Tegnap utolsó útjára kísértük Klári nénit. Klári néni életének 94. évében halt meg.

Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony így búcsúzott a temetésen:

„Kedves Gyászoló Család! Kedves Búcsúzók!

Nagykovácsi önkormányzata és közössége nevében búcsúzom ma Klári nénitől. De ez a búcsú számomra személyes is. Mert bevallom, én mindig úgy éreztem, Klári néni örökéletű.

Annyiszor láttuk talpra állni, annyi nehézségből kilábalni, hogy szinte természetesnek vettük, hogy ő mindig itt lesz közöttünk. A maga derűjével, határozottságával, elképesztő munkabírásával. Mindig lesz valami dolga, valaki, akinek segíteni kell, valami, amit el kell intézni.

Klári néni igazi egyéniség volt. Megvolt a véleménye, és el is mondta. Ha valamit nem talált rendjén, szóvá tette. Lehetett tudni, mit gondol, és lehetett számítani rá. A szavai mögött ott volt a saját példája. A munkája, a gondozott portája, a másokra fordított figyelme.

Sok viszontagságot megélt, mégsem veszítette el az életkedvét. Újra és újra megoldást talált, felállt és továbbment. Közben pedig maradt ereje ahhoz is, hogy észrevegye mások gondját.

Ha valakinek bevásárlásra, gyógyszerre, egy tál ételre vagy segítségre volt szüksége, ő tette, amit tudott. A hivatalba is eljött, utánajárt, érdeklődött, kijárta a segítséget. És milyen sokat elmond róla, hogy ilyenkor másokért emelt szót. Azt szerette volna, hogy annak legyen könnyebb, aki éppen nehéz helyzetbe került.

Aki megállt megcsodálni a virágait, abból könnyen vendég lett. És a vendég kezébe jutott az éppen érő gyümölcsből vagy a nyíló virágból. Ezek az apró gesztusok is hozzátartoztak Klári nénihez. Örömét lelte abban, ha adhatott.

Amikor arra gondolok, hogy közel kilencvenévesen még felmászott a fára leszedni a gyümölcsöt, ma is egyszerre érzem az aggodalmat és a csodálatot. Leesett, de abból is meggyógyult. Ez is megerősítette azt az érzést, hogy ő mindenből felépül. Hogy az ő ereje valahogy kifogyhatatlan.

Ezért most különösen nehéz elfogadni, hogy mégis elérkezett a búcsú.

Amikor a Nagykovácsiért Emlékéremmel köszöntöttük, egy olyan embernek mondtunk köszönetet, aki a mindennapokban, egészen természetesen tett a közösségért. Ismerte a körülötte élőket, figyelt rájuk, összetartotta őket. Az ilyen emberek jelenléte biztonságot ad. Jó tudni, hogy vannak. És nagyon érezzük, amikor már nincsenek.

Kedves Család!

Önöknek az édesanya, a nagymama, a dédnagymama hiányzik majd. Nekünk pedig Klári néni, akit annyian ismertünk és szerettünk. Őszinte részvéttel osztozunk a fájdalmukban. Kívánom, hogy a közös emlékek között újra és újra megtalálják azt a derűt és erőt, amelyet ő adott.

Kedves Klári néni!

Köszönöm az egyenes szavakat, a segítőkészségét, az életkedvét. Köszönöm, hogy megmutattad nekünk, mennyi mindent elbír az ember, és mennyi jót tehet másokért.

Nagykovácsi nevében szeretettel és hálával búcsúzom.

Nyugodj békében!”