Virágáldás Nagyboldogasszonykor a templomban
„Mire beharangoznak, megtelt a templom. Mindenki az őt megillető helyen ül vagy áll s maga előtt tartja a virágcsokrot. A pap a szószéken a virágokról beszél, kapcsolatba hozza őket a Nagyasszonnyal s megmagyarázza az ünnep egyházi jelentőségét. Mire véget ér a prédikáció, illattal telik meg a templom s az ember lelke szinte azt érzi, hogy ma a virágok is imádkoznak (…) (A pap) ezután szentelt vízzel meghinti háromszor és ugyanannyiszor megfüstöli a feltartott virágokat, befordul s megkezdi az ünnepélyes szentmise celebrálását. (…) A szentáldozat bemutatása után a nép hazafelé veszi az útját, keblén vivén az új otthonba a természet édes gyermekét. Otthon a sublót vagy almárium tetejére került a megszentelt virágcsokor s itt is hervad el. Eldobni nem szabad, mert ennek az a hatóereje, hogy távol tartja a villámot, a mennykövet. Sok hónapon keresztül – ha csak halott nincs a háznál – szóba sem kerül. El kell múlnia a karácsony minden varázsának, csak ezután esik rá megint a család tekintete, vízkereszt napján. Ekkor leveszik helyéről, virágjainak egy részét lemorzsolják s tányérra vagy agyagfödőre teszik. A száraz morzsák alá parazsat gyűjtenek, mely lassú égést idéz elő s kellemes füstöt támaszt. Mikor már ennyire vannak a virágszirmok, a háziasszony kezébe veszi az edényt megindul az egész ház népével a családi lak megáldására. (…) A szertartás végén bemennek a konyhába (…) itt mindenki leveti a cipőjét és mezítláb a füst fölé tartja a lábát s imádság közben kéri az Istent, hogy tartson távol tőle minden bajt az új esztendőben. (…)”
Ha beteg vagy halott volt a háznál, szintén szerepe lett a csokornak. A beteg esetén a Csengő orbáncvirágot, halott esetén a megmaradt virágokat füstölőként használják.
A tanulmány nagyon tiszteletreméltóan beismeri, a szerző számára nem tudható, hogy a Virágáldás különösen vagy kizárólag csak a Nyugat-Magyarországon, azon belül is a sváb népszokások közé tartozik-e vagy ennél tágabb körben értelmezhető. A néprajzi szakirodalom segít: a virágszentelés, népiesen virágáldás, latinul benedictio herbarum már a középkori liturgiában jelen volt. Vidékenként kissé eltérő tartalom társult a felhasználásukhoz, sőt lehet, hogy a tájegység szerint a növények összetétele némiképp változott. A Néprajzi lexikon a Nagyboldogasszonyfű-ként ismeri, egyben emeli tudományosra rangra, a vidékenként eltérhető összeállítást.
A Virágszentelés szokása Nagykovácsiban
Az interjúkon alapuló egykori Harangszóbeli cikk, amelyet Réthy Mária jegyez, egy nagyon érdekes, mára szinte feledésbe merült szokást ír le. „A kismisére főként a háziasszonyok és a fiatalok mentek. A kismisén kilencféle virágból kötött koszorúkat áldottak meg. „ A szokással kapcsolatos kutakodás vezetett el „A Virágszentelés Nyugat-Magyarországon” címűm fent idézett tanulmányhoz, amelyet Schwartz Elemér olvasott fel a Magyar Néprajzi Társaság 1923. november 23-i ülésén. Írása szerint, ezekben az ünnepi napokban, az egész természet ünnepre készül, nem is lehet ez másként, hiszen a Virágok Királynéja, Blumenfrauentag, Nagyboldogasszony ünnepe következik.
Az ünnepre való készülődés jegyében a plébános meghirdeti a híveknek, gondoskodjanak a megfelelő virágok gyűjtéséről, természetesen a családokban ez a gyerekek dolga lett. Meg is kapták feladatként, hogy minden a csokorba, a tanulmány csokrot említ, nem koszorút, való virágot gyűjtsenek össze. „A gyerekek szeretettel fogadják a parancsot, s erdőt-mezőt bejárnak, hogy minden növényt összeszedjenek, amire szükség leszen.” Ha a természet nem nyújtotta éppen a szükséges kínálatot a háziasszonyok kertjeibe is bejárást kértek, legyen minden együtt, ahogy az ünnep kívánja.
A mai gondolkodásunk szerint, szépséges kerti csokrokat képzelünk a Nagyboldogasszonyi csokrokként. Igazság szerint, a leírások alapján, ezek leginkább vadvirágok, gyógynövények, a rétek, erdei mezők vadvirágai voltak.
Gyűjtőmunkánk során megpróbáltunk a tanulmány szerint felsorolt „hozzávalóknak” utánajárni. Meglepő, de szinte minden növény nyomára bukkanhattunk kint a réteken. Türelmes és kitartó kereséssel, nem csak Nagykovácsi és nem csak a meghatározott gyűjtési időszakban ugyan, de majdnem valamennyi növény begyűjtésre kerülhet. Némelyikük szinte észrevehetetlen szerénységgel lapul a mezőkön. Természetes a gondolat, ha ennyire egyszerű virágokról van szó, nem az esztétikum, a díszítő funkció az elsődleges, más szempontok munkálnak ezen növények kijelölésénél. A megnevezett virágok szinte mindegyike gyógynövény is, így gyűjtésük, megismerésük nem csak a lelki, szakrális épülésre, a test támogatására is nagyon alkalmas. A kilenc, más helyen 15, 17 virág jelentős többsége ismert hatású gyógynövény.
A Nagyboldogasszony-fű
A Schwartz-tanulmány is említést tesz a Nagyboldogasszony-fű halotti szertartási felhasználásáról. Ugyanezt erősíti meg a Néprajzi Lexikon. „Leginkább a holtak koporsójába teszik, hogy hitük szerint Máriához hasonlóan, azok dicsőségére jussanak.” Arra is tekintettel lévén, hogy saját halottuk számára ugyanazt a csodálatos diadalt, vagy annak egy mérsékelt, de igazságos változatát kívánták, hogy a test is és a lélek is egyszerre kerülhessen, szinte romlatlan, a mennybe eresztő kapu elé.
A Nagyboldogasszony-fű Schwartz Elemér (tanulmány) szerinti összetétele:
Közönséges Gyujtoványfű, Tövises Iglic, Katángkoró, Mezei Kandilla, Kakastaréj, Ezüstlevelű zsálya, Áldott Bárcs, Orvosi Vérfű, Lavater füve, Hosszúlevelű Mentha, Erdei Mácsonya, Csengő Orbáncvirág, Százforintos Földepéje, Varádics Aranyvirág, Buvákfű, Kender Sédkender, Bugás Lángvirág, Egérfarkkoró
A fentiek a Nagykovácsi búcsúk című helyismereti kiállításon, 2018-ban szerepeltek a tablókon.
