Krónika kereső
Archívum

március 2018

Tóth László, Igazgató bácsi, Tanár úr halálára

Szerző:

Szomorú hír jutott el hozzánk, a család közleménye szerint:
„Szomorúan tudatom minden volt intézeti növendékkel, hogy Tóth László igazgató bácsi elhunyt 2018. március 04-én. Temetése 2018.03.23-án 11.oo-kor lesz, Nagykovácsiban.”

Tóth László, Igazgató bácsi, Tanár úr, Nagykovácsi nevelésügyének, pedagógia történetének jelentős alakja. Évtizedekig határozta meg a Hevesi Ákos Erdészeti Nevelőotthon karakterét, adott szép és tartalmas keretet, hátteret azon gyerekek generációinak, akik a családjuktól távol, itt Nagykovácsiban élték az iskolai időszak mindennapjait.

Tovább

A Rózsaesküvőkről

Szerző:

Rózsaesküvők gróf Karátsonyi Guido uradalmában – Solymár

Rózsaesküvők gróf Karátsonyi Guido uradalmában – Solymár

Gróf Karátsonyi Guido magyar-örmény nemesi családban született Szamosújváron 1817. augusztus 7-én. Giudo 1851-ben feleségül vette puchoi és csókai Marczibányi Máriát, így lett Solymár, Pilisszentiván és Pilisvörösvár ura. A családra jellemző volt, hogy nagyszerű anyagi áldozatokat hozott hazájáért, Guidóra jellemvonásai közé is tartozott a jóakarat, a segítőkészség, és az áldozathozatal: templomokat építtetett itthon és a Szentföldön, a budapesti Bazilika, a Műcsarnok építését is támogatta, miként a Magyar Tudományos Akadémia javára is óriási összeget adományozott.… Tovább

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!