Különleges esztendő a 2020-as év. Évtizedekig nem kellett a világjárványok tényével foglalkoznunk, az ismert betegségekre megvoltak a megnyugtató válaszok, a védőoltások szervezett alkalmazása, kötelező jellege megvédte az emberiséget az ismert bajtól. Ez a biztonság a 2020-as évben megszűnt. Új fogalmakkal kellett megismerkedni, mindennapossá vált a szájmaszk viselete az utcákon, kötelezően a boltokban. Az emberek igyekeznek biztonságos távolságba húzódni, a karaténben-élés is a mindennapok részévé vált. A kialakult helyzet a közösségi életünkre is hatással van, az ünnepeinkbe is beleszól. Máshogyan, máskor, más körben ünneplünk idén.

Az alaposan előkészített idei búcsúi programot, természetesen a világi eseményeket, le kellett mondani Nagykovácsiban, az 500 fő feletti zenés-táncos rendezvények tilalma miatt. Az egyházi ünnep ettől még teljes marad. A falunak 2020-ban is van búcsúja, még akkor is, ha idén nem érkeznek meg az árusok, a lacikonyhások, a lángosos; nem lépnek fel a kedvenc zenészeink, nem csalogatja a gólyalábas kikiáltó a falu apraját-nagyját a főtérre,  legyen az ünnep szépséges forgatag is egyben.

Két évvel ezelőtt, a búcsú idején nyitottuk meg a Nagykovácsi búcsúk helytörténeti kiállítást. A készülődés idején megkérdeztük az embereket, mi jut eszükbe, ha ezt a szót hallják, búcsú lesz. A válaszokból készült egy szófelhő, amelyből könnyen nyomon követhettük, az emberek nagy többségének az egyházi tartalom mellett, bizony a világi elemek erősebbek.

Mi jut eszébe, ha azt hallja búcsú?

A 2018-as kiállítás az egykori nagykovácsi búcsúk történetét, az ünneplési szokásokat mutatta be, azzal indítva, mit is jelent maga az ünnep, a búcsú.

Mi is a búcsú?

A búcsú, a katolikus egyház által előírt cselekedetek elvégzése után bocsánatos bűnök elengedése, valamint a tisztítótűzben szenvedés rövidülésének elnyerése. Búcsú nyerhető, ha a hívő meghatározott búcsújáró helyet felkeres, ott gyón, áldozik, áldást kap.

A búcsújáróhelyen ősi hiedelmekkel keveredve, az Isten jobban meghallja a könyörgéseket, ott kedvesebb számára a tiszteletadás. Ezeken a búcsújáróhelyeken gyakran történtek csodás gyógyulások, jelenések.

A templom búcsúja, vagyis a templom címének ünnepe, annak a szentnek, „titoknak” a napja, amely tiszteletére a templomot felszentelték. Magyarországon a legtöbb templomi búcsút a termés betakarítás utáni hónapokra tették. István király, Nagyboldogasszony, Szent Kereszt felmagasztalása (szept. 14.) Szent Mihály napja, Kisasszony napjára, Szent Márton napjára például. Így a dologidőt nem akasztott meg az ünnepi idő, a munka végeztével jó alkalom adódott az ünnep méltó megülésére, a szakrális ünnepi események és a profán tartalmak együttességére.

Nagykovácsi búcsúja kezdetekben december 8-hoz köthető, a Szeplőtlen Fogantatás (Immaculata Conceptio), az egyik legnagyobb Mária ünnepünkhöz.

Immaculata-szobor 2018. június 30.
Huber Éva fotója

Az ünnep Mária kiválasztottságának ünnepe, a magyarok tisztelete szerint, nem terhelte eredeti bűn, mint minden más anyaszülöttjét. A magyar egyház nagy tisztelettel ünnepelte a napot, sőt Mátyás király uralkodása alatt Bécsre is kiterjesztette. Bonfini feljegyzése szerint 1495. december 8-án, tehát az ünnepen Buda népe a fellegek között Máriát látta megjelenni. Közel háromszáz évvel később 1742-ben december 8-án Nagykovácsiban, a sváb telepesek lerakták a templom alapkövét. Hároméves építőmunka után 1746. december nyolcadikán szentelték fel a templomot, a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére.

A templom homlokzatának félkör alaprajzú szoborfülkéjében a mai napig áll a Szeplőtelenül Fogantatott homokkő szobra, Kugler János budai kőfaragómester alkotása.

Az eredeti oltárkép Eberhardt Antal műve volt, egy faragott oltárkép a Szeplőtlen Fogantatást ábrázolta. Az Istenanya főjére 1796. december 6-án 12 csillaggal díszített ezüst koronát tettek, ezt egy a budai Tabánban lakó polgárasszony adományozta. Eberhardt keze munkáját dicséri a szószék is, amely eredeti helyén, szépségében látható a mai napig is.

A búcsúcsere Nagykovácsiban

Az ősi, decemberi búcsúra Solymárról, Vörösvárról, Hidegkútról, Budakesziről, Budajenőről jöttek búcsújárók Nagykovácsiba. A búcsúcserére 1813-ban került sor. Csereney József Benedek plébános Adony községből származott, magyar kisnemesi családból. Igen kedvelt, nagyhatású plébános volt Nagykovácsiban. 43 évig tevékenykedett plébánosként. Közvetlenül a tudós Fejér György után vette át hivatalát. Csereney is írói tevékenységet vitt, rendszeresen publikált a Budai és Pesti újságban. Ő kezdte vezetni a plébániahivatali krónikát. Az említett 1813-as évben levetette az oltárról a Szeplőtelen fogantatást ábrázoló oltár domborművet, és azt a Mária mennybevétele képre cserélte.

Mária mennybevétele A főoltár 2018. június 30.
Huber Éva fotója

Megváltoztatta a templom nevét, ettől az évtől a templom védőszentjének ünnepe, így a búcsú ideje is változott augusztus 15-re. A régi december nyolcadika kisbúcsúra változott, „kleiner Kiritog-ként emlegették. Csereney érdeme a kolerajárvány után épített Kálvária felépülte, és az ő plébánossága idején építette be a fellelt római leleteket a Plébánia falába. Az ő idejében lett a Plébánia kertje franciakert, napórával, kúttal. Gyümölcsöst telepíttetett, megtanította a gyümölcskertészet művelését a falusiaknak, ezzel jelentős jövedelemforrás alapjait teremtette meg. Csereney 1847-ben betegedett meg. Az általa alapított, a mai napig szolgáló nagykovácsi temetőben nyugszik. Így búcsúzott híveitől utolsó miséjén: „Kedves Gyermekeim! Hacsak az Úr nem tesz valami különös csodát, többé nem láttok engem. Emlékezzetek mindarra, amire tanítottalak Benneteket, ezután is kövessétek elöljáróitokat és szorgalmasan imádkozzatok értem. Megáldalak Benneteket az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében! Ámen.”

A temetőben háromszögletű sírköve, akarata szerint, a szentháromságra emlékeztetve a mai napig áll. A templom és a plébánia fenntartására 2478 aranyforintot hagyományozott, amelyet a nevét viselő alapítvány kezelt.

Búcsúk a háború után

Réthy Mária 1992-ben hosszú interjút készített Honvári Sebővel és Probszt Borbálával, a harmincas-negyvenes évek búcsúinak szokásvilágát innen is ismerjük. Az ötvenes-hatvanas évek búcsúira való visszaemlékezésekre más forrásaink is vannak. 1945 augusztusában, amikor előrevetette árnyékát a kitelepítés réme, a templomban változatlanul megünnepelték a búcsú napját, de mulatságot nem rendeztek, hintások és vásárosok nem jöttek. Ekkor a „kitelepítéshez” szükséges jogi keret valójában már szinte együtt állt, csak a gyakorlati kivitelezés volt hátra. 1946. augusztus 15-én az egykori nagykovácsiak már számkivetetten, Németországban éltek. Mekkora honvágy foghatta el őket ezen a napon kényszerűségből elhagyott szülőfalujuk után, különösen a kezdeti kegyetlen nehéz időkben, amikor újra egy vadonatúj földön kellett talajt fogni, lábat megvetni, és újra és újra bizonyítani! A Nagykovácsiba települt új lakók hozták magukkal a búcsúünneplés hagyományát, ők is ünnepeltek búcsúkor, de nem sokáig. 1948-ban sok egyházi ünneppel együtt, munkanappá nyilvánították augusztus 15-ét is. Egyre inkább fakult az ünnep, fogytak a hívek a templomban. A Németországból hazalátogató Leyrer Mihály így emlékezik 1971 Nagyboldogasszony napjára: „1971 augusztus 15-én Mária mennybe való felvétele ünnepén 16-an voltunk a nagymisén, amelyet Halász Piusz atya tartott. A 16 személyből 8-an jöttek Németországból látogatóba.”

A búcsú dátumára viszont emlékezett a körhintás, aki az augusztus 15-ét követő hétvégére felszerelte hintáját a Lenin téren (Kolozsvár-tér). A bejegyzés fotóanyaga, Kerekes Béla munkái, ezeket az éveket örökítették meg. Valamikor a 80-as években váltott, augusztus 15. helyett, a mindvégig ünnepnappal, munkaszünettel járó húsvétkor jött. Ezzel eltűnt a búcsúnapi vigasságok utolsó nyoma is.

Hazatérés a búcsúra

A régi, kitelepített nagykovácsiak a hatvanas évekig nem kaptak engedélyt a hazautazásra. Az első látogatások a hatvanas években estek meg. A 60-as évek elejétől kezdve tértek vissza, hogy meglátogassák szülőfalujukat. Látogatásukat általában augusztus 15-éhez, Nagyboldogasszonyhoz, a búcsú napjához igazították. Számukra ez az ünnep maradandó volt, vonzotta őket templomuk és régi ünnepük emléke. Eleinte egyénileg jöttek, később szervezett csoportokban is. Jöttek az ünnepi szentmisére, felkeresték szülőházukat, sétálgattak, szemlélődtek.   A kezdeti időkben természetesen hivatalos meghívásról, ünnepi fogadásról szó nem eshetett. Az első búcsúi mulatságok egyikét az egykorvolt kovácsiak fent a Zsíros-hegyi turistaházban tartották, szigorúan magánrendezvényként. Új fejezet nyílt a búcsúk történetében 1989-ben, amikor a régi nagykovácsiak augusztus 15-ére érkezett csoportját a helybeliek nyíltan és ünnepélyesen fogadták, együtt ünnepeltek velük a templomban és az akkorra helyreállított Mária-szobor felszentelésén, vendégül látták őket, bált rendeztek.

Orbán György plébános, Gyuri bácsi feljegyzése a Historia Domus-ban:

„Augusztus 15-én, templomunk búcsúnapján egy autóbusszal és számos magán kocsival jöttek Németországból, akiket a háború után kitelepítettek. ½ 10 órakor az Országzászló előtt, melyet ők hoztak Németországból, a Községi Tanács elnökhelyettese, Deme Géza köszöntötte a vendégeket. A nők népviseleti ruhában voltak. A Himnusz hangjai mellett felhúzták a nemzeti zászlót, majd énekszóval bevonultak a templomba. 10 órakor volt az ünnepi szentmise németül. A szentbeszédet Leyrer Mihály, a mannheimi vegyészeti gyár igazgatója, mint felszentelt diakónus mondta, és ministrált a szentmisén. Magyarul a plébános, Orbán György prédikált. A szentmise után a hívek körmenetileg elmentek a Kossuth utca elejére, ahol az új Mária-szobornál a Honismereti Baráti Kör elnöke, Dr. Telek József beszámolt a szobor keletkezéséről és a Kör további terveiről.

A beszámoló után a plébános, néhány szó keretében, a szobrot megáldotta. Utána a vendég németek részére a Községi Új Iskola nagytermében 100 terítékes ebéd volt. Az ebéd előtt a vendégeket Dr. Szabó István, a Községi Tanács elnöke köszöntötte. Délután kultúrműsor volt, ugyancsak az iskolában, németek és helybeliek közreműködésével. Este pedig sváb-bál volt éjfélig. A német vendégek egy villany fűnyírógépet hoztak ajándékba a templomkert részére.”

A búcsúi szokások felelevenítése

Az egyház természetesen a templom, templomkert berkeiben mindig is megtartotta a búcsút, a legnehezebb időkben is. A rendszerváltás körüli években jöttek divatba a falunap típusú rendezvények, amelyek minden népünnepély jellegű ünnepi mozzanatot felvonultattak, hasonlóan a búcsú, a majális ünnepekhez. A falunapokat legkevésbé időzítették a falu búcsúnapjához, inkább a jó időjárású, felhőtlen szórakozásra, külső helyszíneknek kedvező időpontokat kerestek.

Nagykovácsiban is legendás falunapokra emlékezhetünk, több helyszínen, főzőversennyel, nagy mulatsággal.

2011-ben a Német Nemzetiségi Önkormányzat újra felvállalta a búcsú világi eseményeinek életre-keltését. Az idei évforduló, idén váratlanul akadályba ütközött, holott már évek óta az egész falut megmozgató ünnepi hétvégévé nőtte ki magát a „búcsú”, amelyet az augusztus 15-éhez legközelebb eső hétvégén rendezünk már önkormányzati, intézményi (Öregiskola) szervezésével kiegészülve. Jövőre reményeink szerint az egyházi és a világi események újra teljes körűen megvalósulhatnak.

Úrnapja, pünkösd után tíz nappal következik a katolikus ünnepi kalendáriumban. Az Úr Szent testének és Szent Vérének ünnepe. Az ünnephez leggyakrabban körmenet kapcsolódik.

A körmenet négy stációja, a négy égtájat szimbolizálja, ezek többnyire szabadtéri oltárok, lombsátrak, épített kápolnák. A népi vallásosság megnyilvánulási formáinak meghatározó terepe az Úrnapi körmenet. Különösen erős volt ez a szokásrendszer a Budai-hegységben és a Pilisi-medencében élő németek körében. Sz. Tóth Judit néprajzkutató az ünnep jellegzetes elemeinek tekinti az úrnapi kápolna építését, a lombsátor állítást, az úrnapi koszorú kötését és a virágszőnyeg készítését.

Az ünnep több napi előkészülettel járt, amely készület szakrális jellege miatt nem tekinthető munkának, hanem ahogy Sz. Tóth Judit tanulmányában fogalmaz „szent kötelesség”.

A készülődés munkamegosztása, a munkafolyamatok elosztása, a kápolnák felelősi rendszere, a virágszőnyeg motívumainak felosztása egyfajta leképeződése a helyi társadalmak mintázatának. A feladatok, rutinok, tudások, eszközök öröklődtek. A munkafolyamatokban szerepet kapni megtiszteltetés, a munkafolyamatokat, a szent kötelességet ellátni megbecsülést jelentet és érdemelt.

A környező településeken (Solymár, Pilisvörösvár, Budakeszi, Budaörs, Pilisszentiván) a mai napig élnek az úrnapi szokások, sőt sok tekintetben szervesen fejlődőnek is látszanak.  A szocializmus évei alatt is, ha kisebb területen, kisebb körmenettel, szerényebb díszítéssel, előkészítéssel, de élő hagyományként működtek. Bizonyíték erre a Ferenczy Múzeumi Centrum néprajzi fotógyűjteménye is.

Nagykovácsiban az úrnapi körmenetek népi vallásosságra mutató színei teljesen kivesztek. Az 1946-os kitelepítés, a politikai rendszer meghatározta ideológiai rendszer kiirtotta ezeket a hagyományokat, megszakadt a folyamat. A rendszerváltás utáni években sem lett az úrnapi körmenetnek faluközösséget érintő jelentősége, a körmenet is leggyakrabban a templomkertben zajlottak, itt építették fel a hívek az egyszerű oltárokat. Ezek elkészítése a legelszántabb hívek odaadásából sikerülhetett, szűk körben maradva. (Semmiképpen nem összehasonlítható az akár egy hétig is tartó előkészületekkel, amelyekben a falu apraja-nagyja életkorának, nemének, társadalmi státuszának megfelelő feladatokat kap.)

Érdekes módon Greszl Ferenc Heimatbuchja nem szán külön részt az Úrnapi ünneplésnek, „Az egyházi év, jámborság” fejezetben nincs említés az úrnapi eseményekről, a képek között azonban többet is találhatunk az ünnepi körmenetről. Ezekről méretük és a fényképezés szöge miatt nem megállapítható, hogy hol készültek.

A Nagykovácsi Pékdomb estéken tematikus „Hiányjel” című egységekben tárgyaltuk a falu eltűnt szakrális és nem szakrális értékeinek bemutatását.

Visszaemlékezésekből, a helytörténeti irodalmakból a következőket tudtuk rekonstruálni. Nagykovácsiban 3 épített, kő-tégla úrnapi kápolna volt. Egy, a negyedik mindig is ideiglenes, alkalmilag épített lombsátor jelleggel működött.

A három épített kápolnára a mai idős generáció, akik gyerekkorukat is itt töltötték a faluban, illetve a kitelepített ős nagykovácsiak emlékeznek már csak.

Mind a négy kápolna a Kossuth utcában volt.

A legtöbb emlék (fotó, festmény, szóbeli emlékezés, interjú utalás) az egykori Mandl-ház mellett lévő kápolnáról volt. (Kossuth Lajos utca- Antónia utca sarka, páratlan oldal). Ez a kápolna a Mandl család tulajdonában, gondozásában állt. A hatvanas évekbeli műemléki leírások szerint: A Kossuth utca 23. sz. ház mellett áll. Félkörös oromfallal, a homlokzatán két fapillér, a sarkokon egy-egy csonka obeliszk. A XIX. század elejéről.

Egy másik kápolnáról egyetlen fotónk van jelen pillanatban. Ez egy privát fotó, amelyen a fotó főalakja mögött, a Kossuth Lajos utcában, a páros oldalon látható, az akkor már elhagyott, funkcióját vesztett épület.

A harmadik kápolna, szintén a páros oldalon, a falu elején, a „Postánál lévő” kápolna. Ezt a kápolnát a hatvanas évek végén még a műemléki leírások említik. Feltételezhetően erről szól a leírás: A Kossuth utca 10. sz. mellett, vázákkal, klasszicista. Erről a kápolnáról sokáig úgy tűnt semmilyen emlék nem maradt, csak egy szinte kivehetetlen fotó. Később a helytörténeti gyűjtés látókörébe került egy mozgófilm, amelyet egy május elsejei ünnepség alkalmával rögzítettek 1968-ban. Ennek a filmnek egy-két kockáján, természetesen háttérben látható a kápolna, amelyre a Pékdomb tevékenységére figyelő csoporttársunk hívta fel a figyelmet. Ezt a képet kivágtuk a mozgófilmből. Minősége természetesen ennek megfelelő.

A negyedik kápolna nem épített volt. A lombsátor kápolna interjú emlékezések, szóbeli információk szerint a főtér közelében, nagyjából a mostani parkoló területén lehetett, egy magánház telkén, az ott élő tulajdonos család gondozásában.

Ezek az épített kápolnák egész évben kápolnaként működtek, csekély díszítéssel, a nagy napra szentképek sokasága borította a kápolna falait, szép virágdíszítéssel. A negyedik kápolna ideiglenes volt, de hasonló volt az ünnepi megjelenése. Egymás mellé-fölé elhelyezett szentképek sokasága adta meg ünnepi díszét, a díszes virágdekoráción túl.

Nagykovácsiban a virágszőnyegezés szokásáról nagyon kevés emlék maradt fel, mindösszesen egyetlen fotónk van, ahol az egyik kápolna előtt lévő virágszőnyeg díszét láthatjuk az IHS szimbólummal (Jézus nevének görög rövidítéséből).

Kevés esélyünk maradt, és napról-napra kevesebb lesz, hogy újabb fotókat, emlékeket találjunk fel e tárgykörben. Ahogyan azonban az 1968-as amatőr filmfelvétel, illetve a privát fotó segített minket, nem kell feladnunk a keresést az úrnapi kápolnák kapcsán sem.

Idén először tudjuk a Krónika keretei között mind a négy kápolnát, még ha nagyon rossz minőségben is, de egy helyen közzétenni.

Források:

Bednárik János: Egy virágszőnyeg képei. A budakeszi úrnapi dekoráció néprajzi nézetben https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2015/BednarikJ.pdf

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi helyismereti olvasókönyv. 1962. (2005. szerk: Pájer Árpád)

Sz. Tóth Judit: Szent kötelesség. Úrnapja a Buda környéki német településeken. Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok évkönyve XVIII. Különlenyomat.

Lipták Mariann és Tóth Balázs feltáró, segítő munkája

Köszönet a Pékdomb csoportban közzétett fotókért, kiemelten a Bartus- családnak