Március 15. 2024-ben

Idén a nemzeti ünnep péntekre esett, így kivételesen a hosszú hétvégét meghagyva a családoknak , március 14-én délután ünnepeltünk. Bár a Covid napjainkban is kering még közöttünk, de már nincs akadálya a közös ünneplésnek, bár eszünkbe juthat az az év, amikor még a virágboltok sem lehetettek nyitva március 15-e előtt, és magunk kötötte csokrokkal koszorúztunk, 2021-ben, három éve.

Szép közönség jött össze az általános iskola tornacsarnokában. A vendégek köszöntése és a himnusz közös éneklése után beszédet mondott Kiszelné Mohos Katalin polgármester és Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős külügyi államtitkár, Pest vármegye 2. számú választókörzetének országgyűlési képviselője.

Az ünnepi műsor „Tenni mertünk a honért!” címmel került plakátra. Felléptek a Nagykovácsi Kispatak Óvoda Mókus csoportja Papp-Dadai Laura, Talpasné Kiss Csillag, Nagy Gabriella felkészítésével. Az iskolások folytatták a műsort,  a Nagykovácsi Általános Iskola 5. c osztályos tanulói Östör Katalin betanításában és a NAMI néptánctagozata, a Rézpatkó táncosai Huszárné Czene Zsuzsa és Kiss Zsolt felkészítésével.

A Tisza István téren koszorúzással zárult a méltó megemlékezés.

 

 

 

Nie wieder! Soha többé!

A május egy igazán szép hónap, minden kizöldül, virágban a természet, erős ellentmondás, hogy ezekben a napokban emlékezünk Nagykovácsi történelmének talán legszomorúbb napjaira, a kitelepítés idejére. 1946. május másodikán indult az első vagon Solymárról a vasútállomásról, vitte az egykori nagykovácsiakat az ismeretlenbe. A háborúnak alig lett vége, sok család még az elesetteket sem tudta meggyászolni, és jött az újabb csapás. Bebatyuzni egy élet munkáját, hátrahagyva a szülőföldet, a megteremtett értékeket, a megnyugtató ismerősség érzését.

2022. május 8-án a fél 12-es katolikus mise keretében emlékeztünk meg az utolsó napokról. Dr. Klein Ferenc a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a református gyülekezet kórusa énekelt a karzatról.

A szentmise közben Hudák Zsuzsanna éneke tette még szebbé a megemlékezést. Kiszelné Mohos Katalin polgármesterasszony beszéde után dr. Klein Ferenc emlékező szavait hallhattuk. Majd a kitelepítettek nevében Mandl Péter emlékezett. Péter bácsi közel százesztendős mégis rászánta magát a nagy útra és Németországból kifejezetten az évforduló miatt utazott haza. A kitelepítés napjaiban francia hadifogságban volt, még haza sem tért a katonaságból, miközben az otthoniakat kitelepítették. Szüleiről, egykori falubeli barátairól, rokonairól azt sem tudta, merre lehetnek, hol keresse őket. A Vöröskereszt segítségével talált rá a szüleire. Ahogy leszállt a vonatról egy nagykovácsi svábviseletbe öltözött asszonyt pillantott meg, sírva sóhajtott fel, hogy megtalálta az övéit.

Amint tehette lelkesen fogta össze a kintieket, amint lehetett szervezte az utakat haza, a szülőhazába.

A mai napig Nagykovácsi jár a fejében, sokat gondolkodott azon az elmúlt időkben, vajon hogy áll a templom felújítása, milyenek lettek a szép új padok. Ha alkalma van, interneten követi Gábor atya közvetített miséit, és egy kicsit otthon érzi magát.

Péter bácsi életkedve, humora, derűje mindenkire hatással volt.

A Kolozsvár téren a koszorúzáson ő helyezte el a koszorút a kitelepítettek nevében, rajta a felirat: Nie wieder! Soha többé!

A megemlékezésről készült fotók Kiszel István felvételei.