Olimpiai hegyikerékpár-versenypálya

Nagyon sokan Nagykovácsi nevét a Crosskovácsi versenyek miatt ismerték meg. Újabb sportolási lehetőséggel gazdagodott a kerékpározást szeretők tábora.
2021. szeptember 24-én 6,5 km hosszú, 280 méter szintkülönbségű hegyikerékpár-versenypályát adtak át Nagykovácsiban. A beruházáshoz a forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította a Pilisi Parkerdő Zrt. számára, a megvalósítás során szorosan együttműködve a Crosskovácsi SKE és Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatával.

Bicikliút Budapestre

2021. szeptember 22-én átadták azt a bicikliútat, amelyen két keréken eljuthatunk Budapestre. A nyomvonal érdekessége, hogy több helyen követi a régi gyalogutat, ahol egykor piacozó, ingázó elődeink gyalogoltak Hűvösvölgy felé.

A beruházás főként állami támogatásból valósulhatott meg. 230 millió forint volt a támogatás összege, amelyet az Önkormányzat 10 millió forinttal egészített ki.

Az átadáson Kiszelné Mohos Katalin Nagykovácsi polgármestere, Szathmáry Gergely Remeteszőlős polgármestere, Menczer Tamás Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos tartott beszédet.

Az átadóünnepségen a Mobilitási hét rajzpályázatának a „Bicikli-királyság”-nak anyaga került kiállításra , szabadtéri kiállításként.

A hivatalos átadó ünnepség részeként a meghívott vendégek, a polgármesterek, alpolgármesterek átvágták a nemzeti színű szalagot, megnyílt az út Budapest irányába. A vendégek, a község vezetői vezetve a menetet elindultak Remeteszőlős felé. Mögöttük impozáns sorban várakoztak az avatók, akik között egészen kicsinyek is voltak, akik babautánfutóban nézelődtek.  Biciklin kívül rollerek, háromkerekű bringák, lábban hajtható készségek is szerepeltek.

Az óvoda, az iskola, még a bölcsőde is képviseltette magát. Zöld láthatósági mellényekben kerekezők lepték el az  utat. Ki hosszabb, ki rövidebb szakaszon hajtott végig az ajándéknak számító napsütésben.

Minden ünnepi beszédben ott volt a gondolat, újabb lehetőséget kaptak a nagykovácsiak arra, hogy egészségesebben éljenek. Jó kerekezést mindenkinek! Az óvodások mellényén ott virított: Nagykovácsi vigyáz rám. Így legyen!

Bányásznap 2021. szeptember 5-én

Napsütéses, csodálatos kora őszi időjárás kedvezett az idei, nagykovácsi Bányásznapnak. A 71. Bányásznapot ünnepeltük, a két éve átadott Bányász emlékkőnél, a Kolozsvár utca és a Száva utca kereszteződésénél, a kis téren. Az idén sokan elfogadták a szervezők meghívását, tavaly sajnos a pandémiás helyzet nem tette lehetővé, hogy találkozhassanak az idős bányászok, a bányász családok leszármazottjai, a nagykovácsi bányász-múlt iránt elkötelezettek.

Az ötvenes évek óta ünneplik a Bányásznapot szeptember első vasárnapján, azért emlékezünk mi is ezen a napon,mert a bányászok, bányász családok emlékezetben  ez az ünnep él. A másik bányász ünnep, a Borbála-nap, amelyet a védőszent, Borbála napján, tartanak decemberben.

A megemlékezésben a Nagykovácsi Kürt Kvartett volt segítségünkre. Tagjai: Szőke Zoltán, Szabó András, Bereczky Dávid, Nagy Zsombor. Elhangzott: Mozart: Ave verum corpus, Wagner: Tannhauser – Zarándokok kara, Weber: A bűvös vadász.

Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony ünnepi beszédében a bányamunka nehézségére, a kitartó szorgalom szükségességére mutatott rá, amely elengedhetetlen volt a föld alatti munka végzésében. A munka veszélyességére is utalt, induláskor, gyakran gondolhattak arra a bányászok, az útra felkészítő élelmiszer csomagban nem az utolsó szelet kenyér lapul-e. Polgármester asszony az ünnepségen egészségügyi állapotuk miatt részt venni nem tudó bányászok felé üdvözletét tolmácsolta, gondolva rájuk.

Az ünnepségen elhangzott azon bányászok neve, akik a bányaművelés során,  ismert áldozatként haltak meg a bányában. Az utolsó balesetben elhunytak leszármazottjai még itt élnek településünkön.

Az emlékezés koszorúit Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata és intézményei nevében polgármester asszony és az alpolgármesterek (Szemesy Barbara, Fegyveres- Fiskál Gábor) helyezték el.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében az elnökség és Gazdag Péter, egykori bányai dolgozó koszorúzott.

A megemlékezésen részt vett Németh József, nyugalmazott, okleveles bányamérnök, aki idén szeptemberben, a napokban veszi át vasdiplomáját.

A Bányász himnuszt állva hallgatta a közönség. A Nagykovácsi Kürt Kvartett a hivatalos ünnepi műsor után még tradícionális fúvós zenéket játszott, az ünneplőket szerény vendéglátás is várta.  Távozóban mécseseket is gyújtottak az emlékezők.

 

 

Kiemelések dr. Tóth Zoltán József: A magyar állam metamorfózisa című tanulmányából

Kiemelések dr. Tóth Zoltán József: A magyar állam metamorfózisa című tanulmányából

Elhangzott Juhász Róza színművésznő tolmácsolásában 2021. augusztus 20-án, a községi ünnepélyen

Juhász Róza színművésznő

„Szent István nyugati orientáltságú keresztény államalapításának kiemelkedő jelentősége a magyarság történetében vitathatatlan tény, azonban annak európai jelentősége sem itthon, sem külföldön nem megfelelően, legfeljebb igen szűk körben ismert.

Szent István a fejedelmek korábbi államát nem az akkori Európa politikai, jogi, gazdasági és kulturális keretei közé illesztette be, hanem egy alternatív állam-és közösségszervezési modellt hozott létre.

A hatalmi szemléletében mellérendelő magyar politikai gondolkodás a személyeket, népeket egyenrangúnak tekintette. Mindez szemben állt az alá-fölérendeltségben gondolkodni képes európai szemlélettel.

Szent István annak a magyar államnak az „alapjait” erősítette meg, amely az Árpád vezette honfoglalástól –  vagyis a IX.  századtól egészen a XVI. század első feléig – több mint hét évszázadon keresztül egyidejűleg állt ellen a szinte folyamatosan hódítani akaró nyugati és keleti (először a bizánci, majd az oszmán) birodalomnak, császárságnak.  De nem csak ellenállásra volt ereje, hanem Európa meghatározó nagyhatalmává vált. A németek Szent Római Birodalma, a császárság és annak feje, a császár szimbolikusan és valóságosan is az európai királyságok és uralkodók fölött állt.

A magyar királyság uralkodójának állama, azonban Európa egyetlen archiregnuma volt. Az arché szó a világot megtartó, szabályzó, jó és helyes lételveket jelenti.

Királyságként Magyarország  azért az archiregnum alapjelentését követte „ősi”, „egyetlen”,  „királyságok közötti első állam, főkirályság. Ezért a középkori diplomáciai rangsorban a német-római császárt a magyar király követte. A két uralkodó korabeli diplomáciai megnevezésében, amíg a német-római császár  „apostoli jellegű”, addig a magyar király apostoli; így a császár az apostoloknak csupán követője, a magyar király az apostolokkal egyenrangú.

Az apostol magyar királyt a világ egyetlen ismert Szent koronájával koronázzák meg, melyet a magyar történeti alkotmányban személyként és nem tárgyként tiszteltek, ami, illetve aki a hatalom forrását, letéteményesét jelentette.

Tehát sem az uralkodó, sem a nemzet, illetve az ő nevükben eljárók nem törhetnek teljhatalomra, mert az a Szent Koronáé. A hatalom forrása, a hatalom birtokosa, miként a földnek is tulajdonosa, a Szent Korona. Nem a királynak van országa, hanem az országnak van királya.

Múltunk és hagyományunk alapján a legősibb kultúrát hordozó népek családjához tartozunk, akik Európától Kínáig – illetve az ősi Egyiptomtól Indiáig – évezredeken keresztül befolyásolták, meghatározták a történelmet, a kultúrát, a nyelvet, s beteljesítik a kereszténység jegyében a korábbiak küldetését.

A tatárlaki korong, a nagyszentmiklósi aranylelet, az esztergomi királyi vár oroszlános címere; népzenénk ősi eredete, hagyományos néptáncunk táncrendjeinek ősi szimbólumrendszere a Szent István-i államreform után is máig élő bizonyítékai a magyarság évezredes hagyományának. „

Isten éltesse Mária országát! Isten éltesse Szent István országát!