Nagykovácsi helytörténet-írásának meghatározó alakja volt Szatmári Lajos tanár úr, aki több helytörténeti munka szerzője. Szomorú hírt kaptunk leánya, dr. Szatmári Sarolta haláláról. dr. Szatmári Sarolta édesapja helytörténeti munkájának állandó, értő segítője volt. Az 1996-os Nagykovácsi kitelepítési emlékesemények aktív résztvevője volt, munkájával segítette a megemlékezés méltó megrendezését.
A Kuny Domokos Múzeum közleménye:
Fájdalmas veszteség érte a tatai múzeumot: elhunyt dr. Szatmári Sarolta régész-muzeológus, a múzeum egykori igazgatója, akinek neve egy korszakot jelent Tata múzeumának múltjában, a város kultúrtörténetében.
Szatmári Sarolta pályakezdő régészként került Tatára 1964-ben. Nemcsak társa, felesége, de a tudományos és múzeumi munkában segítője is volt férjének, Bíró Endre múzeumigazgatónak. Bíró Endre nyugdíjba vonulása után, 1984-től ő irányította az intézményt, majd 1989-ben a Központi Múzeumi Igazgatóság vezetője lett. Pályáját a budapesti Mezőgazdasági Múzeum igazgatóhelyetteseként folytatta. Ezzel párhuzamosan városi képviselőként az általa rajongásig szeretett Tata kulturális életének felemelésén dolgozott. Neki köszönhetjük pl. a Barokk Fesztivál elindítását, amelynek keretében azokban az években sor kerülhetett az Esterházy-kincstár várbeli bemutatására.
Évtizedeken át, a tatai múzeum felépülésének, kibontakozásának időszakában folytatta tevékenységét régészként, kutatóként, muzeológusként. Az ő nevéhez fűződik a tatai vár feltárása, a műemléki helyreállítás után az állandó kiállítás létrehozása, ingatlanok, gyűjtemények megszerzése a múzeum számára, régészeti feltárások sora (Nagykert utcai középkori temető, Tatabánya Alsógalla avar temető, Oroszlány Borbála-telep, avar temető, stb.), Tata és a megye helytörténetének kutatása (ennek leglátványosabb eredménye a Tata története című két kötetes monográfia megszületése, melynek egy részét, a honfoglalástól a mohácsi vészig terjedő időszak történetét írta ő), eközben képzőművészeti kiállításokat rendezett, nemzetközi művészeti kapcsolatokat épített ki, előadásokat tartott, múzeumbarát kört szervezett, 1990-ben országos konferenciát rendezett Mátyás király és a vidéki Magyarország címmel. Szerteágazó tudományos és muzeológiai munkásságának számbavétele meghaladja az emlékezés kereteit.
1989-ben Pro Tata díjjal tüntették ki, majd 2008-ban vehette át az elkötelezett közgyűjteményi munkáért járó legmagasabb kitüntetést, a Széchényi Ferenc-díjat.
Munkássága a magyar kultúrát gazdagította, azon belül Tata városát, annak régészeti, történeti, művészeti, műemléki örökségét. Tudása, elkötelezettsége pótolhatatlan űrt hagy, varázslatos egyénisége emlékezetes marad számunkra.