Hol volt a Sasok-otthona, a „harmadik” nagykovácsi turistaház?
A kiállítás látogatóival beszélgetve és a vendégkönyv bejegyzései szerint is a turistaházakat bemutató ide helytörténeti kiállítás legnagyobb újdonsága a Sasok házának leírása. A másik két ház létéről többnyire van tudásuk az érdeklődőknek, de a Sasok „nagy-szénási” otthona végképp feledésbe merült, hiszen ez a ház a háború után már bizonyosan nem működött, míg a másik kettő (Nagy-Szénás és a Zsíros-hegy) még a nyolcvanas-kilencvenes évekig működött.
Minden feljegyzés ellenére a Sasok otthona a mai elnevezések szerint, a Zsíros-hegyen, az Erdész utca végén volt. Alapos nyomozás, feltárás volt szükséges, amelyben Schőnviszky László, a Magyar Turista Egyesület elnöke, a magyar tájfutás, turista ügy doyenje és Györgyi Zoltán főépítész, aki szintén tájfutó volt segítségünkre. Főépítész úr adatait Schőnviszky úr többszöri terepbejárás, és térképek szerinti mérés alapján erősítette meg. Schőnviszky László édesapja a Sasok egyik alapító tagja volt, így érthető az elkötelezettsége az ügyben. Az atyai hagyaték része az a kötet, amelyet a kiállítás idejére kölcsön kaptunk, a könyv címe: Sasok szárnyán. Ebből a könyvből emeltük ki a legfontosabb adatokat a Sasok történetéből. A Putz-majort (ahogy az eredeti forrás említi) később, a tulajdonváltást követően Kund-majornak hívták. Ezért is kellett több oldalról körüljárni, hogy valóban ugyanarról a majorról, ugyanarról az épületről van-e szó. Az alapos terepbejárás és a helyszíni fotók igazolták, a bokrokkal, ágakkal-indákkal benőtt kert mélyén ugyanaz a ház-építmény rejtőzik, amelyet a fellelt korabeli képeslapokon láthatunk.
A fent említett forrás, a Sasok szárnya így ír az alapításról: a Magyar Turista Egyesület taglétszámának növekedése létrehozta a tagozódását: így létrejött a Csütörtökiek, majd a Péntekiek, a Szögesek csoportja, így a Sasok Társasága is. Az Asztaltársaság 1914-ben jött létre. Kazár Győző volt a védnök, majd 1923-tól Plökl Nándor. A Sasok célja volt: az ifjúságot tömöríteni és szakszerű, fegyelmezett turistákká nevelni, jó turistavezetőket nevelni, a turistairodalmat művelni és támogatni.
A Társaság kebelében kirándulási-, barlangkutató-, fotó-, sí- és sziklamászó-csoport alakult. A budai hegyvidék távolabbi részei, a Nagyszénás és a Nagykopasz vidéke 1923 előtt alig látogatott terület volt. A Nagyszénás, ez az alpesi jellegű, mészkőből ülepedett hatalmas hegyrönk méltán megérdemelte, hogy ismertté váljon a turisták körében: nagyszerű kilátópont.
„Még 1918-ban felvetődött a gondolat, hogy társaságunk menedékházat létesít. Megindult a gyűjtés és jelentős összeg állt rendelkezésünkre – papírkoronában… Ez természetesen évek folyamán elértéktelenedett. Plökl Nándor elnökünk indítványára az 1923. augusztus 30-iki intézőbizottsági ülésen 225 000 koronát adtak össze a tagok s ezzel megalapoztuk a turistaotthon létrehozását. A további gyűjtés is megindult, műsoros estéket rendeztünk a menedékház alap javára. Nem voltak pénzes embereink, mecénásaink, mindenki megérezte, hogy adott: volt olyan, aki félhavi fizetését áldozta fel e célra.
A menedékház gondolatát Plökl Nándor váltotta valóra. Fiatalabb korában túrái közben eljárogatott a Putz-majorba s ott ismeretséget kötött a tulajdonossal. 1923-ban özv. Putz Jánosné a turisták részére házában lakószobáját díjmentesen felajánlotta. Az egy szobából később három, majd négy szoba lett és egy szép terrasz a nagydiófa árnyékában. Máriaremetén megvásároltuk deszkákat és egyéb faanyagokat. Fuvarra nem volt pénz, tehát a turisták szombaton esténként a vállukon cipelték fel az emeletes ágyakhoz, asztalokhoz, padokhoz szükséges anyagokat. Szakember egy sem volt közöttünk, mégis elkészült a nagy munka. Oly erősek lettek a háromemeletes ágyak, hogy 15 év multán alig lehetett szétszedni őket. 1925.július 19-én tartotta a társaság a menedékház ünnepélyes avatását szépszámú turistaközönség előtt. 1938-ban két különbejáratú hálószoba 15-20 fekvőhellyel és teljes felszereléssel, egy nagy, 70 személy befogadására alkalmas ebédlő áll rendelkezésre, melynek fala faburkolattal van bevonva. Tél idején megfelelő világítás és jó kályhák teszik kellemessé az ottlétet.
Külön élményt jelent az évek óta szokásos gulyásvacsora. Holdvilágos nyári estéken nagy bográcsokban fő a finom gulyás. Fiatal asszonykák, tettrekész leányok sürgölődnek-forgolódnak a lobogó tűz körül. Markos legények hordják a tüzelőt, élesztgetik a tüzet. A nagy diófa alatt, a lampionokkal díszített kertben étkezik a társaság. Vacsora után zeneszó, halk nótaszó, vagy a dalárda kardala hangzik fel. S a nyári este csillagos ege alatt öregek és fiatalok egyaránt örülnek az életnek, amelynek néha kellemes mozzanatai is vannak…
Hasonló vonzerővel bírnak a családi körben eltöltött Szilveszter-esték. Télapó ilyenkor rendszerint zord időt bocsát a hegyekre s csak az edzettebbek merészkednek fel Nagyszénás csúcsára, hogy éjfélkor meggyújtsák a jelzőtüzet, mely az új év hajnalát jelenti. Szüreti mulatságok, jubileumi ünnepségek teszik változatossá a menedékház életét. No, de téli időben is van forgalom, ha a „rókavadászat” vagy a síverseny van programon. Szándékosan adtuk menedékházunknak a „turistaotthon” elnevezést, mert úgy érezzük, hogy ez a ház a „Sasokotthona” szerepét tölti be valóban. Ha valaki nem tud távolabbi túrára menni, vagy a rossz időjárás kétségessé teszi a túra sikerét, úgy egyszerűen a Sasotthonnak irányítja a lépteit. Itt mindig akadnak ismerősök, jóbarátok és odahaza érzi magát mindenki.
A Sasok barlangász tevékenységéhez a „nagyszénási” menedékház az Ördöglyukbarlang közelségével sokat tudott segíteni. A menedékház közelebb hozta a fővároshoz ezt a föld alatti labirintust, amelynek bejárása igazi kalandot jelentett. Nemzetközi Barlangkutató Kongresszus helyszíne is lett a Sasotthon, azonban a feltárás vezetői, az úttörők, mindvégig a turisták maradtak: a Sasok családjának tagjai.”
Idézzünk most Dr. Cholnoky Jenő, világhírű földrajztudós, a Magyar Turista Egylet elnöke, a „Sasok” Társasága dísztagja előszavából a Sasok Jubileumi könyvéből, 1941-ből. A turistáskodás eszmei lényegének és a kor szellemiségének szép lenyomata az idézett előszó.
„Hajdanában elérhetetlen vágynak tartottuk olyan magasból széttekinteni a világ fölött, mint ahogyan a sas teheti. Ma már nem elérhetetlen ez a vágyakozásunk, mert mi emberek is tudunk repülni s tudunk a magasból letekinteni erre a szép sárgolyóbisra. Ámde nem elég csak nézni a magasból, nem elég, ha csak testi szemünk bámulja az alattunk elsurranó mezőket, hegyeket, völgyeket, vizeket és erdőket. Nekünk embereknek lelki szemünkkel látnunk is kell. Meg kell látnunk a szépet, a természet nagyszerűségét, az alattunk elterülő világ csodálatos harmóniáját! Csak a művelt lélek tud igazán a természetben gyönyörködni s az emberi életnek a legszebb fényoldala a természet alkotásaiban való, értelmes gyönyörködés. Ez feledteti velünk a létért való küzdelem nyomorúságát, az élet szomorú, sötét oldalait. Ezért érdemes élni!
Már pedig a természetben való gyönyörködést elsősorban a turistáskodás teszi lehetővé. A turista benne jár a természetben. Testi szemével nem felülről nézi, mint a sas, mert akkor csak felületes szemlélete lesz, hanem ott jár benne, lépdel föl sziklákon, bujkál erdő lombja alatt, keresztülgázol a csobogó patakon, tehát megfigyelheti a részleteket, az igazán bájos, finom részleteket, amelyek egyenkint olyanok, mint egy-egy virágszirom, összetételükben maga a színpompás virág. De a részletek fölött lelkünk magasra emelkedik, sasszárnyakon lebegve tör fel a magasba, hogy felülemelkedjék minden földi nyomorúságon, szennyen és alávalóságon s a legszebb gondolatok azúrjában élvezze a gondolkodni tudó, emberi mivoltát. (…) Az ilyen gondolatokkal járó turista az igazi boldog ember s az ilyen ember a leghasznosabb tagja a hazának és a társadalomnak. (…) Ezért nagy örömmel és lelkesedéssel köszöntöm a Sasok Társaságát s kérem, hogy mindig emelkedjenek föl a „sasok szárnyán”!
