Az idén 77 éve, hogy a Solymári vasútállomásról elindultak a vagonok az ismeretlen felé a kitelepített sváb lakossággal. Talán, ha tíz család maradt a faluban, a többieknek indulniuk kellett. Hátrahagyva mindent: a nehezen megművelt, megszerzett földeket, az elvetett gabonát, az állatokat, a rendben tartott utcákban lévő meszelt portákat, az iskolát és a templomot. Elhagyni a gyerekkor kedves színhelyeit, az ifjúság boldog tereit, a kertet ahol az első lépéseket próbálták, a szépen termőre fordult gyümölcsfákat, mindent amit otthonnak hívunk és hazának.

Május első napjai ezért mindig szomorú emlékekkel terhesek Nagykovácsiban, azok számára is, akik a falu történetét csak a helytörténeti könyvekből ismerik.

Idén az évfordulós megemlékezéseket Ritter György PhD főlevéltáros előadásával kezdtük meg. Május 3-án az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár szervezésében előadást hallgattunk Kitaszítva címmel. A feltárt levéltári dokumentumok, a korabeli sajtó anyagainak feldolgozásával idézte föl Ritter György az elüzetés, kitaszítás, kitelepítés napjait.

Május 5-én, pénteken a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében gyalogos zarándoklatot tartottak. Nagykovácsiból a Solymári pályaudvarra, a bevagonírozás helyszínére tartott a csapat. A kitartó gyalogosokat egy autós csapat fogadta, akik szintén résztvettek a koszorúzáson és a mécsesgyújtáson.

Vasárnap, május hetedikén az emlékező szentmisén a Solymári Vegyeskar sváb népviseletben vett részt, és tette méltóvá a megemlékezést német nyelvű egyházi énekekkel, himuszokkal.

A mise után Kiszelné Mohos Katalin polgármester és dr. Klein ferenc a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének megemlékező beszédeit hallgattuk meg.

Kiszelné Mohos Katalin megemlékező beszéde:

 

“Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki eljött ma, hogy közösen
emlékezzünk Nagykovácsi történelmének fájdalmas és méltatlan
eseményére.
A héten hallhattuk-láthattuk Ritter György, főlevéltáros Kitaszítva c.
előadását az Öregiskolában, számomra sok új részlettel.
Megtudhattuk tőle, hogy a kényszermigrációnak mennyiféle fajtája
volt. Az SS-kényszersorozás, a német hadsereg általi evakuálás, a
kényszermunkára deportálás, internálás, elűzés, ami teljes vagyon és
jogfosztással járt, kitelepítés, ami részleges jogfosztást jelentett és az
illegális hazatérés, vagyis a visszaszökés, amikor akár évekig elbújva,
valójában a közösségből kitaszítva élt a Magyarországra visszaszökött
német.
Ritter György nézőpontja szerint a nagykovácsi svábokat nem
kitelepítették, hanem kiűzték falujukból. Valóban, a német kifejezés,
amit a magyarországi németek kitelepítésére használnak, sokkal
jobban visszaadja azt, ami történt. Vertreibung. Magyarul: kiűzetés.
Hallgattam a borzalmas tényeket és elképzeltem a nagykovácsi
németek döbbenetét, amikor 1945 áprilisában, a Szabad Szó
hasábjain, Kovács Imre tollából az alábbiakat olvashatták:
„…az egész svábság kollektív felelős a svábok tetteiért. Nincs
irgalom, nincs kegyelem! A legradikálisabb megoldást követeljük: A
svábokat egytől-egyig ki kell telepíteni az országból! (…)
Takarodjanak, úgy, ahogy jöttek, egy batyuval a hátukon.
Németországban lesz számukra hely, éljenek az alkalommal, mint
ahogy mi is élünk vele, hogy örökre megszabaduljunk tőlük.”
Az elfogadhatatlan kollektív bűnösség elve alapján véghez vitt
embertelen jogfosztás, vagyonelkobzás családokat szakított szét,
emberi életeket tett tönkre.
Most én itt, a Nagykovácsi közösség nevében szólok. Azok nevében,
akik ma itt élnek, azon a településen, ahonnan 77 évvel ezelőtt elűzték
sváb elődeinket. Megfosztották őket házaiktól és megfosztották őket
hazájuktól.

Emlékeznünk nem csupán tisztesség dolga, de elemi kötelességünk is.
Emlékeznünk és tennünk. A nagykovácsi svábok szenvedésének
története mindig is emlékeztetni fog minket arra, hogy minden ember
alapvető joga ott élni, ahova született. A hazájában, abban a faluban
vagy abban a városban, amely a saját otthona.
És hogyan is emlékezhetnénk méltóbban, mint hogy ápoljuk az általuk
létrehozott hagyományokat, őrizzük emlékeiket. A Nagykovácsi
Német Nemzetiségi Önkormányzat példásan teszi ezt. Nagykovácsi
Nagyközség Önkormányzata pedig támogatja minden törekvésüket,
amellyel méltó emléket állíthatunk sváb elődeinknek, amellyel
megőrizhetjük sváb gyökerű értékeinket a jövő nemzedék számára.
Összefogásunk eredményes. Gondoljunk csak a Nemzetiségi
Emlékszoba létrehozására, a templom eddigi felújítására vagy a még
előttünk álló, remélhetőleg eredményes hasonló feladatokra.
Ha elbizonytalanodnánk, jussanak eszünkbe Wass Albert szavai:
„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.”
Méltóságteljes emlékezést kívánok mindenkinek!

A szentmise után a Kitelepítési emlékműhöz tartott a közösség, koszorúzás következett.