Krónika kereső

A Nagy-Szénásról, azaz a Nagy Szénásról a két világháború között

Szerző:

Fotó: Daily Nagykovácsi holdfény

Fotó: Daily Nagykovácsi nincs kilátás

Egy régi turistakiadványt kapott az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár helyismereti dokumentumtára.

A füzet fedlapja és hátsó borítója is hiányzik, így némi keresés után derült ki, hogy Dr. Thirring Gusztáv – Barcza Imre – Dr. Vigyázó szerzők által szerkesztett, Budapest Duna-jobbparti környéke című könyve, a Turistaság és Alpinizmus Lap- Könyv- és Térképkiadó Rt. kiadásában megjelent, Budapesten kiadott munka van a kezünkben.  Az, hogy a konkrét mű melyik kiadás sajnos nem deríthető ki.  Az antikvár kínálatban egy 1934-es kiadásút találtunk, de feltételezhető, hogy korábbi a miénk, mert ebben még sem a Nagy-szénási (1926), sem a Zsíros-hegyi (1928) turistaház nem került említésre. A Putz-major (1923) azonban szerepel benne. Ez a “harmadik” turistaház, amelyet a Sasok cserkészcsapata alakított ki, átépítéssel a céljaikra, ők főként barlangászkodtak. 

Néhány Nagykovácsit érintő oldalát szkennelve közreadjuk. 

A Nagy-Szénásról a mai napig páratlan kilátás nyílik a tiszta napokon,  a kiemelt részletből megtudhatjuk, milyen volt a kilátás akkor, a két világháború között :

” Az innen kínálkozó kilátás a legszebbek közé tartozik a főváros környékén és a hegy szabad fekvésénél fogva egyúttal óriási területet ölel fel. DK Budapest háztengerét a Szt. István és Mátyás-templommal, ÉNY az esztergomi bazilikát látjuk, a Dunát Esztergomnál, Budapestnél és ezen alul. “

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!