Krónika kereső

A magyar kultúra napja 2019-ben Nagykovácsiban

Szerző:

Az idei nagykovácsi kultúra napi ünnepség keretében Nagy Sándorra emlékezünk. Nagy Sándor 1869 májusában, azaz pontosan 150 éve született. Ez adja az emlékév alapját. Az emlékév kurátora, a falunkban élő Körösfői Kriesch György, aki nevéből hallhatóan Nagy Sándor pályatársának, Kriesch Aladárnak rokona, sőt magához Nagy Sándorhoz is rokoni szálak fűzik.  Mindketten, Kriesch Aladár és Nagy Sándor, a Gödöllői Művésztelep emblematikus, alapító tagjai voltak.

Nagy Sándor Székely Bertalan növendéke volt, római ösztöndíja alatt ismerkedett meg Kriesch Aladárral.  Ráth György kérésére ő állítja össze az 1900-as párizsi világkiállítás magyar anyagát.

Nagy Sándor festő képe

1902-ben köt házasságot Kriesch Laurával, aki alkotótársa lett a művészetben is.

Nevéhez köthető a budapesti Regnum Marianum templomának díszítőfestése. Üvegablak tervei is kiemelkedőek.

A magyar kultúra napját, a Himnusz keletkezésére emlékezve ünnepeljük, 1823-ban e napon fejezte be Kölcsey a művet. 46 évvel később született meg Nagy Sándor Németbányán. Élete átível a XIX. századon, elért a XX. század közepéig. Két világháború, majd a háború után a teljes társadalmi berendezkedés változásának is szemtanúja volt. 1948-ban, két évvel a halála előtt még a mátyásföldi katolikus templom üvegfestményeit tervezte.

A kiállítás megnyitásaként Körösfői Kriesch György előadását hallgathatjuk meg, Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony kultúra napi köszöntőt mond a Nagykovácsi Öregiskolában.

Nagy Sándor Gödöllő

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!

Archívum