat ad az elcsendesedésre, közös éneklésre, imára. A sok apró fény, a tűz, az ünnepi készület, az együttlét öröme szép lehetőséget kínál a készülődésre, advent igazi  jelentésének megélésére.

Pilisszentiván helytörténeti ünnepe

A Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesület most ünnepli 10 éves évfordulóját. Az ünnepi eseményre két könyv is napvilágot látott. A december 10-i születésnapi ünnepségen Rudolf Keszler Pilisszentiváni családkönyvét (1725-1895) dr. Pencz Kornél mutatja be.

December 15-én 17 órakor a Generációk Házában Pénzes Gábor A Dunától a Slötyiig címmel írt visszaemlékezéseit tartalmazó kötetet ismerhetjük meg. A könyvet a Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesület adta ki.

Az évfordulóhoz, a tartalmas tíz esztendőhöz és a megjelent könyvekhez is szívből  gratulálunk.