Krónika kereső

Magyar Hősök Emlékünnepe

Szerző:

Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Emléknapja. Minden évben tisztelettel adózunk azok emléke előtt, akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért. Az idei emlékünnepen a megemlékezésünket, a járvány adta lehetőségek szerint, csendes koszorúzás keretében tartottuk 2020. május 31-én. Ünnepi beszédek, ünnepi műsor idén nem kísérhette a koszorúzást, főhajtásunkat, emlékező együttlétre sem volt alkalom. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata és intézményei nevében koszorút helyeztek el a Hősök Emlékoszlopánál a Tisza István téren. Virágokkal emlékezett a Német Nemzetiségi Önkormányzat is. Az Emlékművön az I. és a II. világháborúban meghalt egykori nagykovácsiak szomorúan hosszú névsorát olvashatjuk.

Még javában dúlt a nagy háború, amikor a törvénykezés már gondolt a hősök, az áldozatok emlékének megörökítésére. 1917-ben született az első törvény a hősök emlékezetének megőrzéséről. Nagykovácsi főterén a Hősök Emlékoszlopa már 1925 óta áll. Összehasonlításképpen a budapesti Hősök terén az emlékművet 1929. május 26-án avatták fel, Szegeden a Hősök kapuja 1936-ban őszén készült el.

Hivatalosan Nagykovácsiban 1989-ben elevenítették fel az ünnepet. 2001 óta újra törvényben is rögzített a hősök emlékünnepe, a megemlékezés ügye május végén.

Az ünnep történetét dolgozza fel a Nagykovácsi Helytörténeti Értesítő 2019. évi 1. száma. Amennyiben érdeklődne az Értesítő iránt, kérjük az Öregiskola email címén, illetve facebook üzenetben jelezze. A könyvtár kényszerű zárása miatt az Értesítők terjesztése is leállt, kérésre a zárlat idején az igényelt számokat, a kért címre, postaládába házhoz visszük.

„Vadonatúj régiségek”, érdekességek Nagykovácsiból, Nagykovácsiról. Érdekli a falu helyismerete, helytörténete? Akkor jó helyen jár, jó böngészést! Köszöntjük a Nagykovácsi Krónika oldalán.

Elérhetőség:

furulyaskatalin@nagykovacsi.hu

Nagykovácsi emlékképek

Nagykovácsi Anno

Nagykovácsi Krónika 1968. május 1.

Itthon vagy! – Nagykovácsi

5 éves a Pékdomb!

Archívum