A Helmly-lányok A kitelepítés magánlevelezésben

 

 

Olyan elhagyatott vagyok, mint a kövek az utcán, nincs itt egyik barátnőm sem…

 

A fenti szívbe markoló sorokat 1946. szeptember 24-én Helmly Terézia írta egyetlen Magyarországon maradt testvérének Helmly Annának. A kitelepítés szétszakította a családot. A címzett Anna, a legidősebb, férjhezmenetel előtt álló nővér Nagykovácsiban maradhatott, a szülőknek és a másik három testvérnek azonban el kellett indulni az ismeretlenbe. 1946 májusának első napjai Nagykovácsi történetének legszomorúbb napjai. Ekkor indultak az első transzportok a háborút vesztett Németország földjére. A faluból lovaskocsikon hagyták el a falut, a kollektíven bűnösnek megbélyegzett svábok. Az engedélyezett súlyú csomagokkal, ruhaneművel, némi élelemmel, a legszükségesebbnek ítélt ingóságokkal. A lovaskocsik a solymári állomásra érkeztek, itt szálltak az elűzöttek vonatra, és intettek búcsút a szülőföldnek, a hazának.

Arról, hogy hová érkeznek, mi lesz a sorsuk nem sok tudomásuk lehetett. A vagonokat lezárták és elindultak az ismeretlen felé.

A legkisebb testvér, Terézia kérleli a nővérét adjon hírt nekik, hogy megy sora, melyik házban maradhatott, hová költöztették falun belül. (A kitelepítés előtt már Nagykovácsiban összeköltöztetések voltak, az újonnan érkező telepes családokat „ráköltöztették” a sváb lakosságra, ezzel is nyomást gyakorolva, és megalapozva a kitelepítés későbbi lépéseit.) Terézia a maga életéről óvatosan így ír: „Kedves jó testvérem és Béla, nekünk nem megy rosszul, csak a lakással egyáltalán nem vagyunk kibékülve, még jó, hogy egész nap nem vagyunk otthon, minden nap parasztnál dolgozunk.” A levél borítékján látható, hogy civil levélként tartották nyilván, de nyilvánvaló volt, hogy ezek ellenőrzése is megtörtént. Ezért is talán az óvatos fogalmazás, „nekünk nem megy rosszul”, egyébként is miért keserítette volna a kemény valósággal a tenni semmit nem tudó testvért. Más forrásokból biztosan tudjuk, de a levél szolid utalásaiból is sejthető, a kitelepítésbe kerülők nagyon nehéz körülmények közé kerültek, idegenként, hazátlan cigánynak bélyegezve kellett bizonyítani, kellett kiállni a próbát, újra gyökeret verni, elismerést szerezni.

A honvágy, hazavágyódás a szülőföldre még akkor is erős maradt, ha a haza hálátlanul kitaszította a gyermekeit. „Kérlek, imádkozz sokat, (…) mi még egyszer hazamehessünk a régi hazánkba. (…) Kedves Anni, csak egyszer a régi hazába, amit soha nem felejtünk, mert ahol születtél ott szeretnél meghalni is.” A levél beszámol a halottakról, akik az egykori, nagykovácsi közösségből elmentek az utóbbi hónapokban. Csak a Terézia által számontartott, közeli családi-ismerősi körből négy halottról ad hírt. A levél szeptember végi, nem egészen öt hónap alatt mentek el ezek a hozzátartozók, akik nem élték túl sorsuk tragédiáját.

A magány, az elhagyatottság leírása, megfogalmazása képszerű, mint az elhagyatott kövek az utcán olyan elhagyatott a fiatal lány. Anna a Nagykovácsiban maradó testvér 1946-ban 23 éves, Rézi (Terézia) a legkisebb tizennyolc lehetett.

Szép sorokat olvashatunk a búcsúi hagyományok továbbvitelére. „Kedves Anni, remélhetőleg, Te is megtartottad a templomi búcsúnkat. Mert mi is megtartottuk a régi hazánk (falunk) templomi búcsúnapját. Mi a körzeti központunkban, Sinsheimben voltunk, ahol a papunk is ott volt, el tudod képzelni, hogy milyen öröm volt és örömében mindenki sírt. Az első és a második transzportból is voltak ott. Nagyon szépen prédikált a papunk, ezért mindenki sírt a templomban. Nagyon szépen voltunk felöltözve. Világosban és a mi népviseletünkben. Kedves Anni, nagyon szép volt, de képzelheted, milyen szomorú. „

A búcsúi ünnep öröme mellett, már a levél margójára utólag írt sor ad tudtul, reménykeltő jó hírt: „Anni, Simon Katalinnak van egy szép fia.” Visszaemlékezésekből tudjuk, ez a kisfiú még a vonaton született.

Helmly Terézia Anna testvérének írt levele közreadásával idéztük fel az 1946-os májusi kitelepítés tragikus napjait. 74 éve történt. Kerekes Béláné, Helmly Anna nincs már közöttünk, testvére Terézia sem. Talán a vonaton született szép kisfiú még élhet valahol Németországban.

A közreadott fotón a Helmly-lányok láthatóak, a fotó bal oldalán Helmly Anna, jobb oldalon Terézia, a fénykép a negyvenes években készülhetett még Magyarországon.

A dokumentumokat Kerekes István családja bocsájtotta az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Dokumentumtára rendelkezésére. A levelet Ziegler Ágota (Pilisszentiván) fordította magyar nyelvre.

 

A levél magyar fordítása:

24.9.46.

 

Kedves jó testvérem

Muszáj ismét egy levelet írnom, mert nem tudom mi lehet veled, mert egyáltalán semmi életjelet nem adsz magadról. Kedves Anni testvérem, hogy megy neked, csak mindig remélem a legjobbakat. Mit csinálsz mindig, hol laksz egyáltalán, ez nagyon érdekel, mert ha a Kati néni házában vagy [megj: Mitinszky János, Szent Anna utca, későbbi Szentedreiék háza], akkor az rendben van. Kedves jó testvérem és Béla, nekünk nem megy rosszul, csak a lakással egyáltalán nem vagyunk kibékülve még jó, hogy egész

2/

nap nem vagyunk otthon, minden nap parasztnál dolgozunk. A Mama és én a szomszéd faluban, ahol a Kati néni lakik Eppingenben. Kedves Anni, van még egy kérdésem, hogy házas vagy-e már. Kérlek írjál már egyszer valamit, hogy megy neked, hol vagy, mit csinálsz mindig, mert mi nagyon sokat dolgozunk itt az új hazánkban. Kérlek imádkozz sokat. hogy mi még egyszer hazamehessünk a régi hazánkba. Anni csak egyszer hozzád, te tudod mennyire fájhat nekem, hogy mindig egyedül vagy(?)  én

3/

olyan elhagyatott vagyok, mint a kövek az utcán, nincs itt egyik barátnőm sem, messzire vannak tőlünk Minden vasárnap otthon kell maradnom a házban. Kedves Anni csak egyszer a régi hazába, amit soha nem felejtünk, mert ahol születtél ott szeretnél meghalni is. Mert közülünk már sokan meghaltak a ….. és a Pitz János bácsi és a Kreisz nagymama, Kávároi Cili(?) és a Máláncsek bácsi és nagyon sokan mindet nem is tudom felírni. Kedves Anni remélhetőleg Te is megtartottad a templomi búcsúnkat.

4/

Mert mi is megtartottuk a régi hazánk(falunk) templomi búcsúnapját, Mi a körzeti központunkban Sinshemben voltunk, ahol a papunk is ott volt el tudod képzelni, hogy milyen öröm volt és örömében mindenki sírt. Az első és a második transzportból is voltak ott. Nagyon szépen prédikált a papunk, ezért mindenki sírt a templomban Nagyon szépen voltunk felöltözve. világosban (klárá) és a mi népviseletünkben. Kedves Anni nagyon szép volt, de képzelheted, milyen szomorú. Kedves Anni most lassan befejezem az írásom. egy szép üdvözlet és puszi a te jó … lánytestvéredtől Jó éjszakát.

A levél szélén Anni, Simon Katalinnak van egy szép fia. [megj: a vonaton született]

Circumdederunt

2019 őszén telefonon érkezett a kérés a könyvtárba, egy kedves olvasó, nem is nagykovácsi lakos, mindenképpen szeretné kikölcsönözni Greszl Ferenc: Szomorú napok című könyvét. A könyv kézikönyv, nem kölcsönözhető, helyben olvasásra tudjuk csak kiadni, hangzott a szigorú válasz.  A telefonáló szelíden, de határozottan vezette elő, miért szeretnék kölcsönözni a könyvet. Egy pályamű elkészítéséhez szerették volna a könyvet megkapni. A pályázat az Árpád Gimnázium kiírása, a Tévhitek című alkotópályázat volt. A Koncz-család természetesen megkapta a felkészüléshez a könyvet, sőt a soron következő Pékdomb esten már ott köszönthettük a diákokat és a segítő csapatot, hiszen témájukat érintő téma, a Nagykovácsi temető volt az est programja.
A film elkészítéséhez az Öregiskola könyvtára fotókkal, régi cikk adatbázisbeli elérésével , a Pékdomb fotóinak ajánlásával tudott segíteni.
A közös munka során a fiatalok teljesen önállóan dolgoztak, mégis jó volt hallani a beszámolóikat, hol tart éppen a munka, mikor utaznak ki Németországba, hogyan készülnek az interjúzásra.
Nagy örömünkre sokak önzetlen segítségével a Szomorú napok kötetből egy „új példányt” sikerült előállítanunk, az egész könyv digitalizálását elvégezték, ezt a kincset a könyvtár részére is átadták. Pájer Árpád, a kötet eredeti szerkesztője hozzájárult a munkához, segítette a feladatokat.
Elérkezett a munka vége, a fiatalok beadták a pályaművet.
A pályázatra összesen negyvenöt pályamunka érkezett. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott 10 tanuló, dicséretben részesült 22 tanuló.
A fődíjat megosztva Koncz Levente 10.c, Koncz Julianna 12.d és Koncz Endre 9.d osztályos tanulók nyerték.
Álljon itt a pályamunkáról írt értékelés:
„A pályázók filmje több hónapig tartó, összetett munkafolyamat eredményeként létrejött hiteles, szép és megrendítő alkotás. A készítők rendkívül sokrétű és alapos kutatómunkát végeztek. Kiindulópontként a Greszl Ferenc, nagykovácsi plébános 1945-ös naplójából készült könyv elolvasása szolgált. Másik forrásuk a Nagykovácsiból kitelepített Mandl Mátyás volt, akivel németországi otthonában videoriportot készítettek. Mindezt kiegészíti a svábok ellen uszító Szabad Nép 1945-46-os lapszámainak, a korabeli mozgalmi zenének, a kitelepítést és a sváb családok hétköznapjait dokumentáló fotóknak a filmbe építése. A gazdag dokumentumanyagot különböző adatbázisokból és közgyűjteményekből gyűjtötték össze, e forrásokat a film végén hiánytalanul fel is sorolják.

A cím – Circumdederunt – egy ismert latin temetési ének kezdő szava („Körülvettek engem a halál kínjai”), ami az alkotás egészében mélyebb értelmet kap. A film a Circumdederunt című kórusmű hangjaival kezdődik, majd a kamera a film készítőit mutatja (alsó kameraállásból, lassítva, barnított fényben) a nagykovácsi temetőben, amint letérdelnek a kereszt előtt, majd egy sír felé haladnak. Eközben a narrációból megtudjuk, hogy 1945-ben részeg orosz katonák brutálisan meggyilkoltak Nagykovácsiban egy ártatlan sváb testvérpárt (Czemmel-testvérek). A temetésükön összegyűlt az egész falu, és amikor a Circumdederunthoz értek, az egész gyülekezet zokogva énekelt. Ez a temetői képsor a tiszteletadásnak, az együttérzésnek olyan szép gesztusa, ami szavakkal nehezen elmondható, a kép–zene–szöveg együttese viszont nagyon intenzíven közvetít.

Ez a gesztus (egy temetői jelenet rövid felidézésével) megismétlődik azt követően, hogy Matyi bácsi elmeséli az egy évvel később, 1946 januárjában kitelepített nagykovácsi svábok történetét. Újabb főhajtás ez az igaztalanul vádoltak, a hazájukból elüldözöttek előtt, egyben a múlt lezárása. Harmadszorra, immáron keretszerűen a film végén tér vissza egy részlet a temetői képsorokból egy animációval kiegészítve, amikor Matyi bácsi és Julcsi közösen eléneklik a himnuszt. Kell-e magyarázni a szimbolikus jelentést?

A film lírai keretébe szervesen illeszkedik a több részletben elhangzó, korabeli zenével, újságokkal, fotókkal nagyszerűen illusztrált dokumentum értékű riport. A beszélgetés érzelmi csúcspontja, amikor Matyi bácsi felidézi 1968-as hazalátogatását. Nehéz könnyek nélkül végighallgatni.

Az alapos kutatómunka mellett kiemelendő a filmes eszköztár magabiztos használata is. Egymást erősítve, harmóniában egyesül kép, szöveg és zene. Az animációk, vágások, áttűnések nagyszerűek, a szövegmondás néhol akadozó, de ez nem befolyásolja a hatást. Remek ötlet, hogy a riportot fekete-fehérben vették fel. A kérdések érezhetően végiggondoltak, jól felépítettek, meghatározó a készítők (operatőr: Endre, riporter: Julcsi) őszinte érdeklődése, teljes lélekkel való jelenléte. A film mély érzelmi átéléssel készült, és a nézőt is mély érzelmek átéléséhez segíti, miközben cseppet sem hatásvadász, főleg nem érzelgős. Honnan ez a filmes rutin, arányérzék, alkotói fegyelem, ízlés?

Külön kiemelendő a pályázók azon törekvése, hogy alkotásuk minél inkább „házi készítésű” legyen. Ők gyűjtötték az anyagot, készítették a forgatókönyvet, kezelték a kamerát, csinálták a vágást, megjelennek szereplőként, de még a zenei kíséretet is ők adják (Endre: brácsa, Julcsi: ének, harmónium). A Circumdederunt hangfelvétele pedig a családtagjaikból, rokonaikból és ismerőseikből szervezett kórus közreműködésével készült. Szép példája ez a támogató közösség jelenlétének.

A film helytörténeti jelentőségét és művészi színvonalát tekintve messze meghaladja egy iskolai pályázat kereteit. Jó volna szélesebb közönség előtt is bemutatni: megállná a helyét.

Méltó a fődíjra.„

Az örömünk közös volt, ennyi szorgalommal, odafigyeléssel, sok-sok órányi munkával csak  valami nagyon értékes dolog jöhetett létre.  Nagyon jó érzés volt a munkában látni a fiatalokat, jó érzés, hogy a téma iránt fogékonyak, képesek az alapos, kitartó, összetett munkára. Megható a szülői segítség, a baráti összefogás és a pedagógusok segítsége. Megtisztelő, hogy az Öregiskola a maga szerény módján, távolról  segíthetett a pályamű létrejöttében.

Gratuláltunk a fődíjhoz. Izgatottan terveztük a továbbiakat. A film méltó arra, hogy díszbemutatója legyen Nagykovácsiban. Sajnos hetek óta tudjuk, hogy idén májusban, amikor a Kitelepítés 74. évfordulójára emlékezünk ez a járvány helyzet miatt nem lesz lehetséges.

Az alkotók engedélyével, itt tesszük közzé a film elérhetőségét. (A film címére kattintva, a film elindul. )

Circumdederunt

A film német nyelvű változata is elkészült a Abgedreht filmfesztiválra. Mindkét filmet szeretnénk méltó, ünnepi körülmények között a nagykovácsiak elé tárni. Lehet, hogy erre a jövő évi 75. évforduló lesz alkalmas, akkor Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatával és a Német Nemzetiségi Önkormányzattal egyeztetve a film alkotóit reményeink szerint már  személyesen is tudjuk köszönteni a nagykovácsi díszbemutatón.

Köszönjük a fiataloknak, hogy ez a film elkészült. Gratulálunk a munkájukhoz!

 

 

 

Régi húsvétok nyomában

2020 húsvétján, amikor a koronavírus miatt minden máshogyan alakul, idézzük fel a régi nagykovácsi húsvétok emlékeit. Sváb időkben, 1946-ig szinte a teljes lakosság katolikus vallású volt. A Nagyhét a katolikus rend szerint szerveződött a faluban. Ismerjük meg hogyan,  forduljunk a leghitelesebb forráshoz, Greszl Ferenc plébános soraihoz!

 

„Nagyböjtben és különösen a Nagyhét idején tartott vasárnapi istentiszteleteket különösen sokan látogatták. A péntekesti keresztúti ájtatosságokon is szívesen vettek részt, elsősorban a nők és a gyermekek.

(…)

 

A Nagyhét utolsó három napját különös hangulat jellemezte, különösen a Nagypénteket, Jézus halálának napját. A Zöldcsütörtökön tartott énekes nagymisét – a tavaszi mezőgazdasági munkák ellenére – ugyancsak sokan látogatták. E nap estéjén sokan vettek részt a Kálvária-hegyi kápolnához induló, lámpásokkal kísért csöndes körmeneten, hogy odafönt egy óra hosszat az Úrnak az „Olajfák hegyén” töltött éjszakájára emlékezzenek.

„Nagypénteken az ünnepélyes istentisztelet után a legszentebb oltáriszentséget letakart monstranciában a „Szent Sírhoz” vitték, amit az egyik mellékoltáron alakítottak ki. A hívők a kihelyezett Oltáriszentséget csendesimádás keretében őrizték. A „Szent Sír őrei”, akik között minden társadalmi réteg képviselve volt, óránként váltották egymást.

A Szent Eucharisztia csendesimádása Nagyszombat estéjéig tartott és a 18 órakor, a templomudvarból induló, „Rituale Strigoniense” (Esztergomi Szertartásrend) szerinti „Feltámadási Körmenet” kezdetével ért véget.

A templomot, az oltárokat, a templomi zászlókat és a közégi elöljárók lámpásait ünnepi díszbe öltöztették és a feltámadási ünnepségen való részvétel nagy tisztességnek számított. Nagyok és kicsik, mind ünneplő ruhába öltöztek. Az utcákat felsöpörték, az egész község tiszta és ünnepélyes volt és a harangok ünnepélyesen hirdették a nagy ünnep kezdetét. Amikor aztán a plébános belekezdett a „Der Heiland ist erstanden” (Feltámadt az Üdvözítő) kezdetű énekbe, diadalmasan felzúgott az orgona hangja, a nép folytatta az ének sorait és elindult az ünnepi körmenet. A templomkapuban a zenekar átvette a húsvéti énekek kíséretet és a hívők seregének szépen rendezett sorai lobogó zászlókkal vonultak föl a templom körül. Húsvét ünnepe ezzel kezdetét vette. A hívek hazatérésük után szentelt sonkát ettek tormával és készültek a másnapi nagy ünnepre.

Húsvétvasárnap hajnalán a kovácsi asszonyok és lányok, a bibliai nők példáját követve, felvonultak a Kálváriához, ahol húsvéti énekeket énekeltek. Az ünnep a Nagymisével érte el a csúcspontját, amin csakúgy, mint a hajnali misén, sokan járultak a szentáldozáshoz. (…)”

Forrás: Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi honismereti olvasókönyv. A németek lakta magyarországi község története és sorsa. 1962. Az új kiadás: Pájer Árpád (2005)

A fotók a Nagykovácsi Pékdomb facebook csoport fotói. 

 

A Tisza-kastély egykori festményei: Munkácsy Mihály és Mészöly Géza munkái

Általában is nagyon kevés forrást, adatot ismerünk eddig a Teleki-Tisza kastély részletes történetéből, még az építésének idejét is az épületek között álló kút feliratából következtetjük.

Még kevesebb az ismeret az egykori berendezésről, a bútorairól, az enteriőrről. Éppen ezért nagyon érdekes Ybl Ervin a Magyar Művészetben megjelent 1927-ben írt cikke, Gróf Tisza István otthona címmel.

„Képeknek, szobroknak, épületeknek nagyobb a varázsa, érdekesebb a története, ha az emberiség, egy ország kiválóságaival hozhatók kapcsolatba. Mintha lelkiségüknek részét őriznék meg a művészet ez alkotásai. Nagy egyéniségek otthonába a tisztelet, a meghatottság érzésével lépünk. Valóban, egy kastély, egy lakás vagy akárcsak egy szegényes szoba igen sok adattal szolgálhat a hős szellemi profiljának megrajzolásához. Ha még őseitől örökli is házát, földjét, holmiját, ha sok más körülmény is közrejátszik az otthon kialakulásában, mégis sokat lehet az otthonból az egyéniségre következtetni. A múlthoz való ragaszkodása, annak tisztelete éppúgy visszatükröződhetik a lakáson, mint a mához való viszonya, a jövőről való gondolata. A műtárgyak, melyekkel az apai örökségét, a régi házat, az öreg bútorokat gyarapítja, elárulják, hogy miként értékeli a multat, jelent és jövőt.”- írja Ybl a cikk bevezetőjében. Tisza konzervativizmusa a festményei, műtárgyai tükrében is megmutatkozott.

A geszti kastélyban főként a családi portré festmények voltak túlsúlyban. Ezek jellegükben inkább a családi megörökítés igényét elégítették ki. (A Tisza család nem tartozott, Ybl vélekedése szerint, a nagy művészet pártoló, mecénás családok közé.) „A jómódú magyar nemesi osztály akkortájt csak képmásfestésre vette igénybe a festők tudását és csak kivételesen vásárolt egy-egy tájképet, csendéletet vagy romantikus történeti kompozíciót.” Kiss Bálint festménye nem a mesteri kvalitásaival emelkedik ki, kedves beállításával örökítette azonban meg a családot. A festmény 1840 körül készülhetett a szereplők életkora alapján következtetve. A háttérben álló kisfiú, palatáblával Tisza Kálmán Magyarország későbbi miniszterelnöke, Tisza István apja. Az ölben ülő kisfiú pedig Tisza Domokos. (Az ő házitanítója volt egy ideig Arany János Geszten. A korán meghalt fiú maga is szívesen foglalkozott verseléssel, halála után édesanyja kiadatta a verses kötetét.)

Barabás Miklós képei már más minőséget képviselnek. Nagykovácsiba feltételezhetően nem az igazán jó portrék kerültek, hanem ezek másolatai, a művész már kései munkái.

„A Budapest közelében fekvő nagykovácsi Tisza-kastélyban Tisza Lajosnak és feleségének két későbbi, de az előbbiekkel rokon arcképét láthattuk. Az igen közepes festményeken hiányzik a művész nevének jelzése. Több mint valószínű, hogy a képek Barabásnak kései, már gyenge kvalitású alkotásai, vagy máshol levő alkotásainak másolatai.”

A családi képek közül tehát az értéktelenebb kerültek Nagykovácsiba, azonban más  igen értékes tájképek, tanulmányok voltak a kastélyban.    Mészöly Géza és Munkácsy Mihály munkái is.

„A geszti és a nagykovácsi Tisza-kastélyokban — az utóbbit Tisza István nagybátyjától, Tisza Lajos gróftól örökölte — Mészölynek két érdekes tájképével találkozunk. Mészöly Géza, akárcsak Munkácsy, kedvenc festője volt a Tisza-családnak. A két festmény közül a nagykovácsi kastélyban levő nagyméretű vászon (159 x 103 cm) az értékesebb. Lent a középen látható jelzés szerint Mészöly a képet 1875-ben festette Münchenben. Tárgya naplemente mocsaras vidéken. Meleg, sötét színfoltok a jólismert Balatoni halászaton látható száraz rajz nélkül. Talán Mészölynek legkiválóbb és legfestőibb felfogású nagy vászna. Ennél kiválóbb kvalitásokat a mester csak egy-két kisméretű tájképén árul el. Nagykovácsiban van Munkácsy-nak a Honfoglalás-hoz készített egyik kis-méretű és igen jó vázlata is. A kép alsó szélén a következő ajánlás olvasható: „Gróf Tisza Lajos ő nagyméltóságának barátilag Munkácsy M.” Ugyanitt a mester „Krisztus Pilátus előtt” képe után készült metszetet a következő ajánló sorok díszí-tik: Tisza Lajos ő nagy méltóságának kiváló tisztelete és benső ragaszkodása jeléül Munkácsy M. 1884. Oly jó viszony volt Szeged újjáteremtője és a nagy mester között, hogy együtt le is fényképeztették magukat. Föl kell még említenünk a nagykovácsi kastély dolgozószobájában az íróasztal fölött lévő jó képmást is, melyet Benczúr Gyula festett 1892-ben I. Ferenc József apostoli királyunkról.”

Ezek a művészettörténetileg is neves ritkaságok már nem díszítik a Kastély falait, még a felújítás után sem. Felkutatásuk (ha a háború,  a „tulajdonváltás”  viharai miatt egyáltalán még  fizikailag léteznek) izgalmas kutatómunkát jelentene.

Forrás: ADT