Krónika kereső
Yearly Archives

2019

Advent Nagykovácsiban

Szerző:

2019. advent első vasárnapján enyhe idővel kezdhettük az előkészületeket. Hagyományosan első vasárnap feldíszítették a gyerekek, a szülők és legfőképpen a darus emelőkocsik segítségével a Tisza István téren álló fenyőfát. A gyerekek délelőtt a Faluházban is kézműveskedtek, ahol finom falatok, meleg tea is várta az ügyeskedésben, a fadíszítés izgalmában kifáradtakat.

A főtéri Betlehem mellett álló adventi koszorú első gyertyáját is meggyújtották az ünneplők a  miséről kivonuló ministránsok  gyűrűjében.… Tovább

Szent Borbála ünnepe Nagykovácsiban 2019-ben

Szerző:

2019-ben első alkalommal ünnepeltünk a Borbála-napot az új, szeptemberben felavatott Bányász Emlékműnél. Az Emlékmű a Száva utca és Kolozsvár tér találkozásában található, a híd mellett, a hegy alatt, ahol nagyon sok bányász család lakott.

Az Emlékmű Fáskerti István munkája, süttői mészkőből készült. A Szent Borbálát ábrázoló bronz dombormű szintén Fáskerti István szobrászművész alkotása. … Tovább

Zsámboki Szabolcs Népviselet Pilisvörösváron

Szerző:

Mindig nagy öröm, ha a környékbeli települések valamelyikén helytörténeti munka jelenik meg. Régóta várunk izgalommal Zsámboki Szabolcs munkájának megjelenésére. Szabolcs évek óta gyűjt, feltár, adatokat rögzít, dokumentál, most végre a kötet is elkészült.

“Minden akkor kezdődött, amikor egy német nyelvű szentmise után Gromon Andrásné, Mici néni elhívott, hogy nézzem meg a Tájházat.… Tovább

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!

Archívum