Az asszony köténye sváb viseleti kiállítás megnyitója

A kiállítás köszöntő tablója

„Az asszony köténye” című kiállítás Nagykovácsi 2017. évi búcsújának tiszteletére készült a Nagykovácsi Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár helyismereti munkájának keretében. Célja szerint emléket állítva egy letűnt korszaknak, annak a közel 250 évnek, amíg Nagykovácsiban svábok, németek éltek.

Az utolsó olyan búcsú, ahol a sváb lakosság még reszt vett 1944-ben volt. Akkor is másnapra kiderült, sokak kapták meg a behívóparancsukat, írta Réthy Mária a Nagykovácsi Harangszóbeli cikkében. 1945-ben, amikor a kitelepítés réme már előrevetítette árnyát csak a templomon belül ünnepeltek. A vásár, a mulatság ebben az évben már elmaradt. 1989-ben fogadta először hivatalosan, nyíltan és ünnepélyesen a búcsúra hazalátogató őslakosokat Nagykovácsi.

A ruhák, viseletek gyűjtése a Nagykovácsi Német Nemzetiségi Önkormányzat sok éves munkája keretében indult el Dr. Klein Ferenc és Dr. Klein Katalin gondozásában. A mostani kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeum anyagával kiegészítve készült el Dr. Sz. Tóth Judit néprajzkutató értő szakmai segítségével. A kiállítás szöveges dokumentuma Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében című tanulmányára alapozva készült el.

A nagykovácsi viseleteket ábrázoló képek többsége Pájer Árpád gondozásában, kiadásában 2005-ben megjelent Greszl Ferenc: Nagykovácsi honismereti olvasókönyv, Grosskowatscher Heimatbuch című munkából, illetve a Nagykovácsi Pékdomb facebook közösség által összegyűjtött anyagból került ki.

Köszönjük Jablonkay Mária (Solymár), Ziegler Ágota (Pilisszentiván) helytörténet kutatók folyamatos, pártoló, tanácsadó munkáját.

Köszönjük mindazoknak, akik családi darabjaikat a helytörténeti feltárás, az értékek megmutatásának segítésére felajánlották.

Köszönjük a bábuk, szabászbabák, tárgyak felajánlását, amellyel munkánkat önzetlenül segítették.

Köszönjük a látogatók nyitottságát, figyelmét.

G. Furulyás Katalin

Nagykovácsi, 2017. augusztus 13.

 

Cikk megosztása
Kategória: 1700-1946, Egyéb, Krónika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.