1946. május 2-án a 7489a számú szerelvény elindult az elűzött nagykovácsi családokkal Németországba, a hivatalos adatok szerint 420 fővel. Május harmadikán a H0703 szerelvény 1029 fővel indult el Solymárról a vasútállomásról messze, ismeretlen földre.
„Nagykovácsiban is úgy indult meg az elűzés, hogy előtte komoly rátelepítés valósult meg. Az áldatlan állapotok elhúzódtak, a németek elkezdték a vagyonukat valutára váltani. Tavaszra feloszlatták az egyházközséget. Greszl Ferenc plébánost szinte elrabolták, amikor március 20-án letartóztatták és a biatorbágyi állomáson bevagonírozták. (…) A vagyonelkobzások és az összetelepítés miatt senki nem akarta magát mentesíteni, így Nagykovácsiban mindössze 10 német család maradt vissza. Három transzporttal május 2. és 4. között 2004 főt szállítottak ki Németországba.” Az idézet Ritter György: Hazáink című könyvéből származik, a szerző 2019. május harmadikán vendégünk volt. A könyvbemutatón megismerhettük a munka összeállításának szempontjait. A bevezető tanulmány levéltároshoz illő precizitással veszi végig, és tárja fel a szülőföldről való elűzetés joghelyeinek szomorú sorát. Hány és hányféle döntés előzte meg a vagonok és transzportok elindulását. A kitelepítés fogalom összetett jelentésrétegeit tárja fel a szerző, különbséget téve az internálás, a kényszer sorozás, a málenkij robotra hurcolás, a jogfosztás,illetve az elűzés között. Hat életút interjú elevenedik meg a kötet második részében: két Solymárról elűzött család, két a Felvidékről “áttelepített” család, két matyó “telepes” család története.
A könyvbemutató beszélgetés után alkalom nyílt a könyv megvásárlására, dedikáltatására is. A kötetből egy az Öregiskola könyvtárába is bekerült.
A Német Nemzetiségi Önkormányzat és közösség tagjai ezen a napon, május harmadikán, a legnagyobb nagykovácsi transzport szomorú útját követve átmentek Solymárra, a vasútállomásra emlékezni, mécsest gyújtani.
