Több éves hagyomány, hogy a búcsún a Kolozsvár téren, ahol a Kitelepítési Emlékmű is található, a vele szemben lévő, a Felvidékről elűzött magyar lakosság “betelepítésének” emléket állító szobornál koszorúzást tartunk. A búcsúra szép szokásként hazatérnek az elszármazottak. Így van ez Nagykovácsiban is sok éve. Minden évben eddig volt szerencsénk a Németországból hazaérkező, egykori nagykovácsiakat fogadni. A falu sajátos története szerint, az 1947-ben a Felvidékről elűzött, Nagykovácsiban megtelepülő lakosság egykori anyatelepülései is meghívást kapnak. Idén is Andódról érkezett delegáció, Czuczor Mária polgármester vezetésével.