Az idei megemlékezés is a temetőben kezdődött, immár hagyományosan. Idén már sajnos két sírnál emlékeztünk. Dr. Schmidt Imre sírjánál kezdődött az emlékezés, majd az idén elhunyt Trencsényi László nagykovácsi lakos sírjánál helyeztünk el virágokat, aki az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke volt.
A megemlékezés a koszorúzással folytatódott a Községháza falánál. A Községháza épületében alakult meg a Nemzeti Bizottság és a Nemzetőrség.
Az általános iskola sportcsarnokában a 6.a osztály műsorát láthattuk, “Ott kezdődik a szabadság, ahol megszűnik a félelem.”- címmel. A Bibó-idézet az iskola koszorúján is szerepelt szalagfeliratként. Az ünnepséget Hanula Krisztina és Smetana Erika rendezték és tanították be. A díszlet Dutkainé Bödő Gabriella munkája.
Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony ünnepi beszéde:
“Kedves Nagykovácsiak! Tisztelt Megjelentek!
Ma sok mindenre emlékezhetnénk…
1613. október 23-án a kolozsvári országgyűlés erdélyi fejedelemmé választotta Bethlen Gábort.
1915. október 23-án New Yorkban 25.000 nő tüntetett a nők szavazati jogáért.
1943. október 23-án a Vörös Hadsereg átlépte a Dnyepert.
1989. október 23-án kikiáltották a Harmadik Magyar Köztársaságot.
Önökkel együtt ma mégsem ezekre emlékezem.
Azokra a magyar szabadságharcosokra emlékezünk, akik a szovjet megszállás ellen folytattak élet-halál harcot. A magyar nép ’56 őszén kimutatta elégedetlenségét a fennálló rezsimmel szemben, és október 23-án kirobbant a forradalom.
Tizenhárom napig tartott.
A szovjet tankok november 4-én indultak el a forradalom leverésére.
Véres megtorlás következett.
A harcoknak 2652 magyar halottja volt.
35.000 embert tartóztattak le.
35.000 embert!!!! Négy Nagykovácsi lakosságát.
Ez a szám a későbbi internálások és letartóztatások miatt még nagyobb lett.
229 embert végeztek ki.
Ma rájuk emlékezünk, fejet hajtunk, és visszanézünk 66 év távlatából.
A forradalom világtörténelmi jelentősége elvitathatatlan. Ami akár garancia is lehetne arra, hogy az esemény későbbi politikai felhasználása ne változtathassa meg ’56 értelmét, üzenetét.
Jó lenne, ha így lehetne!
A politika kisajátítása persze nem mai keletű.
1957 óta többféle narratíva rakódott rá. Kádár ’56 novemberi moszkvai trükközésétől kezdve, a Grósz-narratíván át, de gondolhatunk a Horn vagy Antall József elbeszélésekre, egészen napjaink fordulatain és pálfordulásain keresztül számtalan esetre. Nevezték már sok mindennek: ellenforradalomnak, forradalomnak, nemzeti tragédiának, számtalan jelző, számtalan minősítés.
Kedves Nagykovácsiak! Tisztelt Megjelentek!
Ma sok mindenre emlékezhetnénk.
Önökkel együtt ma én azokra a szabadságharcosokra emlékezem, akik elsőként szálltak szembe a sztálini diktatúrával.
Első európaiként és forradalmian magyarként.
Azokra, akik fegyvert fogtak Magyarország szovjet megerőszakolóival szemben. Rájuk, csakis rájuk emlékezünk! Dacolva az emlékezet kisajátítóival, a dicsőségek eltagadóival, az át- és felülértékelő narratívák sokaságával szemben.
Főhajtással tisztelgünk A MAGYAR SZABADSÁGHARCOSOK előtt, köztük nagykovácsiként külön kiemelve és tiszteletemet kifejezve Trencsényi László és bajtársai felé, akik életük kockáztatásával harcoltak a magyar szabadságért.
Azelőtt a Trencsényi László előtt, aki fegyverrel állt a Corvin közi barikádon.
Az ő hangján hallom, ahogy meséli a rezsim borzalmait. Így mondta: „…vidékről hoztunk teherautóval élelmiszert egy barátommal. Fegyveresen érkeztünk, nálam géppisztoly volt két tárral. Én akkor, 23 évesen már leszerelt katona voltam. A Nagyvárad tér után orosz katonák mésszel leöntött, gúlába rakott holttesteinek látványa fogadott bennünket, a Kiliánhoz érve pedig lőni kezdtek ránk. Olyan heves harcok folytak, hogy az utcán heverő halottakat sem tudták eltemetni. (…) Az élelmiszert leadtuk a Práter utcai raktárba, én akkor hazamentem. November 4-én, a rádióban közvetített segélyhívásra vissza akartam térni, de édesapám lebeszélt. Úgy látta, nincs esélye a forradalomnak a szovjetek ellen, és neki lett igaza” – így mesélte Laci bácsi, ahogy mindannyian neveztük itt, Nagykovácsiban.
A szovjet tankok megszállták Budapestet. A forradalmat vérbe fojtották. A túlerővel szemben a magyar szabadságharc összeomlott.
Mégis büszkék lehetünk arra, hogy volt bátorságunk fellázadni egy zsarnoki rendszer ellen, és ez olyan hatalmas tett volt, hogy a világ felénk fordította tekintetét.
Tisztelt Megjelentek!
Ma sok mindenre emlékezhetnénk …
Márai Sándor szavaival élve azokra a szabadságharcosokra emlékezem, akik
„Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal.”
