Gálára hívogatott minket a plakát és a meghívó. Újra együtt! 25+2 éves a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola. A két év kimaradásnak természetesen a világjárvány a magyarázata, Két éve nem sikerült megünnepelni azt, hogy 25 évvel ezelőtt lelkes zenészek, zenetanárok és a zenét-művészeteket szerető szülők megalapították a zeneiskolát. Új volt a forma, a lehetőség, a nagykovácsi gyerekek helyben tanulhatnak zenét.

Most, 2022. május 14-én, szombaton egy napsütétes, igazi nyár eleji napon végre lehetőség nyílt a találkozásra és az ünneplésre. Az Amerikai Nemzetközi Iskola színházterme adott méltó helyet az élménynek. Megtelt a parkoló, izgatott fellépő gyerekkel, ünneplőruhába öltözött szülők, nagyszülők népesítették be a parkot.

A színházteremben újra hallhattuk azt a semmivel össze nem hasonlítható zsongást, amelyet a függönyök felhúzása előtt a publikum produkál.

A székeken nyomtatott műsorlap, a program. Első átolvasásra is feltűnhet, minden tanszak bemutatkozik, régi tanítványok látogathatnak haza a NAMI háza tájára, a tanárok kreatív csapata közös zenélést is tart és a finálé, ahogyan minden alkalommal parádés.

Szó sem volt arról, hogy a kezdő tanítványok csetlő-botló fellépését kellett volna végigudvariaskodnunk. A műsorszámok átgondoltak, kreatívak és profik voltak.

Mi kellett ehhez, körülbelül 25 és 2 év kemény, elszánt munkája. Kitartás, költözések, helykeresés, építkezés, fejlesztések. Felnőtt egy generáció, már a gyerekeiket hozzák az első tanítványok. Kineveltek egy zeneértő és zeneszerető közösséget, olyan felnőtteket, akik szívesen jönnek vissza fellépni, örömmel zenélnek, csak kedvtelésből. Persze vannak olyan tanítványok, akiknek hivatása lett a zene, a tánc vagy a színház.

Gáspár Kornélia és Lorenz Dávid az alapítók, olyan tanári kart szerveztek maguk köré, amely önmagában is minőséget jelent. Tanítanak, nevelnek, alkotnak példát mutatva, mit jelent a művészet; megmutatva azt is, milyen alázat kell ahhoz, hogy a színpadon minden szépen mutasson, jól szóljon, a lehető legjobban. Elnézve az áttűnések közötti kemény színpadrendezési munkát, elgondolkodtam azon, Nelliék hányszor székeztek be a 27 év alatt, hányszor cipelték ide-oda a kottaállványokat, a hangszereket, hányszor állították be a gyerekeket, hányszor segítettek az ünneplő megigazításával, mindez kellett ahhoz, hogy ez a két órás gála ilyen képet mutathasson.

De még ez sem lett volna elég, ha nincs a türelem, a bizalom, az erős hit, hogy a kezdő lépések után jön a fejlődés, a tiszta hang, az eltalált ritmus, a megfelelő mozdulat, a kellő hangsúly. És ez nem fogyott el 25 év alatt, sőt a plusz két nehéz év ellenére sem.

A szűnni nem akaró taps mindezt is köszönte az idei gálán.