Nagykovácsi a Vármegyék Országos címtárában 1931.

 

Forrás: Vármegyék Országos Címtára. Pest -Pilis-Solt- Kiskun vármegye Átalános ismertetője. 3. körzet. F. Szabó Géza (szerk.) A Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete kiadó, Budapest. 1931.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_16_037_13/?pg=0&layout=s&fbclid=IwAR0B0ZLLpBsFG3DUg5GB0pu5qv4T4oFttGiC1TecMwdZ1jMoHY35K5d5-g4

Szatmári Lajos tanár úr emlékére

 

Szatmári Lajos (1910- 2005)

Tanár úr, Lajos bácsi

többnyire így szólították, így szólítottuk. Idén, december 18-án van születésének 110. évfordulója.

Sokan talán már csak a tiszteletére alapított díj, az önkormányzat által évente átadott elismerés címadójaként ismerik. Minden évben nagy öröm, hogy kiosztásra kerülnek a Szatmári-díjak, elismerve egy faluban élő, dolgozó pedagógus munkáját, aki a szűken vett szakmai tevékenységén túl sokat tett Nagykovácsi kulturális életéért.

Amikor a díj alapítását kezdeményeztük az vezérelte a testületet, hogy megmutathassuk azt a szemléletet, értékként kiemelve, amelyet Tanár úr képviselt, természetesen nevének-emlékének megőrzését is célul tűzve.

Szatmári Lajos sírja a nagykovácsi temetőben, a tanítók sírkertjében, a ravatalozó mögött található.

Tanár úr Taktaharkányban született, minden életrajzában kiemelte, hogy a Rákócziak egykori birtokán. Édesapja az I. világháború áldozata lett, ötévesen már árva volt.  Édesanyja erős kitartásával nevelte testvéreivel együtt, így kezdte iskoláit. A jófejű, szorgalmas diák polgári iskolába, majd a Sárospataki Tanítóképző Intézetbe került. A klasszikus mobilitási csatornát jelentő tanítóképzőben igazi jó helye lett. Elismerték tehetségét, szorgalmát. 1932-ben Györgytarlóra kerül tanítónak. A tanult fiatalember, aki ekkor, jegyezzük meg ,  22 éves, a tanyán egy 70 tanulóból álló osztatlan iskola tanítója lett, a tanyasi négyszáz lelkes  cselédség egyetlen kulturális, mit is lehetne mondani erre, maradjunk Lajos bácsi szófordulatánál, munkása lett. A rádió, amit első keresményeiből vett, a gazdaság egyetlen kommunikációs felülete volt, azon keresztül, Tanár úron keresztül jöttek a hírek a tanyára.

Aki láthatta azokat a vázlatfüzeteket, amelyekkel Szatmári Lajos az óráin dolgozott, egy egészen különlegesen kidolgozott, aprólékosan, nyugalmasan kezelt világba láthatott bele.

1944-ben a behívó nem tűrt halasztást, a háború esztelensége akkor már a tanítóknak sem kegyelmezett. 1946-ban, hadifogság után kerülhetett haza Sárospatakra. A hadifogságban sem tagadta meg önmagát, Tábori Stúdiót szervezett, ahol ugyanazt tette, mint egész életében mindenhol, tanított.

1957-ben, a gyermekei továbbtanulását segítve kérte áthelyezését Pest megyébe, így került Nagykovácsiba. Megyei vezető szakfelügyelő lett, nyugdíjazásáig megtartva a tárgyait a helyi iskolában.

Nyugdíjazása után is minisztériumi feladatokban működött közre és a folytatta megkezdett helytörténeti munkáit. Nagykovácsi helytörténetírásának Szatmári Lajos egy meghatározó alapköve lett. Kötetei alapvetésként szolgálnak:  a református közösség történetének összefoglalása,  a helyi óvoda  históriájának megírása nagy fejezetet jelentett, de Nagykovácsi történetének rövid  leírása is mérföldkő lehetett, első hazai írásos dokumentumként megjelenő helytörténeti munkaként.

Tudományos tevékenységét elismerve, erre nagy szeretettel rámutatva,  engedjük meg azt a lokális színt is látszani azok számára, akik nem ismerhették őt, mára ez a réteg Nagykovácsi lakosságának jelentősebb része, hogy vannak tanítványai, ma már  nagyapa korban ugyan, de jó egészségben, akik diákkori becenevét ő adta. Aligha lehet szebb bizonyíték arra, hogy komolyan gondolta, emberekkel-személyiségekkel foglalkozik.

Szerencsém volt ismerni őt, egyik elsőként megjelent helytörténeti füzetében ifjú kartársaként említett a dedikációjában, büszke vagyok rá. Sokan emlékszünk rá nagy szeretettel, a megemlékező írás Réthy Mária, az egykori (helytörténettel foglalkozó) kolléga gondoskodó segítségével jött létre.

Emlékezzünk meg róla érdemben, tisztelettel!

Nagykovácsi, 2020. december 18.

A cikk megjelent a Tájoló 2020. évi decemberi számában.

 

 

 

 

Luca napi népszokások

 

Dömötör Tekla néprajztudós A népszokások költészete című munkájában az alakoskodó népszokások közhitbeli veszélyeit is bemutatja, egy a Pest megyei Tökön gyűjtött, de Nagykovácsiban „történt” eset tanulságával is.

„Nagykovácsin vót ez. Egy legíny felőtözött Lucának. Egy bikának a nedves bőrét húzta magára. Mentek a legínyek, 12 óráig mentek. Bömbőt ez a legíny is, mint a bika. Az ment elő, a többiek mind utána szalattak. Mikó emut a 12 óra, le akarja vetni. Nem tudja. Orvos sem tudta levenni rúla. A 12 óra a varázslat ideje. Azér marat rajta. Soha többé nem tudta levetni. (Kovácsin fő nem őtözik Luca napján egy Luca-gyerek se, mer ránő, azt hiszik. Lucakor ki se menne.)”

Töktől Nagykovácsi esett olyan távolra, hogy a babonákban, varázslatban (is) hívő emberek elhiggyék a történetet.

Luca nap a néphit szerint, asszonyi dologtiltó nap, varázslatos idő. Ezen a napon jártak kotyolni, azaz egy mondóka kíséretében tojást, kolbászt, szalonnát, szaporaságot varázsolni a jövő esztendőre. Ezen a napon kezdték ácsolni a Luca székét, amelyre állva az éjféli misén láthatóvá lettek a boszorkányok. Ezen a napon ültették tálakba a Luca búzát, amely karácsonyra kizöldül, jó termés reményében.

Luca búza Nagykovácsiban 2019

Ha hiszünk Dömötör Tekla töki gyűjtésének, nagykovácsi emberek ilyenkor Luca napján inkább ki sem mentek a házaikból, ezen a sok varázslatot rejtő téli, sötét napon.

Emlékezés József Attiláról

1937. december 3. Talán pont ilyen ködös, borongós, hideg nap volt. József Attila halála a magyar kultúrtörténet egyik nagy halálrejtélye.

József Attila haláláról Radnóti Miklós így írt: „Ilyen természetes halált csak egy költő halt még a magyar irodalomban, Petőfi Sándor […] Nem bírta volna elviselni azt, ami utána következett. Attila sem.”

Ma a 83 évvel ezelőtti hideg téli, tragikus napra emlékezünk, és arra a magyar költőre, akinek nehéz és küzdelmes földi sors jutott, egy páratlan talentummal segítve vagy nehezítve személyes sorsát.

József Attiláról készült egy fotó Nagykovácsiban, egy vidám nyári napon, a kevés gondtalannak mondható napok egyikén, a fűben heverészve a hegyoldalban.

A 2020. évi búcsúkor megnyílt Sej, haj Rozi című Nagykovácsi turistamúltját feldolgozó helyismereti kiállításon szerepelt, és korábbi Pékdomb estek során is bemutattunk ezt a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában lévő fotót. A fotó József Attilát és Nagy Etelt ábrázolja, címe alapján megerősítve: Nagykovácsiban.

Bár a fotó pontos helyszíne nem ismert, csak feltételezés szerint illesztettük be a Nagy-szénási turistaház témakörébe, a turistaház építésének körülményeire alapozva. Mivel Nagy Etel táncművésznő 1927 előtt a Munkás Testedző Egyesületben táncolt, így nagy valószínűséggel a fotó valóban a Nagy-Szénáson készülhetett. A turistaházat ugyanis  a Munkás Testedző Egyesület építette.

1926. május 16-án, egy vasárnapi napon avatták fel a menedékházát a Nagy-Szénás hegyen. Az 1908-ban létrejött MTE életének egyik helyszíne a Nagy-Szénás, de hasonlóan fontos volt a gödi Fészek is. Olyan helyszínek, ahol nagyszámú szervezett munkás megfordult, Szociáldemokraták és a Kommunisták Magyarországi Pártja tagjai, vagy párthoz nem tartozó munkásfiatalok, turisták. „Nyáron Gödön, télen a hegyen!” Az alkalmas helyszínt szinte véletlenül találták meg. A budai hegyekben túráztak, Pilisszentiván és Nagykovácsi között, a Nagyszénáson. 1923. március 15-én történt ez, még rendkívül magas hó volt, mintegy 80 centiméteres. Ekkor merült fel az ötlet, csináljanak itt egy kunyhót. Éveken át folytak a munkatúrák, húzódott az építkezés, „mint a harmonika”. A Nagy-Szénás alján lévő gémeskútig tudták elvinni az építőanyagot, onnan vállon, kézben hordták fel a gerendákat, deszkákat. Kaptak káposztás-, olajoshordókat, ezeket hordták tele vállrúdon hordott vizes vedrekkel, a gyengébbek tejeskannákkal hordták fel a vizet. Az építőanyag pelyvával összetaposott agyag és kőpor volt. Ezt mindenki taposta bakancsban, gumicsizmában, mezítláb, aki így taposta, annak vérzett is a lába. Először egy 6×4-es termet építettek, a padlást hálószobának rendezték be. 1923-ban kezdték, 1926-ban fejezték be. Az 1929-30-as években bővítették, 1936-ban 18 női, 30 férfi hálóhely volt, a veranda 100 személyt fogadhatott.

              A kép 1931-ben készült.  A turistaház már állt, a bővítés éveiben jártunk, vagy építkezni, vagy csak pihenni voltak fenn József Attila és Nagy Etel a hegycsúcson, ezt már nem tudjuk meg. A fotó csak a nyári nap hangulatát adja vissza.