Krónika kereső
Yearly Archives

2018

Bányásznap 2018.

Szerző:

Bányásznap Nagykovácsiban

 

 

Minden évben feladatunk, hogy tisztelettel adózzunk Nagykovácsi bányászmúltja előtt, fejet hajtsunk az egykori áldozatok előtt és meleg szeretettel köszöntsük azokat a kedves, egykori kovácsi bányászokat, akik elfogadják meghívásunkat és el tudnak jönni az ünnepségre. Minden évben megható, hogy együtt lehetnek az egykori bajtársaik társaságában.

Az idei 68.… Tovább

Jó tanulók leszünk! 2018. Egykori és az idei tanévnyitó

Szerző:

Az idei évben is elindult szeptember 3-án, hétfőn a tanév Nagykovácsiban is. Esős, sötét reggel kezdődött az idei ünnepélyes tanévnyitó.  Az új diákok, a kis elsősök hagyományosan az óvodában gyülekeztek, hogy az óvónénik elkísérjék őket ünnepélyesen is az Iskola kapujához.

2018-ban 94 első osztályos tanuló tette meg ezeket a kezdeti lépéseket, elődeik nyomdokán és ült be az iskolapadba, ahol mostantól hosszú időt fognak hasznosan, eredményesen eltölteni, amíg be nem fejezik az általános iskolában a tanulmányaikat.… Tovább

Szent István király ünnepe 2018. augusztus 20.

Szerző:

Idén is korán reggel, kilenc órakor kezdődött a megemlékező ünnepség Nagykovácsiban az Öregiskolában. A hetek óta tartó hőség miatt nyitott ablakokkal, a lehetőségekhez képest hűvös helyen gyülekeztek az ünneplők, fellépők. 2018-ban is minden fellépő nagykovácsi volt. A köszöntő után közösen elénekeltük a Himnuszt, majd  Kuti Bori csodálatos énekhangja bűvölte el a hallgatóságot. … Tovább

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!

Archívum