A megörökítés, az idők lenyomatának, a saját életidő rögzítésének vágya egyidős az emberiséggel. Nincs összefüggésben az iskolázottsággal, még csak a társadalmi helyzettel sem. Az „Amire még emlékszem” című munka egy idő asszony, Hofher Józsefné Krenn Borbála feljegyzéseit tartalmazza. A kötet szerkesztője Bednárik János. Előszavából kiemelve: „…(a munka) különös értékét az adja, hogy Hofher Józsefné általában nem rugaszkodik el attól a szférától, amelyben a leginkább kompetens: elsősorban saját mindennapjairól és életének nagy élményeiről, traumáiról ír. Ebből az egyedi nézőpontból tárulnak fel előttünk mintegy hatvan év történései az 1920-astól az 1980-as évekig, a korabeli Budakeszi, és ezen keresztül Magyarország, sőt néhány kép erejéig Nyugat-Németország társadalmi viszonyai.”
Társadalomtörténet, a környék kortörténetének érdekes leírása a szomszéd faluból, Budakesziről, ahonnan nézve Nagykovácsi a szomszéd falu, a szerző mégis előbb jutott el Svájcba, mint Nagykovácsiba.
A két szomszédos, svábfalu története természetesen mutat azonosságokat, így különösen érdekes megismernünk a kötetet.

