Fejér György A politikai forradalmak okai

 

Fejér György „A politikai forradalmak okai. Néhány észrevételekkel.” című munkájának második kiadását sikerült megvásárolnia az Öregiskola könyvtárának. A füzet Lipcsében jelent meg 1850-ben.

Előszavában jegyzi a szerző: „A polgári forradalmak korában élünk, mozgunk, sőt beléjök is merültünk szinte torkig; mindazonáltal, ki azoknak okait nyomozta, fejtegette volna, nem találkozott senki honunkban, legalább tudtomra. E súlyos munkát magamra válaltam éltem 85. évében, midőn mind a gyűlölség, mind a hizelség ideje lejárt. (…) Január 1. napján 1849. ”

Előszavának zárszavában a könyvet mindazoktól távol kívánja tartani, akik nem ismerik el a politikai forradalmak veszélyességét, ártalmasságát. Az idős tudós nem forradalompárti, ezt le kell szögeznünk. A francia forradalmat, mint minden politikai forradalom leckéjét sem illeti elfogadható jelzőkkel, erkölcstelenséggel, szabadossággal jellemzi, amely „se istent, se oltárt, se erényt, se ártatlanságot” nem ismert, ha az útjába állott.

Akármilyen szent ügy elérésére szerveződik is a politikai forradalom, megítélése szerint, mindenképpen veszélyes és nagyobbak a veszteségei, mind az eredményei.

A magyar forradalom ügyének elemzésében megengedőbben fogalmaz. A magyar mozgalmaknak különös okaként írja le a nemzetnek napkeleti tulajdonságait. Ezek a nemzet erős szabadságvágyából, heves nemzetiségi tudatból állnak. Ezekből ered a hazaszeretetük, és némi büszkeség is fakad. „A magyar mindazonáltal nemes lelkü, jó szivű, bőkezü és hittartó: azokkal is, kiket meghódított (…).” A magyarság fő tulajdonságai között említi a kegyeletet is, amelyet az Isten, a koronás fők előtti főhajtásban és hódolatban lát megtestesülni. Mindezen jó tulajdonságok mellett szükségesnek látja megemlíteni, hogy bizonyos dolgokkal mégsem ajánlatos bosszantani, mert ezek ellen „felzúdul és pattog”. Ezek pedig az erkölcstelenség, a kárvallás félelme, az igazságtalanság.

A forradalmat előidéző okok felsorolását, ezen sérthetetlen ügyek semmibevételével mutatja be. Melyek hatására „napkeleti vér, ennyi ingerekre szökdicsölés nélkül nem maradhatott”. Nem is beszélve az egész Európát jellemző forradalmi eszmény kialakulásáról és hatásáról.

A szerző tehát keresi, sőt megtalálni véli a felmentő okokat a magyar polgári forradalom kitörésében, azonban vizsgálata szerint a forradalmat mindenképpen elhibázott, káros politikai eszköznek tartja.

A kötet Janits Béla segítségével kerülhetett a könyvtárba.

BÚCSÚ A NAGYKOVÁCSI ERDŐTŐL

Búcsú a Nagykovácsi erdőtől, ezzel a címmel jelent meg Dalmady Győző verse az 1898-ben a Vasárnapi újság 45. évfolyamának 43. számában.

BÚCSÚ A NAGYKOVÁCSI ERDŐTŐL

Dalra engem sokszor ihlettél

Zöld erdő a hegyek tövén,

Madarakkal versenyt éneklék,

Mig itt szerte bolyongtam én.

 

A gerlicze és a vörösbegy,

S a pintyőke mind, mind dalolt,

És a dalok hangversenyébe

A fülmile is beleszólt.

 

Elismerem, övék volt mindig

A versenyben a diadal,

Nekik felelt a szelíd visszhang,

S a szellő halk sohajival.

 

Dalaikat illette, láttam,

Az erdő zöld koszorúja,

És könnye a meghatottságnak,

A harmatcsepp neki juta.

 

Most utólszor látsz engem, erdő,

A versenynek vége tehát,

Nem zavarom már énekemmel

Madaraid vidám dalát.

 

Sorsom elvisz, ki tudja merre?

Másutt talán többre viszem,

De mindig megvigasztalódom.

Ha rád visszaemlékezem.

 

Madarakkal versenyre kelve,

A veszteség csak engem ért,

De szívem megkönnyebbült, és ez

Diadallal mindig felért.

A költő a madarakkal kell versenyre, elismerve a nemes versengésben a madarak zenéje joggal nyertes. Ki volt Dalmady Győző? Mi kötötte Nagykovácsihoz? Hogy Nagykovácsiba milyen meghívásra érkezhetett, volt-e hivatali meghívása, vagy csak turistaként sétált Nagykovácsi erdeiben, azt nem tudjuk bizonyosan állítani. Pest megyei kötődése természetes, hiszen itt dolgozott a megye aljegyzője, majd jegyzője volt.

Így ír róla az Életrajzi Lexikon:

Dalmady Győző (Kolta, 1836. febr. 11. – Bp., 1916. jún. 30.): költő. 1853–57 között a pesti egy.-en jogot hallgatott. Az 1860-i nemzeti mozgalmak idején az ifjúság egyik vezetője volt. 1861-ben Pest vm, aljegyzője, 1870-től főjegyzője, 1872–1907 között a megyei árvaszék elnöke volt. 1905-ben mint közgyűlési elnök irányította a megyei ellenállást a Fejérváry-kormánnyal szemben. A népnemzeti irány művészi eszközeit alkalmazó verseit 1853-tól kezdve közölték a folyóiratok. Több gyűjteményes kötete is megjelent. Lírájában – a Kossuthot eszményítő hazafias érzés és a családi élet motívumai mellett – fontos szerepet tölt be a katolikus szellemű vallásosság. Számos jogi és árvaügyi cikket is írt. A 19. sz. utolsó évtizedeinek népszerű lírikusa. – M. Költői és prózai munkái (I–V., Bp., 1936–39) – Irod. Harsányi Zsolt: D. Gy. (Bpesti Szle, 1937); Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Bp., 1959).

Forrás: https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/d-750BB/dalmady-gyozo-750CC/

Más forrásból:

„Élete a lant, a családi élet s a megyei hivatal között egyenlő arányokban oszlott meg. A megyén 1870-ben főjegyzővé lett. Ritka munkaképessége, pontossága s fáradhatatlan szorgalma azt eredményezte, hogy a zöld asztalnál és hivatalszobákban sokoldalúan igénybe vétetett. Rendesen a megye központi árvaszékénél foglalkozott mint jegyző, előadó és bíró: de a mellett a megye közgyűlésein, az egyes bizottságokban, mint pl. az egészségügyiben, a központi választmányban, s mindenek fölött a megyei iskolatanácsban is rendkívüli tevékenységet fejtett ki. Ez utóbbinak 1869 óta állandóan jegyzője volt s mondhatni: lelke, mindene.”-írta róla a Vasárnapi Ujság 1875. évi deczember 5-i száma.

A Szűz Mária oltalmazó palástja című helytörténeti kiállítás megnyitója a 2019-es búcsúban

Szűz Mária oltalmazó palástja

 Kurátori köszöntő

 „1989. március 24-én, a Honismereti Baráti Kör összejövetelén a jelenlévők elhatározzák, hogy helyreállíttatják a Mária-oszlopot augusztus 15-re, a templom búcsúnapjára. Az oszlopról hiányzik a szobor. Holléte egyelőre ismeretlen”, egyetlen rossz minőségű parányi fotó maradt meg, kezdi emlékező sorait Réthy Mária. Mégis búcsúra, állt a szobor.

Mi kellett ehhez? Sok ember elszánása, egyet akarása, közadakozás, sok-sok munka. Ezeket az erőket biztos, hogy megsokszorozta a rendszerváltás előszele, a civil kezdeményezéseket már jóváhagyó, sőt ez esetben támogató környezet. Ennek a szép öt hónapnak a történetét foglalja össze az idei búcsúra tervezett a „Szűz Mária oltalmazó palástja” című helytörténeti kiállítás.

A szobor történetét, harminc esztendővel ezelőtti újjávarázsolásának történetét bemutató dokumentumokon túl, a kiállítás anyaga a Szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum néprajzi gyűjteményéből származó mariazelli, máriaremetei búcsújáró emlékekkel, szentképek nagyított reprodukcióival egészül ki.  A magyarországi németek Mária tisztelete közismert, a nagykovácsiak a falu patrónusának a Boldogságos Szűz Máriát választották, akinek tiszteletére emelték a plébániatemplomot és a község közepén álló kőoszlopot.

Évente többször zarándokoltak a hívek legkedveltebb zarándokhelyükre Máriaremetére. Életében legalább egyszer, ha csak tehette, elzarándokolt Mariazellbe, hogy Szűz Mária oltalmát, kegyelmét kérje. Ezért ezeket az emlékeket emeltük ki.

Köszönjük a Szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum és Dr. Sz. Tóth Judit segítségét!

      1. augusztus 11.