Olyan elhagyatott vagyok, mint a kövek az utcán, nincs itt egyik barátnőm sem…
A fenti szívbe markoló sorokat 1946. szeptember 24-én Helmly Terézia írta egyetlen Magyarországon maradt testvérének Helmly Annának. A kitelepítés szétszakította a családot. A címzett Anna, a legidősebb, férjhezmenetel előtt álló nővér Nagykovácsiban maradhatott, a szülőknek és a másik három testvérnek azonban el kellett indulni az ismeretlenbe. 1946 májusának első napjai Nagykovácsi történetének legszomorúbb napjai. Ekkor indultak az első transzportok a háborút vesztett Németország földjére. A faluból lovaskocsikon hagyták el a falut, a kollektíven bűnösnek megbélyegzett svábok. Az engedélyezett súlyú csomagokkal, ruhaneművel, némi élelemmel, a legszükségesebbnek ítélt ingóságokkal. A lovaskocsik a solymári állomásra érkeztek, itt szálltak az elűzöttek vonatra, és intettek búcsút a szülőföldnek, a hazának.
Arról, hogy hová érkeznek, mi lesz a sorsuk nem sok tudomásuk lehetett. A vagonokat lezárták és elindultak az ismeretlen felé.
A legkisebb testvér, Terézia kérleli a nővérét adjon hírt nekik, hogy megy sora, melyik házban maradhatott, hová költöztették falun belül. (A kitelepítés előtt már Nagykovácsiban összeköltöztetések voltak, az újonnan érkező telepes családokat „ráköltöztették” a sváb lakosságra, ezzel is nyomást gyakorolva, és megalapozva a kitelepítés későbbi lépéseit.) Terézia a maga életéről óvatosan így ír: „Kedves jó testvérem és Béla, nekünk nem megy rosszul, csak a lakással egyáltalán nem vagyunk kibékülve, még jó, hogy egész nap nem vagyunk otthon, minden nap parasztnál dolgozunk.” A levél borítékján látható, hogy civil levélként tartották nyilván, de nyilvánvaló volt, hogy ezek ellenőrzése is megtörtént. Ezért is talán az óvatos fogalmazás, „nekünk nem megy rosszul”, egyébként is miért keserítette volna a kemény valósággal a tenni semmit nem tudó testvért. Más forrásokból biztosan tudjuk, de a levél szolid utalásaiból is sejthető, a kitelepítésbe kerülők nagyon nehéz körülmények közé kerültek, idegenként, hazátlan cigánynak bélyegezve kellett bizonyítani, kellett kiállni a próbát, újra gyökeret verni, elismerést szerezni.
A honvágy, hazavágyódás a szülőföldre még akkor is erős maradt, ha a haza hálátlanul kitaszította a gyermekeit. „Kérlek, imádkozz sokat, (…) mi még egyszer hazamehessünk a régi hazánkba. (…) Kedves Anni, csak egyszer a régi hazába, amit soha nem felejtünk, mert ahol születtél ott szeretnél meghalni is.” A levél beszámol a halottakról, akik az egykori, nagykovácsi közösségből elmentek az utóbbi hónapokban. Csak a Terézia által számontartott, közeli családi-ismerősi körből négy halottról ad hírt. A levél szeptember végi, nem egészen öt hónap alatt mentek el ezek a hozzátartozók, akik nem élték túl sorsuk tragédiáját.
A magány, az elhagyatottság leírása, megfogalmazása képszerű, mint az elhagyatott kövek az utcán olyan elhagyatott a fiatal lány. Anna a Nagykovácsiban maradó testvér 1946-ban 23 éves, Rézi (Terézia) a legkisebb tizennyolc lehetett.
Szép sorokat olvashatunk a búcsúi hagyományok továbbvitelére. „Kedves Anni, remélhetőleg, Te is megtartottad a templomi búcsúnkat. Mert mi is megtartottuk a régi hazánk (falunk) templomi búcsúnapját. Mi a körzeti központunkban, Sinsheimben voltunk, ahol a papunk is ott volt, el tudod képzelni, hogy milyen öröm volt és örömében mindenki sírt. Az első és a második transzportból is voltak ott. Nagyon szépen prédikált a papunk, ezért mindenki sírt a templomban. Nagyon szépen voltunk felöltözve. Világosban és a mi népviseletünkben. Kedves Anni, nagyon szép volt, de képzelheted, milyen szomorú. „
A búcsúi ünnep öröme mellett, már a levél margójára utólag írt sor ad tudtul, reménykeltő jó hírt: „Anni, Simon Katalinnak van egy szép fia.” Visszaemlékezésekből tudjuk, ez a kisfiú még a vonaton született.
Helmly Terézia Anna testvérének írt levele közreadásával idéztük fel az 1946-os májusi kitelepítés tragikus napjait. 74 éve történt. Kerekes Béláné, Helmly Anna nincs már közöttünk, testvére Terézia sem. Talán a vonaton született szép kisfiú még élhet valahol Németországban.
A közreadott fotón a Helmly-lányok láthatóak, a fotó bal oldalán Helmly Anna, jobb oldalon Terézia, a fénykép a negyvenes években készülhetett még Magyarországon.
A dokumentumokat Kerekes István családja bocsájtotta az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Dokumentumtára rendelkezésére. A levelet Ziegler Ágota (Pilisszentiván) fordította magyar nyelvre.
A levél magyar fordítása:
24.9.46.
Kedves jó testvérem
Muszáj ismét egy levelet írnom, mert nem tudom mi lehet veled, mert egyáltalán semmi életjelet nem adsz magadról. Kedves Anni testvérem, hogy megy neked, csak mindig remélem a legjobbakat. Mit csinálsz mindig, hol laksz egyáltalán, ez nagyon érdekel, mert ha a Kati néni házában vagy [megj: Mitinszky János, Szent Anna utca, későbbi Szentedreiék háza], akkor az rendben van. Kedves jó testvérem és Béla, nekünk nem megy rosszul, csak a lakással egyáltalán nem vagyunk kibékülve még jó, hogy egész
2/
nap nem vagyunk otthon, minden nap parasztnál dolgozunk. A Mama és én a szomszéd faluban, ahol a Kati néni lakik Eppingenben. Kedves Anni, van még egy kérdésem, hogy házas vagy-e már. Kérlek írjál már egyszer valamit, hogy megy neked, hol vagy, mit csinálsz mindig, mert mi nagyon sokat dolgozunk itt az új hazánkban. Kérlek imádkozz sokat. hogy mi még egyszer hazamehessünk a régi hazánkba. Anni csak egyszer hozzád, te tudod mennyire fájhat nekem, hogy mindig egyedül vagy(?) én
3/
olyan elhagyatott vagyok, mint a kövek az utcán, nincs itt egyik barátnőm sem, messzire vannak tőlünk Minden vasárnap otthon kell maradnom a házban. Kedves Anni csak egyszer a régi hazába, amit soha nem felejtünk, mert ahol születtél ott szeretnél meghalni is. Mert közülünk már sokan meghaltak a ….. és a Pitz János bácsi és a Kreisz nagymama, Kávároi Cili(?) és a Máláncsek bácsi és nagyon sokan mindet nem is tudom felírni. Kedves Anni remélhetőleg Te is megtartottad a templomi búcsúnkat.
4/
Mert mi is megtartottuk a régi hazánk(falunk) templomi búcsúnapját, Mi a körzeti központunkban Sinshemben voltunk, ahol a papunk is ott volt el tudod képzelni, hogy milyen öröm volt és örömében mindenki sírt. Az első és a második transzportból is voltak ott. Nagyon szépen prédikált a papunk, ezért mindenki sírt a templomban Nagyon szépen voltunk felöltözve. világosban (klárá) és a mi népviseletünkben. Kedves Anni nagyon szép volt, de képzelheted, milyen szomorú. Kedves Anni most lassan befejezem az írásom. egy szép üdvözlet és puszi a te jó … lánytestvéredtől Jó éjszakát.
A levél szélén Anni, Simon Katalinnak van egy szép fia. [megj: a vonaton született]
