Circumdederunt

2019 őszén telefonon érkezett a kérés a könyvtárba, egy kedves olvasó, nem is nagykovácsi lakos, mindenképpen szeretné kikölcsönözni Greszl Ferenc: Szomorú napok című könyvét. A könyv kézikönyv, nem kölcsönözhető, helyben olvasásra tudjuk csak kiadni, hangzott a szigorú válasz.  A telefonáló szelíden, de határozottan vezette elő, miért szeretnék kölcsönözni a könyvet. Egy pályamű elkészítéséhez szerették volna a könyvet megkapni. A pályázat az Árpád Gimnázium kiírása, a Tévhitek című alkotópályázat volt. A Koncz-család természetesen megkapta a felkészüléshez a könyvet, sőt a soron következő Pékdomb esten már ott köszönthettük a diákokat és a segítő csapatot, hiszen témájukat érintő téma, a Nagykovácsi temető volt az est programja.

A film elkészítéséhez az Öregiskola könyvtára fotókkal, régi cikk adatbázisbeli elérésével , a Pékdomb fotóinak ajánlásával tudott segíteni.

A közös munka során a fiatalok teljesen önállóan dolgoztak, mégis jó volt hallani a beszámolóikat, hol tart éppen a munka, mikor utaznak ki Németországba, hogyan készülnek az interjúzásra.

Nagy örömünkre sokak önzetlen segítségével a Szomorú napok kötetből egy “új példányt” sikerült előállítanunk, az egész könyv digitalizálását elvégezték, ezt a kincset a könyvtár részére is átadták. Pájer Árpád, a kötet eredeti szerkesztője hozzájárult a munkához, segítette a feladatokat.

Elérkezett a munka vége, a fiatalok beadták a pályaművet.

A pályázatra összesen negyvenöt pályamunka érkezett. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott 10 tanuló, dicséretben részesült 22 tanuló.

A fődíjat megosztva Koncz Levente 10.c, Koncz Julianna 12.d és Koncz Endre 9.d osztályos tanulók nyerték.

Álljon itt a pályamunkáról írt értékelés:

“A pályázók filmje több hónapig tartó, összetett munkafolyamat eredményeként létrejött hiteles, szép és megrendítő alkotás. A készítők rendkívül sokrétű és alapos kutatómunkát végeztek. Kiindulópontként a Greszl Ferenc, nagykovácsi plébános 1945-ös naplójából készült könyv elolvasása szolgált. Másik forrásuk a Nagykovácsiból kitelepített Mandl Mátyás volt, akivel németországi otthonában videoriportot készítettek. Mindezt kiegészíti a svábok ellen uszító Szabad Nép 1945-46-os lapszámainak, a korabeli mozgalmi zenének, a kitelepítést és a sváb családok hétköznapjait dokumentáló fotóknak a filmbe építése. A gazdag dokumentumanyagot különböző adatbázisokból és közgyűjteményekből gyűjtötték össze, e forrásokat a film végén hiánytalanul fel is sorolják.

A cím – Circumdederunt – egy ismert latin temetési ének kezdő szava („Körülvettek engem a halál kínjai”), ami az alkotás egészében mélyebb értelmet kap. A film a Circumdederunt című kórusmű hangjaival kezdődik, majd a kamera a film készítőit mutatja (alsó kameraállásból, lassítva, barnított fényben) a nagykovácsi temetőben, amint letérdelnek a kereszt előtt, majd egy sír felé haladnak. Eközben a narrációból megtudjuk, hogy 1945-ben részeg orosz katonák brutálisan meggyilkoltak Nagykovácsiban egy ártatlan sváb testvérpárt (Czemmel-testvérek). A temetésükön összegyűlt az egész falu, és amikor a Circumdederunthoz értek, az egész gyülekezet zokogva énekelt. Ez a temetői képsor a tiszteletadásnak, az együttérzésnek olyan szép gesztusa, ami szavakkal nehezen elmondható, a kép–zene–szöveg együttese viszont nagyon intenzíven közvetít.

Ez a gesztus (egy temetői jelenet rövid felidézésével) megismétlődik azt követően, hogy Matyi bácsi elmeséli az egy évvel később, 1946 januárjában kitelepített nagykovácsi svábok történetét. Újabb főhajtás ez az igaztalanul vádoltak, a hazájukból elüldözöttek előtt, egyben a múlt lezárása. Harmadszorra, immáron keretszerűen a film végén tér vissza egy részlet a temetői képsorokból egy animációval kiegészítve, amikor Matyi bácsi és Julcsi közösen eléneklik a himnuszt. Kell-e magyarázni a szimbolikus jelentést?

A film lírai keretébe szervesen illeszkedik a több részletben elhangzó, korabeli zenével, újságokkal, fotókkal nagyszerűen illusztrált dokumentum értékű riport. A beszélgetés érzelmi csúcspontja, amikor Matyi bácsi felidézi 1968-as hazalátogatását. Nehéz könnyek nélkül végighallgatni.

Az alapos kutatómunka mellett kiemelendő a filmes eszköztár magabiztos használata is. Egymást erősítve, harmóniában egyesül kép, szöveg és zene. Az animációk, vágások, áttűnések nagyszerűek, a szövegmondás néhol akadozó, de ez nem befolyásolja a hatást. Remek ötlet, hogy a riportot fekete-fehérben vették fel. A kérdések érezhetően végiggondoltak, jól felépítettek, meghatározó a készítők (operatőr: Endre, riporter: Julcsi) őszinte érdeklődése, teljes lélekkel való jelenléte. A film mély érzelmi átéléssel készült, és a nézőt is mély érzelmek átéléséhez segíti, miközben cseppet sem hatásvadász, főleg nem érzelgős. Honnan ez a filmes rutin, arányérzék, alkotói fegyelem, ízlés?

Külön kiemelendő a pályázók azon törekvése, hogy alkotásuk minél inkább „házi készítésű” legyen. Ők gyűjtötték az anyagot, készítették a forgatókönyvet, kezelték a kamerát, csinálták a vágást, megjelennek szereplőként, de még a zenei kíséretet is ők adják (Endre: brácsa, Julcsi: ének, harmónium). A Circumdederunt hangfelvétele pedig a családtagjaikból, rokonaikból és ismerőseikből szervezett kórus közreműködésével készült. Szép példája ez a támogató közösség jelenlétének.

A film helytörténeti jelentőségét és művészi színvonalát tekintve messze meghaladja egy iskolai pályázat kereteit. Jó volna szélesebb közönség előtt is bemutatni: megállná a helyét.

Méltó a fődíjra.“