Magyar hősök emlékünnepe 2022

2001-ben, a LXIII. törvény újra elővette a magyar hősök emlékének ügyét. Bevezetőjében leszögezték: a magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam.
Az Országgyűlés kötelességének érzi, hogy tisztelettel adózzék azok emléke előtt, akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért. Ezért a 2.§ szerint, az Országgyűlés a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedék okulására, a hősök dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánítja. Tették ezt azzal a meggyőződéssel, hogy „az állami szervek, a helyi önkormányzatok, a vallási közösségek, a civil szervezetek, a magyar nemzet fiai és lányai minden évben, a Magyar Hősök Emlékünnepén méltó megemlékezés keretében leróják hálájukat és kegyeletüket az elmúlt magyar ezredév hőseinek”.


A 2001-es törvény tehát, ahogy a keletkezésének ideje magyarázza is, az elmúlt ezer év összes hősét beemeli az ünnep körébe, nem szűkítve le a világháborúkban elesett katonákra. Így foglalható tehát össze a Magyar Hősök Emlékünnepének rövid története. Az ünnep soha nem vésődött úgy be az ünnepi kalendáriumunkba, mint március 15-e, vagy október 23. Mégis hosszú évek tiltása után, változó tudatossággal, figyelemmel ugyan, de ünnepeljük május utolsó vasárnapján a Magyar Hősök Emlékünnepét országszerte, így Nagykovácsiban is. Kiemelés a Nagykovácsi Értesítőből.  2019. 1. szám

 

25+2 éves a Nagykovácsi Alapfokú Zeneiskola

Gálára hívogatott minket a plakát és a meghívó. Újra együtt! 25+2 éves a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola. A két év kimaradásnak természetesen a világjárvány a magyarázata, Két éve nem sikerült megünnepelni azt, hogy 25 évvel ezelőtt lelkes zenészek, zenetanárok és a zenét-művészeteket szerető szülők megalapították a zeneiskolát. Új volt a forma, a lehetőség, a nagykovácsi gyerekek helyben tanulhatnak zenét.

Most, 2022. május 14-én, szombaton egy napsütétes, igazi nyár eleji napon végre lehetőség nyílt a találkozásra és az ünneplésre. Az Amerikai Nemzetközi Iskola színházterme adott méltó helyet az élménynek. Megtelt a parkoló, izgatott fellépő gyerekkel, ünneplőruhába öltözött szülők, nagyszülők népesítették be a parkot.

A színházteremben újra hallhattuk azt a semmivel össze nem hasonlítható zsongást, amelyet a függönyök felhúzása előtt a publikum produkál.

A székeken nyomtatott műsorlap, a program. Első átolvasásra is feltűnhet, minden tanszak bemutatkozik, régi tanítványok látogathatnak haza a NAMI háza tájára, a tanárok kreatív csapata közös zenélést is tart és a finálé, ahogyan minden alkalommal parádés.

Szó sem volt arról, hogy a kezdő tanítványok csetlő-botló fellépését kellett volna végigudvariaskodnunk. A műsorszámok átgondoltak, kreatívak és profik voltak.

Mi kellett ehhez, körülbelül 25 és 2 év kemény, elszánt munkája. Kitartás, költözések, helykeresés, építkezés, fejlesztések. Felnőtt egy generáció, már a gyerekeiket hozzák az első tanítványok. Kineveltek egy zeneértő és zeneszerető közösséget, olyan felnőtteket, akik szívesen jönnek vissza fellépni, örömmel zenélnek, csak kedvtelésből. Persze vannak olyan tanítványok, akiknek hivatása lett a zene, a tánc vagy a színház.

Gáspár Kornélia és Lorenz Dávid az alapítók, olyan tanári kart szerveztek maguk köré, amely önmagában is minőséget jelent. Tanítanak, nevelnek, alkotnak példát mutatva, mit jelent a művészet; megmutatva azt is, milyen alázat kell ahhoz, hogy a színpadon minden szépen mutasson, jól szóljon, a lehető legjobban. Elnézve az áttűnések közötti kemény színpadrendezési munkát, elgondolkodtam azon, Nelliék hányszor székeztek be a 27 év alatt, hányszor cipelték ide-oda a kottaállványokat, a hangszereket, hányszor állították be a gyerekeket, hányszor segítettek az ünneplő megigazításával, mindez kellett ahhoz, hogy ez a két órás gála ilyen képet mutathasson.

De még ez sem lett volna elég, ha nincs a türelem, a bizalom, az erős hit, hogy a kezdő lépések után jön a fejlődés, a tiszta hang, az eltalált ritmus, a megfelelő mozdulat, a kellő hangsúly. És ez nem fogyott el 25 év alatt, sőt a plusz két nehéz év ellenére sem.

A szűnni nem akaró taps mindezt is köszönte az idei gálán.

Nie wieder! Soha többé!

A május egy igazán szép hónap, minden kizöldül, virágban a természet, erős ellentmondás, hogy ezekben a napokban emlékezünk Nagykovácsi történelmének talán legszomorúbb napjaira, a kitelepítés idejére. 1946. május másodikán indult az első vagon Solymárról a vasútállomásról, vitte az egykori nagykovácsiakat az ismeretlenbe. A háborúnak alig lett vége, sok család még az elesetteket sem tudta meggyászolni, és jött az újabb csapás. Bebatyuzni egy élet munkáját, hátrahagyva a szülőföldet, a megteremtett értékeket, a megnyugtató ismerősség érzését.

2022. május 8-án a fél 12-es katolikus mise keretében emlékeztünk meg az utolsó napokról. Dr. Klein Ferenc a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a református gyülekezet kórusa énekelt a karzatról.

A szentmise közben Hudák Zsuzsanna éneke tette még szebbé a megemlékezést. Kiszelné Mohos Katalin polgármesterasszony beszéde után dr. Klein Ferenc emlékező szavait hallhattuk. Majd a kitelepítettek nevében Mandl Péter emlékezett. Péter bácsi közel százesztendős mégis rászánta magát a nagy útra és Németországból kifejezetten az évforduló miatt utazott haza. A kitelepítés napjaiban francia hadifogságban volt, még haza sem tért a katonaságból, miközben az otthoniakat kitelepítették. Szüleiről, egykori falubeli barátairól, rokonairól azt sem tudta, merre lehetnek, hol keresse őket. A Vöröskereszt segítségével talált rá a szüleire. Ahogy leszállt a vonatról egy nagykovácsi svábviseletbe öltözött asszonyt pillantott meg, sírva sóhajtott fel, hogy megtalálta az övéit.

Amint tehette lelkesen fogta össze a kintieket, amint lehetett szervezte az utakat haza, a szülőhazába.

A mai napig Nagykovácsi jár a fejében, sokat gondolkodott azon az elmúlt időkben, vajon hogy áll a templom felújítása, milyenek lettek a szép új padok. Ha alkalma van, interneten követi Gábor atya közvetített miséit, és egy kicsit otthon érzi magát.

Péter bácsi életkedve, humora, derűje mindenkire hatással volt.

A Kolozsvár téren a koszorúzáson ő helyezte el a koszorút a kitelepítettek nevében, rajta a felirat: Nie wieder! Soha többé!

A megemlékezésről készült fotók Kiszel István felvételei.