Ingázás-közlekedés, a 63-as egykoron

Sokunknak a hazaérkezés, a faluba hazajutás egyik szimbóluma a 63-as busz. Vajon mióta közlekedik ez a járat?

A 63-as a Kastély előtti kanyarban Fotó: Kerekes Béla

Hűvösvölgy és Nagykovácsi között az első menetrend szerinti autóbuszjárat 1932-ben indult, a járat száma 204 volt. A második világháború idején, 1944 április elejétől egy súlyos bombatámadást követően a viszonylat nem közlekedett, újraindítására egészen 1946 március végéig kellett várni. 1947 és 1952 között a járat jelzése N volt. A 63-as járatszámot 1952 óta viseli a viszonylat. 2004 és 2006 között 63A jelzéssel közlekedtek autóbuszok Hűvösvölgy és Adyliget között, de az alacsony kihasználtság miatt megszüntették a betétjáratot. 1982 és 1985 között, tavasztól őszig ún. telkes gyorsjárat is közlekedett a 63-as busz útvonalán, T3-as járatszámozással, mely a Moszkva tér (Várfok utca) és a nagykovácsi végállomás között szállította az utasokat. https://hu.wikipedia.org/wiki/63-as_busz_(Budapest)

Mi lehetett 1932. előtt? Hogyan jutottak be a nagykovácsi emberek a városba? A választ Szatmári Lajos tanár úr 1969-es Községi Krónikájából tudhatjuk meg.

“A községen kívüli munkahelyekre naponként utazók számát 1190-re becsüli a községi statisztika. (2637 fő lakosa volt Nagykovácsinak 1970-ben. F.K.) Ez a munkahely túlnyomórészben Budapestet jelent. Bizony a ,30-as hajnali autóbusz indulásától kezdve 7 óráig tömötten száguldanak a járművek községünkből a főváros felé. Idekívánkozik az éppen ötven évvel idehelyezett idős tanító, Újházi András e nyáron elmondott visszaemlékezéséből, hogy ő 1919. november 7-én gyalog jött a Hűvösvölgytől Nagykovácsiba. Még évtizedekig leginkább gyalog folyt a közlekedés a mai műút melletti gondozott gyalogúton. A később megindított autóbusz-járat is nagyon esetleges volt. A jármű vezetője, aki egyben tulajdonosa is volt, a Nagyréten a fa alatt heverészett, s ha megtelt a busz elindult Nagykovácsi felé, ha kevesen várakoztak, egyáltalán el sem indult. Ma a főváros már budapesti tarifájú kék autóbuszjárattal vonzza üzemeihez az idetelepült új lakosságot. Messze vidékekről is szívesen telepednek itt le a dolgozók.”

 

 

 

Cikk megosztása
Kategória: 1946-1985, Krónika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.